Böngészet Sopron megye ismeretéhez
96. Eszterháza

Drinoczy György csornai kanonok által
1830-1847

Soproni Levéltár. Kézirat.

Herczegi kastély és falu Soprontul keletre 3 mérföldnyire. Ez előtt legméltóságosabb lakó hely az Esterházy Herczegnek. A várt építette néhai Esterházy Miklós azon a helyen, hol előbb sarrodi vadászati kastély vala, emlékezetes általa halhatatlanná tette elváltoztatván e lakó helynem új méltóságos voltához képest s az ósdi nevezésű Eszterházzal váltván azt fel. A kik e kastélynak építési világát, fényes pompáját, nagy kiterjedését szemlélhették, mind csudálva s tisztelettel ítélnek annak méltóságos voltáról, Magyar ország paradicsomának, vagy a Magyar Hírmondó szólása szerint Magyar Verszáliának méltán neveztetik.

Különféle nyelvekben leírták e helyet még idegenek is, a hazában pedig sokak előtt igen ismeretes. A mint az Utazó Sopronból Eszterháza felé megy, Széplaknál egy 500 ölnyire kiterjedő sorfák között, s szépen épült al házak között, mellyek a Herczegi házhoz megkívántató mesteremberek számára készítettek, vezet út a nevezett helyre. Jobb felől a vendégfogadót találja, mellyben 20 szobáknál több találtatik. A vendégfogadónak által ellenben van a Várhoz tartozó nagy épület, melynek hossza 80 öl és 250 személyre szolgáltat alkalmas lakhelyet. Ezen épület 1837/8 esztendőben czukorgyárnak alakítatott által, de a gyár csak hamar már 1847-ben megszűnt, minek utána semmi nyereség rajta nem mutatkozott. Itt laktak hajdan a herczegi orvoson kívül az éneklő és színész személyek, itt voltak a muzsika palota és egy gyógyszertár is. Ezután következik a Nagy Herczegi Istálló, 100 lovakra, kívülről is jeles kőszegélyekkel ékesítve, s egy ló fővel az ajtó fölött. Az ittlévő udvarban verő óra vagyon. Továbbá a futtató ló iskola és egy kovácsház. E nagy épületnek szegletein vagynak jobb és bal felöl az utczára két össz álló házak.

Innét balra van a szép kastély, jobbra pedig a kert, továbbá a süttöri útban jobb felöl vagynak az udvariaknak lakásai, mellyek között ismét két össz álló házak tűnnek föl. Ezután van a kaszárnya, mellyben a Herczegi testőrző katonák egy része lakott még néhány esztendőkkel ez előtt. Nagyobb része már akkor Kismartonba költözött. Ruházattyok ezen őr katonáknak kék és sárga volt. Egy kapitány, egy Fő- és egy Alhadnagy által vezéreltettek. A kaszárnyáktul kezdve ismét a házak vagynak Süttör felé, olasz ízléssel építve, mellyek szemre egy 200 ölnyire terjednek. A kastélynak mind a két oldala felül levő őr házaknál szép rendes, ültetett élő fák és kerti ékességek szemléltetnek.

A Herczegi kastélynak fő kapuja a Fertőd felöl való részben van, melly egy nagy vasrostélyos kapuból, és két mellék kisebb kapuból áll. A kastélynak udvarába be lépve, azonnal szemébe tűnik a vizsgálódónak mintegy 60 öl távolságban a Herczegi Várnak homloka ékes címerével, valamint a falból kiálló méltóságos rostélyzat és mellyre négy nagy lépcsők vezetik fel a szemlélődőt. Itt van a Belvedere is. Azután vagynak jobb és bal felöl a melléképületek és a tornyocskával megkülönböztetett kápolna, mellyhez bal felöl is egy hasonló építtetett, az épületi egyenlőség végett. Mint egy hat ölnyire a nagy felvezető grádicstól a kapu felé látszik egy tavaskút az udvarnak a közepén mind a két felöl az épületnek a falai felé szökőkutakkal ékesítve. Az egész kastély olasz ízléssel épült, a teteje nem látszik, körül pedig minden felöl nagyobb kisebb faragott álló képekkel díszeskedik. Az udvarnak, melly tojás görbe formán hajlik, szélessége 42 öl.

Ezen Herczegi épületben a termeken és képes palotán kívül 126 úri szobák vagynak. Az egész épület és pedig két részre oszolik. Egy része, t.i. a kastély vagy vár, más része a melléképületek.

A vár ismét a nagy épületekből és az oldal vagy szárny épületekből áll. Jobb és bal felől vagynak a kapunál földszintes épült szobák, egy-egy részen 23, összesen 46 zöld színű redőzettel. Jobb felöl a várkapunál vagynak azok a szobák, mellyekbe a házi eszközök, ritkaságok, mesteri remek darabok és drágaságok maradványai tárolnak. Azután vagynak a szobákra vigyázónak lakására rendelt alkalmasságok, e mellett pedig a porzellán ház, mellyben 14 önálló almáriomok és asztalok voltak edényekkel gazdagon terhelve. A különféle chinai, Japani, Németországi drága porzellan némely darabjain egyébb ritka alkotmányokat, apróbb festményeket , mindenféle Herczegi asztali készületeket láthatni itt. A többek között egy megrendelésre készült feszület vagyon itten porzellánból, azon kívül két mely képek II. József Császár és Mária Teréziát ábrázolják. Van egy nagy kalicka is porzellánbul, különféle virágokkal körülvéve. A Porzellánházból a könyvtárba van bemenet, melly három szobákra osztott. Mindössze 28 álló almáriomokban vagynak a jeles számú különféle könyvek, Bader volt Herczegi könyvtáros intézése szerint. Mellette szeglet forma kabinet van, mellynél vagyon a Várnak épületein kivül éjszak felöl egy menedék a képes palotába, itten pedig 345 válogatott remek képek voltak, mellyek részint külországokban készültek, részint a Herczegi képírónak munkái. Némelly darabok igen természetesek.

A képtár mellett van a nagy vár két emeletre, melynek jobb felöl való szép és három nagy urasságoknak számára vagynak lakások. Ezek közepén van az erkély, vas rostélyzattal, a mellette a Herczegnek kézi könyvtára a vár oldalépületének egyik szegletében. E könyvtárban 9 igen szép diófábul készült meg aranyozott álló almáriomok vagynak. A külföldi gyönyörködtető Angol, Francia és Német írók munkáit foglalják magokban, ezek a nyelvek szerint s a kötés formája által is el vagynak különbözve. Az almáriomok felett két különféle metszet és 3 melyképek s kis alabástrom képen vagynak. A mellette levő szobában pedig kis csigákból összerakott igen drága képek, mellyeknek egyike egy olasz halászt, másik pedig egy olasz halásznét képez. Magasságuk egy öl, 3000 forintba kerülnek. Van egy muzsikáló óra, melly táncolószemélyeket is mutat. Mellette két nagy és 68 drága képek. Nem messze ide a várbeli kápolna, melly szürkére van márványozva és díszesen aranyozva. Az oltárkép a Bold. Szűznek mennybe menetele fölül, alul Páduai Szt. Antal.

E mellett vagynak a kabinetek indiai szövetekkel bevonva, mellette a Herczegi hálószoba. Itt kezdődik a várnak valóságos épülete, melly a kert felé tizenkét ölnyire terjed, szélessége pedig huszonhét ölnyire, s ez vala a régi sarrodi vadászkastélynak is szélessége. Ebben az épületben vagynak az említett kabinetek, mellette a társalgási termek s egy bevezető szoba holott a grádics a kisebb udvarba vezet. Középen vagyon a fő grádics felé az ebédlő terem, a kert felöl pedig a Herczegi Drága terem fejér márvány színben gazdagon aranyozva. Ékességű hadi készületeket s egyebeket példáznak. A terem közepén függnek nagy kristály és öt gyertyatartók és tizenkét kisebbek, mellyekbe összesen 100 gyertyákat lehet állítani.

Négy szegletein vagynak az időnek négy részei rózsaszín márványból készült tartozékokon. Ezeken kívül szembe tünők még négy képek, hat nagy tükrök, két tüzelő hely, drága ülő székek és egyebek. Ezen terem alatt van a régi vadász laknak maradékábul az úgynevezett föld szinti terem, mellyet oszlopok tartanak, közöttük vagynak ékesítésül faragott képek alabástromból, függő virágokból föl ékesítve. A terem fejér falainak beszegése zöld, föstött födözete különféle költeményi oktatásokat mutat. A falakon 15 nagy tükrök függenek, holott a sárkányok, a csiga, a hattyú és a gólya vizet csepegnek. Itt szoktak nyáron jádszani a Herczegek, az előtte levő teremben pedig 36 Herczegi muzsikusok jádszottak gyönyörködtetésül.

Süttör felöl való részben pedig e gyönyörű teremen kívül van a bevezető szoba és azok az előszobái a Herczegnek, mellyekben vendégeit szokta el fogadni, hol ismét egy kis grádics vezet a kis udvarba, s eddig tart a sarrodi várnak épülete s terjed a kert felöl tizenkét ölnyire.

A két grádics mellett által ellenben a kápolnával vagynak a ruhaszárító szobák, a Biliárd, az ezüstöt tartó szoba, mellyben csodálkozásra méltó mindenféle asztali készületekhez tartozó eszközök és ékességek tartattak. E részben is három nagy úri vendég el fogadására szükséges lakások vagynak. Ezeknek végénél pedig Süttör felé van egy kimenetel a télikertbe. Aztán következnek a földszinti szobák és egymás mellett több nagy konyhák, majd az udvari tiszteknek szobái a nagy kapunak bal felöl lévő oldalán.

Magának a Herczegnek számára készült szobák között kettőnek fekete színnel fényesített japponiai táblázatok vagynak, melyek aranyos virágokkal gazdagok. Egynek a táblázatok közül 1000 pengő forint az ára, egyben pedig tíz illy táblák is vagynak. Vagynak a szobákban drága födözésű ágyak, minden féle ritka s böcsös eszközök, drága kövekkel ki rakott ékességek és sok tükrök. A szobáknak alsó padlózattya is szép és díszes. A többi házi ékességek között nevezetesebb az az ezüst és gazdagon aranyozott asztal és éjjelre rendelt arany készületek, mellyekkel élt valaha itteni néhai Felséges Mária Theresia királyné 1775-ik esztendőben. Egy nevezetes arany óra is van itten, mellyen egy feszület van cifra aranyból és egy szív napkeleti jó féle gyöngyökből, egy ezüstből készült és meg aranyozott lovas kép, egy tengeri csigából készült hegedű, egy ülőszék melly a flautához hasonlítható bájos hangzású muzsika szót ad, mihelyt valaki reá ül. Egy piramidális óra, mellynek az ára Párisban 100 Louis d’or vala. Egy zsebóra, mely bíborból készült, a világnak példázati gömbölyegét mutatja, egy fonó oka, mely ha forog, muzsikál is.

Egy szobában láthatni néhai Esterházy Antalnak vadászpuskáját drága festéssel, s ezen forma vadászatok esztendőkint 40 000 forintokba kerültek. Kívülről szemléltetik a verő óra, a Herczegi címerek és némely jeles épületi czifraságok.

Nevezetes épületek továbbá a színház, mellyben a Herczegi és más vendégek számára készülő ülések szembetűnők, ahol pedig 24 széken való hely van készítve.

A kinai színház, melly 1781-ben történt tűz által megemésztetett. A kávéház mégis a marionette theatrum a kertben, melly jeles és költséges épület vala, szép festésekkel és 36 hirtelen való változásokkal, Paversbach tette szerint. A játék daraboknak álzal változtatásával többnyire maga Paversbach szerzette, a muzyikáját pedig hozzá Haydn alkalmaztatá. A nézőknek helye a kellemes üreg alkotmányos mutatók, melyben a vízugrások azonnal elkezdőttek, mihelyt a vendégek megjelentek. A vár két oldalán kis kertek és virágos ágazatok voltak.

A kert nagy uszályának hossza mintegy 200 öl és 20 fejér márvány, 32 alabástrom képek, 5 vízállások, négy zöld virágos ágazatok és számos kisebbek voltak itt. A kertnek a kezdeténél azugró kutak és a víz 35 ölnyire emelkedett, s a víz emeleteken omlott a víztartóba. Minden ilyen ugró kút 60.000 forintra becsültetett.

A vártól mintegy 400 ölnyire volt a nagy közép úton a Bagatelle, vagy Chinai fa ház, melly emeletes volt, s igen jeles nyári mulató ház vala. Ezen épületecskéhez balra egy nyolc szegű helyen ösmét kútak voltak.

A Nap tempelje mitegy 200 ölnyire volt a vártól, holott három nap szemléltetett: egy az épület tetején, másik az óráin, harmadik az épület alapján. Ezen tempel közepén volt egy régi izléssel készült asztal ágás kőbül és megfestett lávábúl, különféle kövekből kirakva.

Ezen tempeltől mintegy 100 ölnyire volt a remete ház, melly egy mesterséges tövissel bekerített erdőben állott. Kivülről látszott Krisztus Urunk keresztre feszített képe. Mellette egy felől Szűz Mária, másik felöl Sz. János. Az ajtónál állt egy koldus, kalapját tartván alamizsnáért. A remete házhoz közel imádkozott a remete egy könyvbül, nem messze pedig egy nőszemély ülve olvasgatott. Belül az épületben volt egy fejér porcellánból készült feszület az oltáron. Mintegy 20 lépésnyire volt egy fa épület szalmával födve, mellynek egy kis tornyocskája volt, egy haranggal. Volt benne egy orgonáló óra is.

A diána tempelje is olly messzeségre volt a vártól, zöld színre fényezve és gazdagon meg aranyozva, alatta Dianna története volt föstve. Három Carrarai márványból készült asztalok is voltak benne.

A mulató erdőnek a szélénél mintegy 800 ölnyire voltak Fortuna éa Vénusz tempeljei, mind a két hely 38 zöld rostélyzattal volt körül véve, azután különféle képek, ülő és pihenő helyek s rajzok szemléltettek.

Nem messze az épületekhez volt a Vadas és Játszás kertbe vezető ajtó, mintegy 600 ölnyire, tovább a második ajtó, melly rövid úton Sz. Miklósra vezetett.

Egész kerülete Eszterházának 6.000 ölnyire terjedt.

Nevezetesebb Vígságok valának Eszterházán 1773-ik esztendőben, midön a francia követ, Herczeg Rohan jelen volt. Ennél nevezetesebb 1775-ben, midön Maria Theresia az udvarának nagy részével és sok idegenekkel volt itt. Ekkor a kertet ábrázoló árnyéktartók osztogattak ki, a kertbeli útaknak könnyebb ismerésére. Ezen mulatságok le írattak és ki adattak e czim alatt: “Eszterházi Vigasságok”. Nevezetes vala továbbá az 1791-i, midön Herczeg Esterházy Antal Fő Ispánynak be iktattatott, melynek le írását láthatni a Hadi és más nevezetes történetekV:-ik Szakaszának 177. lapján. Nevezetes volt ekkor Eszterházán az Udvari Pap, Niemetz Primitivus Ur, aki olly nevezetes muzsikáló órákat készített, hogy y Bécsi mesterek is csudálták.

1784-ben ki jött Pozsonyban Eszterházának le írása. Ha valaki ennél fogva végzi vizsgálatait, sok jelenségeket, drágaságokat, gyüjteményeket nem lel többé Eszterházán. Sok készülékeket lerontva sokakat elhurcolva talál. Így üres mindenek előtt a Kép Galléria, mellyben 348 remek képek valának. Ezek most Bécset gazdagítják. A számos belső lakrészekben fényeskedett darabok is kivándoroltak innen, melleket a főméltóságú Herczeg a Nemzeti Múzeumokban egyesítene, vagy Budai házában telepítene le, nemcsak magas állásának felelne meg, hanem nevét is a Széchényiével halhatatlanná tenné és a nemzetet hálaadásra kötelezné. Üresek a külső és belső könyvtárak is, a könyveket Bécsbe vitték. Üres a ritkaságok és drágaságok Cabinetje is. Ezek a Kismartoni és Pottendorfi kastélyokat ékesítik. A nagy víz tartók és ugró kútak az udvarban, a vár mellett és a kertben, meg szüntek lenni. A különféle nevezetességű ritka órák, remekművek a szobákból elvitettek. A színházakban széna tartatik, a kertek el vannak hagyatva, s azon pázsit gyepen, hol 1797 több nemes vármegyék zászlóaljai katonai fogásokat tettek, most a Herczeg angol lovai legelnek. A kerti épületek mind le rontottak, s Eszterház őszi szomorúságra jutott. Mind e mellett alkalmas még egy Herczeg illendő el fogadására s Miklós ifjú Herczeg az első nyárat házassága után új nőjével itt töltötte, s bíztatja még magát Eszterház, hogy még tavaszi vidámságra éllel.

49 házakban 361 Catholikus, 13 evangelikus és 2 zsidó lakóssai vagynak. A vár kápolnában egy vár káptalan tart Isteni szolgálatot, különben mint fiók egyház a süttöri plébániához tartozik.