Kivonat:
"Magyarország családai czimerekkel és Nemzékrendi Táblákkal"

Írta:
Nagy Iván, Pest: 1858,
kiadja:
Ráth Mór.

Széchenyi könyvtár: S 3249 (4) könyvből

Eszterházy Ferencnek legidősebb és legjelesebb fia Miklós 1582. ápr. 8-án született Galánthán. Protestansból a kath. vallásra térvén és 1611-ben a gazdag Mágócsy Ferenc özvegyének Dersffy Orsolyának kezét megnyervén és így a vagyont erényeivel párosítván, fokonként mind magasabb és magasabb polczra lépett. Mátyás király mindjárt uralkodása eleján hadi kapitánnyá, tanácsossá és Gábor, Dániel Pál testvéreivel báróvá és az ország nagyjai közé emelte. 1617-iki okt. 6-án Bereg, 1618-ban pedig Zólyom megyei főispánjává, tanácsossá és kir. főudvarmesterré neveztetett ki, mint ilyen II. Ferdinánd koronázásánál ő vitte Magyarország zászlaját, és ekkor sz. István kardjával arany-sarkantyús vitézzé üttetett. Ugyan ez évben nádorrá is ki volt jelölve. Mint fejedelmének tántoríthatatlan híve és az 1622-iki nikolsburgi béke egyik főtényezője, azon évben kamarássá és országbíróvá neveztetett ki, és Kis-Martont kapta adományba. A következő évben a Nyitra vizánál a törökön fényes győzelmet aratott. Végre 1625-ben a sopronyi országgyűlésen nádorrá választatott. 1616 aug. 10-én pedig Fraknó várával és uradalmával jutalmaztatott s utódaival együtt Fraknó örökös és szabad grófjává emeltetett. (Oklevél: Trophaenum Domus Inelytae Estoras) 1645-ben még ő eszközlé a Rákóczi Györggyel kötött egyességet is. Meghalt ugyanezen évben szept. 11-én és tetemei Nagyhéflánból, hol rendesen lakását tartá, Nagyszombatba vitettek és ott az általa építetett egyetemi egyházban családi sírboltjába takarítattak. Miklós mint író is figyelmet érdemel fenmaradt munkái által.

Fia, I. Pál szül. 1635 szept. 8-án Kismartonban, László bátyja halála után 1652-ben soproni örökös főispán, és csá. kir. tanácsos, Leopold király megkoronázása után pedig mindjárt arany-kulcsos és udvari tanácsos, 1661-ben fő-udvarmester és vezérőrnagy lett. 1663-ban Zrinyi Miklóssal együtt hadakozott a török ellen, utóbb Montecucolli vezérlete alatt táborozásokban kitüntetvén magát, 1667-ben alsómagyarországi főhadvezérré neveztetett s az elégületlenek ellen Lőcsénél és Györknél győzelmesen harcolt. 1667-ben tábornagy lett. 1681-ben nádorrá választatott és a kapuvári uradalmat kapta királyi adományba. 1683-ban Fraknó várából a török által ostromolt Bécs segélyére is megjelent. 1868-ban Buda bevételére húsz ezer főből álló sereget gyűjtött és Leopold király részére a férfi ág örökösödését tárgyazó törvénycikk elfogadására egyik főtényező volt. Ennyi érdemiért 1687-ben elsőszülött joga római sz. birofalmi herczegi rangra emeltetett; már előbb (1681-ben) II. Károly spanyol király által az arany-gyapjas rendet is megnyerte. Másfelől a kegyelmek az elégületlenek bizalmát annyira megcsökkentették iránta, hogy azok a királyi felség s közöttük leendő közbenjárását a béke-alkudozásokban el nem vállalták, melyet annálfogva Pálffy János főhadvezér, utóbb országbíró és nádor hajtott végre a szathmári békekötés által 1711-ben. III. Károly király megkoronázásakor 1712-ben a hercegi címet fi-ága részére örökre megerősíté. Meghalt ugyan ez évben Kismartonban márc. 26-án és ott a családi sírboltban eltemettetett. Fraknó várát szép képekkel és nagy fegyvertárral látta el. Vallásosságáról több általa írt munka tanuskodik, sőt - mint vélik - a "Tropaeum Estoras" féle munka is az ő műve. Első neje Esterházy Orsolya, a második Thököly Éva volt.

Miklós-József gróf, szül. 1714 dec. 19-én. 1741-ben cs. és kir. kamarás és ezredes. 1756-ban jelen volt a porosz háborúban. 1758-ban az Andrási ezredet kapta meg. 1762-ben magtalanul elhalt bátyja Pál-Antalnak a hercegségben utóda, Sopron vmegyei főispán, arany-gyapjas vitéz, főkomornik mester. A magy. kir. testőr-sereg kapitánya és magyar gyalogezred ezredese, szent István király rendjének nagykeresztese, végre Marschall. 1778-ban Sopron megye részéről kétezer, saját részéről kétszáz huszárt állított. A hercegi címnek a leányokra is kiterjesztését kapta meg. Szerette és ápolta a művészeteket, különösen a zenét, kis-martoni kastélyában alapított zene-iskolájából kerültek ki a Haydn és Pleyl stb. Meghalt 1790. szept. 28-án.

Miklós herceg sz. 1765 dec. 12-én. Szintén katonai pályán állott. Arany-gyapjas vitéz, Sopron vármegye örökös és val. főispánja, cs.kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsos, altábornagy, egy magyar gyalogezredese és tulajdonosa, a magy. kir. nemes testőrsereg kapitánya, szent István apostoli m.kir. - és Mária Terézia katonai - továbbá a bajor sz. Hubert és Hannover Guelf rendek nagykeresztes vitéze volt, egyszersmind edelstetteni gróf. Katona és diplomata. Szenvedélyes barátja és ápolója a tudományoknak és művészeteknek. Ő alapította az Eszterházy képcsarnokot, mely Bécsnek Mariahilf külvárosában áll. Úgy szintén könyvtár, érem- és csiga-gyűjteményt. Híres zenekara Haydn vezérlete alatt állt. Tömérdek s szertelen pompaszeretete roppant jövedelmét is elégtelenné tevé, s gyakran pénz-zavarba hozta. Meghalt 1833-iki november 24-én. Nejétől Lichtenstein Mária Josefától hercegnőtől fia

Pál-Antal herceg edelstetteni gróf, Fraknónak örökös grófja, az arany-gyapjas és sz. István apostoli kir. rendjének nagykeresztese és polgári érdemek ezürt keresztjének tulajdonosa, az orosz sz. András Nevsk és sz. Anna - rend első osztályú, a porosz fekete sas, a nagybritanniai Bath rend, a Hannover Guelph és a sziciliai sz. Ferdinánd-rend és érdemek nagykeresztes vitéze, Sopron vármegye örökös és valóságos főispánja, cs. kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsos és a nagybritanniai udvarnál nagykövet, szül. 1768 márc. 10-én. 1810-ben lett dresdai követ, későbben az általános európai restauretio után, rendkívüli nagykövet a londoni udvarnál, hol 1830-tól 1838-ig mint a londoni conferentia tagja, nagy részt vett az europai béke fentartásában. 1842-ben követi állásáról lemondott, s magánéletet élt. 1847-ben mint soproni főispán, a magy. természetvizsgálók s orvosok soproni nagygyűlésének elnökségét viselé, s általában a hazai s nemzeti ügyek s érdekek iránt mindinkább érdekeltséget tanusított. 1848-ban martiusban magyar külügyminister lőn, melyről azonban az ügyek bonyolulta miatt szeptemberben lemondott, s a magányos életbe vonult. 1812-ben vette nőül herceg Thurn Taxis Károly Sándor leányát, ki 1827-ben meghalálozott. Ettől Miklós fia s két leánya született.

Ez a hercegi ág oly roppant vagyont s annyi uradalmat szerze össze, hogy majorescoja az osztrák birodalom leggazdagabb földesura lenne, s több mint két milliónyi évi jövedelemmel rendelkezhetnék, ha nem kevésbé roppant adósság-tömeggel nem terheltetnék, minden következtében az uradalmakra tett zárlat idejeig a lezárolt javak ura csak nyolcvanezer forint évi jövedelmet huz. 1804-ben a nem rég (1833-ban) meghalálozott Miklós herceg Ligne hercegtől a frankoniai tartományban Edelstetten uradalmat vásárlá meg, mi által családja a német birodalmi fejedelem hercegének sorába lépett. Az uradalom azonban 1806-ban a bajor király koronája alá került, e hercegi uradalom egy tizedrész négyszegű mértföldnyi területén mintegy 830 lakost, egy mezővárost és 2 1/2 falut számlál. Az ausztriai birodalomban s a hercegi majoratushoz tartozó többi uradalmak ezek: Kismarton, Esterház, Szarvkő, Pecsényed, Fraknó, Kabold, Lakomrák, Léka, Keresztur, Kőszeg, Süttör, Boldogasszony, Kaposvár, Köpcsény, Alsó-Lindva, Nempthy, Csobánc, Léva, Ipoly-Szántó, Végles, Buják, Szádvár, Dereske, Bicse, Sztrencsén, Ozora, Dombovár, Szt. Lőrincz, Kisvárda, Árva és Lietava, (mindezek Magyarországon) Schwarzenbach és Pottenstein Alsó-Ausztriában.

A család feje a majoresco örökösen birta a soproni főispánságot. A hercegnek nyári laka hajdan Lakompak, Heflán, majd Kis-Marton. A mult században már a pompás Esterház is Sopron vármegyében, miután a mult században Miklós herceg a saródi határban egy roskadt vadász kastély helyébe fényes palotát, s mellé egy egész csinos felut épittetetett. Most nyári lakással Kis-Marton szolgál.

Kivonat: "Magyarország Családai czimerekkel és Nemzékrendi Táblákkal,

irta: Nagy István, Pest: 1860, kiadja: Ráth Mór.

Széchenyi könyvtár: S 3249 könyvből

Nádasdy Ferenc: egyike a család legjelesb férfiainak, ki azonban a legszerencsétlenebb korszakban élve, végre a haza szeretetének ée ellenségeinek áldozata lett. Mint roppant dusgazdag, korában Magyarország Crősusának neveztetett. Pottendorf várában csupán készpénz és drágasága 4 millió forintára volt. 1633-ban Vas vármegye főispánja, 1644-ben királyi tanácsos, 1646-ban kir. főudvarmester, 1664-ben ország bírája, Zala és Somogy vármegyék főispánja, valóságos belső titkos tanácsos, s utóbb a nádor halálával kir. helytartó lett. A tudományosság előmozdítására nézve műveltsége és pártolása emlékezetét fentartják az általa Pottendorfban 1658-ban kiadott Törvény nyűjtemény valamint ugyanott 1664-ben nyomott Mausoleum pot. Regnm. Hung. című díszkiadás. Azonban belekeverve, vagy bele vonva a Wesselényi féle szövetségbe, noha megkegyelmeztetéséért a pápa is közbeveté magát, (főleg vagyonára áhitozó ellenségei ármánykodása miatt) 1671-ben ápr. 30.-án, miután minden méltóságaitól s javaitól megfosztatott, gyermekei pedig Domini de Cruce nevet kaptak - hóhér - pallós által kivégeztetett. Nejétől, gróf Eszterházy Juliannától (1630-1669) Esterházy Miklós nádor leányától tizenegy gyermeke maradt. Ezek közül István még 1669-ben Vas v-rmegye főispánja, nejétől gróf Thököly Máriától nemzé Pált,. 1714-ben Bodrog vármegye főispánját, kinek hitvesétől Gilleis Anna-Mária grófnőtől gyermeke nem maradt.

Ferenc, Benedek és Bessenyei Ilona fia, 1533 táján születhetett, 1571-ben Veráncz esztergomi érsek udvarnoka lett; a július 22.-én kelt szerződés nyomán köteles volt saját tisztességes fogatával egy szolga kíséretében az érseket utazásaiban kísérni, a hivatalos titok megőrzésével az érseki tanácskozmányokban részt venni, a különböző követségekben híven eljárni és a reábízottakat pontosan teljesíteni, ezen állásfoglalásban 1573-ig maradhatott, az érseknek bekövetkezett haláláig.

1579-ben Pozsonymegyének alispánja volt, s ekkor elkövetett hatalmaskodásáról értesültünk: ugyanis sz. Egyed apát napja utáni szerdán (szeptember 2-án) töbekkel fegyveres kézzel heghetei Hegyi Pál pousonymegyei Heghetle nevű birtokára rontott, ennek távollétében lakházában nejét, Dorottyát szidalmakkal elhalmozva, ruháit lefoglaltatá és Szerdahelytt ez e tettért kérdőre vont Hegyivel találkozván, megveréssel fehyegette, egyúttal az örvegy Végh Miklósné házát hivatalos pecsétjével zár alá vevé. A károsodott felek panaszára gróf Báthory Miklós országbíró a bősi kastélyából ugyanezen év Boldogasszony születése napja előtti varásnapon (szeptember 6.án) kelt parancsa következtében az esztergomi káptalan közreműködésével megidézteté, miről a káptalan ez évi sz. Máté evangelista napja utáni kedden (szeptember 22-én) tudósítá, hogy Ferencet Galánthűn, szokott tarkózkodási helyén, Boldogasszony születése napja utáni szerdán (szeptember 9-én) felkereste ugyan, de otthon nem találván, anyjának Bessenyey Ilonának az idézést kézbesíté. Mi ok indíthatta Ferenczet ezen tettre, arról tudomásunk nincs. Másfelől azonban, mint fenmaradt későbbi néhány leveléből kivehető, nagyobb birtokosokkal szemben is, a népnek igazságos követeléseit és jogait erélyesen tudta megvédeni. Ekkor magát már széltében "Esterhás"-nak írta.

1588-ban, az ezévi pozsonyi országgyűlésen, azon bizottságnak tahja lett, melynek feladata volt a Duna, Lipótmegye és a bányavárosok közti területen fekvő vár és végházak állapotát, valamint a kincstári jogok, adók és jövedelmek ellenőrzését megvizsgálva, ezeknek célszerűbb kezeléséről véleményt adni.

Az egyházi tizedek haszonbérbe vételével foglalkozván, mely akkoriban, de még előbb, a tizenötödik században is - az előkelő és befolyásosabb családok által is igénybe véve - legbiztosabb módot nyújtott a vagyon gyarapításához, ez olyan állapotba helyezé, hogy a Bessenyey-rokonoktól ezeknek galanthai és hozzátartozó birtokainak egy részét az 1572-1590. évek között megszerezvén, ezekre ezután 1590 november 21-én új adománylevelet nyert, és idő multával szülőitől örökölt vagyonát annyira nevelné, hogy halála után a galanthai kastélyt és az ehhez tartozó birtokrészt, mely - a pozsonymegyei portalis conscriptio szerint - helyben, Galánthán tizenkét portából - egy portára négy jobbágyhelyet számítva, így negyvennyolc jobbágytelekből - állott, emellett Kossuthon, Bahon, Csenkén, Sziládon és egyébb helyekeni birtokrészeket, valamint a magyarbéli szőllőket, nemkülönben a dománisi uradalmat melyet sógora, Illésházy István, a későbbi nádor, 1602-ben megvéve, reá és nejére átruházott, valamint a trencséni és surányi uradalmakban is az Illésházy-család kihaltával ő reá és családjára az 1600-ban kelt adomány-levélben kiterjesztett örökösödési jogot (virtualis successiót) hagyhatá gyermekeire, mindamellett terhes családja fentartása sok gondot okozott neki, mi egy 1585-ben Révay Mihályhoz - kivel barátságos viszonyban élve, számos levelet váltott - írt leveléből is kiderül.

1596-ban, a török veszély alkalmából, szeptember 20-án, Sellyén szemlét tartott a pozsonymegyei dandár felett, október 1-én az érsekújvári táborba indult, ahonnan még elég jókor érkezett Pálffyhoz, részt veendő a keresztesi ütközetben, ahol egyik fia, el is veszett. Két nappal később, október 28-án, jelen volt a diószegi gyűlésen és december 7-én, Galántháról kelt levelében, a megyét a haza védelmére szólítá fel, és ugyane hó 10-én Szenczen tartandó gyűlésra meghívá, ez alkalommal nagy erélyt fejtett ki. Eszes tanácsos főember volt, mint róla fia, Dániel feljegyezve hátrahagyá.

1600-ban mint buzgó lutherános - mely felekezethez valószínűleg a Veráncz halála után csatlakozott - jelen volt a trencséni zsinaton és annak végzéseit aláírá; Bornemissza Péter helvét felekezetű lelkészt már elébb is segélyezé. 1600-ban még alispán volt, de 1601-ben már nem az, e megye egy bizonyítványában mint "alias vice Comes istius Comitatus Posoniensis" emlittetik. 1603-ban még élt, de azon innen okleveleinkben neve többé elő nem fordulván, valószínűleg 1604 körül múlhatott ki. Alkalmasint a galanthai külső egyházban temettetett el.

Neje, Illiésházy Zsófia, Illiésházy Tamás pozsonymegyei alispán és Földesy Zsófia leánya, a nádor Illiésházy István testvérhuga, született 1547-ben és 1566 körül ment nőül. 1569-ben szülői vagyonából testvéreivel megosztokodott. Férjének tizenhárom gyermeket szült, kiknek születési éveit atyjuk gondosan feljegyezte. Zsófia 1601 körül még élt. Gyermekei a következők: Magdolna, született 1567 január 26-án, férje Kubinyi László királyi tanácsos volt. Nagybátyjának Illiésházy Istvánnak lengyelországi bujdosása alatt nagy segítségére volt, leveleit kézbesíteté és különböző politikai híreket közölt vele. Mint özvegy, 1609-ben még élt.

Ferencz, sz. 1568-ban. -Tamás, erről lejebb. - István szül. 1572 március 4-én, katona volt, 1594-ben az érsekújvári őrseregben szolgált, később a Pálffy seregéhez tartozhatott, a midőn 1569-ben, Eger bukása után, október 26-án a törökök elleni ütközetben veszett el, Keresztesnél: "Nem tudni ez mai napig is, elevenen vitettetett-é el, vagy peniglen meg ölettetett" mint írja testvére, Dániel, feljegyzéseiben. István is említi történelmében. - János sz. 1574-ben II. Ferencz, sz. 1576-ban. - Farkas, sz. 1577-ben, elébb nagybátyja, Illiésházy István udvarában szolgált, ki dicsérőleg emlékezik meg róla egyik a száműzetésben Landskronról 1604 február 4-én kelt, nejéhez írt levelében, melyben az egész Eszterházy-családnak ő irénti szeretetét és ragaszkodását a Szentírásból vett mondattal hasonlítja össze. 1609-ben Illiésházynak történt halála után, ugy látszik - Thurzó Györgynél állott hadi szolgálatban. Valamely gyuladásos betegségben az orvos érvágást alkalmazva, vigyázatlanságból erét keresztülmetszé, vére elfolyván, halt meg Madocsánt, 1617 körül. Zsófia, sz. 1578 október 29-én. Ez Révay Mártonhoz ment férjhez, kézfogójuk Trencsén várában, 1598 január 12-én volt, lakodalmuk pedig Galánthán, 1599 febr. 14-én. Meghalt 1620 május 7-én Treboszton, eltemettetett a szentpéteri egyházban. Gábor, erről lejebb. Miklós, lásd alább, a fraknói ág törzsét. Dániel, a cseszneki ág kezdője. Pál, a zólyomi ág elődje. Végül Anna, sz. 1590 május 22-én, 1614 utáni ipolykéri Kéry János, a későbbi koronaőr neje lett. Meghalt ? Királyfalván, és eltemettetett a radványi egyházban. Kéry János második neje Czobor Orsolya volt.

Családunk ősi czímere: a pajzs kék mezőjében czimertanilag jobbra ágaskodó arany gryph; első jobb lábával kivont kardot, baljával három piros rózsát tart ugyanezen gryph, de csak félig nyúlik fel a paizs feletti sisak koronájából; a foszladék jobbról aranykék, balról aranyvörös. A gryph feje fölötti és láb alatti koronák, mint azt a jelenben használt czimereinken észleljük, - úhy látszik - nem kellékei a czimernek; az 1612-1680. évek között átvizsgált czimer-lenyomatokon hol megvannak, hol pedig hiányoznak, valamint az egyenes vagy görbe kardnak alakja is, a korszakhoz, melyben a czimer készült, alkalmazkodik. Czimert adományozó levél nincs, vagy legalább eddig még elő nem került. Ime, álljon itt, az I. szám alatt a tözenötödik század első negyedének modorában festett gryph, és szolgáljon az újabban virulásnak induló, régibb heraldika-korszak stiljének mintául. Legrégibb ábrája, melyet ismerünk, Ferencz alispánnak egy 1597 június 10-én Fedémesről kelt levelére nyomott gyűrű pecsétjén szemlélhető. Ez, ha a közlött rajz hű, a fenn leirttól annyiban eltérő, amennyiben bal lábával egy rövid nyéllel ellátott gömböt illetőleg kis buzogányt (?) tart. A paizs felett neve két kezdőbetűje: F.Z. van felvésve; ezen pecsétgyűrű tehát még azon korszakból való, a midőn a "Zerház"-melléknevet inkább használta, körülbelül az 1560-1570 közti évekről.

Tamás, Ferencz és Illiésházy Zsófia fia, született 1570 május 6.-án. 1589 aug. 27-én beírtá magát Vittenbergában a tanulók sorába. Innen hazatérve, vallásos iratokkal foglalkozott. Aegidiuis Hunnius vittenbergai tanár latinul írt munkáját ezen czim alatt: "Az igaz Anaiszentegyházról és ennek feiéről, az Vhristusrol, Ismégh az Romai Aniaszentegyházról és ennec feiéről az Romai Pápáról való articulus" stb., a szeredi prédikátorral, Kürthi Istvánnal magyarra fordította, az előljáró beszédét maga Tamás irván hozzá, ajánlva Illiésházy Istvánnak és nejének, Pálffy Katának; így végzi: "Amen Galanthán, I-ső Marcii A.D. 1601. Nagyságod alázatos szolgája, Eszterhás Tamás. Nyomtatott Sárvárt, 1602-ben, Illiésházy Istvánb kölcségén". Ezen munkára Pázmány Péter reflektálva, Tamásra vonatkozólag ezeket jegyzé meg: "Kezemben akada Hunniusnak könyve, melliet magiarra fordított Eszterház Tamás. Igazán mondom, fölötte igen ciudálkozom raita. Ha pedig ez az io ifiu legéni chiak magiarra forditotta volna a Hunnius könyvét, ő maga pedig amaz igen is éktelen Elől iáró beszédben nem káromlotta volna az igaz vallást... ... most az ő dolgárul semmit nem zollanék.... igen rövid zoval megrostálom ezt az elöliáró beszédet, avagi inkább ezt az vén azzonioknac való reghét.... Te reád nem panaszkodom, hogy efféle mód nélkül való dolgokat ily nagi elreitet bölcsességnec itilz, mert ifiu legeni vagi, többet értez az niulázáshoz és a pohár emelgetéshez, hogi sem az zent Atiác irásihoz" 1613-ban tartozkodási lakhelye Neboiszán volt. Utolsó éveiben lábai a köszvénytől összezsugorodtak. Meghalt Galánhán az 1615-1616 évek között. Nem volt hős.

Gábor báró, Ferencz és Illiásházy Zsófia fia, sz. 1580 okt. 8-án. 1610-1613. évek között a sellyei uradalmat a jezsuitáktól testvéreivel együtt bérben tartá; e birtokot még nagyatyjuk, Illiésházy Tamás és örökösei, 1564-ben a zniói várral és tartozmányaival együtt, mint a turóczi prépostságnak kiegészítő részeit, 2200 forintban zálogban tarták.

1608-ban nádori adományozás következtében a következő birtok részeket nyerte Pozsony- és Nyitramegyében: Galánthán, Gányon, Körtvélyesen, Bothfalván, Beregszegem Réten, Récsén és Spáczán, nemkülönben a koroghszegi praediumot; Hontmegyében: Dalmádon és Árvamegyében: Kisbisztriczén és Medvéczen; ezeknek egynémelyike a töröké lett Borsy Györyé valának. 1617 febr. 17-én, Thurzó nádor temetésén, ennek czimeres paizsát vitte. 1619-ben a bárói cimet nyeré. Ugyanezen évben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Magyarország nagyobb részét meghódítván, a fejedelem pártján találjuk; azok közé sorozza testvére Miklós, midőn a pártok számerejét körvonalazá, "kik Bethlent hitték vagy kedvvel vették". Jelen volt a beszterczebányai gyúlésen; a fejedelem felszólítására novemberben lépéseket tett Miklós testvérénél, őt a királyi párttól elvonni és a pozsonyi országgyűlésen való megjelenésre bírni, de célt nem érhetett. 1626-ban nyeré nádori adományával - a Rosán család kihaltával - a trencsénmegyei Harovcze nevű birtokot. Mint lutheránus halt meg Donaniszben, 1926 dec. 28-án, és az ottani egyházban fekszik eltemetve. Sírfelirata ez: "Hic iacet Magnificus Dominus Gabriel Eszterházy de Galantha 1626-28. Decembris pie defunctus."

Két neje volt. Az első divákujfalusi Ujfalussy Anna, Ujfalussy Jánosnak Révay-lánytól született leánya. 1612. évben innen vette el, minthogy ekkor még hajadon volt. Ettől fia, Farkas, lejeb. Második neje szerdahelyi Dersfy Mária volt, alkalmasint Dersfy Ferencz királyi pohárnokmesternek 1594 febr. 20-án Rohonczon elvett második nejétől, Thurzó Magdonnától, Thurzó Elek leányától 1597 táján született leánya, ki 1640-ben még életben volt. Ettől leánya, Judith, 1643-ban Amádé János neje volt, és 1652-ben özvegy. Ennek az 1569. évi országgyűlés LXXXII. czikkelye a szomszéd tartományokban létező követelései behajtása iránt intézkedett.

Farkas, personalis, Gábor és Ujfalussy Anna fia, 1614 táján születhetett. 1638-ban, a Mária királyné koronázásán, tálnok (dapifer) volt. 1643-ban a domaniszi egyház szentélyét helyreállíttatá és a Boldogságos Szüz tiszteletére emelt oltárral látta el. Ekkor tehát, bár ezelőtt lutheránus volt, a katolikus hitet vallá; ugyanezen évben többekkel, ápr. 18-áról kelt útlevéllel Rómába zarándokolt. 1647 jún. 16-án arany sarkantyus lett. 1649-ben a pozsonyi országgyűlésen négy felszerelt katonát felajánlott a haza védelmére. Az 1655-diki, valamint az 1662-diki országgyűlésen bizottsági tag volt. Szathmáry Pál personalis 1667 márc. 25-én Beszterczebányán kimulván, még egyanezen évben personalis és királyi tanácsos lett helyette. 1668 dec. 13-áról kelt diploma nyomán pallosjogot nyert.

1670-ben jelen volt a beszterczebányai gyűlésen, mint a királyi bizottság tagja; és a midőn ugyanezen évben az elégületlenek javainak lefoglalásával foglalkoznék, meghalt magtalanul Lőcsén, szept. 2-án este hét óra tájban és 5-én ugyanott temettetett el a sz. Márton nevű káptalani egyházban. Leibiczer Joachim diariumában ezeket jegyzé fel róla "Anno 1670 Unter Wahrender in Leutschau gehaltener comission starb Herr Wolfgangus Eszterházi Personalis den 2. September hora 7, vespertina, ein guter, frommer Herr, desson todter Körper den 5. detto, auf das Kapitel S. Martini gefüht, und daselbst beygesetzt worden." Arczképét Wideman Illás (de vivo) élő képéről rézre metszé, 1651 körül. Olajképe Fraknón és Pozsonyban megvan.

Neje ocsóvi Boka anna volt, kit az 1667-1668. évek között vehetett el; özvegye és talán második neje lévén az 1666-ban kimult Hölgyi Gáspár personalisnak. 1684-ben még élt, a modőn a laszkári kastélyt és birtokát elzálogositá. Neki van ajánlva az 1675-ben nyomtatott Páduai sz. Antal Solosmája etc.

II. kötet: 106.sz. melléklet: Eszterházy Miklós nádorra vonatkozó adatok 1590-1645.

E mű 1645-ben Miklós halála után, testvére, Dániel jegyzetei nyomán készült, és közöltetett azokkal, kik felette a gyászbeszédet tarták, mint e végből kitünik. Ebből a következőket jegyeztem ki: Ferencz eszes tanácsos főember volt. Fia, Miklós, tanulmányait Sellyén a jezsuitáknál folytatá és Bécsben, szintén a jezsuitáknál végzé, hol 1600-ban, nem egészen tizennyolc éves korában kaholizált. Hire járva annak, hogy a szervezetbe akar lépni, - miről anyai nagybátyja, Illésházi István, és atyja értesülve - hazahívták Galánthára. Megérkeztekor, épen ebédnél ülve, atyja azon kérdésére, hogy katholizált-e? Miklós "igen"-nem válaszolt, hozzátéve, hogy e hitben is akar meghalni, mire atyjának haragja kitörvén, a tányért akarta fejéhez vágni s őt szidalmazva, a többi közt ezeket mondá: "tiz fia közül őtet adta tizedről és dézsmájul az ördögnek, s fenyegette, hogy imigy-amugy vereti, bünteti és exhaeredálja őtet, végre ugyan felüté az asztaltól és az házbul is ki czokigatta, az kit negy pacientiával szenvedett, smmit nem is szolván azokra attiának, hanem az ház előt való kertben egy fa alat le térdepelve, és sirván nagy áhétatossan adot Istennek hálát érette, hogy az igaz hitért ollianakat engedett volna neki is szenvedni. - Anniának sok sirásával, s'áldásival, a mezőre kiküldetvén gialogh, s'a többi közt azt mondván: te vagi édes fiam az, ki édes anniád faidalmit meghszolgáltad, ezért meni el már az Ur Istennek szent áldásával, s'ugi váltanak el sirva egymástul."

A többi feljegyzéseket a szövegbe osztom be.

Magocsy Ferenc 1611 november 21-én elhalálozván, Miklós ellenségei azon rágalmakat terjeszték, miszerint ő, mint Dersfy Orsolya Magocsy Ferencné szeretője, ennek férjét méreggel pusztitotta volna el. Laczkó Máté Krónikájában erre vonatkozólag ezeket irja: "October 27-én megbetegedül a Nagyságos Magocsi Ferencz" Oldalvást irva: "A Magocsi familianak magva szakada fiu ágban, meg holt, nin sine suspicione veneni 27. novembr, kin az Ország igen bánkodék, mivel jó és keresztényül szolgált hazájának, eltemették Beregszászban 28. Febr. 1612. lásd meg halálának okát és módját Magyarország panaszában, ez is méreg miatt hala meg mint Homonnay Bálint."

1612 november 22-én elveszi Dersfy Orsolyát Munkácson, kit elébb a katholika hitre téritett.

Hogy Dersfy Orsolya ekkor ifju özvegy volt és nem - mint ellenségei hirdettik - "adulta matrona", tanuskodik anyjának elébb a lékai, jelenben a fraknói várban őrzött arcképe, melyen ezen felirat van: Ursula Császár de Landzér Magfici Francisci Dersffy consors. aetatis suae 26. obiit 23. februarii 1593." Ha tehát leányát, Dersffy Orsolyát tözenöt éves korában 1582-ben szülte is, ez 1612-ben, midőn Miklóshoz ment nőül, harminc évesnél több nem lehetett.