E kivonat 1-25-ig terjedő kivonata
készült:
OSZK 72.146/1 kötetekből az Eszterházy család és oldalágainak leirása
Irta: gróf Eszterházy János
Kézirat gyanánt kiadja Herceg Eszterházy Miklós 1901

Az Atheneum R.Társulat Könyvnyomdája, Budapest.

Az öregebb Fraknói, vagyis herczegi Ág.

Miklós gróf, Magyarország nádora, Ferencz pozsonymegyei alispán és Illésházy Zsófia fia, született Galánthán, 1583 ápr. 8-án. Ifjuságának első éveit testvérnénjénél, Magdolnánál, Kubinyi László királyi tanácsos nejénél Madocsán, Liptómegyében tölté. Ágostai hitfelekezetü szülőktől származván, tanulmányait mégis elébb Nagyszombatban, utóbb Sellyén, a jezsuitáknál folytatá, honnan azokat befejezendő, Bécsbe, szintén a jezsuitákhoz került. Itt, 1600 táján, tizennyolc éves korának betelte előtt, a katholikus hitre tért. Annak hirére, hogy a jezsuiták rendébe szándékozik lépni, atyja hazahivatá Galánthára és itt haragjának egész dühét éreztetvén vele, házától elüzé.

Az atyai házból kitiltatván, nagybátyja, Illésházy István, a későbbi nádor felszólitására hozzá csatlakozott és őt 1603 nov. havában számkivetésében Lengyelországba kiséré. Nagy előszeretettel emlékezett az ott töltött időkre még Illiésházy halála után is vissza, gyakran felemlitvén, hogy ezen emléket többre becsüli, mintha Trencsént vagy Likavát hagyományozta volna neki; - miből Miklós életirói azt faragták, hogy Illiésházy neki a régi hite felvétele esetében trencséni uradalmának adományozását helyezé kilátásba; eléggé tévesen, mert nála a katholikus hit felvétele nem érdek, hanem legbensőbb meggyőződésének volt kifolyása, mint azt életének egész folyama alatt eléggé észlelhetjük. 1605 elején hazatérve nagybátyjával, ennek abbeli ajánlatát, hogy Bocskay fejedelem udvarában alkalmazást vállaljon, visszautasitá, és ragaszkodva nagybátyjához, őt a Kassára és Korponára Bocskay által összehivott országgyülésekre kiséré, valamint 1606-ban a bécsi és zsitvatoroki békekötéseknél is vele volt, és Illiésházy udvarát csakis ennek a 1609 május 5-én történt halálával hagyá oda.

Ekkor Mágoczy András fiának, Mágoczy Ferenc kassai főkapitánynak zászlói alatt hadi szolgálatot vállalt. Elébb ötven, utóbb száz lovasból álló csapat élén találjuk, nem egyszer -Kazy tanubizonysága szerint- szerencsésen portyázni, egyuttal Mágoczynak, folytonos betegeskedése alatt, hivatalos dolgait is nagyrészt végzé. Forgách Zsigmond még Mágoczy életében kineveztetvén kassai generálisnak, ez utóbbival ő is elvonult Kassáról, és nemsokára Mágoczitól is búcsút véve, hazatért. Eközben Mágoczy Ferenc 1611 nov. 21-én elhalálozván, ennek özvegyével, szerdahelyi Dersfy Orsolyával, Dersfy Ferenc királyi pohárnokmester, sárosi főispánnak első nejétől, lándzséri Császár Orsolyátoli leányával Homonnay György és Doczy András házasságot helyezvén neki kilátásba, ezeknek meghivására 1611 végével ismét Felső-Magyarországra jött, s itt az ifju özvegy hajlamát megnyeré.

Az eljegyzés történetét a családi legenda igy tartja fenn: Szokása volt Dersfy Orsolyának ujév napján hiveit, barátait ajándékokkal megörvendeztetni; igy történt, hogy 1612. ujév napján egyedül Miklós volt az, kit ebben nem részesite; ezen mellőzés által érzékenyen bántva, már az eltávozásról is gondolkodott; azonban e képzelt sértés csakhamar jobbra fordult, a midőn Orsolya őt kincstárába vezetve, valamely tárgy választására szólitá fel. Miklós egy érdektelen csekélységet elvévén, az özvegy kérdésére, hogy ennél magához méltóbb tárgyat nem találna-e, ujjáról levoná gyürüjét, és a kötendő házassági frigynek zálogául nyujtá neki át. Miklós azonban e házasságba csak ugy egyeze bele, ha elébb Orsolya a katholikus hitre tér, mi megtörténvén, a menyegző 1612 november 22-én Munkácson végbe is ment.

E szerencséjét Miklósnak, mely által nagy vagyonhoz jutott, az elképedt irigységből támadt rágalom undok szinekben igyekezett feltüntetni; nem hiányoztak, kik - mint a későbben, 1620-ban szerkesztett "Querela Hungariae"-ben nyomva van- álliták, hogy Mágoczy a Miklós által nyujtott méreg következtében mult ki, hogy ennek özvegyét, kivel már elébb szerelmi viszonyban élt volna, elvehesse. Mások Orsolyát, mint "adulta matrona"-t mutatták be a világnak, kivel Miklós csupa önzésből,vagyona gyarapodásáért lépett házasságra. Voltak olyanok is, kik, mint Thurzó szemére lobbanták, hogy szolga létére urnőjét vette el, és ez által czimre és hatalomra vergődött. Még maga Pálffy Kata, az egykori nádor, Illiésházy özvegye, Miklós legközelebbi rokona is megütköze a sietséges mátkaságon. Nagy volt tehát a zaj, melyet ezen házasság az ellenfél táborában ütött. A gazdag és ifju arára mindenki vágyódott; főkép pedig az oligarchák nézték rossz szemmel, hogy egy eszes embernek a nagy hozomány által ut nyittatik könnyebben hatolhatni az ország legmagasab méltóságaira is, melyeket ők, mint kizárólagos örökséget, csak maguknak igényeltek. Ezen rágalmaknak alaptalanságát itészetileg megvizsgálva, könnyen kimutathatjuk, hogy Miklósnak anyai nagybátyja, Illésházy István, A dersfyekkel sógorsági összeköttetésben állt; Dersfy István özvegye Erdődy Anna, neki első neje volt; szintén e családból eredő volt Dersfy Orsolya is, az ifjabb Mágoczy Ferenc neje. Már csak ez is elégséges ok Miklóst,a kassai királyi vár katonáját, szolgai minemüségben nem alkalmazni. Valószinübb az, hogy Mágoczy Ferenc a szerfeletti borital által kimerülve, képtelenségében az eszes Miklósra bizá ügyeinek vezetését, ki szellemi előnyei, alakjának szépsége által valószinüleg hatást gyakorolt a vár urnőjére is, melyből gyöngéd szerelmi viszonynak kifejlése lehetséges; ez azonban, ismerve Miklósnak vallásos érzületét, az eszményiségen tul nem kapva, a beteges Mágoczynak természet rendén történt halálával házassággal végződött. Orsolya ekkor életének virágjánban állt; ismerek egy képet a fraknói családi képtárban, melyen Császár Orsolya, az előbbeninek anyja ábrázoltatik, ezen felirattal: "Aetatis suae 26. obiit februarii Anno 1593."; erről -fontos számitás szerint- Dersfy Orsolya második menyegzője alkalmával legfeljebb huszonkilenc éves, de ennél kevesebb is lehetett. De továbbá Illiésházy özvegyének megrovása éppen nem érthető, mivel az egy évi gyász megtartásával a decorumnak és hazai törvénynek is elég lett téve. S végül Miklóst ősrégi nemzetségbőli származásánál fogva megillette bármely dignitas; családja jóllehet az idők mostohasága alatt vagyonilag megfogyatkozva, az Árpádok korszakában -mint e munka elején láttuk- a jobbmóduak közé tartozott. Gondatlanság volt épen Thurzótól a fényes származási hiányt szemére lobbantani, kinek magának elődei Krakkóból származott polgárok voltak; megemlitem, nem mintha ezért hirneves családja érdemeiből valamit levonni kivánnék, hogy 1494-ben a magyarországi bányák bérlésével foglalkozva, nagy vagyonra téve szert, emelkedtek fel. Az 1619. és 1621. években Thurzó Imréhez irt leveliben Miklós ezekre reflektálva irja: "Az én szegény atyám, édes Thurzó uram..... hazájának hasznos szolgája és fia vala, kinek nemzetsége ezelőtt negyedfélszáz esztendővel is szép nemességben fénylett, kit......nem pénzen vettek, mint sokan...... stb." Ezen előzmények után folytassuk tettekben dus életének leirását.

Az 1613. évi országgyülés XXXIII. czikkelye emlékét tartja fenn annak, hogy Miklós az özvegy nádorné, Illiésházy Ferencné nevében a nála levő országos okleveleket az ország rendeinek átadá; ugyanezen év április 1-én kelt diploma nyomán a bárói cimet nyeré. Az 1614 julius 13-án Pozsonyban összegyült rendeknek a béke fentartása melletti nyilatkozatát Linczbe viendő országos választmánynak tagja volt; itt, a magánértekezleten, Khlesl bibornokkal vitába keveredvén, azon megjegyzésére, hogy a török elleni katonai intézkedések a béke érdekében épen nem folynak elég eréllyel. Khlesl haragosan fellobbanva, ezeket felelé neki; "Ecce hic tot provinciarum regnorum legatos habemus, tu omnium es junior, et omnium es durior, sed revera meo tempore nunquam eris palatinus." Később azonnban épen Khlesl támogatásának köszönheté politikai befolyását.

1616-ban némi reményt nyujtván Homonnay Györgynek a bécsi udvar az erdélyi fejedelemségre, ha Bethelen Gábort onnan kiforgatni sikerülne, talán ezen ügyről tanácskozni április elején több katholikus főur Munkácsra gyült Miklóshoz. Ennek hirére a julius 2-án Ujhelyen összegyült néhány megye rendei számüzetésre itélék őt, és ezen év december elején Bethlen Gábor Debreczenbe érkezvén, szintén megbüntetését követelé.

1617 október 6-án beregi főispán lett. 1618 március 7-én királyi tanácsos; ez év julius 1-én, II. Ferdinánd koronázásán, Magyarország zászlóját vitte, aranysarkanytyús vitézzé üttetett; julius 2-án főudvarmester és december 14-én zólyommegyei főispán lett. Az erdélyi fejedelem biztosaival még a mult nagyszombati értekezleten némely a béke érdekében elintézetlenül maradt ügyek befejezése végett tartott nagykárolyi gyülésen ennek végzéseit, mint e bizottság elnöke, 1619 márc. 26-án aláirá. A fejedelem ujabb hadikészülődéseiről értesülve, Hommonay Györggyel együtt augusztus havában sereget gyüjtött, maga a fejedelem pedig e hó végével Magyarországra ütve, szerencsés csillagzata alatt annak nagy részét elfoglalva, október 14-én magát Pozsonyt is hatalmába kerité. Itt Forgách Zsigmond nádor által a sz. Márton napra hirdetett országgyülésre Miklóst is meghivá, és hive Eszterházy Gábor által a megjelenésre külön felszólítá, de eredménytelenül; minek következtében 1620-ban a besztercebányi konvent XXVIII-dik cikkelye nyomán számüzetésre itélé, a megtérésre szeptember 29-dikéig engedélyezvén neki időhaladékot; szeptember 30-án pedig a fejedelem, hadnagya, Huszár István által, lackenbachi várában ostromoltatá, ahol épen nagy chiragra-fájdalmakban szenvedett. Szorongatott állapotában már a vár átadása felett is alkudoztak volna, a midőn Dampiérre jókori közbejövetle által szerencsésen megszabadult.

1620 november 8-án Fehérhegynél a cshek hatalma megtöretvén, a fejedelem is a békére hajlandóbbnak mutatkozott. Az e végett Hainburgban 1621-ben egybegyült bizottsági tagok között a király részéről Miklós is jelen volt. Az alkudozások folyama alatt huszárjai a Kőszeg alól eredménytelenül visszavonuló Batthyány Ferencnek csapatját egy szorosban meglesvén, vagy négyszázat levágtak közülük és a zsákmányt elvevék tőlük; április elején a hainburgi értekezlet eredménytelenül oszolván el, Colaltoval egyesülve megvevé Kőszeget, Körmendet és Rohonczot; még ugyanezen év október 23-áról kelt adománylevél nyomán, a nikolsburgi értekezlet megnyitásakor kapá Szentgyörgyöt és Bazint beírásképpen, az áltatla előlegzett és még előlegezendő százezer forintnyi összeg erejéig. 1622 január elejére mint a nikolsburgi békeértekezletnek szintén egyik tagja lovagolt be a bécsi Burgba, magával hozva a megállapitott békepontokat, és a Bethlen Gábornak adományozott munkácsi uradalmáért cserében Kismartont nyeré; az erről szóló oklevél május 2-án kelt. Egyelőre négyszázezer forint lefizetése mellett zálogképen; ezt azután fiai 1648 szeptember 3-án örökiték meg, hatvankétezer forint felülfizetésével. Augusztus 4-én mint kamarás emlitve lett országbiró, és ugyan e hó 18-án érsekujvári és hegyaljai kapitány; e kitüntetéssel ugyan már 1619-ben meg lett kinálva, azonban akkor nem fogadta el. Szintén ez év /1622/ soproni országgyülésen nádornak jelölé ki az udvar; az érsekujvári parancsnokságot szeptember 12-én vette át.

1623-ban, a nikolsburgi békeszerződés meg nem tartása miatt megbomolván a béke, e hadjárat folyama alatt egyelőre Érsekujvárott tartozkodott, a háború vége felé pedig, a fejedelemnek kétezerből álló török-tatár segédhadait, Ibrahim boszniai pasa által vezetve, mely Morvaországból, Hodolin felől nagyszámu rabbal és prédával megterhelve hazatérőben volt, kétszázötvenhét lovassal november 27-én Nyárhidnál megtámadá és szétugrasztá, kétezertizenöt rabot szabaditván meg, kiket Ujvárba vietvén, onnan néhány nap mulva, utiköltséggel ellátva, Morvaországba hazaküldött. November 30-án Komáromból és Győrből segítséget vonva magához, seregét nyolcszáz főnyire növelé, mellyel a semptei hidon átkelő egri- kanizsai és boszniai egyesült török hadon, mely Csuznál és Turénél állást foglalt, szintén rajtaütött és szétverte. E két alkalommal nyert nyolcszáz lovat, öt tevét, két öreg, nagy és tizenegy lófarok-zászlót, harminckét szákmánnyal terhelt szekeret; e nyerség ötvenezer forintnál többre becsültetett. Ugyane nap elfogta a fejedelemnek nyusztbőrrel és vörös posztóval terhelt nyolc szekerét is; a pósztóból vitéz tisztjeinek egyen ruhát szabatott, e hadizsákmányból kedveskedett a királynak is török foglyokkal, - köztük két pasa fia - öt tevével, lovakkal és több zászlóval. Ezek átadására 1624 január 20-án - éppen egy szombati napon - győzelmi pompával vonult be Bécsbe, a császári várlakba. A béke megkötésében szintén nagy része volt.

1625-ben, a gyarmati békekötés alkalmával, mindenképen arra törekedett, hogy a törökkel külön, a fejedelem mellőzésével köthessen békét, hogy azután ezzel könnyebben elbánhasson. A soproni országgyülésen pedig, mely nagyobbrészt protestáns volt, október 25-én százhuszonöt szavazattal hatvan ellen nádorrá választatott; ez alkalommal sikerült neki a karok és rendek által felterjesztett sérelmek közül tizenhetet orvosoltatni; e buzgalma, de főleg az által, hogy a protestáns rendeket a vallásügyet szabályozó 1608. évi törvényczikkelynek a - a klérus tiltakozása ellenére is - ujabbi megerősitéséről biztositván, sikerült ez által, többséget szerezve az ország gyülésen, tervének kivitelét létesithetni, melynek következtében Ferdinánd Ernő nov. 27-én királlyá választva, általa december 8-án meg is koronáztatott. Ossuna gróf, spanyol követ növember 28-ról kelt. Madridba küldött jelentésében elismerőleg nyilatkozott a nádornak ez ügy körüli buzgó és sikeresen kifejtett tevékenységéről. A spanyol király 1626 jan. 15-én kelt levelében Miklósnak köszönetét kifejezve, az aranygyapja rendjellel való feldíszítését igéré.

1626. január 1-én Sopronmegye főispánja lett, és a királynak e hó 9-ikéről kelt elvele a nádor fizetését huszonkétezer tallérban állapitá meg; nyeré továbbá: Sopronban -junius 24-én kelt diploma nyomán- a grófi cimet, valamint szept. 15-én a fraknói várnak, melynek beirásképen már előbb birt volt és ahonnan magát "fraknói gróf-nak" cimeztette, ennek tartozmányait adományul, harmincezer forint felülfizetés mellett. Aug. ho végén Bethlen Gábor ujból Magyarországra tört; a nádor ekkor a magyar hadak élén, Wallenstein a külhadak élén állt ellene, egyesült erővel; a nógrádi várt, hol a parancsnok Esterházy Pál, a nádor testvéröccse volt, az ostromzár alól felmenték, és meggátlák a Mansfeld és Weimari harczeg előnyomulását; végül szeptember 30-án, Palánka táján, a nádor által ajánlott békét később a fejedelem is elfogadván, a békepontokat Pozsonyben aláirták; azonban ezeknek végleges elintézésében, minthogy azokat ellenzé bár a király 1627 január 9-én kelt parancsa által felszólitva lett, részt nem vett.

Az 1627 szeptember 13-án Szőnyön a törökkel kötött békeszerződés létrejöttében nagy része volt, ez alkalommal nagy tevékenységet és erélyt fejtett ki. 1628-ban a kilátásba helyezett aranygyapja rendjel megküldetvén Spanyolországból, az ünnepélyes feldiszitést maga a király személyesen, Bécsben, december 31-én eszközölte. Rákóczy György, a fejedelem, ezen kitüntetést egy későbbi alkalommal szemére lobbantá, mire a nádor a hozzá irt egyik levélben ezen megjegyést tevé: "Noha én ezt /aureum velust/ is soha nem kivántam, sem szorgalmaztam,/?/ hanem nemzetemnek becsületiért vettem ezt is fel."

Rákóczy György 1630-ban erdélyi fejedelemmé választván, 1631 elején, bár kelletlenül, a király parancsából seregével ellene indult; nem hiányoztak, - ezek között még Pázmány érsek sem - kik ezen hadjáratot inkább a nádor magánügyei és érdekei előmozditására és a fejedelem ellen táplált személyes ellenségeskedésből kezdeményezettnek hirdetgették, szájába helyezvén ezen szavakt: "Nem hagyom Bákóczyt megtollasodni repülésig, hanem miglen pihés, addig előzöm meg"; álliták továbbá, hogy a munkácsi várnak, melyhez első neje jogán ugyan igénye volt, de melyért - mint láttuk már elébb kárpótoltatott, és saját vallomása szerint is, semmi igényt hozzá nem tartott, ennek elfoglalásától szándékozik a fejedelmet visszatartani. e mendemondának alapjául szolgált a már fiatal korukban keletkezett ellenszenvük, tudniillik: Rákóczy Zsigmond, György atyja, Mágoczy Zsigmond özvegyét, alaghi Bekényi Judithot nőül vevén, mostoha fiainak, a Mágoczyaknak gyámja lett; a kezelésére bizott Mágoczy női rokonok roppant vagona utáni jövedelmeknek eltulajdonitása miatt hütlenséggel vádolták; a nagykoru Mágoczy Ferenc hiába követelte mostoha atyjától egész vagyonának kiadatását; ez ügy nagy háborodással végződött. ezen ellenségeskedést később Mágoczy Ferenc özvegye, Dersfy Orsolya második férjével, Miklóssal osztá meg. Némelyek még azt is hirdették, hogy a fejedelmi széket maga részére a hadsereg élén szándékozik elfoglalni; Pázmány Jakusith püspökhöz intézett emlékiratában erre is megemlékezik, állitván, hogy a nádor Haller Györgyöt megbizá, részére a fejedelemeség elnyerésében agitálni, ugy azonban, hogy előbbeni méltóságát is megtarthassa. E hadjárat folyama alatt, január 7-án, Szepesen találjuk, hol Thököly Sebestyén fényesen megvendégelé. Seregét a Tiszáig előre vivé ugyan, hanem - a Bécsben igért német segédhadnak utána küldetését hiába szorgalamzván - márciusban, épen midőn a tábor vezényletét személyesen akarta átvenni, seregét Kállónál és Rakamaznál, minthogy egy része az ellenséghez átpártolt, megszalaszták, mire kénytelen volt Kassára visszavonulni, annyival is inkább mivel tízezer főnyi török sereg Érsekujvárnak tartott. E szerencsétlen hadjárat után a király hajlandónak mutatkozván a békére, az alkudozást csak hézagosan folytathatá a nádor, mert ellensége, Pázmány, a "vörös vitéz", Rákoczyt legyezgette, s azon volt hogy a Nagyszombatban elkezedett alkudozást Bécsbe szállitva, saját kezeibe vehesse; a nádor fenyegetődzött, kilép a király szolgálatából ha "ama kevély, rossz" Pázmányt érti, ezentul is folytatja ármányait; végül nagynehezen sikerült a fegyverszünetet Kassán, április 3-án megkötni.

1632-ben homonnai Drugeth Jánost a zemplénmegyei főispáni székbe igtatá, továbbá segédkezet nyujtott Császár Péter lázadásának elnyomására. 1633-ban, a közel öt hónapig tartó béke alkudozások után, Eperjesen, szept. 28-án Rákóczyval kötött végleges békeszerződés pontjait ellenezte; az alkudozások alatt a tizezer tallér követelésének fellépésével - mellyel neki Rákoczy tartozott - a békeszerződést készakarva majdnem meghiusitá, és mindvégig a hadjárat folytatását tanácsolta; itt a kassai fegyverszünet alkalmával feloldatlanul maradtak elintéztettek. Különösen Pázmány befolyása következtében.

E helyen meg kell emlékeznünk azon, már régebben lappangó viszályról, mely még 1629-ben az esztergomi zsinaton tört ki nyilvánosan, és azóta a nádor és Pázmány között forrt; mióta tudniillik amaz aranygyapjas és emez bibornok lett, meghasonlásban éltek, elsőbbséget követelvén magának rangban, állásban, az is, ez is; ehhez járultak még kisebb-nagyobb surlódások is; igy 1627-ben a budai pasa hadikészületeket tett -a király német hadat szándékozott az országba küldeni; ezen intézkedés ellen, nehogy elégületlenséget okozzon, a nádor közfelkelést rendelt el, bár egyelőre- magasabb parancs következtében- gróf Verdenberg mérsékletre inté, de nemsokára a király beleegyeztével a rendeket erre fel is hivá; Pázmány és társai azt álliták, hogy ezen jogot csak a király gyakorolhatja, és ez értelemben ellene izgattak. Erre vonatkozólag egyik későbbi, Pázmányhoz irt levelében megértetni kivánja vele, hogy azon intézkedések, vagy - ha ugy tetszik - erőszakoskodások a nádori hatalom visszaszerzésére irányultak, melyet nemcsak a német, de a magyar államférfiak is, készakarva igyekeztek kezeiből kicsavarni. Ezen önfejü intézkedésknek köszönheti, hogy Magyarország a fehérhegyi csata után is meg tudta őrizni önállóságát, a midőn a bécsi udvar ezt is a többi országok rendje szerint óhajtotta volna kormányozni. Ez idő óta már mint ellenfelek álltak egymással szmben; 1628-ban meghiusitá a nádornak azon tervét, hogy a meghalt Homonnay Drugeth György dusgazdag leányát egyik szegény rokona elvehesse; visszatorlásul a nádor a szentgotthárdi apátság visszaválthatása elé mindenféle akadályokat görditett. Regéczet a nádor több mint százezer forintnyi kincstári tartozás fejében, magának adományoztatta, mit Pázmány is szeretett volna magának megszerezni. Igy történt továbbá, hogy a nádor a határszélek őrzése végett hadat gyüjtött és ezt Pázmány birtokai szomszédságában szállásolta el; ez az érsek jószágain fegyelmi kicsampongásokat követett el; az érsek ennek elbocsátását követelé, de ugylátszik eredménytelenül. A nádor rendkivüli törvényszéket akart tartani, melyek rég elmaradtak volt; Sennyei kanczellár és Pázmány ellenezték; ezen megbosszankodva, élesen kikelt a klérus ellen, mely 1633 december havában Nagyszombatban, épen a veszprémi püspök, Dávid Pál felszentelésére gyülekezvén, a fentebbi éles kifakadások fölött is tanácskozott, és a maga köréből Jakusithot hozzá küldé, utasításul adván neki, hogy a nádort intené meg és nyilatkozatát venné azon állítótólagos szövetségről, melyet ő hir szerint a protestánsokkal kötött, avégre, hogy a klérust megbuktassa. Ehhez járult valami prukki haszonbérnek felvétele, melyet a püspök magának követelt; végül nem átallották pompaszeretetét és indulatos természetét is szemére lobbantani, és páter Lamormain Vilmos, a király gyóntatóatyja által befolyását és tekintélyét az udvarnál megsemmisíteni.

Tetőpontját azonban ezen viszály 1634-ben érte el, a midőn a nádor, egyelőre talán a királynak tett feljelentés nélkül országszerte felkelést hirdetett, Rákóczytól tartván, ki szintén hadikészületeket tett. Pázmány ez intézkedést nyilván rosszalta, állítván, hogy a király tudta nélkül történik; ebből kifolyólag 1634-ben a nyitrai káptalan előtt is kijelentették nyilvános óvásukat, míg végre Eszterházy Dánielnek, a nádor testvéröccsének sikerült őket 1635-ben - legalább szinleg - kibékíteni.

1636-ban a Bethlenekkel meggyülvén a baja Rákóczynak, ki e bonyodalom okozójának Miklóst vélte lenni, a nádor ujból tanácslá neki a fejedelemségről való lemondást. Pázmány ellenben ellenállást javasolt. Ezen folytonos viszályok között a nádor bizatott meg a szükséges hadikészület megtételével.

A nádor szenvedélyes jószágszerző volt; hogy a Thurzó-vagyont családjának megszerezhesse, első házasságából való István nevü fiát összeházasítá második feleségének első férjétőli leányával, Thurzó Erzsébettel. Ezen alkalommal a kamara azzal vádolá a nádort, hogy a fiágra néző javakat, melyek magvaszakadás következtében a fiscusra lennének szállandók, mindkét nemre szállandóknak nyilvánitotta; ezen vád, s a királyi tanács tiltakozása a nádornak e perbeni biráskodása ellen, az udvarnak iránta tapasztalt eme bizalmatlansága érzékenyen bántották őt, és megérlelték a gondolatot, lemondania méltóságáról. 1638 elején be is adá lemondását, de nem fogadtatott el. Február 14-én Mária királynét megkoronázta.

Rákóczy ujabb harckészülése és azon meggyőzödés, hogy a rendek vallási és polgári sérelmeik orvoslását a királytól hiába várva, a fejedelemben egy szabaditót láttak, arra birák, hogy a közelgő veszedelemről a királyt jóelőre értesitse; e végett 1643 január 14-én a királyhoz irt levelében figyelmezteté: "Ezen félelem és baj ellen /Rákóczy ujabb hadjárata/ nincs jobb, nincs hathatósabb orvosszer mintha a rendek nehézségeik és sérelmeik eloszlátása által Felséged hüségére vonzatnak". Figyelmeztetése azonban kellően nem méltányoltatván, ujból leköszönt hivataláról, "melyben már 18 évet eltöltött, nem azzal a gyümölccsel, mint ő kivánta volna, avagy a szegény haza szüksége, avagy a rendek szolgálatja." Rákóczy, felhiva és biztatva Ferdinand elleneitől, személyes sértések ürügye alatt rászánta magát az uj hadjáratra. - Megjelent ez időben egy kiskönyvecske, melyben nevéből és hitvese, Lorántfy Zsuzsánna nevéből gunyt faragtak; ő a kocsis, neje pedig a ló szerepét viselte. Eleinte Raiki Gáspár jezsuitára gyanakodott, később a nádort tartotta szerzőjének, de bizonyosságal ki nem tudhatá szerzőjét. A Rákóczy és török közti segitség iránti alkudozások elhuzódván, a háboru kitörését egyelőre késlelteték, mi nem akadályozá a Rákoczyval tartó svédeket Morvaországba berontani és a magyar határszéleket fenyegetni. Ellenük a nádor, bár betegen, nem nagy számu seregével, kocsin viteté magát Pozsonyból aug. 30-án indulva meg Szakolcza felé, és egyesülve a fősereggel, táborba szállott.

1644 elején maga Rákoczy is Magyarországba indult; a nádor ily viszonyok között veszedelmesnek látta a fegyverre kelést; Kismartonban időzött, - azt állitván: "Nekünk csendesség kellene, s egyéb sem tartja ezt a mi kevesedett nemzetünket meg; im mi is megindultunk Isten hirével - irja Rákoczynak április 20-án, Nyitráról - s kegyelmed elébe megyünk, noha bizony pogányokra mennék örömestebben, mint magam nemzetére, de ugy akarja kegyelmed."

Szendrő május 18-án történt visszafoglalása után a nádor a békét sürgette, de eredménytelenül; erre junius 3-án Kassa alá vonult, de itt - ostromágyuk hiánya miatt - két hétnél tovább vesztegelt; innen - Pucheimmal egyetemben - Sáros vár vivásához fogott és megtette Rákoczynak a második, de szintén sikertelen békeajánlatot. Ezalatt nagy volt a meghasonlás a császári vezérek között; Götz neheztelt a nádorra, mivel az ő tanácsára vonul a sereg Kassa alá, ahelyett, hogy a fejedelmet üzőbe vette volna. E viszonyok között a nádor, testben és lélekben betegen, semptei várába vonult vissza, és elkeseredésében le akarta tenni a vezérséget; maradásra csakis a király hizelgő levele birhatta. Julius 22-én már innen irja leveleit Rákoczynak. Előre haladván a fejedelem, az imént Szedrőn, családja ősfészkén történt károsodásokért kitölté boszuját a nádoron, regéczi várát összelödöztetvén. A beteg és utolsó hadviselésének fejleménye alatt összeroskadt nádor haragja nagy volt, midőn értésére esett Regécz vivása: "Emberség hitemre mondom - irja Lónyay Zsigmondnak julius 24-én Semptéről - hogy ha mindenem utána vész is, soha ezt a nagy contemptust el nem szenvedem, s ha vérében érem, megsegitem Regéczet, s ha nem is vissza veszem, s ha Isten akarja, gyümölcsössen." S midőn a vár aug. 20-án történt bukásának hirát vette, igy kialta fel: "Jól vagyon! De ha Isten a föld alá nem vet, avagy szintén az földig le nem ver, meg kell mutatnom, ha kő nem akarok lenni, hogy a hangyának is vagyon haragja." E hadjárat befejezésére irányult békekötésnek tanácskozási helyéül Nagyszombat jelöltetett ki; a királyi biztosok között a nádort is ott találjuk, azonban ez értekezlet meghiusult az imperiumban folytatott szerencsétlen háboru fejleményi következtében.

Az 1645. évi események folyama alatt is, bár testileg meggyengülve, nagy tevékenységet fejtett ki. Juliusban Dévénynél szállottt táborba, innen aug. 27-én nagyheffleini birtokára vonult fürdőket használandó; 30-án súlyosan megbetegedvén, szeptember 11-én éjjel, háromnegyed tizenkettőkor, jobblétre szenderült. Eltemettetett Nagyszombatban, december 11-én , az általa 1637-ben épittetett Ker. sz. Jánosról nevezett egyházban. Arcképe Fraknón és több családtagnál megvan.

Bevégzem családunk eme legkiválóbb tagjának csak futólag ecsetelt életleirását, Toldy Ferencnek Podhrádszky József által "Gróf Eszterházy Miklós Nádor Élete" cimü értekezésében felhozott vádak megcáfolására irt "Utóirat-"ának a zseniális nádor jellemét találóan visszatükröző eme végszavaival: "Jóformán utolsója volt ő /nádor/ azon magyar államférfiaknak, kik, ha önzéstől szabadok nem voltak is, de ez önzést nem a közérdekek kárával elégitették ki, s kik a fejedelem- és hazaszeretet elvéből, s azért öszintén és állandóan tudták egyesiteni, sőt szenvedéssel is megpecsételni."

Első neje, Dersfy Osolya, kit - mint már emlitve volt - elébb a katholikus hitre téritvén, 1612 nov. 22-én Munkácson vett el, maghalt Zólyomban, 1619 márc. 15-én, eltemettetett Nagyszmbatban. Ettől két fián kivül, kik mint kis gyermekek multak ki, és kiknek neveiket sehol feljegyezve nem találtam, volt még egy harmadik fia:

István, pápai kapitány, született Munkácson, 1616. febr. 27-én. Mint királyi komornyik és pápai kapitány jelen volt 1638 febr. 14-én Mária királyné koronázásán. Meghalt Bécsben, 1641 julius 4-én, eltemettetett 1642 febr. 4.-n Nagyszmbatban.

Neje, Thurzó Erzsébet, mostohaanyjának, Nyáry Krisztinának első férjétől, Thurzó Imrétől 1621 febr. 2-án született leánya, férjhez ment 1638 szept. 26-án Kismartonban; a fejedelmi pompával megült lakodalmon Lósy érsek képviselte a királyt; jelen voltak a Rákóczy és a lengyel király követei is. A nászmenet ágyuk dörgése közt vonult el; az ebéd Keresztesy István és Nádasy által készitett verseket osztottak szét különféle szinü selyem és atlaszlapokra nyomatva. Majd lóverseny következett, melyen az utolsónak beérkező aranyszarvú bakot nyert. Hozományul hozván a Rozgonyi és Thurzó vagyon tetemes részét, meghalt Lackompakon, 1642 julius 4-én, épen férje halála napján, eltemettetett 1643 április 2-án férje mellé.

Leányuk, Orsolya, szül. 1641 márc. 7-én Lackompakon, Eszterházy Pál nádor neje lett, mint alább látni fogjuk.

Miklósnak második neje; bedeghi Nyári Krisztina, Nyáry Pál és Várday Kata leánya, Thurzó Imre özvegye, született 1604. okt. 31-én; eljegyzé második férje Szucsányban, Turócz-megyében, 1624 április 16-án és ugyanott ment is férjhez julius 21.-én; Pázmány Péter primás adta össze. E második házasság alkalmával a felbőszült Thurzó-nőrokonok már elébb éreztették gyöngédtelenségüket az özveggyel, a menyegzőtől távolmaradásuk által pedig egész haragjukat értésére adták. Meghalt gyermekágyban 1641 febr. 17-én, Semptén; eltemetetett Nagyszombatban.

Ettől a következő gyermekei voltak Miklósnak:

Magdolna, szül. 1625 julius 19-én, meghalt 1627 május 7-én; eltemettetett Nagyszombatban.

László, erről lejebb.

Kata szül 1628 aug. 18-án, meghalt 1630 márc. 13-án.

Anna Julianna szül. 1630. febr. 28-án, férjhezment 1644 febr. 6-án Kismartonban, gróf Nádasdy Ferenchez, kit 1671-ben Bécsujhelyen lefejeztek. Meghalt 1669 jan. 22-én; a halotti beszédet Sennyey Pál veszprémi püspök tartá; eltemettetett a lékai plébánia-egyházban. 1645. évrőli arcképe Fraknón megvan. Tudományos hölgy volt, ki Lipot császrnak latin levelet irt, melyekben az akkori magyar viszonyokat ecsetelé. Neki van ajánlva az 1643-ban nyomtatott Officium B.M. Virginis etc.

Mihály, szül. 1634 febr. 19-én, meghalt 1633 augusztusában.

Krisztina, szül. 1634. jan. 17-én, meghalt ugyanezen év decemberében.

Pál, a hercegi ág törzse; erről lejebb.

Mária, szül 1638 febr. 2-án; férjhez ment 1652 ápr. 28.-án a szenci várban homonnai gróf Drugeth Györgyhöz. Mint özvegy halt meg 1684 április 2-án; eltemettetett Ungvárt.

Boldizsár János, ki 1639 táján születhetett, és 1668-ban a kisvárdai egyháznak mint Wárdai-nőutód adományoz. Többet nem tudunk róla.

Végül Ferenc, kiről szintén lejebb szólunk; ez volt az ifjabb fraknói ág törzse.

László, sopronmegyei főispán, Miklósnak és második nejének, Nyáry Krisztinának fia, szül. 1626. január 1-én. Tanulmányait Bécsben folytatá. 1647 junius 16-án, negyedik Ferdinánd koronázásán, a horvátországi zászlót vitte és aranysarkanytyus lovaggá üttetett. 1649-ben kir. komornyik és pápai kapitány volt; az ez évi pozsonyi országgyülésen huszonöt fegyverest állitott az ország védelmére; nemsokára sopronmegyei főispán, és királyi tanácsos lett. A pozsonyi szerzetesnők kolostorát egy tüzvész alkalmával megvédte, Sárfeneken a Karmelita-atyáknak kápolnát épittetett és oltárral látta el. 1651 augusztus 31-én a segesdi vár ostrománál jelen volt; 1652 augusztus 26-án a nagyvezekényi ütközetben a csata folyama alatt elesett, lova a sárba sülyedvén, gyalog védte magát; koponyája több helyen betöretvén, testén kapott tizennyolc szurás által mult ki. Eltemettetett november 26-án Nagyszombatban, a vele szinten e csatában elveszett unokatestvéreivel, Tamással, Gáspárral és Ferenczzel. A törökök vezére, Musztafa bég, egykor Kéry Jánosnak, Eszterházy Anna férjének foglya, mint a családi hagyomány tartja, Lászlónak személyes barátja volt. Hoffmány Pál pécsi püspök, ki felettük a gyászbeszédet tartá, Lászlóra vonatkozólag felemlíti még, hogy erőteljes, szép ember volt; általánosan "a szép gróf"nak nevezék. Ügyes lövész és lovas volt. Zrinyi Miklós is megörökité halálát egy eddig ismeretlen költeményben.

Neje, Batthyány Eleonóra, gróf Batthyiány Ádám és Gróf Formentini Auróra leánya, szül. 1633 március 1-én, Férjhez ment Rohonczon, 1650 február 6-án, meghalt Rohonczon, 1654 október 21-én; eltemettetett Németujvárt. Maradékuk nem volt.

Pál herczeg, Magyarország nádora, Miklós és Nyáry Krisztina fia, szül. Kismartonban, 1635 szeptember 7-én. Tiz éves korában, 1645-ben a gráczi jezsuiták kollégiumába került, tanulmányait azonban Nagyszombatban végezve, külföldre utazott. 1652-ben elesett testvérbátyja, László helyében pápai kapitány lett szeptember 13-án, és ugyanezen év szeptember 20-án Vitnyédi Pálffy nádorhoz irt egyik levelében megjegyzi, hogy: "Az szegény Eszterházy Páltul az főispáságot el akarják az mint értettem deputalni, az nemes vármegye mint supplicaljon érette, ime az párját annectalom." 1653 elején még nem volt sopronmegyei főispán, és csakis ez év végével lett azzá. Később királyi tanácsos és Lipót király koronázásakor, 1655-ben, komornyik lett; az országgyűlés alatt, egyik bizottságnak tagja volt. 1661 április 8-án vagy 1662-ben lett tábornoki őrmester (General-wachtmeister) és az ez évei országgyülésen szintén bizottsági tag volt; ekkor már főudvarmesternek iratik. 1663 augusztus közepe táján Érsekujvár körül hetven török rablóból álló csapatot részben levágott és huszat közülük elfogott, valamint augusztus 7-én történt párkányi vereség miatt nagyon felingerült felföldiek lecsillapitására Pozsonyba egybehivott tanácskozmánynak tagja volt.

1664-ben tulajdon ezerötszáz főnyi seregével csatlakozott Zrinyi Miklóshoz, és ennek parancsnoksága alatt jelen volt január 23-án Berzencze vivásánál, 25-én Babocsánál, 26-án Barcs és Turbék várak elfoglalásánál, 28-án Pécs alatt. Február 4-én Dárda alatt és az eszéki hid felgyujtásánál, 13-án a segesdi vár feladásánál, továbbá Baranyavár és Sásd elhamvasztásánál. Ezután huzamosabb nyugvás állott be, azonban március utolsó felében, Vitnyédy által már előre, ujból ajánlkozott Zrinyinek, ugy, mint elébb, ingyen és minden fizetés nélkül a készülő hadjáratban, parancsnoksága alatt, saját seregével részt venni, melyhez ekkor neki a kormány hatszáz lovas fogadására segélyt helyezett kilátásba. Április közepe táján csakugyan a táborba készült és a kanizsai vár ostroma alkalmával egyesült Batthyányval, és Kis-Komáromnál foglalva állást, megakadályozá az élelmiszerek várba szállitását; itt sikerült is egy ily szállitó török csapatot felkonczolni. E vár körül május 13-án fövegét fejéről az ellenség lelövé. A várostrom felhagyása után, junius 20-án, egyesülve Nádasdy Ferenccel, 3500 lovasból és 1200 gyalogosból álló seregükkel megjelentek az uj zrinvári táborban, honnan junius 30-án a főparancsnokság vezénylete fölött keletkezett versengés következtében, a haragosan eltávozó Zrinyi bán kiengesztelésére és visszahivására küldetett ki. Augusztus 1-én részt vett a szentgotthárdi ütközetben.

1667-ben a sérelmek orvoslására Besztercebányán összegyültek között Pál is jelen volt, és a mindőn Sátoralja-Ujheylen az elégületnek sérelmeikre nézve a királyi feleletetet tudomásul vevék, egyszersmind értésükre adatott, hogy magyar részről Eszterházy Pál tábornoki őrnagy (General major) lett. 1670-ben hegyaljai főkapitánynak neveztetett ki, és jelen volt az ez évi, vagyis második besztercebányi gyülésen, mint a királyi bizottság tagja. Wesselényi és társai összeesküvése következtében parancsot kapott az elégületlenek javait lefoglalni; ennek következtében, bár kelletlenül, november 16-án megszállototta Petrőczy várát, Kaszát, másnap Illavát foglalta el; innen Zsolnára ment Heisterrel egyesülni; november 20-án, vagy mások szerint december 10-én elfoglalá Árva várát, ahol még november 15-én testvéröccse, Ferenc tartá menyegzőjét a vár urának Thököly Istvánnak Kata nevü leányával. December 22-én hatalmába kerité a Likavai várat is.

1671-ben a lefejezett Nádasdy Ferencnek, sogórának elkobzott birtokai egy részét adományul nyeré, nevezetesen Szarvkőt, huszezer forint zálogösszeg lefizetése mellett, mely neki 1690-ben visszafizettetvén, ez uradalmat 1700-ban kétszázezer forintért ismét zálogba vette, mig 1702 augusztus 13-án adományul nyeré hatvanötezer forint felülfizetése mellett; továbbá Kapuvárt, melyért ötvenezer forintot kelle fizetnie, mellyel 1683-ban még adós volt, és végül a pottendorfi részt; ezen aquisitiókért nagy ingerültséget vont magára. - Későbbi kutatások nyomán azonban ez a valósságnak nem felel meg, miután Kapuvárt 1681 után nyeré, és családja Pottendorfot 1802-ben pénzen vette, a többieket is másod-harmadkézből szerzé.

1672-ben, mint a magyar-horvát sereg vezére, egyesült Cobb tábornokkal, és az elégületleneket október 17-én Eperjesig visszanyom; 18-án bevonult Lőcsére, és itt Spankau tábornokkal egyesülve, ismét szétveré őket. 26-án Györkénél, Abaujmegyében, lovasságával a futókat egészen a Tiszáig üzé; itt megpihenve, éjjel Szuhay Mátyás meglepé, a zavarban sokat kardra hányt, maga Pál is kapott sebet a karján, mig Cobbtól érkezett segítséggel Szuhay seregét négy mérföldre kergette; jelen volt továbbá az aranyosmegyesi vár elfoglalásánál is. 1674-ben mint semptei kapitány és római szent birodalmi lovag emlittetik. 1676 február 8-án Károlyvárosnál a portyázó törököt visszanyomá, és ugynezen évben megvevé Liszty Jánostól a köpcsényi uradalmat, az ottan 1668-ban ujonnan épült várral. Az 1678-diki hadjárat alkalmával, október végén, a nógrádmegyei Lest nevű falunál táborozott és november 19-én egyesült a német tábornokokkal, december 15-dike körül pedig Leslie tábornokkal Tokaj táján portyázott. 1679 junius 16-án belső titkos tanácsos lett. 1680 április elején jelen volt a nagyszombati, a lázadás elnyomása módjáról tartott tanácskozmányon, hol Thököly Imrének több híve is megjelent. Az 1681 február havában Sopronban tartandó országgyűlésre meghívott Thökölynek megjelenése esetében fiát tuszul felajánlá; az ez évi országgyűlés tartama alatt, június 10-én, Lipót király Szent-Kereszten magas látogatásával szerencsélteté, junius 13-án pedig egyhangúlag nádorrá választatott, - az egy zenghi követ nyilatkozván Erdődy bán mellett - s Pest-megye főispánja lett. Talpig festett arcképét, egy nagy kutyával lábainál, manap is láthatni a megyeház gyűléstermében. Ezen országgyűlésen a protestánsok vallásos sérelmeinek ügyében személyesen közbeveté magát a királynál, de, mint kérlelhetetlen ellenei állíták, nem elég őszinteséggel, s így eredménytelenül. Ellenben sikerült - a rendek által támogatva - keresztülvinni, az udvar kívánalmának ellenére is, a nádori szék interregnuma alatt szokássá vált és a primás által gyakorolt helytartói tisztnek megszünését. Augusztus 18-án a király Fraknón nála ebédelt, valamint december 30-án ismét Fraknón időzött. 1682-ben a múlt országgyűlésen hozott határozatoknak véghezvitelét sürgette a királynál, és Mátyás apostol napján, február 24-én az aranygyapjas rendbe vétetett fel; a diploma Madridban kelt, 1681 december 27-én. A török és Thököly hadikészülődéseiből származható veszedelmet jókor felismervén, a királyt, bár eredménytelenül, jóelőre figyelmezteté, egyszersmind a nemesség részéről ötezer főnyi sereget biztosítván a koronának; azon lajstromban, melyben azoknak névsorát fejtegeti, akikre számítani lehetne, az Eszterházyak által állítandó haderőt a következőképen állítja össze: magára 200 lovast és 100 gyalogost, Ferenc testvéröccsére 100 lovast, a cseszneki ágból származott Jánosra és Mihályra 20 lovast, valamint Zsigmondra és Imrére 10 lovast számított. Az ez évi hadjáratban a Vág vonalát védelmezte és decemberben nagynehezen fegyverszünetet kötött Thökölyvel.

1683-ban, a nagyobb hévvel megújult török-Thököly-féle háború folyama alatt, áprilisban ötezer főnyi seregével Lipótvár és Komárom között foglalt állást, és a semptei táborban június 18-áról tudósítja a királyt a felől, hogy négyezerötszáz főnyi serege a minapi félbenhagyott érsekújvári vívás miatt el van keseredve; ugyanezen helyről június 30-án kelt levelében lefestvén szerencsétlen helyzetét, ezeket irja: "Én ugyan nem fogok Pál előtt térdet hajtani; de meg lévén győződve, hogy Felséged nem akarja, miszerint a nádori méltóság csufjára az ellenség kezébe kerüljek, esedezem, méltóztassék minél előbb segédhadakat küldeni vagy engem távozásra felhatalmazni, mert egymagam nem vagyok képes egész sereget futamodásra birni." Július 7-én Bécsben volt, hová a koronát vitte; ott hirét hallván, hogy a király utban van Lincz felé, és egyszersmind értésére esvén, hogy a parancsnoksága alatti magyar hadak végmaradványai odahagyták a Vág vonalát, szétoszolván a közeledő ellenség elől, százhúsz gyalogból álló seregével Fraknóba vonult; innen július 13-án kelt siralmas levelet menesztett ujból a királyhoz: "Az ellenség - irja - már egy millió kárt tett jószágaimon, mert valamennyi felsőmagyarországi uradalmaim az ő kezében vannak..... Mily nyomorúságra jutottam légyen legkegyelmesebb Császár, azt csak Isten tudja. Krisztus kinszenvedéseire kérem Felségedet, gondoskodjék rólam, ne hagyjon engem elveszni, mert nem tudom, hogy vegyem magamat az ellenség szine elől." Néhány nappal később tanácsosabbnak látta nejével és gyermekeivel Bécsújhelyre vonulni; eközben - Styria egyik mezővárosában kelt kiáltványa által - a horvátokat, hűségük tanusitására, a kurucok elleni felkelésre buzditá és Passauba ment a királyhoz. Augusztus 5.-én, a királyhoz intézett emlékiratában, a francia királlyal való szövetséget ajánlá neki, valamint ugyan e hó 12-én szintén a királyhoz irt levelében értesíté, hogy a nagyvezér őt, a királyi pártot elhagyása esetében, a magyar királysággal és a felkelők által elfoglalt birtokainak visszaadásával kínálta meg.

Bécs ostromzár alól való felmentésekor, szeptember 12-én Lotharingiai Károly táborában látjuk, hol golyó által meg is sebeztetett: a diadal után Magyarország ügyeinek kormányát újból kezéhez vette; ezalatt Fejéregyház nevű, egyetlen épségben maradt birtokát a német Rabutin-ezredbeli katonák felgyújták. Saját költségén fogadott, hatszáz főnyi seregével a Dunántúlra átkelt, és a visszavonuló ellenség üzésében is részt vett, valamint a vizvári ütközetben is jelen volt. 1684-ben a budai eredménytelen ostromnál is jelen volt, seregével július 15-én csatlakozott az ostromlók táborához. Megrovólag panaszolja, hogy az ostrom félbenhagyása után rajta, valamint Eszterházy Jánoson és Széchenyi Miklóson kívül mind elszaladtak a vár környezetéből. 1685 aug. 19-én Érsekújvár magyar kézre kerülvén, lakását Semptéről ide tevé át. 1686-ban, Budavár visszavételénél, névleg az összes magyar seregek fővezére volt; ha itt jelentékeny sereg nem is jutott neki, a magyar sereg összehozatalában nagy érdeme volt.

Magyarország autonóm joga mellett, a német kormánynak erőszakos túlkapásai ellen, már évek óta felszólalt; nevezetesen 1684-ben, egy december 12-én kelt felterjesztésben, a nemzetre rótt elviselhetetlen nagy adó és hadi élelmezés leszállítását sürgette; ugyanezeket 1685-ben ismételten kérve, eme memoriáléjában hangsulyozá, hogy "a nemzet sorsa az egyiptomi zsidók fogságától keveset különbözik; mit a török-tatár föl nem emésztett, azt a zsoldosok teszik tönkre. Nekünk - így szól tovább a nádor - egyre megy ki, akár az ellenségtől, akár pedig a Felséged katonáitól emésztessünk meg." Ugyanezen év jan. 20-án a királyhoz intézett újabb beadványában szomorúan festi le Magyarország helyzetét; "Magyarország - úgymond - e gazdálkodással vadon erdő, sivár puszta és lakatlan hegyvidék lesz, s mi lesz Felséged egyéb, mint néptelen erdők, sikok és hegyek királya." Nemkülönben a Thököly-pártnak a király hűségére való visszatérésekor, 1685 június 3-án kelt beadványában a nemzeti véderő rendezésének szükségességét hangoztatá; később az ország előkelőbb uraival memorandumot nyújtott be a végvárak organizálása ügyében, hangsúlyozva, hogy a nádor, mint az ország főkapitánya, Érsekújvártt nyerjen residentiát, és egy legalább tizezer főnyi állandó magyar sereg szerveztessék, kizárólag magyar vezénylet alatt, de mindezen hazafias tanácsok nagyobbrészt eredmény nélkül maradtak. Úgyszintén 1687-ben Caraffa törvénytelen büntetőszéke ellen is remonstrált; hiába szorgalmazta az önkény megszüntetését és az alkotmány helyreállítását, mindez Bécsben makacs ellenállásra talált s mindamellett a felelősséget ellenségei ő reá háriták. Ily válságos körülmények között alig lett volna eszes dolog - mint ellenségei ismételten tanácsolták - a nádori méltóságról leköszönnie és ezáltal a bár szük határok közé szorított nemzeti kormánynak befolyását egészen megbénítani.

1687-ben a pozsonyi országgyűlésen megkoronázta I. József királyt, és december 8-án elnyeré a római szent birodalmi herczegi címet, egyelőre csak a maga személyére, melynek díja, mint végrendeletéből kiderül, huszonhétezer forint volt, s melynek birására annyira vágyódott és melyet Lipót királyhoz írt többrendbeli leveleiben annyiszor szorgalmazott; 1683-ban már így ír a királyhoz: "S ha jelen körülmények között kénytelenkelletlen meg kell adni Thökölynek a herczegi czimet, méltányosnak látnám, hogy elébb még a nádort diszittetnék fel a czimmel." 1684-ben pedig: "Himezés nélkül hirdetgetik, hogy Thököly kegyelmet fog nyerni és herczegi czimet ... remélvén, hogy megroncsolt szolgáját felsegíteni s azon czimmel, melyet a rossznak kutforrása, Thököly magának követel, feldisziteni leend." Ezen cim utáni vágyódásáért sógora, Thököly, az 1688-ban kiadott kiáltványában megrója a nádort: "Szégyen gyalázat, hogy egy Eszterházy a római birodalomi herczegének czime után eseng, mintha bizony Magyarország nádorának méltósága nem volna hasonlatlanul több annál."

A herczegi czimmel a nádor czimere is megbővíttetett; mint a 3. számú metszvényen látható; négyféle osztott paizs, az első és negyedik kék mezőben az ősi gryph-képlet, a második és harmadik mező vizszintesen kétfelé oszlik, a felső vörös udvarában aranykoronás oroszlán emelkedik fel félig, három fehér rózsát tartva; ez a Nyáry-család czimere annyiban különbözik a Thurzó-család czimerétől, amennyiben ebben az oroszlán lábaival nem tart semmit; az alsóbb ezürt (inkább fehér) mezőben három vörös, arany magporú rózsafej három szögletre van elhelyezve; ez a Thurzó-család czimeréből vétetett; a közép kis paizs fekete mezőjében arany L betű - Leopoldus - ragyog, a kis paizs felett a herczegi korona; az egész címert a herczegi korona és hermalinnel bélelt biborpalást födi. Az ugyanez évi országgyűlésen nagy része volt az ausztriai dinasztia Magyarországban való örökösödési jogának megállapításában, a mellékes spanyol ágat is belefoglalván, valamint a II. Endre király végzeményei XXXI. czikkelyének eltörlésében.

1691 augusztus 19-én részt vett a szalankeméni ütközetben, Lajos baadeni őrgróf vezérsége alatt megsemmisítvén a köpröli Mustafa pasa seregét. 1693-ban Sopronmegye örökös főispánja lett utódaival: az Eszterházy-czimer e megye czimeréhez csatlakozott. 1695-ben szerzé a kőszegi uradalmat, fele részét Széchy Julianna Kéri Ferencnétől, cserében adván kaboldi uradalmát és harmincnyolcezer forintot; ugyanekkor megszerzé a másik felét is Széchy Mária Sennyei Ferencné utódaitól huszonnyolcezer forinton. Az 1696-97. évi hadjárat alatt a sereg élelmezéséről gondoskodott, és szeptember 11-én a zentai ütközetnél jelen volt. 1698-ban Eperjesen az ugynevezett "Judica octavalia" gyűléseken elnökölt. 1702-ben szerzé a nagyszalontai uradalmat, mely azután családja 1745 ápr. 13-án felülfizetéssel örökitett meg, és a Jász-Kunság eladása ellen erélyesen tiltakozott 1702-ben az esztergomi káptalan előtt. A Rákóczy-féle mozgalmak kezdetén, 1704-ben, egyesülvén Schlik Leopolddal és Forgách Simonnal, az Ocskay László serege szétverésében részt vett. A Rákóczy Ferencczel megkisérlendő egyezkedést 1705-ben a király egyelőre a nádorra bizta, kitől azonban Rákóczy idegenkedett, azt állitván, hogy azon ügyet, melyért fegyvert fogott, bár a nádor is pártolá szóval, de szerinte a két párt közti közvetitésre nem használta fel elég eréllyel tekintélyét e tárgyra vonatkozólag 1705 december 15-én kelt, a felkelők lecsendesitésére irányuló iratot nyújtott át a királynak, de az abban foglaltak nem lettek méltányolva. 1706-ban, a midőn Rákóczynak hatalma túlsúlíyra kapva, erősbödni látszott, jónak látta egy aug. 12-én kelt, többek aláírásával ellátott memorandumot nyújtani be a királynak, melyben Rákóczynak, mint vasallusnak, Erdély átadását tanácsolta.

1707-ben a Keresztély szász herczeg és bibornok által - egyelőre a nádor mellőzésével - Pozsonyban a béke érdekében tartott tanácskozmányban, bár később többször meg lett hiva, részt nem vett, azt állitván, hogy ennek egybehívása, valamint elnöksége őt, a nádort, illeti.

1708-ban hiába szólítá fel Rákóczyt, hogy a Pozsonyban tartandó országgyűlésre szóló meghívóleveleknek szétküldését a felkelt megyékbe engedélyezze, s bármikép igyekezett a béke helyreállítását - melyet azonban az ellentáborban őszintén nem óhajtottak - tőle telhetőleg előmozdítani, sem ezzel, sem pedig a túlsúlyra kapott hatalmas német párttal szemben nemcsak ő maga, de még az érdekelt szövetséges hatalmak követei sem tudtak valami eredményt felmutatni; és mégis, az ellenfél táborában az volt a - bár indokolatlan - közhiedelem, hogy a nádor készakarva nehezíti a kiegyezést, hogy ezáltal a felségsértésben elmarasztaltaknak elkobzandó vagyonából többet nyerhessen. Ez, és hasonló álhírek terjesztésével mindenképen igyekeztek őt lehetetlenné tenni.

1710-ben Pozsonyban, a sz. Mártonról nevezett egyházban, Pázmány Péter, Lippay György és Széchenyi György esztergomi érsekek temetkezési helyét emlékkővel jelölé, és nagy ünnepélyességgel igtatá be a sz. ferencziek egyházában Keresztély Ágostont esztergomi érsekké. Az ez évi országgyűlés szétoszlatását is neki tulajdonították ellenei, mivel a békét ellenezte volna.

1711-ben a szatmári béke megkötését már nem lehetett a nádorra bízni; a sok rágalmakkal és kegyekkel való elhalmozása nagyon megcsökkenté az elégületleneknek ő iránta való bizalmát; s habár nincs szándékomban gyarlóságát mentegetni és az állam szolgálatában eltöltött hatvan évi tevékeny és eseményekben dus életét, politikai irányait, túlbuzgóságát, ambiczióját bonczkés alá venni, de tettei megitélésében szem előtt kell tartanunk minden következményeivel azon zajos politikai apochát, melyben az egyidőben élő, vele épen nem rokonszenvező vezérférfiak is, minden nagy dicsőitések mellett, a nemzeti aspirácziók mögé rejtőzve, nagyjában személyes érdekeik kielégítését szintén keresték. 1712 május 22-én megkoronázta Károly királyt; ez alkalommal a herczegi czim a nádor első fiuszülött-örököseire is kiterjesztetett.

Végül 1713 márc. 26-án rövid betegség után meghalt, Kismartonban. Ellenségei még ekkor sem hagyták békében, azon hírt terjesztvén, hogy vadászebe által szétmarczangolva mult volna ki. Eltemettetett május 5-én Kismartonban, a sz. ferencziek egyházában, hol maga és utódai részére sírboltot építtetett. A halotti beszédet Vargyasi András tartá felette; lelki üdvéért tizezer requiem mondatott. Irodalommal, egyházi zeneszerzéssel is foglalkozott.

Két neje volt; az első Eszterházy Orsolya, mostoha testvérbátyjának, Eszterházy Istvánnak Thurzó Erzsébettől 1641 márc. 7-én Lackompakon született leánya. E házasságra vonatkozó dispensationalis brevéje X. Innocentus pápának 1652 aug. 23-án kelt; Szalkovics Ádám esztergomi kanonok a tizenegy éves mátkát 1652 október 21-én adta egybe a tizenhét éves Pállal, azonban az egybekelés az 1655 jan. 16-án kelt királyi placetum után, febr. 7-én történt meg. Meghalt 1682 márc. 31-én. "A sz. Patricius Purgatóriumjáról való História" czimű munka, mint az irodalom pártolójának, neki volt ajánlva. A következő, teljes kort érő gyermekei voltak:

Miklós, tinnini püspök, sz. 1655 dec. 31-én. Atyja tanubizonysága szerint, a Trophaeum nyomán, - bár a Collegium germanicum lajstromában neve elő nem fordul - tanulmányait Róműban végezte volna, és lett ráthóti prépost, melynek adományozása 1674 óta a herczeg Eszterházy család feje kiváltságaihoz tartozik; ezen praepositurát 1671-ben azután László testvéröccsének engedé át. 1681-ben esztergomi kanonok, később sz. Istvánról nevezett prépost és rhapkói apát volt, azután tranguriai s végül tinnini czimzetes püspök lett, 1688-ban.

1690-ben írta: "Encomia magnae dignitatis statusque ecclesiastici" nyomtatott Nagyszombatban; ugyanazt kiadta 1695-ben. compendiumban. Meghaét Pozsonyban, 1695 aug. 5-én. Eltemettetett Kismartonban.

Krisztina, sz. 1663 okt. 8-án. Az ausztriai Kirchberg apáczakolostorába, - ahová 1672-ben adatott be - nyeré első kiképeztetését, később a sz. Ágoston szerzetesnők fejedelemasszonya volt 1693-1728 Kismartonban.

László, pozsonyi kanonok, sz. 1662 augusztus 27-én, héthavi teher után, Bécsben. Keresztszülők Lipót király és Eleonóra kirélyné voltak. Félholtan születvén, atyja fogadalma következtében 1669 szeptember 8-án papi ruhát öltött, 1671-ben ráthóti prépost lett, ekkor ajánlá neki Ágoston Péter jezsuita a "Szivek Kincse" czimű munkáját. Később pozsonyi kanonok volt. Meghaét Pozsonyban, 1689 november 26-án, és ugyanott temettetett el a kathedrális egyházban, hol a szentélynek evangeliumi oldalán egy vörös márványkő jelöli sírját; feliratát közli a Trophaeum.

Orsolya, sz. 1670 január 3-án. 1685-ben a kismartoni sz. Ágoston női szerzetbe lépett, és 1696-ban még élt.

Julianna sz. 1676 szeptember 3-án. Ez is apácza volt Kismartonban, a sz. Ágoston női szerzetben, 1696-ban még élt.

Mihály, herczeg és főudvarmester, sz. 1671 május 4-én. 1688-ban rethorikát tanult Bécsben; tanulmányait Pármában végzé. József, római király koronázásakor, 1690-ben, birodalmi lovaggá üttetett, azután kamarás és királyi tanácsos lett. 1694-ben mint királyi főudvarmester emlittetik az oklevelek záradékaiban; továbbá 1691-1699. évek között Zalamegye főispánja volt. Atyja halála után, 1713-ban herczeg és sopronmegyei főispán lett; az 1715. évi országgyűlésen bizottsági tag volt. Meghalt 1721 március 24-én, eltemettetett Kismartonba.

Neje Blandrat Anna-Margit, Blandrat Károly, Dessanai gróf és Rodini őrgrófnak San-Martino Eleonorától született leánya. Férjhez ment 1694-ben, és mint özvegy 1728-ban még élt, a midőn férjének sírkövet tétetett. - Ettől csak leányai voltak:

Eleonora, férjhez ment gróf Pálffy Jánoshoz 1715-ben, és 1717-ben özvegy.

Terézia, gróf Aspremont Károly Robert János neje lett.

Johanna-Francziska, grussbachi gróf Althan Mihály hitvese 1759-ben még életben volt.

Gábor gróf ezredes, Pál és Eszterházi Orsolya fia, sz. 1673 április 15-én. József római király koronázásán, 1690-ben szent római birodalmi logavvá üttetett; lett továbbá kamarás, királyi tanácsos és 1691 december 10-én Somogymegye főispánja s végül egy magyar ezrednek tulajdonos volt. 1704 november 18-án a landaui francziák elleni ütközetben részt vett, és még ugyanezen évben meghalt.

Neje, gróf Traun-Abensberg Margit, gróf Traun Abensberg Ottónak báró Zinzendorf Máriától 1677 október 21-én született leánya, férjhezment 1694-ben.

Ettől fia: József mint gyermek, 1700 előtt mult ki.

Marianna, leánya pedig gróf Salm-Reifferscheid Károly neje volt 1720-ban.

Ádám, szervita szerzetes, Pál és Eszterházy Orsolya fia, sz. 1680-ban. 1689-ben a ráthóti prépost czimet nyeré, azonban 1685-ben még kleriukus volt; később a szervita szerzetbe lépett.

Mint az elsoroltakból látjuk, Pál nádornak első nejétől Eszterházy Orsolyától fiunokája nem maradt.

Második neje Pál nádornak Thököly Éva, Thököly Istvánnak Gyulaffy Máriától 1659 febr. 1-én született leánya, és Thököly Imrének testvére volt. Éva, atyjának 1670-ben történt halálával, elébb sógorának és gyámjának, Eszterházy Ferencznek házánál nevelkedett; később a nádor udvarához került. Kézfogója 1682 júliusában volt Kismartonban, menyegzője augusztus 9-én ugyanott. Ezen második házasságáért azzal vádolták a nádor ellenségei, hogy ez a Thököly-vagyon egy részéhez való hozzájutás végett történt. 1706-ban Kremsben tartózkodott; e külön lakozásnak oka pedig még ki nem deritett családi viszály volt. Férje kértére kibékültek, s midőn innét hazautazna, a felkelők november 15-dike táján letartóztatták. E kibékülés azonban tartós nem lehetett; később évjáradékot fizetett neki, és 1713 július 13-án kelt Codicilliusában ezeket írja: "Coactus sum a mensa et thoro conjugis mae separare", de okait nem hozza fel. Érdekes családi feljegyzéseket hagyott hátra. Meghalt Bécsben, 1716 augusztus 21-én, és Lanzendorfon a minoriták egyházában fekszik eltemetve. Sírfelirata olvasható a 110. számú feljegyzései között. Gyermekei a következők: István, sz. 1683 április 8-án, meghalt Fraknón ugyanezen év október 13-án. Anna-Terézia, sz. 1684 jun. 7-én. A nádor ezt is apáczának szánta, azonban gróf Erdődy György országbíró neje lett. Nevét egy Albumban, 1726 .évszámmal találtam bejegyezve. 1756-ban nem élt. Kata-Rozália, sz. 1685 szeptember 1-én, meghalt 1686 szeptember 30-án, Kismartonban. Ugyanott temettetett el. Francziska-Jozefa, sz. 1686 október 26-án, meghalt április 24-én, Kismartonban. Ugyanott temettetett el. József, erről lejebb. Tamás, sz. 1689. szeptember 22-én, meghalt Kismartonban 1690 szeptember 24-én. Zsigmond, sz. 1692 május 23-án, meghalt Kismartonban 1693 augusztus 22-én. Ugyanott temettetett el.

József, herczeg és ezredes, Pál nádornak második nejétől, Thököly Évától való fia volt ágának továbbfolytatója; született 1687 május 7-én vagy 12-én. Katonai pályát választott és ezredes lett, valamint Somogymegye főispánja is volt. Mihály mostoha testvérbátyja halála után pedig herczeg és sopronmegyei főispán 1721-ben, de nemsokára, még ugyanezen év június 6-án meghalt. Kismartonban temettetett el.

Neje, br. Gilleis Mária-Oktávia, br. Gilleis N. és gr. Stahrenberg Sabina leánya, férjhez ment 1707-ben, és 1762-ben még élt.

Gyermekei: Pál-Antal, Miklós, ezekről lejebb.

Jozefa-Margit, gróf Lamberg Ferencz neje lett, csillagkeresztes hölgy volt.

Anna-Mária, sz. 1717 május 18-án, meghalt 1718 ápr. 7-én.

Pál-Antal, herczeg és tábornagy, József és Gilleis Mária fia, sz. 1711 április 22-én. Tanulmányait befejezendő, 1931 október 23-án beiratá magát a leydai iskolába; kisérői valának: Monville Lajos nevű francia nevelő, negyven éves; Nagy Mihály magyar komornyikja, harmincegy éves, és Spach János magyar, Kléza Ferenc német inasai. Külföldről hazatérve 1734 december 4-én, mint sopronmegyei örökös főispán, átvette a megye kormányát, melyet kiskorúsága alatt gróf Eszterházy János (a cseszneki ágból) a későbbi koronaőr vezetett. A beiktatásnak némely részletei ezek: Kismartonból háromszáz lovasból álló bandérium Gál Gábor vezénylete alatt Sopronba kiséré, a város ágyúdörgéssel fogadtatott, a megyeház előtt a soproni, ruszti és kismartoni előljáróság beszéddel üdvözlé; a megyeház termében a nemesség várt, hol a főispánságról és kamarásságról szóló kinevezési oklevelek felolvastatván, Eszterházy János latin, Czompó Sándor megyei főjegyző magyar beszéddel üdvözlék. Azonban úgy látszik, hogy a megye kormányzását folytonosan nem vihette, minthogy 1750 körül, tán a hadjáratok és egyéb teendői által akadályozva, ekkor a megye adminisztrátora Eszterházy Dániel, a fentnevezett János fia volt.

1737-ben a törökellenes hadjáratban részt vett. 1741-ben mint altábornok (General-Lieutenant), főkomornyik (cubicularium magister) és belső titkos tanácsos emlittetik. Ugyanakkor a gróf Eszterházy József tábornagy hadtestéhez beosztva, a maga költségén egy huszárezredet állított. 1743-ban mint tábornoki őrmester (General-Wachtmeister), az előcsapatot vezényelve, június 5-dikéről 6-dikára forduló éjjel átkelt a Dunán Maria vagy Stephan-Bosching alatt, és a francziákat Platlingnál utolérve, közülük sokat levágott, és podgyászaikat elfoglalá. A fegyverszünet alatt hazajött, azonban a következő évekbeni hadjáratokban is tevékenyen vett részt. 1744. január 6-án az aranygyapjas vitézek közé vétetett fel. 1750-ben lovassági tábornok (General der Cavaleria) lett. Ugyanezen év októberében mint rendkívüli követ Nápolyba küldetett, honnan 1752 május havában tért haza. Később tábornagy (Marschall) lett. 1760-ban alapítá a misericordianusok kolostorát Kismartonban.

Meghalt 1762 márcz. 18-án, eltemettetett 21-én Kismartonban. A művészet nagy pártolója volt. Megjegyzendő azonban, hogy a hirneves Donner György Rafael nem az ő, hanem Eszterházy Imre primásnak volt udvari diszszobrásza. Maradéka nem volt Pál-Antalnak.

Neje, Lunati-Visconti Mária-Aloizia, Lunati-Visconti N. őrgrófnak leánya, férjhez ment 1735-ben. 1770-ben még élt. Özvegysége alatt többnyire Lunevilleben tartózkodott. Emlékezetes róla, hogy 1743-ban egy udvari carrousselle alkalmával, lándzsájával a legtöbb török főt szúrván le, díjul Mária Terézia kirélynétól egy indiai casettet nyert, melyben egy kis kristály olló volt.

Miklós, herczeg és marsall, József és Gilleis Mária második fia, sz. 1714 deczember 18-án. Ez is katonai nevelésben részesült. 1741-ben kamarás lett. Az 1743. évi hadjárat alatt téli állomása Haidauban volt. 1744-ben a gróf Gyulay nevét viselő huszárezrednek lett ezredese. 1745-ben a striegaui és trautenaui csatákban, valamint Németelföldön is kitünteté magát. Az ugyanez évi drezdai konferenczián bizottsági tag volt. 1747-ben tábornok lett és Bécsbe hivatott, részt veendő, mint bizottsági tag, a huszárok hadgyakorlati szabályainak kidolgozásában. 1753-ban tulajdonosa lett a jelenleg 33. számot viselő gyalogezrednek. 1757 június 18-án Kolinál egy dandárt vezényelt és szuronyt szegezve nyomá vissza az ellenséget; ez alkalommal három ló is lövetett ki alóla. A csata további folyama alatt néhány a jobb szárnyon visszavert lovasszázadot fellelkesítve, háromszor vezeté tűzbe, és a győzelmet tettlegesen elősegíté; itt nyeré a Mária Terézia katonai rendjel kiskeresztjét, és lett Feldmarchal-Lieutenant.

1762-ben testvérbátyja, Pál-Antal magtalanul elhalálozván, herczeg, valamint főkomornyikmester lett; a soproni főispáni székbe gróf Eszterházy Ferencz, a kanczellár egtatá. 1764 április 3-án helyettesíté Mária Terézia királynét mint Csehország választó-fejedelmét Frankfurtban, fia, József császár koronázásán. A további hadjáratok alatt is kitünt hadászati ismeretei, tapasztalata, tevékenysége és bátor fellépése által, miért 1765 október 15-én a Mária Terézia rendjel középkeresztjét nyeré, e rendjel középkeresztjének alapítása alkalmával. Egy hónappal elébb, tudniillik szeptember 15-én a csehországi indigenátusba vétetett fel, és, Miklósnak 1770-ben gróf Eszterházy Miklósnak 1765-ben történt halálával helyette a magyar testőrség kapitánya lett. 1768-ban kineveztetett marsallnak. Joga lévén a családfőnek folyó pénzt verethetni vert nagyobb és kisebb aranya, talléra és fél tallára létezik. Ezen pénzek valódi és részint utánzott példányait birom. - Továbbá 1763-ban aranygyapjas és belső titkos tanácsos volt. 1778-ban, a bajor örökösödésért keletkezett hadjárat alatt - mely ügy azonban nemsokára kiegyenlittetett - Sopronmegye részéről kétezer, saját költségén kétszáz huszárt állított; ezek egyesülve több huszárezredekkel, a csehországi erőditett táborból 1779 elején kitünő eredménnyel portyáztak a glatzi grófságban. Az 1783 július 11-én kelt oklevél nyomán a herczegi cim mindkétnemü valamennyi utódaira kiterjesztetett. Ő építé Eszterházát Sopronmegyében 1766 és 1769 között, a Fertő-tó közelében, a régi, elpusztult Saarad helyére; itt nagyszerű ünnepélyeket rendezett. 1773 szeptember 1-én és 2-án Mária Terézia kirélyné magas látogatásával szerencsélteté, hol ez alkalomra Haydn által szerzett Philemon és Baucis czimű dalmű és egy olasz opera is adatott elő, továbbá jelmezbál, sétakocsizás, merionette szinházi előadás, valamint a kertnek és kastélynak kivilágítása által harmincznégy személyből álló, a királyné által kijelölt vendégkoszorú mulatott. A pompa és fényűzés szenvedélye miatt a családban a "fényes" előnevet nyeré. A művészet nagy pártolója volt, Haydn József 1762-1790 udvari karnagya volt, valamint Pleyl is. Meghalt Bécsben, 1790. szept. 28-án.

Neje Weissenwolf Mária-Erzsébet, gróf Weissenwolf Ferdinándnak gróf Stahrenbert Máriától 1718 márczius 21-én született leánya, meghalt Eszterházán, 1789-ben. (?)

Gyermekei a következők: Antal, erről lejebb. -Mária-Anna, sz. 1739-ben; gróf Grassalkovics Antal koronaőr neje volt. Meghalt Bécsben 1820-bam. ás Besnyőn nyugszik eltemetve. - Második leánya talán Krisztina volt, kinek, mint a kismartoni Ágoston szerzetbeli apáczának, más kolostorba való áthelyezése ügyében, e szerzet eltörlése alkalmával - 1787-ben - intézkedés történt. - Miklós, őrnagy, sz. 1741 augusztus 10-én. Kamarás és rőnagy volt; többnyire Sopronban tartózkodott, hol 1809-ben halt meg, maradék nélkül.

Neje, gróf Weissenwolf-Ungnad Francziska, gróf Weissenwolf-Ungnad Ferencz és gróf Printzenstein Jozefa leánya volt.

Antal, herczeg altábornagy, Miklós és Weissenwolf Mária fia, született 1738 április 11-én. 1764-ben, mint kamarás, a sz. István-rendjel kiskeresztjét nyeré. 1771-ben e rendjel kommendátora lett. 1780-ban altábornagy (Feldmarchal-Lieutenant) és a jelenleg 34. számu gyalogezrednek tulajdonosa volt; ezen ezred még halála után is, hat évig megtartá nevét. Különböző hadjáratokban vett részt. Atyja halála után, 1790-ben főudvarmester és sopronmegyei főispán lett; a beigtatás 1791 augusztus 3-án történt. Az ez alkaommal Eszterházán adott ünnepélyek következő részletei jutottak tudomásomra. A Venus és Adonis czimű olasz dalmü kiállitása negyvenezer forintba került; a kertben nyolczvanezer üvegmécses égett; a nemesség öt zászló és külön vezérlet alatt kék mentében, bokrétás süvegben, sárga csizmában diszeskedett; a kastély előtt, melyben Ferencz főherczeg a trónörökös és Sándor főherczeg a nádor, valamint a primás és a státus követei valának, a tüzijátékot Stuver rendezte; a vadászaton merő dámvad lövetett; a vendégeket egészen Budáig bandériumok zenével kisérték haza. Ez ünnepély háromszázezer forintba került. - 1792-ben nyeré a sz. István-rendjel nagykeresztjét. Ez évben a Rajna melletti egyik hadtestnek parancsnoka volt; Breisgauban Custine hadoszlopával állott szemben. 1793 márczius 18-án részt vett a neerwindeni ütközetben. Belső titikos tanácsos, aranygyapjas 1790-ben, valamint a magyar királyi testőrseregnek kapitánya volt. Emlékére 1892-ben vert nyolczszögletü, ily feliratu érem létezik: "Antoine Prince d'Esterházy Chevalier de la Toison d'or Grande Croix de l'Ordre royal de saint Etienne et Capitaine de la Gerde Noble Hongroise, 1792." - Meghalt Bécsben, 1794 január 22-én.

Neje kettő volt; az első gr. Erdődi Mária-Terézia, gr. Erdődy Miklósnak gr. Batthyiány-Strattman Antóniától 1745 nov. 25-én született leánya. Férjhez ment 1763 január 10-én, meghalt 1782 juliusában.

Ettől gyermekei a következők: Mária-Terézia, sz. 1764 február 7-én; gróf Csáky Ferencz neje lett. Meghalt 1810 junius 1-én. Miklós , erről lejebb. - Antal, alezredes, sz. 1767. július 3-án 1783-ban alhadnagy az Eszterházy Antal nevét viselő 34. számu gyalogezrednél. A török hadjárat alatt gránátos kapitány volt; ekkor kitünteté magát. Alig huszonkét éves korában, 1789 szeptember 30-án Belgrádnál, a második ostromló colonne-ba beosztva, első volt azok között, kik a vár rohamánál keresztülhatolva a palissadokon a városba rontottak be; itt sulyosan megsebesülvén, meghalt Bécsben, 1790 deczember 13-án, elébb még az Elrichshausen 47. számu gyalogság alezredesének neveztetvén ki, valamint a Mária Terézia katonai lovagrendjével, a sikert tettleg elősegitő bátor fellépése következtében, diszittetvén fel. Nem volt nős. Mária-Leopoldina, sz. 1776 november 15-én. Férjhez ment herczeg Grassalkovics Antalhoz 1793 jul. 25-én vagy november 15-én. Mint özvegy halt meg 88 éves korában Bécsben, 1864 deczember 20-án. Eltemettetett Besnyőn a Grassalkovics-család sirboltjában. Csillagkeresztes és palotahölgy volt.

Antal második neje gróf Hohenfeld Mária-Anna, kit 1785 aug. 9-én vett el; ettől gyermekei nem maradtak. Özvegye férjhez ment herczeg Schwartzenberg Károlyhoz.

Miklós heerczeg, táborszernagy (Feld-Zeugmeister,) Antal és Erdődy Mária fia, sz. 1765 deczember 12-én. Ez is katona volt, és egyszersmind diplomácziai küldetésekben is részt vett. 1790-ben kamarás lett.

1792 julius 14-én Frankfurtba, Ferencz scászár koronázásán mint Csehország választófejedelmének követe, a már elébb kinevezett, de közbejött akadályok maitt meg nem jelenthető atyját, Antalt helyettesítve, jelen volt. 1794-ben sopronmegyei főispán lett. 1797-ben a nagyszombati táborban a nemességet vezényelte, mint districtualis Generalis. Még ugyanezen évben nyeré a sz. István-rend nagykeresztjét, mint tábornoki őrmester (General Wachtmeister) és a magyar testőrök kapitánya; augusztus havában pedig, a midőn Ferencz császár és a császárné az insurrectionalis sereg gyakorlata felett szemlét tartottak, a császárné Eszterházán és Kismartonban magas látogatásával szerencsélteté. E század első éveiben, 1808-ban (?) nyerheté az aranygyapjas-rendjelt. 1802-ban, mint tábornok (General Lieutenant) tulajdonosa lett a jelenleg 32. számot viselő gyalogezrednek.

1804-ben megvette de Ligne herczegtől az edelstetteni apátságot, mely augyanez év deczember 17-én kelt diploma nyomán birodalmi herczegitett grófságra emeltetett, és igy a birodalmi herczegi Collegiumban virilis szavazati jogot nyert. Innen a herczegi ág első szülöttje az edelstetteni herczegi grófi czimet is viseli; ez alkalommal czimere is megbővittetett, mint ez a 4. számu metszvényen szemlélhető: a középső szivpaizsban fekete mezőben ragyog az arany L betű, felette a herczegi korona; a négyfelé ostzott paizsnak első osztályába van helyezve a balra ágaskodó, ismert Eszterházy-aranygryph kék mezőben; a második osztályban - szintén kék mezőben két ezüst, rézsutosan balról jobbra lenyuló pólya látható, kisérve két ezüst-félholdtól; szarva a felső jobbszögben állónak balra, az alsó balszögben állónak jobbra van fordítva; ez az edelstetteni apátság czimere; - a harmadik osztályban arany mezőben kipányvázott kétfejű fekete sas, kiöltött vörös nyelvvel; Ferencz császár kegyeadománya; végül a negyedikében a már Pál nádornál leirt Nyáry-Thurzó-féle családok czimere áll. Eme herczegitett grófságra emelt birtok, a mediatisatio következtében, 1806-ban a bajor korona fenhatósága alá kerül, megmaradván azonbana souverin (uralkodó) családokkal való egyenszületési jog (Ebenbürtigkeit), valamint a német szövetségi tanács 1825 aug. 18-án kelt határozatánál fogva a "Durchlaucht" czimre való jogosultság. 1809-ben - hir szerint - Napoleon császár magyar királynak jelölte volna ki, ügynökei és hirlapjai által a Rákoson tartandó országgyűlést is kilátásba helyezte volna; azonban az 1809-ben kiadott proklamácziójában Miklós királyságáról nincs szó. 1808-ban a Ludovika-Akadémia alapitványához nyolczezer forinttal járult.

1814-ben Metternich herczeg, minden nyilvános fellépése mellőzésével a Chatilloni kongresszushoz meneszté, hogy a vicenzai herczegre hatva, Napoleont a békére hajlandóvá tegye. 1815-ben Mária Lujza császárnét Rambouilet-be kiséré. 1825 májusában, X. Károly franczia király koronázásán Ferencz császárt személyesité. 1828-ban megvette a baadeni nagyherczegtől a bodeni tóban fekvő Mainau nevü szigetet és a rudolfzelli jráásba bekebelezett Gailingen nevü uradalmat. - Hatvannyolcz magyar nemzetiségü rokkant számára ötvenegyezer forintnyi alapitványt tett. Végül táborszernagy, továbbá a tüzérség parancsnoka lett, valamint a bajor sz. Hubert és a hannoveri Gvelff rendjeleknek nagykeresztese és belső titkos tanácsos volt.

Szenvedélyes barátja és ápoloja volt a tudományoknak és müvészetnek. 1795-ben megvevé a gróf Neupert könyvtárát és elődeitől örökölt könyvekkel alapját veté meg nagy könyvtárának; ugyszintén érem - rézmetszvényü kép- és csigagyüjteményt szerzett, valamint azon képtárt is ő alapitá, mely hosszu évek során át Bécsben, a mariahilfi külvárosban s az ugynevezett Eszterházy-féle Rothehausban - melyet még Eszterházy Pál nádor 1712-ben báró Kirchfeld Mihály császári tanácsostól vett volt meg- szemlélhető volt és manap Budapesten, az Akadémia palotájában van elhelyezve. A hirneves zeneszerző, Hummel János 1803-1811 Kismartonban karmestere volt, valamint azelőtt egy ideig Haydn József ki már nagyatyjánál, Milósnál is karnagy volt; ennek földi maradványait nagy pompával tetteté el Kismartonban, tömérdek és szertelen pompa szeretete, 1820-ban.

A mükincsek gyüjtése és a szépnem iránti kiváló hajlama roppant jövdelmét is elégtelenné tevé, s gyakran pénzzavarba hozta. Igy, óriási adósságokat hátrahagyva, halt meg Comoban, 1833 nvoember 25-én. Ezen adósságonak alapját egyébként már elődei veték meg, részint a beirásképen nyert birtokok megörökitésére felülfizetés czimén fizetett roppant összegek által, részint pedig ujabb, de a vételárnak letétele nélkül tett szerzeményekkel.

Neje, herczeg Lichtenstein Mária-Jozefa-Hermenegilda, herczeg Lichtenstein Józsefnek gróf Sternberg Leopoldinától 1768 április 13-án született leánya, férjhez ment 1783 szept. 15-én. Az esküvő a menyasszony anyjának betegágya előtt ment végbe; a szertartást Batthyány József primás és bibornok végzé. Az ifju menyasszonyra, mint a fáma nem minden alap nélkül állitá, az apa, Eszterházy Antal is áhitozott, a családnak nem kis felháborodására; az egésznek azután az interveniáló nagyapa, az öreg Eszterházy Miklós vetett véget. Csillagkeresztes - és palotahölgy volt. Meghalt 1845 augusztus 8-án Hüttendorfon. Eltemettetett Kismartonban.

Gyermekei a következők: Pál-Antal, erről lejebb. - Mária-Leopoldina, sz. 1788 január 31-én. Férjhez ment herczeg Lichtenstein Mórhoz, 1806 április 13-án. Csillagkeresztes és palotahölgy volt. Kismartonban Canovától 1805-ben vésett szobra tartja fenn emlékét. -Miklós, sz. 1799 április 6-án. Egészségtelen ember volt; ifjan halt el, magtalanul, 1833 julius 12-én.

Pál-Antal, herczeg nagykövet, Miklós és Lichtenstein Mária fia, született 1785 márczius 11-én. 1804-ben kamarás, később a párisi követségnél attasé lett. 1809 utolsó felében, a midőn Metternich külügyminiszternek neveztetett ki, e miniszterumnál nyert alkalmazást és több diplomácziai küldetésben vett részt; igy 1810-ben Bertier marsallhoz, midőn ez Mária-Lujza főherczegnő kezét Naplóleon császár részére kérte meg; ugyan ezen évben a drezdai udvarnál követ volt, nemsokára a haagi udvarnál alkalmaztatott ezen minemüségben. 1814-ben követ Rómában, 1816-ban belső titkos tanácsos lett. 1817-ben nyeré a sz. István-rend nagykeresztjék, és 1830-ban aranygyapjas lett; elébb, 1822-ben, a polgári ezüst érdemkereszt tulajdonosa volt. 1830-ban, mint rendkívüli nagykövet, Londonban, az itt tartott konferencziának tagja volt. 1833-ban, atyja halála után soproni főispán lett. 1842 márczius havában követi álllásáról lemondott és magányba vonult vissza. 1847-ben a magyar természetvizsgálók és orvosok soproni nagygyűlésén elkökölt. Ennek emlékére van egy érme is verve, mely szintén birtokomban van.

1848 márcziusában magyar külügyminiszter lőn, melyről szeptember havában leköszönt. Ferdinánd királynak 1848 decz. 2-án a koronáról történt lemondása után az olmüczi udvarhoz sietett az uj királynak hódolni; itt azonban hidegen fogadtatott, a leköszönt királynak a magyar ügy iránti kedvező hangulatát - hir szerint - részben az ő befolyásának is tulajdonitván. 1856-ban Moszkvában, II. Sándor czár koronázásán, az ausztriai császárt képviselő, és a sz. András-rendjelt gyémántokkal nyeré. 1859-ben Ausztriának a szárd-franczia elleni hadjárata alatt, junius 13-án, Bécsből Londonban utazott a béke érdekében; ez juliusban megköttetvén, ugyanezen ügyben innét, augusztusban Párisba ment. 1861-ben képgyüjteményét a Pesten még akkor tervezett Akadémia plotájában engedé elhelyezni, hová 1865 juniusában le is küldé.

Életének utolsó éveit Regensburgan tölté, hol 1866 máj. 21-én hald meg. Eltemettetett május 30-án, Kismartonban. Az orosz első osztályu sz. Anna, a porosz fekete sas, a nagybritannia Bath, a hannoveri Guelff és a szicziliai sz. Ferdinánd rendjeleinek is tulajdonosa volt.

Neje, herczeg Thur-Taxis Mária-Terézia, herczeg Thurn-Taxis Károly-Sándornak 1793 julius 6-án született leánya. Férjhez ment 1812 junius 18-án, és 1862-ben tartá Bécsben aranylakodalmát. Csillagkeresztes hölgy volt. Meghalt 1874 aug. 18-án, hütterdorfi villájában. Eltemettetett Kismartonban.

Gyermekei: Mária, sz. 1813 május 27-én, férjhez ment 1833 február 14-én gróf Chorinsky Frigyeshez; ekkor lett csillagkeresztes hölgy. 1861 óta özvegy. Meghlat 1894 május 14-én Wesseliben, Morvaországban, nyolczvagyegy éves korában; ugyanott, a családi sirboltban temettetett el.

Terézia, sz. 1815 julius 12-én. Férjhez ment 1837 máj. 24-én gróf Cavriani Károlyhoz. Csillagkeresztes és plaotahölgy volt. 1870 óta özvegy. Meghalt Bécsben, 1894 febr. 28-án, hetvenkilencz éves korában. Eltemettetett Reisenbergben, a családi sirkertben.

Miklós, herczeg őrnagy a hadseregben, Pál és Thurn-Taxis Mária-Terézia fia, sz. 1817 junius 25-én Regensburgban; ifjuságának egy részét Angliában tölté, hol atyja nagykövet volt. 1849-ben az ausztriai hadseregben szolgát, mint lovassági főhadnagy. A hadjárat után, megtartván rangját, a hadseregből kilépett, és nyeré a sz. István-rendjel kiskeresztjét; 1852-ben ugyanezen rendjel kommendátora és lovassági kapitány lett, ad honores. 1854-ben a császrt a magyar-erdélyországi körutjában kiséré, 1860-ban őrnagy lett, ad honores. 1862 augusztusában aranygyapjas, és 1866 máj. 21-én sopronmegyei főispán lett, miről később leköszönt. Tulajdonosa a hannoveri Guelff-rend kardokkali nagykeresztjének, valamint az orosz sz. Anna-rendjel középkeresztjének. - A hitbizományi vagyont rendezendő, e végett az ausztriai Boden-Credit-Anstalttal egyezményt kötött, és családi képtárát értékén alul az országnak eladá. Meghalt Bécsben, saját palotájában, a Wallnerstrassén, 1894 január 28-án. Eltemettetett Kismartonban.

Neje, Lady Child-Villiers Sára, Child-Villiers György Earl of Jerseynek Lady Fanne Sára, a Westmorelandi Earl leányától 1822 aug. 12-én született leánya. Férjhez ment 1842 február 8-án, meghalt 1853 november 17-én Torquayban, Angliában. Eltemettetett Kismartonban.

Gyermekei: Pál, Alajos és Antal-Miklós, ezekről lejebb. Adolf, sz. 1846 oktober 6-án, meghalt 1847 február 1-én. Eltemettetett Kismartonban. Sára, sz. 1848 márczius 16-án. Férjhez ment 1869 julius 6-án Bécsben, a Sz. Mihály-egyházban, herczeg Hohenlohe-Waldenburg-Schillingsfürst Miklóshoz. Meghalt Stuttgartban, 1885 febr. 22-én. Eltemettetett a waldenburgi váregyházban. Terézia, sz. 1849 szpemberben 29-én meghalt 1856 május 7-én. Eltemettetett Kismartonban.

Pál, herczeg Miklós és Child-Villiers Sára fia, sz. 1843 márcz. 11-én, 1864-ben attasé lett a londoni követségnél, 1866-ban ugyanezen minőségben áthelyeztetett a római követséghez. 1869-ben a kapuvári kerületet képviselte az országgyülésen., 1871 juniusában mosonmegyei főispán lett, 1872 október 28-án a sopronmegyei főispáni székbe igtatttatott be (de nem mint örökös főispán, minthogy ezen méltóság, a czim megtartása mellett, eltöröltetett).1875 október 16-án a Lipót-rend középkeresztjét nyeré, és 1881 május 5-én belső titkos tanácsos lett. 1892 junius 1-én a vaskorona-end első osztályát nyeré. 1894 feruáriusában a főispánságáról leköszönt. 1896 február 8-án az aranygyapjas lovagok közé vétetett fel.

Első neje gróf Trauttmannsdorff Mária, herczeg Trauttmannsdorff Ferdinándnak herczeg Lichtensteien Annától 1847 április 21-én született leánya. Eljegyzése Pesten történt, 1868 junius 3-án, esküvője Bécsben, ugyanezen év október 21-én, a skót prépostság prelátusok termében. 1871 áprilisában palotahölgy lett. Meghalt Sopronban, 1876 április 1-én. Eltemettetett április 5-én Kismartonban. - Fia,

Miklós, herczeg sz. Bécsben, 1869 julius 5-én, 1892-ben a 11. huszárezredben tiszthelyettes, 1893-ban, mint az államtudományok tudora, sopornmegyei közigazgatási gyakornok lett, novemberben a 11. számu huszárzezred hadnagya; 1896-ban kamarás lett.

Második neje: herczeg Croy-Dülmen Eugénia, herczeg Croy-Dülmen Rudolfnak herczeg Ligne Natáliától 1854 október 11-én született leánya, Izabella főherczegnőnek, Frigyes főherczeg nejének testvére. Eljegyzése Bécsben, 1879 február 23-án,. menyegzője Dülmenben, Wesztfáliában, ugyanezen év junius 17-én volt. 1881 áprilisában palotahölgy lett. Meghalt Bécsben, 1889 junius 12-én. Eltemettetett 15-én, Kismartonban. Ettől fia, Rudolf, sz. 1880 május 27-én.

Alajos, Miklós és Child-Villiers Sára fia, sz. 1844 márcz. 9-én,. 1864-ben a schleswig-holsteini hadjáratban részt vett mint alhadnay, a 2. számu drgonyos-ezredben, és a harmadik osztályu porosz koronarendjelt a kardokkal nyeré. 1866-ben jelen volt a königgrätzi ütközetben. 1869 januárjában, főhadnagyi jellege fentartásával, kilépett a rendes hadseregből és ebben a minőségében a magyar honvéd parancsnoksághoz helyeztetett át, mint lovassági ordonáncz-tiszt. 1870 novemberében százados lett, 1872 augusztusában szabadságos állományba lépett. 1878-ban a boszniai hadjáratban részt vett, 1879 aug. 27-e óta, mint kamarás és őrnagy, az 5. számu huszárezredbe tétetett át. 1884 novemberében, mint a londoni követség tiszteletbeli katonai attaséja, kineveztetett alezredesnek. 1893 novemberében tábornok /General-Major) lett.

Antal-Miklós, Miklós és Child-Villiers Sára fia, sz. 1851 január 16-án. 1875 márczius havában attasé lett a petersburgi követségnél. 1877-ben az orosz sz. Szaniszló-rendjel harmadik osztályát nyeré, augusztusban pedig hadnagy lett a 7. sz. huszárezredben. Mint az 5. számu dragonyos-ezred tartalékos hadnagya, részt vett 1878-ban a boszniai hadjáratban és a katonai érdemkeresztet nyeré a hadi kitüntetéssel. 1882-ben a 7. számu huszárezrednél főhadnagy, 1888-ban első ostzályu kapitány lett.

Neje, csikszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Irma, gróf Andrássy Manónak gróf Pállfy Gabriellától 1858 aug. 28-án született leánya. Férjhez ment Budapesten, 1889 január 5-én. 1891-ben palotahölgy lett.

Ferenc, Benedek és Bessenyei Ilona fia, 1533 táján születhetett, 1571-ben Veráncz esztergomi érsek udvarnoka lett; a július 22.-én kelt szerződés nyomán köteles volt saját tisztességes fogatával egy szolga kíséretében az érseket utazásaiban kísérni, a hivatalos titok megőrzésével az érseki tanácskozmányokban részt venni, a különböző követségekben híven eljárni és a reábízottakat pontosan teljesíteni, ezen állásfoglalásban 1573-ig maradhatott, az érseknek bekövetkezett haláláig.

1579-ben Pozsonymegyének alispánja volt, s ekkor elkövetett hatalmaskodásáról értesültünk: ugyanis sz. Egyed apát napja utáni szerdán (szeptember 2-án) töbekkel fegyveres kézzel heghetei Hegyi Pál pozsonymegyei Heghethe nevű birtokára rontott, ennek távollétében lakházában nejét, Dorottyát szidalmakkal elhalmozva, ruháit lefoglaltatá és Szerdahelytt ez e tettért kérdőre vont Hegyivel találkozván, megveréssel fenyegette, egyúttal az örvegy Végh Miklósné házát hivatalos pecsétjével zár alá vevé. A károsodott felek panaszára gróf Báthory Miklós országbíró a bősi kastélyából ugyanezen év Boldogasszony születése napja előtti varásnapon (szeptember 6.án) kelt parancsa következtében az esztergomi káptalan közreműködésével megidézteté, miről a káptalan ez évi sz. Máté evangelista napja utáni kedden (szeptember 22-én) tudósítá, hogy Ferencet Galánthűn, szokott tarkózkodási helyén, Boldogasszony születése napja utáni szerdán (szeptember 9-én) felkereste ugyan, de otthon nem találván, anyjának Bessenyey Ilonának az idézést kézbesíté. Mi ok indíthatta Ferenczet ezen tettre, arról tudomásunk nincs. Másfelől azonban, mint fenmaradt későbbi néhány leveléből kivehető, nagyobb birtokosokkal szemben is, a népnek igazságos követeléseit és jogait erélyesen tudta megvédeni. Ekkor magát már széltében "Esterhás"-nak írta.

1588-ban, az ezévi pozsonyi országgyűlésen, azon bizottságnak tagja lett, melynek feladata volt a Duna, Lipótmegye és a bányavárosok közti területen fekvő vár és végházak állapotát, valamint a kincstári jogok, adók és jövedelmek ellenőrzését megvizsgálva, ezeknek célszerűbb kezeléséről véleményt adni.

Az egyházi tizedek haszonbérbe vételével foglalkozván, mely akkoriban, de még előbb, a tizenötödik században is - az előkelő és befolyásosabb családok által is igénybe véve - legbiztosabb módot nyújtott a vagyon gyarapításához, ez olyan állapotba helyezé, hogy a Bessenyey-rokonoktól ezeknek galanthai és hozzátartozó birtokainak egy részét az 1572-1590. évek között megszerezvén, ezekre ezután 1590 november 21-én új adománylevelet nyert, és idő multával szülőitől örökölt vagyonát annyira nevelné, hogy halála után a galanthai kastélyt és az ehhez tartozó birtokrészt, mely - a pozsonymegyei portalis conscriptio szerint - helyben, Galánthán tizenkét portából - egy portára négy jobbágyhelyet számítva, így negyvennyolc jobbágytelekből - állott, emellett Kossuthon, Bahon, Csenkén, Sziládon és egyébb helyekeni birtokrészeket, valamint a magyarbéli szőllőket, nemkülönben a dománisi uradalmat melyet sógora, Illésházy István, a későbbi nádor, 1602-ben megvéve, reá és nejére átruházott, valamint a trencséni és surányi uradalmakban is az Illésházy-család kihaltával ő reá és családjára az 1600-ban kelt adomány-levélben kiterjesztett örökösödési jogot (virtualis successiót) hagyhatá gyermekeire, mindamellett terhes családja fentartása sok gondot okozott neki, mi egy 1585-ben Révay Mihályhoz - kivel barátságos viszonyban élve, számos levelet váltott - írt leveléből is kiderül.

1596-ban, a török veszély alkalmából, szeptember 20-án, Sellyén szemlét tartott a pozsonymegyei dandár felett, október 1-én az érsekújvári táborba indult, ahonnan még elég jókor érkezett Pálffyhoz, részt veendő a keresztesi ütközetben, ahol egyik fia, el is veszett. Két nappal később, október 28-án, jelen volt a diószegi gyűlésen és december 7-én, Galántháról kelt levelében, a megyét a haza védelmére szólítá fel, és ugyane hó 10-én Szenczen tartandó gyűlésra meghívá, ez alkalommal nagy erélyt fejtett ki. Eszes tanácsos főember volt, mint róla fia, Dániel feljegyezve hátrahagyá.

1600-ban mint buzgó lutherános - mely felekezethez valószínűleg a Veráncz halála után csatlakozott - jelen volt a trencséni zsinaton és annak végzéseit aláírá; Bornemissza Péter helvét felekezetű lelkészt már elébb is segélyezé. 1600-ban még alispán volt, de 1601-ben már nem az, e megye egy bizonyítványában mint "alias vice Comes istius Comitatus Posoniensis" emlittetik. 1603-ban még élt, de azon innen okleveleinkben neve többé elő nem fordulván, valószínűleg 1604 körül múlhatott ki. Alkalmasint a galanthai külső egyházban temettetett el.

Neje, Illiésházy Zsófia, Illiésházy Tamás pozsonymegyei alispán és Földesy Zsófia leánya, a nádor Illiésházy István testvérhuga, született 1547-ben és 1566 körül ment nőül. 1569-ben szülői vagyonából testvéreivel megosztokodott. Férjének tizenhárom gyermeket szült, kiknek születési éveit atyjuk gondosan feljegyezte. Zsófia 1601 körül még élt. Gyermekei a következők: Magdolna, született 1567 január 26-án, férje Kubinyi László királyi tanácsos volt. Nagybátyjának Illiésházy Istvánnak lengyelországi bujdosása alatt nagy segítségére volt, leveleit kézbesíteté és különböző politikai híreket közölt vele. Mint özvegy, 1609-ben még élt.

Ferencz, sz. 1568-ban. -Tamás, erről lejebb. - István szül. 1572 március 4-én, katona volt, 1594-ben az érsekújvári őrseregben szolgált, később a Pálffy seregéhez tartozhatott, a midőn 1569-ben, Eger bukása után, október 26-án a törökök elleni ütközetben veszett el, Keresztesnél: "Nem tudni ez mai napig is, elevenen vitettetett-é el, vagy peniglen meg ölettetett" mint írja testvére, Dániel, feljegyzéseiben. István is említi történelmében. - János sz. 1574-ben II. Ferencz, sz. 1576-ban. - Farkas, sz. 1577-ben, elébb nagybátyja, Illiésházy István udvarában szolgált, ki dicsérőleg emlékezik meg róla egyik a száműzetésben Landskronról 1604 február 4-én kelt, nejéhez írt levelében, melyben az egész Eszterházy-családnak ő irénti szeretetét és ragaszkodását a Szentírásból vett mondattal hasonlítja össze. 1609-ben Illiésházynak történt halála után, ugy látszik - Thurzó Györgynél állott hadi szolgálatban. Valamely gyuladásos betegségben az orvos érvágást alkalmazva, vigyázatlanságból erét keresztülmetszé, vére elfolyván, halt meg Madocsánt, 1617 körül. Zsófia, sz. 1578 október 29-én. Ez Révay Mártonhoz ment férjhez, kézfogójuk Trencsén várában, 1598 január 12-én volt, lakodalmuk pedig Galánthán, 1599 febr. 14-én. Meghalt 1620 május 7-én Treboszton, eltemettetett a szentpéteri egyházban. Gábor, erről lejebb. Miklós, lásd alább, a fraknói ág törzsét. Dániel, a cseszneki ág kezdője. Pál, a zólyomi ág elődje. Végül Anna, sz. 1590 május 22-én, 1614 utáni ipolykéri Kéry János, a későbbi koronaőr neje lett. Meghalt ? Királyfalván, és eltemettetett a radványi egyházban. Kéry János második neje Czobor Orsolya volt.

Családunk ősi czímere: a pajzs kék mezőjében czimertanilag jobbra ágaskodó arany gryph; első jobb lábával kivont kardot, baljával három piros rózsát tart ugyanezen gryph, de csak félig nyúlik fel a paizs feletti sisak koronájából; a foszladék jobbról aranykék, balról aranyvörös. A gryph feje fölötti és láb alatti koronák, mint azt a jelenben használt czimereinken észleljük, - úgy látszik - nem kellékei a czimernek; az 1612-1680. évek között átvizsgált czimer-lenyomatokon hol megvannak, hol pedig hiányoznak, valamint az egyenes vagy görbe kardnak alakja is, a korszakhoz, melyben a czimer készült, alkalmazkodik. Czimert adományozó levél nincs, vagy legalább eddig még elő nem került. Ime, álljon itt, az I. szám alatt a tözenötödik század első negyedének modorában festett gryph, és szolgáljon az újabban virulásnak induló, régibb heraldika-korszak stiljének mintául. Legrégibb ábrája, melyet ismerünk, Ferencz alispánnak egy 1597 június 10-én Fedémesről kelt levelére nyomott gyűrű pecsétjén szemlélhető. Ez, ha a közlött rajz hű, a fenn leirttól annyiban eltérő, amennyiben bal lábával egy rövid nyéllel ellátott gömböt illetőleg kis buzogányt (?) tart. A paizs felett neve két kezdőbetűje: F.Z. van felvésve; ezen pecsétgyűrű tehát még azon korszakból való, a midőn a "Zerház"-melléknevet inkább használta, körülbelül az 1560-1570 közti évekről.

Tamás, Ferencz és Illiésházy Zsófia fia, született 1570 május 6.-án. 1589 aug. 27-én beírtá magát Vittenbergában a tanulók sorába. Innen hazatérve, vallásos iratokkal foglalkozott. Aegidiuis Hunnius vittenbergai tanár latinul írt munkáját ezen czim alatt: "Az igaz Anaiszentegyházról és ennek feiéről, az Christusrol, Ismégh az Romai Aniaszentegyházról és ennec feiéről az Romai Pápáról való articulus" stb., a szeredi prédikátorral, Kürthi Istvánnal magyarra fordította, az előljáró beszédét maga Tamás irván hozzá, ajánlva Illiésházy Istvánnak és nejének, Pálffy Katának; így végzi: "Amen Galanthán, I-ső Marcii A.D. 1601. Nagyságod alázatos szolgája, Eszterhás Tamás. Nyomtatott Sárvárt, 1602-ben, Illiésházy Istvánb kölcségén". Ezen munkára Pázmány Péter reflektálva, Tamásra vonatkozólag ezeket jegyzé meg: "Kezemben akada Hunniusnak könyve, melliet magiarra fordított Eszterház Tamás. Igazán mondom, fölötte igen csudálkozom raita. Ha pedig ez az io ifiu legéni chiak magiarra forditotta volna a Hunnius könyvét, ő maga pedig amaz igen is éktelen Elől iáró beszédben nem káromlotta volna az igaz vallást... ... most az ő dolgárul semmit nem zollanék.... igen rövid zoval megrostálom ezt az elöliáró beszédet, avagi inkább ezt az vén azzonioknac való reghét.... Te reád nem panaszkodom, hogy efféle mód nélkül való dolgokat ily nagi elreitet bölcsességnec itilz, mert ifiu legeni vagi, többet értez az niulázáshoz és a pohár emelgetéshez, hogi sem az zent Atiác irásihoz" 1613-ban tartozkodási lakhelye Neboiszán volt. Utolsó éveiben lábai a köszvénytől összezsugorodtak. Meghalt Galánhán az 1615-1616 évek között. Nem volt hős.

Gábor báró, Ferencz és Illiásházy Zsófia fia, sz. 1580 okt. 8-án. 1610-1613. évek között a sellyei uradalmat a jezsuitáktól testvéreivel együtt bérben tartá; e birtokot még nagyatyjuk, Illiésházy Tamás és örökösei, 1564-ben a zniói várral és tartozmányaival együtt, mint a turóczi prépostságnak kiegészítő részeit, 2200 forintban zálogban tarták.

1608-ban nádori adományozás következtében a következő birtok részeket nyerte Pozsony- és Nyitramegyében: Galánthán, Gányon, Körtvélyesen, Bothfalván, Beregszegem Réten, Récsén és Spáczán, nemkülönben a koroghszegi praediumot; Hontmegyében: Dalmádon és Árvamegyében: Kisbisztriczén és Medvéczen; ezeknek egynémelyike a töröké lett Borsy Györgyé valának. 1617 febr. 17-én, Thurzó nádor temetésén, ennek czimeres paizsát vitte. 1619-ben a bárói cimet nyeré. Ugyanezen évben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Magyarország nagyobb részét meghódítván, a fejedelem pártján találjuk; azok közé sorozza testvére Miklós, midőn a pártok számerejét körvonalazá, "kik Bethlent hitték vagy kedvvel vették". Jelen volt a beszterczebányai gyűlésen; a fejedelem felszólítására novemberben lépéseket tett Miklós testvérénél, őt a királyi párttól elvonni és a pozsonyi országgyűlésen való megjelenésre bírni, de célt nem érhetett. 1626-ban nyeré nádori adományával - a Rosán család kihaltával - a trencsénmegyei Harovcze nevű birtokot. Mint lutheránus halt meg Domaniszben, 1926 dec. 28-án, és az ottani egyházban fekszik eltemetve. Sírfelirata ez: "Hic iacet Magnificus Dominus Gabriel Eszterházy de Galantha 1626-28. Decembris pie defunctus."

Két neje volt. Az első divákujfalusi Ujfalussy Anna, Ujfalussy Jánosnak Révay-lánytól született leánya. 1612. évben innen vette el, minthogy ekkor még hajadon volt. Ettől fia, Farkas, lejebb. Második neje szerdahelyi Dersfy Mária volt, alkalmasint Dersfy Ferencz királyi pohárnokmesternek 1594 febr. 20-án Rohonczon elvett második nejétől, Thurzó Magdonnától, Thurzó Elek leányától 1597 táján született leánya, ki 1640-ben még életben volt. Ettől leánya, Judith, 1643-ban Amádé János neje volt, és 1652-ben özvegy. Ennek az 1569. évi országgyűlés LXXXII. czikkelye a szomszéd tartományokban létező követelései behajtása iránt intézkedett.

Farkas, personalis, Gábor és Ujfalussy Anna fia, 1614 táján születhetett. 1638-ban, a Mária királyné koronázásán, tálnok (dapifer) volt. 1643-ban a domaniszi egyház szentélyét helyreállíttatá és a Boldogságos Szüz tiszteletére emelt oltárral látta el. Ekkor tehát, bár ezelőtt lutheránus volt, a katolikus hitet vallá; ugyanezen évben többekkel, ápr. 18-áról kelt útlevéllel Rómába zarándokolt. 1647 jún. 16-án arany sarkantyus lett. 1649-ben a pozsonyi országgyűlésen négy felszerelt katonát felajánlott a haza védelmére. Az 1655-diki, valamint az 1662-diki országgyűlésen bizottsági tag volt. Szathmáry Pál personalis 1667 márc. 25-én Beszterczebányán kimulván, még egyanezen évben personalis és királyi tanácsos lett helyette. 1668 dec. 13-áról kelt diploma nyomán pallosjogot nyert.

1670-ben jelen volt a beszterczebányai gyűlésen, mint a királyi bizottság tagja; és a midőn ugyanezen évben az elégületlenek javainak lefoglalásával foglalkoznék, meghalt magtalanul Lőcsén, szept. 2-án este hét óra tájban és 5-én ugyanott temettetett el a sz. Márton nevű káptalani egyházban. Leibiczer Joachim diariumában ezeket jegyzé fel róla "Anno 1670 Unter Wahrender in Leutschau gehaltener comission starb Herr Wolfgangus Eszterházi Personalis den 2. September hora 7, vespertina, ein guter, frommer Herr, desson todter Körper den 5. detto, auf das Kapitel S. Martini geführt, und daselbst beygesetzt worden." Arczképét Wideman Illás (de vivo) élő képéről rézre metszé, 1651 körül. Olajképe Fraknón és Pozsonyban megvan.

Neje ocsóvi Boka Anna volt, kit az 1667-1668. évek között vehetett el; özvegye és talán második neje lévén az 1666-ban kimult Hölgyi Gáspár personalisnak. 1684-ben még élt, a midőn a laszkári kastélyt és birtokát elzálogositá. Neki van ajánlva az 1675-ben nyomtatott