"Családtörténet" Szerző neve hiányzik.
Feltehetően 1810 után íródott.

 

Az Eszterházy Hercegek: erről a családról több lesz a mondanivalóm. Egyrészt, mint Magyarország leggazdagabb, másrészt mint legrégibb családjáról. Eszterházy Pál nádort 1687-ben I Lipót császár birodalmi herceggé nevezte ki. A december 7-én kelt diploma megállapítja, hogy az Eszterháziak egyenes vonalban Attuli hun királytól származnak. Sőt, innen tovább is megy: legombolyitja az ősfonalat visszamenőleg Bábel tornyának az építéséig. Enok pátriárkáig és a vízözönig.

Attilának hetedizigleni, Estoris nevű unokája 977-ben megkeresztelkedett és felvette az Eszterházy nevet. Hosszúéletű volt, akárcsak ószövetségi zsidó ősei: 117 esztendőt élt meg.

A hercegi ág családfáját úgy tele lehetne aggatni címekkel, rangokkal, kitüntetésekkel, egyéb cifraságokkal, mint egy karácsonyi fenyőt. Kaptak aranyos kamarási kulcsot, aranysarkantyut, aranygyapjas rendet, lett belőlük főispán, titkos tanácsos, nagykövet, tábornok, tábornagy, Magyarország nádora, stb. "De la Garde" adata szerint a hercegi hitbizomány száz faluval, negyven várossal és harminc kastéllyal volt telehintve. Az évi jövedelem másfél millió forintra is feldagadt.

Eszterházi Pál nádornak (1635-1713) a spanyol király megküldte az aranygyapjas rendet. Lipót császár sajátkezűleg akasztotta a nyakába, s ennek örömére az új lovag nagy ebédet adott, 118 vendéget hitt meg és 10.000 forintot pocsékolt el erre az egyetlen lakomára. Az egyéb vendéglátásaihoz palota is kellett, építtetett tehát egyet Bécsben egyet Kismartonban, mindkettőt rengeteg költséggel. Ez sem elégítette ki vendégmarasztaló szenvedélyét. Magát az Uristent is vendégül látta, nemcsak palotáihoz csatolt magánkápolnáiban, hanem egy alapjától a tetejéig saját költségén épült és berendezett - természetesen bécsi - templomban, amely ma is látható a hosszú Mariahilfer Strasse elején.

Eszterházy Miklós, József (1714-1790) Franciaországban járva, ugy megcsodálta a versailles-i királyi palotát, hogy amikor hazatért, világra hozta annak kicsinitett mását Eszterházán. Azaz hogynem is volt ez olyan kicsi. A hivatalos adatok szerint három emeletes, hossza 108 méter, szárnyai 48 méter hosszúak és 24 méter szélesek; van benne 126 szoba és számos nagy terem. Annakidején szinház, zeneterem és egy kis bábszinház is tartozott hozzá. A nagy termet 8 oszlop tartja s alabástrom faragványok és freskódíszes mennyezet ékesítiki. A "négy évszak" nevű teremben a hajdani látogató azt sem tudta, hová nézzen, annyi volt benne a márványszobor, kalcedon váza, alabástrom urna, nemeskövekkel kirakott állóóra, hatalmas freskóknak mitológiai társaságában. A földszinti nyári teremben megintcsak szobrok, alabástrom edények, márvány asztalok, tükrök, porcelán csoportozatok. A parkban volt nyárikert, télikert, vadaskert, fácános, mesterséges barlang. Diana templom, Vénus templom, remete lak, kinai pavillon - szóval az akkori izlésnek minden izléstelensége. Meg is irta Gaspar Risbeck német író utleveleiben, hogy "Versailles-on kívül egész Franciaországban nincs még egy olyan hely, amelyet pompa tekintetében Eszterházához lehetne hasonlítani."

Mint szuverén birodalmi herceg, Miklós József saját udvartartást rendezett be. A faudális szokás szerint rangosztályokba pofozott cselédség fölött egy udvarmester parancsnokolt. Ugyanő ügyelt fel az etikett-szabályokra, ezeknek a pontos megtartását a herceg szigoruan megkövetelte. Az udvari néphez tartozott egy seregnyi titkár, tollnok, irodatiszt, ellenőr, felügyelő és egyéb vegyes foglalatosságú, Haus-Officier gyűjtőnév alá sorolt belső tisztviselő is, mindannyian persze a hercegi ház egyenruhájában. Hogy a szuverénitását még jobban a világ szeme elé tárja, a herceg egy 200 tagú testőrséget is tartott, élén egy kapitánnyal. Ennek az a kiváltsága volt, hogy a hercegi asztalnál étkezhetett, ami katona rangjának az előkelőségét szemléltette.

A szinházban német társulatok német nyelvű szindarabokat, olasz énekes hetenként két estén olasz és francia operákat adtak elő. A hercegi zenekar délutánonként másfélórás hangversenyt adott, Haydn vezényletével. A remekbe készült bábukkal, diszletekkel, gépezetekkel gazdagon felszerelt bábszinházat nemcsak az ifjabb hercegi nemzedék számára tervezték. A felnőttek szemét-fülét is gyönyörködtette, a fülüket különösen: valóságos kis operákkal, valódi operaénekesek hangjával. Maga Haydn öt kis operát írt a bábszinház számára. Magától értetődik, hogy mindezeket a nagyszerűségeket és gyönyörűségeket Miklós József nem egyedül szándékozott élvezni, hanem szélesre tárta kastélyának kapuit a vendég sereg előtt. Tódult is oda a bácsi arisztokrácia, egyik ünnepség a másikat érte, még Mária Terézia is rászánta magát, hogy az eszterházi csodákat személyesen megtekintse. Amikor 1773-ban ottjárt, a herceg annyira szabadjára eresztette a költekező kedvét, hogy a bécsi lapok hasábjain már nem fértek el az ünnepségekről szóló részletek. Egy külön kis francia nyelvű füzet - nyilván a herceg költségén - tájékoztatta töviről-hegyire a bécsi társaságnak otthon rekedt részét, hogy legalább lélekben élhessék át az eszterházi nagy napokat.

Egy kaptára huzott diszebédek, diszelőadások, álarcosbálok, tüzijátékok, lampionos andalgások a parkban - ma már álomba ringató unalmak csupán. Felvonult ezer jobbágy, férfi és asszony, legény és leány, ünneplő ruhában, felvirágozva és felszalagozva. Ezek a leirás szerint "nemzeti zenéjük hangjai mellett tüzes magyar táncokat jártak és örömükben, hogy a nép szeretett anyját körükben láthatják, megtöltötték a levegőt ujjongó rivalgásukkal: Éljen Mária Terézia! Éljen a mi királynőnk!"

Hát hogy valami különös okuk lett volna tüzes táncokat járni és a levegőt örömujjongással megtölteni, ahhoz szó fér. Ugyanaz a német utazó, aki Versailles-t idézte, hogy Eszterházáról képet adjun, széjjelnézett a kastély környékén is. Amit ott látott, szintén megirta, így:

"A Fertő tavának közelsége miatt a környék lakosait minden tavasszal hidegláz lepi meg s ugy elgyötri őket, hogy valóságos kisérteteknek látszanak. Kiszámították, hogy annak az összegnek a felével, amit a herceg csak a parkjára költ, ki lehetne szárítani a mocsarakat. És bizony némelyek előtt ez nagyobb becsületet szerezve a hercegnek, mint palotájának minden pompája. Egyfelől parkok, szökőkutak, barlangok, terraszok, szobrok - másfelől csontig lesoványodott emberek, akik az időjárás ellen alig védő szalmafödeles kunyhókban laknak, s az erdőben gyökereket keresnek, hogy éhen ne haljanak. Bizonyság ez arra, hogy egyesek a mások kifosztásából élnek."

Ez volt az Eszterházyak magyar világa. A kastélyban idegen világ járta! Idegen építette a palotát, festette ki a falakat, faragta a márványt és alabástromot. Idegen muzsa telepedett meg a szinházban, idegen zene szólt meg a hangversenytermében, idegen volt mind egyszálig a zenekar, idegen a nagy karmester, Haydn József. Ennek a világnak tökéletes idegenségére Haydn esete a legjobb bizonyság. Három évtizedig szolgálta az Eszterházyakat s műveinek óriási tömegében magyar hatás nyomaira alig akadhatni. Amit persze nem lehet a terhére irni, hiszen ebben az idegen világban ugyan, hogy érthette volna meg a magyar népet és lelkéből fakadt zenéjét? A kastély urai is lélekben idegenek voltak. A zenevilág ódákat pengetett az Eszterházy-mecénások dicsőitésére, amiért lehetővé tették, hogy egy nagy zeneköltő harminc évig békében, anyagi gondoktól mentesen alkothasson halhatatlan műveket. Az is szép, ha magyar főurak nem istállókban, lovak és kutyák közt töltik el az életük javarészét, mint a hires nevezetes, egyébként szintén sarkától a fejebubjáig fekete-sárga Sándor Móric gróf, hanem a zene nemes világában keresik a szórakozásukat.

A szuverénitást jelentő cím maszlagjától kótyagos Haydn az ő szemükben nem volt több, mint fizetett szolga, mindössze magasabb rangú, mint az öltöztető komornyik. Haydnt még Pál Antal szerződtette az 1761 május 1-én kelt Convention Verhaltungsnorma című szolgálati szerződéssel. Néhány pont belőle megvilágítja Haydn helyzetét a hercegi uborkafa árnyékában. Haydn József házi tisztnek (haus-Officier) lesz tekintendő. Ennélfogva Ő Hercegi Főméltósága kegyesen elvárja tőle, hogy amint ez a hercegi udvartartásban alkalmazott tisztességtudó házi tiszthez illik, mindig józan legyen s az alájarendelt zenészekkel ne bánjék durván, hanem kiméletesen, higgadtan és becsületesen. Amennyiben a Magas Uraság előtt játszanak, úgy ő, mint a zenészek egyenruhában, tisztán, utasítás szerint fehér harisnyával, tiszta fehérneművel, rizsporozott hajjal kötelesek megjelenni. A hajfonat lehet akár copf, akár varkocs, de mindesetre egyforma.

Ő Hercegi Főméltóságának parancsára tartozik olyan zenét szerezni, aminőt Ő Főméltósága kíván. Új szerzeményeit senkivel sem közölheti, még kevésbé engedheti meg lemásolásukat, hanem egyesegyedül Ő Főméltósága számára köteles azokat fenntartani s az ő előzetes tudomása és kegyes engedélye nélkül senki más számára zenét nem szerezhet.

Haydn József köteles mindennap délelőtt és délután a hercegi előszobában megjelenni, magát bejelenteni és megvárni a magas hercegi rendelkezést, hogy legyen-e aznap zene. A kapott parancsot azonnal közölje a zenészekkel s ne csak ő jelenjék meg pontosan a kitűzött időben, hanem gondja legyen rá, hogy a többiek se késsenek el és senki se hiányozzék. Amennyiben a zenészek közt egyenetlenség kapna lábra, viták vagy panaszok keletkeznének, a karmester köteles rendet teremteni, nehogy a Magas Uraságnak jelentéktelen apróságokkal alkalmatlankodjanak. Ha mégis súlyosabb esetek fordulnának elő, amelyeket ő, Haydn József, magamagától nem tudna elintézni, erről Ő Hercegi Főméltóságát alázatosan értesíteni kell. Miután valamennyi szolgálati kötelességét nem lehet írásba foglalni, a Főméltóságú Úr enélkül is elvárja, hogy ő, Haydn József, a fent felsorolt kötelességein felül saját buzgalmából Ő Főméltóságának minden jövőbeli egyéb parancsát is pontosan teljesíteni fogja s a zenét olyan fokra emeli, hogy magának becsületet szerez és további hercegi kegyekre méltóvá válik. Ennek reményében a Magas Uraság évi 400 rajnai forintot biztosít számára, ez negyedévenként a főpénztári hivatalnál felvehető. Haydn József a házi tisztek asztalánál étkezhetik, vagy pedig naponként félforint kosztpénzre tarthat igényt.

Haydn József nagy művész volt, de igen jámbor ember lehetett, hogy mindezeket a pontozatokat alázatosan lenyelte és nem köpte vissza a magas pártfogó ábrázatába.

Pál Antal halála után Haydn megmaradt Miklós József szolgálatában, egészen 1790-ig, amikor ez is meghalt, lojalitásból ugyanabban az évben, mint II. József császár.

A hajdani Haus-Officier, miután meglakta a hercegi előszobákat, bevonult a halhatatlanság belső termeibe, abba a magasságba, ahová még oly magas gazdái sem követhették.

Pál herceg se hitte volna, hogy lesz idő, amikor senkit sem fog érdekelni, vajjon ki építtette a mariahilfi templomot, - de az idegen majd megáll a templomtéren és azt kérdi: kit ábrázol ez a márványszobor? Mert Haydn József szobra éppenséggel a mariahilfi templom elé került: annak közelében volt a háza, amelyben meghalt. Az is muzeum most, a mai Haydn-utcában, két szük kis szoba a mester kegyeleti tárgyaival, régi zongora, öreg íróasztal, ócska dívány, rozoga almárium. - de alig hihető, hogy Bécs város tanácsa odaadná ezeket a limlomokat akármelyik hercegi kastély valamennyi szobájának minden drága bútoráért.

A mester halála után Esterházy Miklós herceg ráeszmélt, hogy mit jelent nemzetsége számára, ha együtt emlegetik Haydn nevével. Belekapaszkodott a halhatatlanság uszályába Haydn testét elhozatta Bécsből Kismartonba s az ottani templomban nagy dísszel eltemettette.

Miklósról, mint az Eszterházy-képtár alapítójáról szoktak megemlékezni. Való igaz, hogy nagy műbarát volt s alaposan értette is a dolgát. Külföldi utazásaiból elsőrangú festményeket, rajzokat és metszeteket hordott haza s ezeket magyarországi kastélyaiban halmozta fel - de Bécs számára. Idővel ugyanis a szanaszét szórt gyűjteményt felvitte Bécsbe, mariahilfi palotájába. Ott rendbeszedette, osztályoztatta s mint Esterházy-múzeumot megnyitotta a bécsiek előtt. Hetenként kétszer lehetett meglátogatni, ingyen, Bécsnek egyik világraszóló nevezetessége volt a magyar pénzen szerzett gyűjtemény. Volt is mit látni benne: az olasz iskolából 200, a spanyolból 33, a németből 82, a franciából 59, a németalföldiből 300 darab, mind eredeti festmény, nem másolat, vagy hamisítvány. Nem az ő szántából került a gyűjtemény Budapestre.