Cs. Katona Imre
A FERTŐDI (ESZTERHÁZAI) KASTÉLY KIALAKULÁSA    

"MelyVár vagyon Söjtör: Sarród és Széplaknak,

Szomszédságában Endréd, s Szent Miklósnak,

Föllyü Fertő-vize ujj uttya Hanságnak:

Allól Ikva mente,'s folyása Rábának."
 

 A Györ-Soproni vasútvonalhoz közel eső Fertöd: Süttör és Eszterháza községek egyesítéséböl keletkezett. A két helység közül Süttör a régebbi, okleveleink már az 1300-as évek óta emlegetik. Süttör jobbágyközség volt, Eszterháza pedig - mint a neve is mutatja - a hercegi család lakóhelye. Hatalmas méretü kastélya és operaháza, fejlett zenei, kulturális élete már a kortársak érdeklődését is felkeltette.

A nagy épitkezések befejezése utáni évben (1781) adta ki a soproni Siess-nyomda - elsönek - a süttöri Dallos Márton Eszterházáról szóló verses leírását. Dallos könyve úgylátszik ösztönzőül hatott, mert alig három év múlva 1784-ben Pozsonyban Beschreibung des Hochfürstlichen Schlosses Esterház im Königreiche Ungarn címmel egy újabb Eszterházáról szóló könyv jelenik meg ismeretlen szerző tollából. Dallos verses szerzeményéhez képest a Beschreibung részletesebb, kevesebb benne a lírai telítettség, de annál többet foglalkozik a kastély leírásával. Épp ezért, míg Dallos konyvét csak az utóbbi évek kutatásai emelték ki a feledés homályából, a Beschreibungot úgyszólván minden kastéllyal foglalkozó iró felhasználta, Matthias Korabinszky éppúgy, mint Vályi András, vagy Fényes Elek, a korabeli lapok leíróiról nem is beszélve. E leírások, még a legkorábbi Dallos-féle könyv is, csak az építkezések befejezése utáni állapotok bemutatására törekszik, a kastély építési korszakaira, az építkezésben résztvevö mesterekre, művészekre nem nyújt támpontokat. A kastély e többévtizedes építési korszakainak bemutatása - a szubjektív jószándék ellenére - objektíve, az építkezések nagyrészét vállaló Esterházy ,,Fényes" Miklós szerepének kissebbítésével járt volna együtt, s olyan, az építkezésekben ugyancsak résztvevő Esterházy-ősök szerepeltetését tette volna szükségessé, mint pl. József gróf, vagy Pál Antal herceg (1711-1762), akik dicsőítésének kockázatát e kortársírók (akiknek egyike-másika, mint pl. Dallos Márton hercegi alkalmazott volt) nem vállalhatták. Ehhez azonban tudni kell, hogy az Esterházyak a maguk dícséretét a legnagyobb szolgálatok közé sorolták, s a szolgálattevőt donációval, nemesítéssel, vagy személyi szolgálatukkal jutalmazták.

 A kastély építéstörténetével foglalkozó kutatók többé-kevésbé leírásokra támaszkodtak, s az ezekböl kibomló adatok segítségével próbálták megrajzolni a kastély történetét, anélkül azonban, hogy felfigyeltek volna e leírások tendenciozus jellegére. E munka következrnényeinek számtalan jele érezhető a kastély történetével foglalkozó régebbi tanulmányokon, mindenek előtt Pasteiner Gyula Eszterháza-dolgozatán. Meller Simon az Esterházy képtár történetének összeállitásakor több olyan művésznevet kiemelt a családi levéltárból, akik már a kastély nagy építkezéseinek megkezdése elött is Eszterházán dolgoztak. Mivel csak kevés kutatónak adatott meg, hogy a hercegi levéltárban kutathasson, Meller adatait nem lehetett a kastély építési korszakaiba illeszteni, mert rnagát a korszakok idejét is homály fedte. Az 1949-es hitbizományi törvény révén azonban a családi levéltár az Országos Levéltár őrizetébe került, ezzel a féltett lakatú levéltár anyaga is hozzáférhetővé lett. Valkó Arisztid közlése és Balogh András tanulmánya igen figyelemreméltó, aki már a kastély építésének korszakolását is megkísérelte egyik levéltárból előkerült szerzödés alapján.

E szerint a kastély építése a korábbi állításokkal ellentéthen már 1720/21-ben, Esterházy József uralkodása idején elkezdődött. Az építéssel a gróf Anton Erhard Martinelli építészt hízta meg. Ez a kastély nemcsak beosztásban, de szerkezetében sem hasonlított a mai föépület helyén álló kicsit elnyúlt négyzetalakú épületre.

A kezdetben magányosan álló föépület mellé az uradalmi épületek kerültek: így a kastély három U-alakú egyrnásfelé forduló épületböl állt; a tulajdonképpeni kastélyból és két uradalmi épületből, melyek egyike istálló, a másik kamra lehetett. Az ezek helyére került Lusthausokat később összekötötték a középső részen álló kastéllyal. Erre utal az a szintkülönbség is, mely a kastély középrésze és a hozzácsatlakozó oldalszárnyak között van, valamint a tetőszerkezet daraboltsága is.

A tanulmány ezután az építő és építtető személyével foglalkozik, különösen ,,Fényes" Miklóssal és Melhior Hefelével, de rámutat arra is, hogy a Beschreibung egyik metszetén a kastély rajzolójául és építőjéül szereplő Jacoby a korábbi irodalom adataitól eltérően nem Karl Freiherr von Eckholmmal, hanem azzal a Jacoby Miklóssal azonos, akinck neve az Esterházyak építkezésekor többször feltűnik, így a kismartoni kastély- és vadaskert, továbbá a bécsi ,,Vörösház" alakítási munkálataihoz készített tervrajzokon.

A kastély végleges formájának kialakítása Balogh szerint is Hefele nevéhez fűződik. Arra a kérdésre azonban, hogy ez miért nem volt eddig ismeretes, így próbált válaszolni: ,,Egyrészt a fertődi kastély azért nem árulja el Hefele egyéniségét, mert a kastély alapgondolata nem az övé, hanem a helyi adottságokból kiinduló Esterházy ,,Fényes" Miklósé. Hefele úgyszólvan akkor kezd egyéniségében magára találni. Sajátos, első tekintetre felismerhetö stílusa még nincs. A helyzeti adottságok oly erös mértékben befolyásolják, hogy a herceg által támasztott követelmények és kívánságok mellett ő maga alig jut szóhoz"

Valkó már említett adatközlésein túl úgyszólvan ennyi az egész, arnit a kastély építéséröl tudunk.

Dolgozatunk terjedelme sajnos nem teszi lehetővé, hogy a kastély építés-történetének mozzanatait a források szabta határokig ismertessük; ezért elsősorban a kastély legkevésbé kimunkált korai építési periódusait, s a nagy épitkezések legjcllegzetesebb, s egyben legkiemelkedőbb vonásainak ismertetését tűztük feladatunkká. E munka elvégzésének elengedhetetlen követelménye, hogy feltárjuk azokat az európai hatásokat és belsö okokat - lévén ezek részint gazdasági, részint azonban politikai természetüek -, amelyek a kastély végleges formájának kialakítására hatással voltak. Az építészeti tömegelemek és formák elemzése a korabeli európai és magyar kultúra érdekes és figyelemreméltó összefüggéseit tárják fel: évszázados, még a várharcok során kialakult tradíciók vívják élet-halálharcukat a barokk mindent magával ragadó lendülete ellen. S Eszterháza, noha építöje minden idegszálával a barokk európai áramlatának sodrában él, s legszívesebben lemásoltatná a Belvedere-t, vagy Schönbrunn-t: rnégis sajátosan magyar alkotás. A részletformák lehetnek idegenek, mint ahogy az esetek többségében azok is, de az, amit kifejeznek, mégsem választható el azoktól a gazdasági és társadalmi viszonyoktól, melyek helyzetüket az akkori Európában kijelölték.

A tanulmány második része a kastély belső kialakulása: ,,Fényes" Miklós és a család fejlett ízléséről és határtalan pompaszeretetéről tanúskodik. A tanulmány e részének végsö konklúziója is ugyanaz, mint az első részé. A szubjektiv szándék küzd a kor ohjektív tendenciáival: hiába minden utánzási hajlam, ez a kor már értetlenül áll a század közepének stílustörekvéseivel szemben. A megváltozott idő megváltozott szellemi tartalmat igényel; hiába nyúlnak a régi formakészlethez, az elrendezésben megnyilatkozó tartalomtól már a felvilágosodás eszméi sem idcgenek.

*

A kastély leirása

 
A Fertő zsombékos partjaihoz közel, Fertőszéplak és Sarród községek szomszédságában fekszik. A fertőszentmiklósi vasútállomástól elindulva mindjárt szembetünik az ún. Lés-erdő és a kastéIy fák fölé magasodó épülete. Az enyhén kanyargó út az egykori vendégfogadó és az ún. muzsikaház bözött torkollik a falu főutcájába. Innen már csak egy futamodásnyira fekszik az Esterházyak híres fertödi kastélya.

A bejárat felöl íves alaprajzú kastély két- illetve háromemeletes középrészével és két szárnyával hosszúkás négyszögü díszudvart fog közre, közepén szobordíszes vízmedence van. A negyedik - bejárat felöli oldalt - pillérek közé fogott, finom rokokó díszű, kovácsolt vaskapu zárja le.

A föépület bejárat felöli homlokzatának négy-négy tengelyéből egy 3 axisos középrizalit emelkedik ki, melynek háromrészes főpárkánya felett oromzat van órával és csúcsa mentén trofeával. Az e mögött levö harmadik emelet lapos tetejű, körül körökben áttört kőkorláttal. A két szélsö szárny emeleteit ion, a rizalitét pedig korintuszi féloszlopok fogják közre. Míg a második emeleti ablakok rokokódíszes kökeretelésüek, az elsön kosáríves zsalus ajtók, felettük fűzérdísz és egyenes szemöldökpárkány. Az első emeletet dúsan díszített, nyitott erkély takarja el, melyre egyszer forduló, íveskarú lépcső visz. A kovácsolt rokokó vaskorlát oszlopszékein álló és ülö puttók lámpással. A földszint két szélső tengelyében és a középen egy-egy ajtó, a többiben ablakok.

A kerti homlokzat valamivel szerényebb. A kétemeletes rizalitot főpárkány zárja le, mely felett Esterházy-címeres oromzat emelkedik. A harmadik emeletet - az udvar felőli homlokzathoz hasonlóan - itt is körökben áttört kökorlát határolja. A homlokzatokat két emeletet átfogó ion félpillérek tagozzák, a közbeesö ahlakok szemöldökét pedig rokokóba hajló plasztikus minták díszítik. A rizalit harmadik emeletét rokokokeretes ablakok zárják le, a négy-négy szélső tengelyét pedig konzolokon nyugvó vaskorlátos erkély és ezekhez szolgáló kosáríves ablak. A szemöldökpárkányok vonala az ablakok kosárívét követi. - A rizalit elsö emelete elött négy toszkán oszlopon álló nyitott, vaskorlátos erkély, 3 kosáríves ablakkal és ugyanilyen, de erősen kiugró szemöldökpárkánnyal és a falsikból csak alig kilépö, fűzéres dísszel. A szélsö axisokon az övpárkányból csak alig kilépő, vasrácsos, konzolos erkélyek, kiugró, de ívben, illetve homorúan felhúzott füzérdiszes szemöldökpárkányokkal. A földszinten kosáríves ablakok, illetve ajtók.

A főépület oldalai hat-hat tengelyesek, kialakításuk a kerti homlokzat szélső tengelyével azonos. Az oldalrészekhez merőlegesen csatlakozó összekötőszárnyak homlokzatai alacsonyabbak, mint a főépület oldalszárnyai.

A kastély udvar felőli görbületét a főépiilethez csatlakozó hét-hét tengelyes összekötőszárnyak biztosítják, melyhez két oldalt egy-egy tizenháromtengelyes oldalszárny kapcsolódik. A két-két emeletes összekötő- és oldalszárnyakhoz hosszan elnyúló földszintes szárnyépületek csatlakoznak, amelyek befelé görbülö ívben a kastély udvarát lezárják. A főépület sikja mögül induló oldalszárny szerves csatlakozasát biztosító összekötöszárny alaprajza - az udvar felőli részen - kicsit homurúszárú háromszöghöz hasonlít, melynek egyik csúcsa és az ezzel szemben álló oldala biztosítja a föépület és az oldalszárnyak találkozását. Ezért merőleges a kert felőli rész és a föépület találkozása.

A hornorú összekötöszárny választópárkányai és az ablakszintek a főépületnél kisebb űrmagasságú földszintet és emeletet jeleznek. A hárorn belsötengely második emeletén timpanon, möggötte ablakhelyeket jelzö felületek és továbbmenő korintuszi féloszlopok. Az övpárkány helyett konzolokon nyugvó erkélyek vasráccsal. A szemöldökpárkányokat a következő emelet konzolos erkélyei helyettesítik, alattuk ivben, illetve két S-alakban felhúzott fűzéres dísz. A második emelet kosáríves ablakait ívben meghajló szemöldökpárkányok keretezik. A földszint ugyanúgy fúgázott, mint a főépület, vagy a két olalalszárny.

A kétemeletes részt - az összekötő szárnyakhoz hasonlóan - háromrészes főpárkány zárja le, mely fölött az, összekötö kőrácsa húzódik. A kőrács vonalát csak a középsötengely attikaszerü része szakítja meg, e fölött körács, két puttóval, egy-egy nagyobb vázával, köztük füzér. Az emeleteket ion félpillérek fogják össze. A második emelet az összekötö szárnyhoz hasonló beosztású, konzolokon nyugvó erkélyei pedig az alatta levő emelet szemöldökpárkányaiul szolgálnak, alattuk ívben felhúzott plasztikus füzérmintákkal. Az elsö emelet előtt toszkán oszlopokon nyugvó, vasrácsos, nyitott erkély. Az ajtók és ablakok az összekötő szárnyéval azonosak, kivéve az erkély f'eletti három félköríves ajtót.

Az oldalszárnyakhoz a középtengely felé ívelö, két földszintes, sávos vakolású szárny csatlakozik. A homlokzattól számított tizedik tengelyben a nyolcszög oldalából alkotott előrelépö rész, félköríves ablakkal és hasonló ajtókkal. Az épület félköríves vakárkádjaiban ajtók és ablakok, a két oldalon nem szimetrikusan elhelyezve. A két szárny nem ér össze, a függölegesen záródó falsík között nagy vaskapu van.

Felépítés tekintetében az épület általában hárornszintes: foldszintből és a két emeletböl áll, kivéve a főtengelyben álló középrészt, mely háromemeletes és a nagy vaskapu felé ívelö, hosszú, földszintes szárnyat. A kerti homlokzat szerkezete tisztább, áttekinthetöbb, mint az udvari hornlokzaté. Az emeletelosztás is kivehetöbb: a leghangsúlyosahb az elsö emelet. Ez a fő szint. Űrmagassága az övpárkányból kilépö konzolos erkélyektöl a II. emelet padlószíntjéig tcrjed. E traktusmélység, az övpárkánytól a könyöklömagasságig terjedő résszel nagyobb, mint a földszint ürmagassága. Az emeletet lezáró választópárkány és a belöle kilépö konzolos erkély tiszta vonala keresztezi az emeletszintet, melynek hangsúlyosságát az erősen kiugró szemöldökpárkányok és az alattuk levő plasztikus fűzérdíszek is emelik. A második emelet a legalacsonyabb. Űrmagassága csak a földszinti és az erneleti rész l/3-a. Kosáríves ablakai, konzolos erkélyei és a félpillérek fejezetzáródásai, nemkülönben három részes föpárkánya azonban ellensúlyozzák az alsóbb szintektől eltérö magasságát. A gyengén kilépö középrizalit plasztikáját az elsö emelethez, csatlakozó toszkán oszlopokon alló erkély és az oromzat biztosítja. Az oldalszárnyak térbeliségét a föépület axisaitól eltérő tengelytávok jelzik. Az épület egységes ritmusa, a tagozatok rendje: egységes építészeti elgondolás következménye.

Egészen más képet nyújtanak azonhan a kerti homlokzat tagozatmegoldásai. Itt már nyoma sincs a túloldalon látható szerkezeti tisztaságnak. A föépület és a hozzáragasztott összekötöszárnyak, - bár külön-külön nem rossz hatásúak - együtt azonban nem folynak szervesen egyrnásba. Viszonylag a két legtisztább, szerkezetű épület: a két oldalszárny. A föhomlokzat park felöli részéhez hasonló tagozat-kialakitás sajátos rendeltetesü épületet takar. Már egészen felületes összehasonlítás során is kideriil, hogy a feltűnő egyezések ellenére is sok különbség van a két épületrész között. Más a traktuselosztás. Míg a főépület park felöli részének hangsúlyos része az I. emelet, itt a földszint a nagyobb űrmagasssgú, majd az I. és végül a II. emelet. Ennek magassága csak a két alsószint l/3-a, tehát ugyanannyi rnint a föépület park felöli részéé. Hasonló traktusszerkezet jellemzi a két összekötő részt is. Az I. emelet másik oldalon tapasztalt hangsúlyossága megszűnik, az ablakok kiugró szemöldökpárkányai hiányoznak: ezek helyét lelógó füzérminták helyettesítik és a következő emelet konzolokkal tagolt választópárkánya. A szárnyak tetőfedése is egységes.

A tulajdonképpeni probléma a főépület, hiszen ennek - mint a parkfelöli rész tárgyalásakor is láthattuk -, már egészen más a felépítése, szerkezete: ennek megfelelően más a traktuselosztása is. Az oldal- és az összekötőszárny hangsúlyos földszinti részével ellentétben: itt az I. emelet nagyobb űrmagasságú, elökelöbb jellegü. Nem véletlen, hogy ezen az emeleten foglal helyet a kastély legpompásabb terme: a díszterem. A tárgyalt szerkezeti adottágokból is kitűnik, hogy volt a kastély építkezéseinek egy olyan stádiuma is amikor a föépület alsó traktusainak űrmagassága a mai összekötő- és oldalszárnyakéhoz hasonlított, hiszen ezeket az egykori főépület nagyobbítására emelték. Mivel azonban a főépület udvari homlokzatát átépítették és az oldal- és összekötöszárnyak traktuselosztása már nem felelt meg az új igényeknek, ott változtattak elsősorban, ahol az építkezés folyt: a főépületen. A második emelet korábbi traktusmagasságának megváltoztatása és a szomszédos szárnyépületek magasságával azonos II. emeleti részek regenerálása egyúttal azt is mutatja, hogy a főépület építkezései az oldalszárnyak válaszpárkányainak szintjében kezdődtek, s a II. erneleti rész hozzáépítésében, az épületelemek összehangolásában csúcsosodtak ki. E feltevéseket erősíti az összekötöszárnyak belső tengelyén ülö timpanonos rész is, melyet - mint láthattuk - az épületek magasítása után is változatlanul meghagytak.

A belsö-tér leírása hasonló képet nyújt a kastély állapotáról, és legalább annyi épitészetileg problematikus kérdésre hivja fel a figyelmünket, mint az épületkülsö. E helyütt természetesen a jelentkezö problémák, ellentmondások megoldását mellőznünk kell, csupán a kastély leírása és a problematikus részek bemutatása feladatunk.

A kastélybelsö leírásánál nem a régi leírók (Vályi, Korabinszky stb.) sorrendjét követjük, akik az óramutató járásával ellenkezö irányban, jobbról balra mennek szobáról -szobára, teremröl-teremre, hanem a kastély középrészének egész traktusmélységét átfogó diszterrnet és az alatta levö sala terrenát kívánjuk elsőnek bemutatni. E leírás csupáin az építészeti megoldásokra tér ki, a berendezésre vunatkozó részt az utolsó fejezet tartalmazza.

Az épület földszintjének középrészét az ebédlőszoba és a sala terrena foglalja el. E két helyiség köziil nemcsak belső díszítés szempontjából, de méretre is a sala terrenáé az elsöség. Hogy mégis az ebédlöszobával és a fölötte levö zeneteremmel foglalkozunk elsőnek, annak azon az egyszerű tényen kívül, miszerint csak e termeken át juthatunk amazokba, más okai is vannak. Ha a kastély földszinti és emeleti alaprajzát összevetjük, mindjárt szembetünnek ezek az okok. Mielőtt azonban ezt az összehasonlítást megkezdenénk, a könnyebb, megértés kedvéért már itt is elöre kell bocsátanunk, hogy a főépület mai homloltzatát csak késöbb ernelték; a két nagykiülésű szélső és középrizalitokkal tagolt udvari rész ekkor kapta a mai, kicsit téglányalakú alaprajzi elrendezését. A rizalitok közti két négyzetalakú beszögellésből világítóudvart képeztek, ennek köszönhetö, hogy a régibb alaprajzi szerkezet viszonylag tisztán és kevés változtatással fennmaradt. Helyenként még a régi ablaknyílásokat, söt még az az ablakkialakításokat is meghagyták. Ilyen, minden bizonnyal régi ablakkialalítások azok is, melyek az említett földszinti elöszoba kert felé esö oldalain, nem különben az egykori homlokzati falul szolgáló dísztermek rnelletti helyiségekben ma is láthatók. Kár, hogy a későbbi alakitgatások még az e részre néző ablakokat sem hagyták mindenhol érintetlenül: kövessük a két vitás szint alaprajzát, s lehetőleg az itt mutatkozó ellentmondások konklúzióit igyekezzünk a következő f'ejezetek számára levonni. Az összehasonlításnál első pillanatra feltűnik, hogy a két díszterem elötti szoba oldalfalainak e kert felé eső, tehát még az egykori középrizalit oldalfalán lévő ablakainak nyílásai nem egy tengelybe esnek. Az 1763-as terv alapján úgylátszik, hogy rníg a földszinti előszoba hátsóoldali ablaktengelye az eredetinek megfelelő indítású, a zeneteremét a kastély építése során áthelyezték: az egész termet megnyújtották, lépcsőház-jellegét megszüntették. A feljárati részt a középső részhez szervesen csatlakozó feljáróval toldották rneg. A középrész statikáját a sala terrana négy középen áttört pillére biztosítja; a hevederek fölé csehsüvegboltozatok borulnak. A kilencosztatú kupolateret hullámos keretelésü mezök és f'reskók borítják. A sala terrenához nagyjából hasonló térelosztásu az erneleti díszterem is. 15x10 méteres belvilágú terét azonban nern törik meg pillérek, menyezetét nem osztják részekre a boltozatok hevederjei. Mennyezetét egyetlen nagyméretű freskó borítja: Basilius Grundmann közepes értékű alkotása az ,,Apollo diadala".

Az előszobából és a zeneteremből jutunk a kastély jobb-, illetve baloldali szobáiba. Egyszerű menyezetes szobák ezek: kandallóval, illetve beépített félköralakú kályha-helyekkel. Közülük talan csak azok érdekelnek hennünket az építés szempontjából, melyek a vilagítóudvarra néznek és feltehetöen az elsö kastély ablakainak kialakítását őrzik. Ilyen az a két díszterem melletti s az udvar felé esö szoba, melynek a mai homlokzat előkészülése elött a kastély oldalsó homlokzat-szakaszát alkották. Ha ezeket az ablakokat szemügyre vesszük, feltűnik azok keményebb, rusztikusabb formája. Ilyen jellegű ablakkialakításokat a kastély egyéb részein hiába keresünk. Ezek az ablakok még Anton Erhard Martinelli művei és az 1720-as 1721-es évekből származnak. Mivel formájuk teljesen megegyezik az 1763-as terven látható kastély ablakainak kiképzésével, feltehető, hogy a már oldal- és összekőtoszárnyakkal ellátott, de még a maitól eltérő, két oldal- és középrizalittal ellátott főépület az átépítés elötti időből való.

A főépület szerkezete mindmáig őrzi az átépítés elötti idök emlékét. Ha az alaprajzot gondosan elemezzük feltünik, hogy a kastély, de különösen a főépület szerkezetében sok disszonáns elem található, s az épület helyenként ma is jól különváló részekre tagolódik. Az udvari és a kerti részt csak a középrizalit mögötti két díszterem elötti előszoba és zeneterem kapcsolják szerves egységbe. Ettöl jobbra és balra, tehát az udvar felöli részen emelkedö kisebb helységek, illetve kabinetek és a kastély hátsó, kert felőli része élesen elkülönül; bár az eredeti és a később épült részek falvastagsága egyforma. A különbség elsősorban a két épületrész belső tagolódásában jelentkezik, míg a kert felé eső szobák belvilága szinte kivétel nélkül meghaladja a 14 négyzetmétert (?), az udvari homlokzat mögötti szobák kis belvilágúak, kabinetekre szakadozottak.

Összefoglalva az e fejezethen mondottakat, megállapítható, hogy a kastély nem egy-két év, hanem többévtizedes korszak eredménye. Ezt mutatják a kastély külsö és belsö megoldásai. Ezek közül talán legjellegzetesebbek azok a kastély alaprajzaban mindmáig fellelhetö sajátosságok, melyek alapján, ha nem is egészen pontosan, de élesen elkülönül a kastély 1720 körül és a nagy építkezések során emelt udvar felé eső része, valamint azok a kastély eredeti oldal falszakaszához tartozó ablakok, melyek még a Martinelli-féle elsö építkezések emlékeit őrzik. Ezek segítségével tudjuk elkülöníteni azokat az irásos forrásokból jólismert korszakokat, melyek a kastély végleges formáját eredményezték. Mivel e periódusok más-más összefüggést rejtenek, és más-más politikai-gazdasági talajba ágyazódnak, vizsgálatuk csak különhözö szempontok alkalmazásával lehetséges. Az 1720-tól 1780-ig terjedő korszak sajátos hatóerők érvényesülésének ideje; a szatmári béke utáni rezignáltság a politikai és gazdasági élet ernyedtsége, majd a Habsburg-abszolutizmus az ország teljes politikai és gazdasági kizsákmányolásába torkollik. A nemzeti kultúra fölött idegen kultúrák és áramlatok terpeszkednek. Ennek az ellentmondásokka1 teli kornak alkotása a fertődi kastély.

* *

A kastély építéstörténete

 A magyar harokk-rokoko építészet egyik legszehb alkotása e nagy U-alakú épület, melyet Esterházy ,,Fényes" Miklós herceg emelt Fertődön - a régi Eszterházán - a XVIII. század második felében. Az Esterházy család hercegi ágának alapítója Miklós, Esterházy Ferenc pozsonyi alispán és Illésházy Zsófiának - Illésházy István nádor húgának fia - 1583-ban született és 1625-ben Magyalország nádora lett. Mint ilyen kapta Borostyánkő, Kabold, Lánzsér, Kőszeg, Kismarton és Fraknó várakat a hozzátartozó birtokokkal együtt. Fia Pál (1635-1712) katonaemher, 1681-töl az ország nádora, majd 1887-ben I. Lipót királytól elnyerte a hercegi címet. Ő szerezte meg a hatalmas hitbizományi jószágkomplexumot, igy a Wesselényi-Frangepán-Zrínyi-Nádasdy-féle összeesküvés után Szarvköt, Lékát, Keresztúrt, de ő csatolja a családi vagyonhoz Végles, Szádvár, Sztrencsény, Kapuvár, Szentmiklós, Csobánc, Köpcsény, Derecske, Kabold, Alsólendva, Dombovár, Schwarzenhach, Sárvár uradalmait is. A hercegi címert elnyerö Pálnak unokája volt Esterházy Miklós, a kastély építöje.

A sopronmegyei Süttör is Kanizsay, majd Nádasdy-birtok volt és a kapuvári uradalomhoz tartozott. Nádasdy Ferenc halála után az egész uradalmat Esterházy Pál szerezte meg (1681), aki a süttöri birtokrészt más jószágokkal együtt Széchenyi György esztergomi érseknek, majd a mariacelli bencéseknek adta zálogba. A visszaváltásra csak Pál Antal alatt 1719-ben keriilt sor.

Süttör ebben az idöben a fertőszentmiklósi uradalom központja: innen irányítják Fertöszentmiklós, Széplak, Endréd, Csapod, Szerdahely és Sarród birtok ügyeit. fekvése központias, hiszen ugyanúgy közel fekszik a Fertőmelléki Hansághoz, mint a Csapodlkörnyéki Nagyerdő falvaihoz. Nem csoda tehát ha egy olyan szenvedélyes vadászember mint József gróf éppen Süttört - az uradalom székhelyét - szernelte ki leendö vadászkastélya helyéül. Az építkezések az 1720-as években indultak meg, amit bizonyít az a szerzödés is, melyet ,,Fényes" Miklós 1720 júliusában kötött Anton Erhard Martinelli bécsi építésszel. Ebben Martinelli kötelezi magát, hogy a jóváhágyott terv szerint egy negyed év leforgása alatt felépíti a sala terrenán és a nagytermen kívül húsz szobát magában foglaló és toronnyal ellátott épületet, - a fertődi kastély ősét. Martinelli ugyanakkor kötelezvényt is állított ki, hogy munkájáért huszonöt évig anyagi felelősséget vállal. Az ácsmunkát Mödlhammer Simon bécsi mester végezte, az ablakok, ajtók és lépcsök köveit pedig Krausz Mátyás soproni kőfaragómester szállította a hegyköi bányából.

Eszterházy József a középszerünél nagyobb alkotásra gondolt, midön a tervezéssel és kivitelezéssel Martinelli udvari építészt bízta meg. A XVIII. század fordulóján alakult ki az az olasz hagyományokban gyökerező és keletkezési helyéről bécsi barokknak nevezett építészeti stílus, melynek megteremtése Fischer von Erlach, Johann Lucas Hildebrand és Domenico Martinelli nevéhez fűződik. A süttöri vadászkastély épitöje az utóbbinak fia volt.

Az ekkor mégcsak mindössze egyetlen épületbő1 és pedig a mai főépület egy részéből álló süttöri vadászkastélyból, Martinelli alkotásáról keveset tudunk. 1732-ben, már a korábbi évekbcn is szereplő Mödlhammer Simon ácsmester végez valószínüleg kisebb tetőjavításokat a kastélyon. Ez a Mödlhammer Simon annak a Mödlhammer Ferdinándnak az apja, aki 1762 körül a kastély két oldalszárnyának felépítésére szerződik a herceggel.

Erröl az elsö kastélyról sajnos egyetlen ábrázolás sern maradt fenn. Hárich ugyan tudott egy csalad által örzött nagyméretü (184x248 crn) olajfestményröl, mely szerinte a süttöri kastély és kert 1720-as elrendezézét mutatta, de ez - a kastély egyéb berendezéseivel egyiitt - 1944/45-ben elpusztult. Mivel azonban leírása pontosan megfelel az Országos Levéltár ET. 1560. jelzetű lavirozott tusrajzán látható kastélyrajznak, amelyröl pedig tudjuk, hogy csak 1763 elött készült, Hárichnak a kastély eredeti állapotára vonatkozó rekonstrukcióját fenntartással kell fogadnunk. Ezek ellenére is érderne, hogy az ábrázolásban mindenkinél előbb felismerte a késöbb alaposan átépített kastély egyik korábbi, a mostani kastélyalaprajztól nemcsak méretben, homlokzati tagolásban, de szerkezetben is lényegesen elütő formáját. Meglátásának jelentőségét emeli, hogy a szóbanforgó tervrajzról Valkó Arisztid még az 1950-es években is úgy vélekedett, hogy az egy ,,tervezett palota rajza".

A kastély eredeti állapotának rekonstruálása tehát nem olyan egyszerű, mint Hárich hitte, de nem is lehetetlen, mert - és ebben Hárichnak igaza van - a szóbanforgó Esterházy-tervrajz sok olyan elemet és építészeti formát megőrzött, melynek eredete az 1720-as évekre nyúlik vissza. Ilyen régi, még az első építkezés korára mutató megoldás - többek között - a főépület centrális része. Ha a tervrajzot, s a késöbbi leírások egyik-rnásik részét egymással összevetjük, s az öszszehasonlítás során az elsö-, és az 1763-al meginduló építkezések közti változásokra, építészeti megoldásokra felfigyelünk: nagyjából tisztán áll elöttiink az a sala terrenán és a nagytermen kívül húsz szobát magában foglaló épület, melyre Anton Erhard Martinelli 1720-han Esterházy József gróffal szerzödött. Ha már most a könnyebb tárgyalhatóság és az időrend kedvéért a sorrendet megfordítjuk és nem a késöbb épült részek leválasztásával kezdjük az építési korszakok ismertetését, hanem az eredeti épülettel, melyet állandóan alakítgattak, építgettek a következő fontosabb építési periódusokat állapíthatjuk meg:

I. 1720/21

II. 1753/54

III. 1754-1763 között (?)

1V.1763-1781

A kastély eredetileg - mint Esterházy József és Martinelli 1720-as szerződéséböl kitűnik - két díszteremböl és húsz szobából állott. Az egyik díszterem a földszinten (sala terrena) másik az emeleten foglalt helyet. Ha az Országos Levéltár tusrajzán látható kastély alaprajzát megrajzolnánk, s ezt összevetnénk a jelenlegi kastélyalaprajzzal, - feltéve természetesen, hogy az épület eredeti belső tagolása nem változott meg az átépítéssel -,azt tapasztalnánk, hogy az 1763-as terv alaprajza egy olyan tagolású épületet zár le, mely - a két említett dísztermet kivéve - pontosan tíz földszinti és ugyanennyi emeleti szobából áll, tehát mint amilyenben Esterházy József 1720-ban Martinelli építésszel rnegállapodott. Mindössze egy helyen, mégpedig a két kiugró szélső rizalit szintjéig kinyúló középrizalit alaprajza adna egy kis gondot: ugyanis az alaprajz szerint a két díszterem udvarra esö részén is találhatunk egy majdnem a disztermek nagyságának megfelelö teremrészt. Ha figyelernbe vessziik, hogy emeletes épületről van szó, akkor a szobák száma a szerzödésben megállapított 20-szal szemben 22-re növekedne. Szerencsére a tervrajzon jól kivehető, hogy ez az elsö rész lépcsőházul szolgált, a bejárat mindkét oldalán elhelyezkedő egyszer forduló széles lépcsőkarral. E rész tehát a szobák számát nem növelhette.

A fentiek alapján és az 1763-as terv segítségével a kastély eredeti képe elég szemléltetöen tárul elénk. A főépület udvari homlokzatát egy középső és két szélsö rizalit tagozta. A hárorntengelyes középrizalit tört oromzatú manzardtetős toronyformában végződött, itt van a főbejárat is. A két oldalbejárat egyszer forduló lépcsőkkel a beugró részen talált elhelyezést.

Eddig ismert adataink szerint nem ez a legkorábbi oldalrizalitos kastélyforma az Esterházy-birtokokon. (Kismarton) A XVII. és XVIII. század elején épült vagy átalakított kastélyoknál gyakori ez az elözö korokban dívó, legtöbbször négyzetes udvar köré épült, vagy zárt tömb alakú épület, négy sarkán többé-kevésbé kialakított - sokszor csak rizalitnak ható - toronyrész. E típust noha Európa-szerte ismerték, mégis a mi sajátos viszonyainkból adódó különlegességnek tekinthetjük, mert ezek a sokszor egészen késői jellegű homlokzati kialakítások föleg védelmi célú alaprajzokat takarnak. Ennek magyarázata talán a bécsi kamara azon intézkedéseiben rejlik, mely a várak lerombolását rendelte el és csak azok fennmaradását engedélyezte, rnelyeket lakókastélyokká alakítottak át.

Bár a süttöri kastélyról már a Nádasdyak idejéből tudunk, a kastély esetében mégsem lehet ilyen átépítésről szó, mert ennek, ha máshol nem is, de az 1720-as Martinellivel kötött szerzödésben feltétleniil nyoma lenne. De ha nem ez, akkor milyen, látszólag ,,rejtett" tényezök játszottak közre e forma kialakulásában, vajon nem állunk-e tömegkialakítás szempontjából is a Habsburg-barokk, vagy más európai későbarokk jelenségével szemben, mert ilyen középsö és szélsö rizalitokkal tagolt homlokzatok a délnémet, francia, söt rnég a bécsi barokknak is jellemzö sajátosságai (a párizsi Maisons-kastély, a Vaux- le Vicomte-kastély stb.). Kastélyépítészetünk egészét tekintve a kérdésre csak nemmel felelhetünk, mert bár a tömegelemek hasonló csoportosítása e kor jellegzetességei közé tartozik, a fogalmazás tömör, zárt volta, a ritmus változásának élénksége helyi különlegességnek tekinthető és abból ered, hogy szerényebb viszonyaink miatt építészeinknek rövidebb fronthosszba kellett beleszorítani mindazt, ami a nagyobb arányú és méretü nyugati palotákat és kastélyokat jellemzi. A fertődi kastélyt illetően már nem szolgálhatunk ilyen határozott és egyértelmű válasszal.

A kastély alaprajzi elrendezése, az erősen elöreugró két oldal és közép rizalit ugyanis túlmutat a védelmi célú alaprajzokból kinövő elrendezések szokványos keretein. Ebben az esetben már nemcsak a homlokzati rész tekinthetö európai hatásúnak, hanern a tömegelemek elrendezésében is belejátszottak az európai barokk sajátossagai. Ennek okát elsősorban azzal magyarázhatjuk, hogy az Esterházyak élénk politiltai és diplomáciai szereplésük miatt sokkal nagyobb látókörre és tapasztalatra tettek szert, mint a saját birtokügyeikkel foglalatoskodó, szűk környezetükből alig kilátó többi főúri családok. Persze a hazai élményeket, s az itteni kastélyépítés hagyományait a azért még a fertődi kastély tömegelemeinek elrendezésében is érezhetjük: gondoljunk csak a kissé elnyúlt négyzetes alaprajzra s a belőle kiinduló két oldal és középrizalitra, a két-két tengelynek megfelelö egy-egy épülettömegre stb. A nyugati, főleg a francia barokk hatásáról leginkább a homlokzatból erőteljesen kilépő két szélsőrizalit és középrizalit tanúskodik. A francia barokk tudatosan alkalmazta ezeket az erőteljesen kiugró rizalitokat, ezzel ugyanis elérte, hogy a szemlélö figyelme nem tapadt a középrészre, mert az erőteljesen kiugró rizalitok, különösen zárt hatású homlokfallal, kevésbé vonzzák magukhoz a szemlélőt, mint a homorú megoldások és arra kényszerítik a szemet, hogy a homlokzatot egész szélességében szemlélje, melyet két oldalfalról az elöudvar - cour d' honneur - zár le.

A tömegelemek e részint hazai hagyományokon alapuló, részint azonban franciás elrendezése, s a homlokzati rész olaszos kialakítása világosan utal Anton Erhard Martinelli Habsburg barokk iskolázottságára. Művészetére, apján Domenico Martinellin kívül, Fischer von Erlach, Lucas von Hildebrand és Dientzenhofer egyaránt hatással voltak.Tőlük vette át azt a bécsi barokkra különösen jellemzö karélyosan visszametszett-sarkú középrizalit- részt, melyet a fertődi kastélynál olyan mesterien alkalmazott. (A konkláv (?) felület elé egy-egy posztamensen álló szoboralakot helyezett.) Anton Erhard Martinelli művészetének gyökerei a bécsi barokkba nyúlnak, művészete voltaképpen ugyanolyan szintézis, mint apjáé Domenico Martinelli-é. Amíg azonban a bécsi barokk e nagymesterei közvetlen francia, olasz vagy hazai emlékképek alapján dolgoztak és alakították ki sajátos müvészetüket, Anton Erhard Martinelli művészetének a már e hatások sajátos szintéziséből életre kelő bécsi ,,Hochbarock" is komponense. Innen merítette azokat a tömeg- és forma-elemeket, melyek művészetét jellemzik.

Az építkezések ütemét váratlan dolgok szakítják félbe. A kastély építkezéseit megkezdö József gróf (1687-1721.) - Pál nádor fia - 1721-ben hirtelen meghal. Elsőszülött fia Pál Antal herceg (1711-1762) örökli a majorátust. Személyében apja nagy tervei nem találtak folytatóra. Politikusi és hadvezéri kötelességei sokszor távoltartották nemcsak állandó lakóhelyétöl, Kismartontól, hanem hazájától is. Nem csoda hát, ha nála az építőkedv hiányzott. Az udvari élet színhelye a kismartoni vár volt. Még Pál Antal herceg életében, az l750-es évek második felében azonban jelentös változásoknak lehetünk tanui. Miklós herceg - noha még a majorátus vezetése bátyja kezében van - olyan intézkedéseket tesz, melyek arra engednek következtetni, hogy Eszterházának már nem Pál Antal herceg, hanem ő a tényleges ura. A hercegi udvar átköltöztetése Kismartonból Eszterházára is az ő uralkodása alatt megy végbe. Az erre irányuló elsö lépések az 1750-es évekre esnek.

A családi levéltárban 1754-től kezdve találhatunk adatokat a kastélyban és a környéken meginduló munkákról. 1754-ben festi ki Gottfried Wolf festő az elkészült hercegi szobát, beleértve az ajtók, ablakok diszítését is. A kastély alakitgatásainak ez az első említése egy olyan, a további építkezésekre is kiható mozzanatot tartalmaz, rnelyre érdemes felfigyelni. A hercegi lakosztály elkészülésével ugyanis elhárul minden akadály a herceg elöl, hogy udvartartását Kismartonból Eszterházára áthelyezhesse. És csakugyan: Eszterháza elszigetelt szerepe megszűnik, a fertödi építkezések üteme meggyorsul. Míg az 1721-től 1754-ig eltelt idöszakból csak egyetlen olyan adatunk van, éspedig 1732-ből- mely a kastélyon folyó munkákról tudósít: 1754-től, a lakosztály elkészültétől kezdve szinte minden év hoz valami újat a kastély és a környék életében. 1756-ban tovább folyik a kastély tatarozása és a nyári lak falazása, valamint a kastélyhoz tartozó holthajtásos folyosó és a kerti ház építése. Ugyanebben az évben szerzödik a hereeggel Conrath Veit süttöri kőművesmester egy csapodi fasorban emelendő 15 helységes és két díszteremmel ellátott kastélyra.

E munkálatokkal veszi kezdetét a kastély épitésének harmadik, egyben legjelentösebb korszaka. Az ekkor meginduló építkezések már sejtetik, hogy valami új, az eddigieket lényegesen felülmúló és túlszárnyaló elgondolások vajúdnak az építtető hercegben. Az elgondolás eleinte még bizonytalanul jelentkezik, de később egyre határozottabban körvonalazódik.

Nehéz a kastély építésének e különbözö periódusait a kastély mai végleges formáját kialakító építkezésektől elválasztani, hiszen alig fejeződhetett be a hercegi lakosztály építése, - bár kísérletként - de már megindult a herccgi lakások helyén álló Lusthausok összekötése a főépülettel. Egy hizonyos, amikor a két patkóalakú szárnyat tervezték még bizonytalan volt, hogy a régi főépületet megtartsák-e, vagy átépítsék. A két patkóalakú szárnyat a régi föépülethez tervezték, amikor azonban elkészültek, nyilvánvaló lett, hogy a szárnyak kapcsolása a főépülethez túlságosan laza. Reprezentativ átjárást ez a két patkóalakú szárny sem biztosithatott, mert a főépülettel csak sarkosan találkozott.

A patkóalakú szárnyak csatlakozófelülete csak olyan széles lehetett, mint a föépülethez ragasztott két oldalszárny és a középrizalit mélysége. Következésképpen a patkóalakú szárnyaknak a főépület sarkainál keskenyednie kellett, hogy a főépülethez való csatlakozás megoldható legyen. Mödlhammer terve még nagyvonalúsága ellenére sem hiztosította a Lusthausok kapcsolódását a főépülettel. Ennek oka azonban nem Mödlhammer képességeiben rejlett, hanem a feladat néhézségéhen. A két félkörívben forduló oldalszárny egységét a főépület erős tagoltsága zavarta. "Fényes" Miklós izlését és művészi érzékét bizonyítja, hogy hamar felismerte, hogy az egész épület egvséges hatását zavaró föépület ebben az állapotban nem hagyható, s ahhoz, hogy e diszharmónia megszünjék, a főépület homlokzatának tagolását kell megszüntetni.

 
(Cs. Katona Imre közleményében viszonylag sok a "lábjegyzet". Ezek többségét nem szerepeltetem, kivételt képez az alábbi kettő, mert - véleményem szerint - jelentősek. Mőcsényi.)

Fertődtől délre mintegy 12-14 km-re eső Csapod régi települési hely. Az ország nyugati határait megszálló, honfoglaló mngyarság avar és szláv elemeket találhatott itt letelepedett állapotban. A középkorban Osl, Kanizsai, majd Nádasdy-birtok, míg Nádasdy Ferencet a Wesselényi-féle öszeesküvésben való részvételéért 1671-ben ki nem végzik. Ettő1 kezdve a kincstár, majd az Esterházyak a kapuvári uradalom falvainak gazdái. Ezek azonban 1680-ban elzálogosítják Széchenyi György (1592-1895) kalocsai érseknek, majd a máriacelIi bencés apátságnak. Csak Esterházy Antal váltja vissza és veszi saját kezelésbe 1719-ben. - A Nádasdyak alatt, sőt még a XVIII. század első felében is mezőváros. Évente négy országos vására volt, de ezek a tizenötéves háború során megszüntek. A Nádasdyak sokat tartózkodtak Csapodon, ahol kastélyuk is volt. Talán ennek helyén épült 1756-ban az a kastély, melyről a szövegrészben szólottunk. Ezen az egy írásos adaton, valamint néhány térképen kívül nem szólnak más források a kastélyról. Valószínű korán elfordult tőle a hercegek figyelme. A XVIII. század végén már csak uradalmi épületül használják, egy-két évtized múlva pedig végleg eltünik.

Az udvari szárnyakat Johann Ferdinand Mödlhammer császári és királyi épitész tervezte, aki főleg Kismartonhan, Bécsben majd újra Kismartonhan tevékenykedett. A bécsi Vörösházon kívü1 Fraknó és Köpcsén (Pozsony m.) kastélyainak renoválási munkáit ellenőrzi és személyesen vezeti (1766-67). Az ő iranyítása alatt és feltehetoen az ő tervei szerint készül a kismartoni kastély gazdag kiképzésű lépcsőháza. A boldogasszonyi kastélyon kívül ő renoválja Schwarzenberg várát is. A fertődi építkezésekkel azonban nem zárul le hercegi megbízstásai sora. 1767-ben Pozsonyban találjuk, - ahol mint Rahier jelenti - még mindig nem készítette el a hercegi ház mellett fekvő várárok kerítésének tervét. Pilléreket kellett volna terveznie és az építési költségeket megállapítania.)

 
,,Fényes" Miklós és a kastély korábbi építői között aligha van egység a kastély elrendezését illetően. Míg az első építőnél és építtetönél, Martinellinél és József gróf'nál, de még a reprezentativ oldalszárnyakat tervező Mödlhammernél is a kerti homlokzat tetszetős kialakítása a főcél, 1763 után egyre inkább az udvari rész átformálása kerül előtérbe. Ennek köszönhető, hogy a kerti részek tömegelemei még a homlokzatok átalakítása után sem változtak lényegesen. Ezt mutatja a bécsi BelvedereveI való mindmáig kimutatható hasonlósága. Az összevetés során kiderül, hogy a fertődi kastély oldalszárnyépületeit tervező Mödlhammer sem tudott szabadulni Lucas von Hildebrand nem csak kortársait, de még a fiatalahb építésznemzedéket is lenyügözö hatása alól. Ebböl ered az a hasonlóság, mely a Belvedere és a fertődi kastély kert felöli homlokzatának épülettömegei közt fennáll. Természetes, hogy a fertődi kastély főépületének 11 axisos fronthossza nem tette lehetővé három olyan rizalit alkalmazását, mint amilyent a Belvedere főépületén láthatunk, másrészt az az építészeti ízlés, melyet Lucas von Hildebrand alakított ki és képviselt, már bizonyos fokig túlhaladott volt, még az ilyen, bár barokkban nevelkedő, de már a rokoko klasszicizálóbb iránya felé hajló müvésznek.

Másrészt: talán némi szándék is vegyült ebbe az átvételbe. Mödlhammer ugyanolyan monumentális palotát akart építeni Fertődön, mint amilyen a Belvedere, de ehhez hiányoztak azok a feltételek, amelyek Bécsben Lucas von Hildebrand rendelkezésére álltak. A monumentalitás az építészetben - s ezt a barokk építészek is tudták - szorosan összefügg az épület fronthosszával, a függőleges és vízszintes tengelyek arányával, a tömegelemek elrendezésével, azok egymáshoz való viszonyával, a térbeliséggel, de persze mással is. A látvány, vagyis az elibénk táruló kép, nemcsak horizontális és vertikális kiterjedésű, hanem mélységi is. E megáIlapításból kiindulva természetesnek látszik, hogy a komponáltság alatt elsösorban az épülettömeg és a légtér arányainak helyes elosztását értjük. A három dimenzió közül kettö - a kép horizontális és mélységi kiterjedése - mindig adott, csak a függöleges relativ, mert tekintetünk elforditása nélkül is tudjuk szemünkkel az adott látvány magasságát változtatni anélkül, hogy a képet szélességben tágítanánk: az építészetben a monumentalitás elengedhetetlen követelménye, - legalább is ott, ahol nem a függöleges vonalak rendszere alkotja az uralkodó főirányt -, hogy a kompoziciót úgy építsük fel, hogy a vertikális tengely változékonyságát figyelembe vegyük. E prohlémákat már a román, gótikus és a renaissance építészet is ismerte, míg azonban a gótikában a függőleges vonalak rendszere, dinamikája jelöli az egyetlen uralkodó főirányt, s ez szakítja el a középkori ember szemét a földtöl, a realitástól; a renaissance épület arányaiból már hiányzik e mindent feloldó feszültség: a vízszintes és vertikális tengelyek arányait úgy állapítja meg, hogy az a szemlélödő ember számára könnyen áttekinthető legyen, megnyugtató érzést keltsen, puszta szemléletre predesztináljon. Ez az, új viszony híven tükrözi a vallás megváltozott szerepét a renaissance-ember életében. A barokkban másként jelentkezik e probléma, sőt másképp külföldön és másképp hazánkban.

A barokk noha más talajból sarjadt mint a renaissance, következésképpen az ember és a társadalom más viszonylatait fejezi ki a művészet eszközeivel, a renaissance eredmenyeit igyekszik felhasználni és a maga szolgálatába állítani. A renaissance - és erről még nern szóltunk eddig - már megkísérli, hogy a gótika vertikális vonalai helyett a mélységbe tartó, s az architektúrához alkalmazkodó burkolatkövek és különbözö díszkertek segítségével - vertikális irányban - föl és lefelé mozgassa a tekintetet. Mivel célja az ember puszta figyelmének felkeltésén nem megy túl, nem érdeke, hogy e megoldásban rejlö lehetöségeket kiaknázza.

Ezzel szemben a barokk már nem elégszik meg a passzív szemlélettel, ,,de csak olyan rnértékben akadályozza a tiszta, könnyű optikai feltárást, hogy ugyanakkor a megfejtés izgalmával tovább ösztökélje a szemlélöt az egész kompozíció teljességének szellemi birtokbavételére". (Pogány F: 103. 1.) Ahhoz, hogy ezt az esztétikai élményt elérje - a renaissance nyomán és példáján - a tekintet vertikális irányú mozgásában rejlö kompozíciós lehetőségekhez folyamodik. Ezzel voltaképp a fronthossz és a monumentalitás kapcsolatához értünk.

Első pillanatra nem világos és nem magától értetödő e kapcsolat, mert a fronthossz növelése a szem éppen ellenkezö előjelű mozgását vonja maga után, noha a tekintet mindkét irányú mozgására már a gótikából emlékszünk. Ha azonban a fronthosszt úgy növeljük, hogy a szem vertikális mozgását megtartjuk, vagyis ha a köburkolat vagy kert vonalait a tengelyek és pillérek vertikális motívumaiba vezetjük: ez esetben csak növekszik a monumentális hatás, mert a tekintet mozgásával párhuzamosan nö az épülettömeg és csökken a légtér. A fizika szerint minél nagyobb egy test tömege és minél könnyebb, annál inkább valószínű, hogy az illetö test nem merül le a vízbe. Itt is: minél nagyobb a légtért kiszoritó épülettömeg, annál jobban érvényesül az épület monumentalitása. Szemben a gótikával, ahol csak a torony karcsú tömbje fúródik a kompozíció légterébe, itt a szem vertikális mozgásával egyidöben az egész épület a légtér helyébe emelkedik. És pedig minél szélesebb a fronthossz, annál kisebbé válik a légtér.

A fronthossz és a monumentalitás e kapcsolatát számtalan példa illusztrálja. Ezek felsorolása helyett bennünket inkábh e kapcsolat hazai megoldásai érdekelnek, annyival is inkabb, mert nálunk a széles frontszakaszok alkalmazását a török háborúk utáni nehéz anyagi viszonyaink nem tették lehetövé. Csak a Belvedere-t és a fertödi kastély kerti homlokzatát kell összevetnünk ahhoz, hogy e megoldást feltárhassuk. Mindkét kastélyra jellemzö a kompozíció horizontális megnyújtása és az architektura-szerüen kialakitott díszkert, mely különbözö éIményfókuszaival (díszkút stb.) olyan optikai látványt nyújt, mintha a kert és épület egy tömeg lenne, mellyel szemben az éles kontrasztban elváló légtér szinte csak a kastély sziluettjét rajzolja körül. Ha az adott fronthossz e látvány felkeltéséhez nem elegendö - mint ezt Fertőd példája is bizonyitja -, oldalépületekkel (képtár, télikert) és az architektúrához alkalmazkodó fasorok beiktatásával növelték az épület fronthosszát, sőt - és ezt ugyancsak Fertödön láthatjuk -, még a kertet is úgy alakították ki, hogy az az architektúra szerves részét alkossa. (Francia kert). Az épületet lezáró két-két vagy egy-egy fasort nagyohb távolságból indították el, s ezzel az épületet a képmező felső rétegébe tólták. Az épülettömegek lépcsözetes kialakítása csak növelte a látvány monumentalitását és emelte az épulet szélrajzát.

Igy vált a park a barokkban az architektúra szerves részévé és az épülettel azonos esztétikai élmény felkeltőjévé. Alábbi vizsgálódásaink e kérdések részletesebb és Fertöddel kapcsolatos kifejtésére irányulnak.

A kastélyt - rnint ezt Balogh András is említi - a legkülönhözőbb irányokból összefutó utak és allék központjába helyezték. Anton von Trautt prospectusának 1777-böl - tehat a nagy építkezések bejezése körüli évekböl - származó rajza szerint a főépület kerti homlokzatával párhuzamos nyílegyenes allé - a kastélyból kinyúló két karhoz hasonlóan - Süttört és Széplakot kötötte össze. A kerthöl induló három allé közül a középső a fertöszentmiklósi templomhoz, az ettöl délre eső pedig a monbijou-i vadászkastélyhoz vezetett. Monbijou-ról ugyancsak három allé nyilt: egyik a csapodi templomhoz, a másik pedig Göbösre vitt. Innen szintén nyílt egy allé, mely a Fertöddel való összeköttetést biztosította.

Ez a barokk kertépítésnél megfigyelhetö, kastélyra irányuló centrális sugárútszerkezet nem fertödi specifikum. A Piazze del Popolo és a szervesen hozzátartózó sugárutas-útrendszer elvét látjuk viszont e szerkezetben, de ujabb bonyolultabb összefüggések egyik láncszemeként, akárcsak Louis Levau és Le Notre müvében, Versaillesben. A három sugárút egy célra irányul: a heregi kastélyra, sőt annak is a központjára a hercegi lakosztályra és a reprezentatív termekre. Az egész környékre kiterjeszkedő poláris koordinata--rendszer kiindulópontja a herceg egyénisége személye. A kastélyból és az elötte levö parkról visszafelé a sugárútak tengelyében az emberek - a jobbágyok - szeme a kastélyra, a herceg birtokai felé tekint.

A kastély mint a környék központja magához szívja az embert, hogy az épületbe érve ujabb élményekkel gazdagodjék. A kastélyból kiröppenő tekintet a park tengelyeinek irányában a végtelenbe röpül. Ahogy a barokk kupolafreskó is áttöri a teret, hogy a szemlélőt a végtelennel hozza eszmei kapcsolatba, úgy kapcsolják be Fertöd alléi is az embert a végtelen tér élményébe. E kompozició a versaillesire hasonlít leginkább és csak távolabbról a Piazza del Popolo környékének legyezőrendszerére, bár a három sugárút itt is és Versaillesben, Rómában is megtalálható.Ez azonban csak azt mutatja, hogy a római példa hatott a versaillesire. Már most ha a két kompoziciot, a római és a fertödi elöképet tartalom szempontjából elemezzük, kiderül, hogy Versailles rendszere a Pizza del Popolonak éppen reciprokja. Mert mig a Pizza del Popolonál a szívóhatás elsödleges: Versailles, és így Fertőd is, az érkezőt nem vezeti célba, hanem ujabb és bonyolultabb esztetikai élmények sokaságán át a végtelen térhez kapcsolja.

Bizonyára, több mint véletlen, hogy e kastélyra irányuló hármas útrendszer éppen Franciaországhan a ,,descartesi szubjektivizmus" hazájában érik a Pizza del Popolo-val ellentétes tartalmú esztétikai és világnézeti élmények hordozójává. Érthető, hogy a feudális társadalom szívesebben nyúlt e francia parkszerkesztesi elvhez, mint az olaszhoz, mert jobban és határozottabban kifejezte azt az egocentrikus magatartást. mely e társadalom tagjaiban feszült. Ez magyarázza e sugárútrendszer gyors európai elterjedését.

A kastélyból kiinduló utak, mint valami láthatatlan karok, úgy húzták magukhoz az átölelt teret, s szinte szimbólikus kifejezőivé lettek a feudalizmus birtokpolitikájának. Nálunk Magyarországon, ahol a XVII, és XVIII.-századi háborúk miatt a nagybírtok csak a XVIII. század közepén kezd terjeszkedni, különösen talajra talált ez a parkszerkesztési koncepció. Persze ebben az általános okokon kívül az Esterházyak körülményeinek. is szerepe volt. Itt azonban csak a legfontosabb okokat soroljuk fel és azok rövid előzményeit.

A Nádasdyaktól, illetve közvetlenül a kincstártól szerzett birtokra súlyos adósságok nehezedtek. Ez kényszeritette a család egyik akkori tagját, Pált arra, hogy birtokainak egyik, Rábán túli részét - a későbbi szentmiklósi uradalmat - Széchenyi György érseknek, ennek a dúsgazdag föúrnak elzálogosítsa (1680) a hatvanezer forintnyi adósság fejében. A visszaváltásra csak újabb adósságok árán kerülhetett sor. Igy került több mint 17 évi viszontagság; után az uradalom a máriacelli bencések kezébe. A török kiüzetésével remélt politikai és gazdasagi enyhülés azonban nem következett be. A kuruc-labanc háborúk, a súlyos adótorhek és beszállásolások, az állandó seregjárás, de föleg a császáriak rekvirálásai -amikről egyik 1736-ban felvett tanuvallomási jegyzőkönyv is tanúskodik, - szinte elviselhetetlen terhet róttak a faluk amúgyis lerongyolódott, elszegényedett népére. A szatmári béke uáni, viszonylag békésebb idök heálltával azonban gyorsan megindul a haborús károk pótlása, s mivel az uradalmak termelvényeire mar többé a katonaság nem tart számot, a földesúr szabadon értékesítheti. E konjunktúra tette lehetové, hogy Pál Antal herceg 1719-ben az egész uradalmat visszaváltotta és saját kezelésébe vette. Az ujraszervezett uradalom központja a sokáig zálogbirtokosok kezén levő Süttör lett. A visszaváltás puszta ténye, de az Esterházyak gazdálkodásának az az intenzivitása, melyet az ezekböl és a következő évekböl származó források tárnak fel, is mutatják, hogy Süttör jelentősége hovatovább olyan példaképpé magasztosul a család szemében, amelyhez jövedelmezőség szempontjából egyik uradalom, még a kapuvári vagy dombovári sem hasonlítható. Az 1720-ban meginduló építkezések is utalnak a megváltozott szerepre. Az Eszterházára keresztelt kastély tehát kőből és téglából rakott valósága, sőt szimbóluma annak a fejedelmi hatalomnak, mellyel a család tagjai, köztük különösen Pál Antal és Miklós hercegek rendelkeztek. Érthető tehát " Fényes'' Miklósnak az a törekvése, hogy kastélya a nagyság, az erö és a hatalom benyomását keltse, s hirdetve hirdesse országnak világnak, pórnak és nemesúrnak, hogy akik benne laknak, nerncsak saját birtokaikat váltották vissza, hanem egyre nagyohb és nagyobb földterületekkel növelik az ősi vagyont. A park kialakításában érvényesülő, kastélyra irányuló centrális szerkezetben már a monumentalitásra való törekvés tendenciái is benne vannak, mert szerkezete olyan elemeket is feltüntet, melyek nem, vagy csak alig illenek a sugárutas szerkezetbe. Egyik ilyen elem az a két kerti homlokzatra merőleges kettös fasor, mely a téli kerttöl, illetve a képtár szélétől indul el. Ez. a két kettös fasor fogja keretbe a táblákra szakadozott parkot és ez biztosítja a kastély kert felöli nézetének rnonumentalitását - mint erről máshelyütt már megemlékeztünk.

De a megszerkesztettség, mely a kastély és kert sugárutas szerkezetében megnyilvánul, más, - bonyolultabb - összefüggések felismerését is lehetővé teszi. A messziről, sokszor 5-6, sőt 6-8 km-ről induló allék voltaképp ,,a végtelen tér perspektivisztikus illuzionizmusával" hatnak, s ugyanazt a gondolatot fejezik ki - csak más kompoziciós eszközökkel és profanizált formában - mint a kupolafreskók eget áttörő téri távlatai. Amíg azonhan e kompozíciós mód a festészetben a túlvilág felé fordulást, a vallásos elmélyülés gondolatát éhreszti és táplálja a látvány szuggesztív erejével; itt a hatalomban és a pompában már-már az égiekkel vetélkedő feudalis úr iránti alázatra és feltétel nélküli engedékenységre predesztinál még pedig azzal, hogy a hatalom és az erő benyomását kelti. Igy olvad a korszak két arca: a jelenvaló és a túlvilág felé forduló szerves egységbe nemcsak Spanyolországban, a barokk egyik gócpontjában, hanem hazánkban is. A gondolatoknak, ideáknak ez az egymásbanövése, egyiknek a másik nélküli megragadhatatlansága jellemzi a barokk egész korszakát.

Az eddigiekhen csak a kastély kerti homlokzatát vizsgáltuk a monumentalitás szempontjából, s figyelmen kívül hagytuk az udvari részt. Pedig - mint ezt már láttuk - itt is találhatunk olyan megoldást, melyben ugyanaz a koncepció érvényesül, mint a kert felöli részben. A kastély rnai alaprajzának kialakulásáról szóltunkban részletesen elemeztük a két szélső és középrizalitos kastélytípust, s arra az eredményre jutottunk, hogy ezek az erősen kiugró rizalitok, különösen ha zárt homlokfalba épülnek, nem vonzzák annyira a tekintetet, mint a konkáv felületek, s arra bírjak a szemet, hogy a homlokzatot a maga teljes szélességében befussa. Ez a megoldás, csak úgy mint a park útszerkezete: francia eredetű. A későbbiek során, miután a kastélyt két patkóalakú szárnynyal bővítették, s a rizalitokkal tagolt homlokzatot megszüntették; a felület homorú lett. Ezzel lényegesen megnőtt a homlokzatok szívóhatása, de akárcsak a kert felöli részen, itt is újabb és bonyolultabb esztétikai élmények várták az embert. A két patkóalakú-szárny - éhes szájhoz hasonlóan - vág a kastély elötti tér húsába, de olyan, mindent magához ragadó erővel, mintha az előtte levő teret akarná magához ragadni. Érezhetően e benyomásban sem kevesebb a szimbólikus mozzanat, mint az átelleniben; a nagyhirtok étvágya e Fertő felöli részt is elnyeléssel fenyegeti. Nem véletlen, hogy a Fertő és mocsárvilágának megszelídítésére irányuló elsö törekvések: a hansági töltésút építése ezekre az évtizedekre esik. (1780) Erre az összefüggésre már Dallos Márton rámutatott a kastélyról szóló verses könyvében.

Az udvari homlokzat építési idejét nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy 1765-hen már készen állt. Ezt mutatja az a nyugta, illetve számla is, mely ebben az évben keltezett és amelyben Hefele részletesen felsorolja az általa végzett munkákat. Ö készitette a főbejárati lépcsöház és karzat modelljét és rajzát, az udvari homlokzat és nyilt lépcsö rajzát, a kőfaragók részére megrajzolta az oszlopfejek, valarnint a szarufagombok mintáját természetes nagyságban, majd isrnét elkészítette az udvari homlokzatot és lépcsö tervrajzát, végül megfestette a tervezett egész kastély távlati nagyképét. Hefele keze azonban a főhomlokzat kialakításánál kötve volt, a lehetőségekhez kellett alkalmazkodnia. Az új homlokzat elkészítésénél az egyik legnagyobb problémát az ablakok és az íves szárnyak közti szintkülönbség áthidalása okozta. Hefele ezt a nehéz feladatot is biztos kézzel oldotta meg. A főhomlokzatot egységes egésznek fogta fel, melynek kialakításánál nem lehetett tekintettel semmi olyanra, ami a föhomlokzat arányait befolyásolja. Talán ez, vagy ehhez hasonló meggondolások vezették akkor is, amikor az oldalszárnyak ablakait a középrizalit szintjeihez viszonyította és eltekintett attól a szintkülönbségtől, mely az íves oldalszárnyak és a középrizalit ablakai közt mutatkozott. Ahhoz azonban, hogy Hefele főhomlokzatalakító tevékenysége tisztán álljon elöttünk, a kastély régi és új föhomlokzatát kell összehasonlítani. Ezúttal is a kastély atépítés előtti képét ábrázoló l763-as terv elemzéséböl indulunk ki.

E szerint a kastély fohomlokzata már az átépités elött sem volt stílusában egységes, kompozíciójában eléggé összefogott. Az előreugró rizalit emeleteit korintuszi félpillérek fogták össze, a közbeesö kőkeretes ablakok szemöldökét pedig, - bár a maitól elütö - de ugyancsak rokokóba hajló plasztikus minták díszítették. A háromrészes főpárkányt körökben és négyszögekben áttört kökorlát zárta le, széleken rokokó vázák, középen óra (?). A manzardokon ablakok. A két oldalszárny földszinti és emeleti ablakai is egyszerű záródásúak, az emeleti részeken félkörívben felhúzott szemöldökpárkányok, alattuk barokkos dísz. A főhomlokzat rokokós külsejét - az oldalrészekkel ellentétben - csak a középrizalit biztosította, bár a rokokónak ez a formája még a barokk számtalan jegyét viseli magán. A középrizalit és az oldalszárnyak homlokzati része közt - hizonyos egyezések ellenére is - olyan stilusbeli különbség van, mintha a két rész építését legalábh 10-15 év valasztaná el egymástól. Ha csak a főépület viszonylatában gondolkodnánk, nem akadnánk el a kérdésen, hiszen a Hefele-féle épitkezések a régi főhomlokzati részeket egy fal segítségével teljesen eltakarták, s ezen Hefele - a különhözö kötöttségek ellenére is - olyan díszeket alkalmazhat, amilyeneket akar, vagy kora ízlése számára előír.

A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, mert a két patkóalakú szárnyat még a régi főépülethez tervezték, s külső díszítésében is ehhez hangolták. Ebböl már sejthető, hogy a főhomlokzatot tervező Hefelére milyen nehéz és sokrétű feladat várt. Különösen arra kellett ügyelnie, hogy a főhomlokzat és a két patkóalakú szárny közti összhangot biztosítsa, de ugyanakkor olyan díszítő elemeket is alkalmazzon, melyek a kor rokokóba, illetve klasszicizmusba hajló izlésének megfelelnek. Hefelének mindenekelőtt az adott föhomlokzatkialakító elemekkel kellett számolnia, az ajtók és ablakok méreteivel, ezek egymáshoz való távolságával, a középrizalit három tengelyével stb. A középrizalit az összekötő szárnyak rizalitos kiképzéséhez hasonlóan csak háromtengelyes, timpanonos lehetett. Mivel azonban a korábbi középrizalit levágott két sarokrésze, az új főhomlokzatra nem volt átvihető, ugyanígy az ajtók és ablakok méretei sem változtathatók; nem maradt más hátra Hefelének, mint az ablaktengely-távok eltolása. A kétszeresre növő ablak és ajtóközök kitöltéséül szolgáló korintuszi féloszlopok csak páros állásban kerülhettek vissza, s hogy az oldalszárnyépületek csúcsban felhúzott fűzéres alblakdíszeivel az uj rizalit homlokzatkialakító elemeit koordinálja, a vízszintes szemöldökpárkányok alá ívben felhúzott rokokós fűzéreket helyezett. Még szembetűnöbb ez az átmenet, ha a középrizalit és a két összekötö szárny közötti épületrészt vizsgáljuk. Nemcsak a földszint kváderozasát hagyta meg, hanem még az első emelet négy-négy tengelyét is az összekötoszárnyak homlokzati díszeihez hangolta. Az emelet szemöldökpárkányait ívben felhúzta, az alatta elhelyezett rokokós diszeket pedig M-betűszerűen alakította ki.

Hefele kezét tehát nem a herceg, hanem a feladat megszabottsága kötötte. Egyéni elképzeléseit legfeljebb csak a második emeleti részek viszonylag önállóbb, az elsö emelettöl és a földszinttől elütőbb megoldásai és a kastély kerti homlokzata tükrözik.

Hefele, a kortárs megértette, hogy Mödlhammert a kastély kerti nézetének kialakításában Lucas von Hildehrandt nagy műve, a bécsi Belvedere inspirálta. A bécsi iskola stílusa neki sem volt idegen, hiszen ő is e mesterek példáin nevelkedett Bécsben, Würtzburgban, majd megint Bécsben. De ez a néhány esztendő, mely az ö és Mödlhammer fertődi működése közben eltelt, újabb építési szempontot érlel a hercegben. Mödlhammer a kastélyt még a kerti nézetre tervezte, ezért elsősorban az épület tömegelemeinek arányos elhelyezésére, az oldal és a főépület fronthosszainak egymáshoz való viszonyára ügyelt; figyelmét úgyszólván teljesen elkerülték a nagyobb távolságból alig látható, vagy csak nehezen kivehető homlokzati díszek. Ezzel szemben Hefele tevékenységének súlypontja: a kastély udvari főhomlokzatának kialakítása. Itt azonban - mint ezt föntebb már láttuk - számos nehézség akadályozta egyénisége kibontakozását.

A kerti homlokzat tervezése már nem okozott akkora gondot, hiszen Mödlhammer a kert felé eső tömegelemek újszerű elrendezésével egyidöben a főhomlokzat díszítőelemeit is átrendezte. A barokkos díszeket a maga ízlésének megfelelöbb (klasszicizáló) homlokzatalakító elemekkel cserélte fel. S ha az építtető ,,Fényes" Miklós az ilyenképpen egészen más köntössel ellátott kastélyban is úgy érezte magát mint a bécsi Belvedereben, illúzióját bizonyára Hefele klasszicizálóbb homlokzatdíszei sem igen befolyásolták. Az viszont Hefele tehetségére vall, hogy az új homlokzatdíszekkel ellátott kerti homlokzatban sikerült az utókorra átmentenie azokat a henyomásokat, impressziókat, melyeket elöde Mödlhammer a bécsi Belvedere, Lucas von Hildebrand alkotásának láttán szerzett, s a fertödi kastély tömegeinek elrendezésében a kö és tégla maradandóságával ránk örökített. Hefele azonban nem egyszerű tolmácsolója, átmentője e divatjamúlt stílusoknak, hanem azok klasszikus értelemben vett továbbfejlesztője is, hiszen miközben Mödlhammer hildebrandti impresszióit meghagyja, homlokzatdíszeivel már a kibontakozó újat, a győzelmes klasszicizmust szolgálja. Nem véletlen tehát, hogy a pozsonyi hercegprimási palota homlokzatának klasszicizáló összhatása erősen emlékeztet is a fertődi kastély kertfelöli homlokzatának tervezöjére.

Hefele palotaépítkezéseinek sora a hatvanas évek elején megkezdett passaui érseki rezidencia megújitásával kezdödik. Ezt követik a fertődi épitkezések. A 70-es évek elején a szombathelyi püspöki palota, majd a pozsonyi hercegprímási palota építéséhez fog. Templomépitkezései is hazánk területére esnek. Zichy Ferenc györi püspök megbízásából ö korszerüsiti a régi, Arpádkori bazilikát (1770), Szily János szombathelyi püspök pedig két templom helyreállítását és a köszegi árvaház építését bízza rá. Legjelentösebb alkotása a szomhathelyi püspöki székesegyház. Ennek építése közben érte a halál 1789-ben. Holttestét a maga tervezte falak fogadták be örök nyugalomra.

A fertődi kastély főépületének kialakítása tehát Hefele magyarországi szereplésének kezdeteire esik. Ide kerülése ennek ellenére nem tekinthető véletlennek, és nem magyarázható csak azzal a személyes kapcsolattal, melyre Hefelének mint a magyar testörség rajztanárának és Esterházy ,,Fényes" Miklósnak a bécsi magyar testőrségben vitt szerepe első pillanatban utalni látszik. Megítélésünk szerint - noha e kapcsolat sem hagyható, figyelmen kívül Hefele Fertődre kerülése okainak tisztázásánál - mégis sokkal valószínübb, hogy Hefele Fertödre kerülését elsősorban olaszos iskolázottságanak köszönhette. A kastély építésében résztvevö müvészek egyrészéről ugyanis kimutatható az itáliai kapcsolat. A kastély emeleti dísztermének s a herceg több képének festője, a weimári születésű Grundmann is járt Nápolyban, ahol több képét is őrzik. Ugyancsak olasz példákon nevelődött P. Troger tanítványa az innsbrucki Milldorfer is, (1719-1775), aki a kastély sala terrenájának jellegzetesen rokokó témájú faliképeit (1766) és a kápolna Mária mennybemenetele c. freskóját festette. (1764). Olaszországot járt müvész volt a kastély építése Guttenbrunn (Lorenz) Ludvig a herceg egy másik kedvelt festöje is. Az építészek közül a kattenbrunni születésü Melchior Hefele (1716-1795) a fertődi kastély főhomlokzatának kialakítója - tartozott még e fertödi kastély épitésénél is szerephez jutó olasz iskolázottságú rnüvészek köréhez. Az elmondottak, valamint a Vályi és a Korabinszky lexikonban a kastély olaszos jellegét, nem egyszer még a valóság rovására is hangoztató leirások közt nem nehéz olyan összefüggésekre bukkanni, melyek esetleg Esterházy ,,Fényes" Miklósnak a bécsi magyar testőrgárdában vitt szerepére és ami ebből következik: az osztrák barokkal való szembefordulásra utalnak. Míg azonban a felvilágosult írók, hazafiak vigyázó szemüket elsősorban Párizsra vetették, Esterházy "Fényes" Miklós a francia orientáció mellett a barokk itáliai hagyományait igyekezett hazánkba átplántálni.

A épités periódusok tárgyalásakor má láttuk, hogy a kastély végleges formáját célzó építkezések elsö, egyben legfontosabb mozzanata 1754-re esik. Ezt - ha nem is az 1754-et közvetlenül követő évben - ujabb építkezések követték. Ezekre a mozzanatokra csak azért érdemes ujra emlékeztetni, mert az irodalom úgy tudja, hogy Miklós herceg 1764-ben járt Franciaországban, melynek során meglátogatván Versaillest jutott arra az elhatározásra, hogy ahhoz hasonló kastélyt épittet Fertődön, holott mint láthatjuk, 1764-ben már annyira előrehaladott stádiumban volt, hogy annak formai kialakítására Versailles már aligha adhatott inditékot. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezzel távolról sem akarjuk azt mondani, hogy a fertödi kastély mentes a francia behatásoktól. A meglevő, s helyenként igen jól és félreérthetetlenül érvényesülő francia hatások mellett nem lebecsülendők azonban azok a kastélyt ért olasz-osztrák barokk hatások sem, melyek az ezt az iskolát képviselö, itáliai tanultságú, de német mesterek nyomán szakadatlanul érték. Másrészt az osztrák-harokk olaszos vonala az építészet területén - legalább is nálunk Magyarországon - csak erőtlenül és elsösorban csak a homlokzatkialakítások terén jutott szóhoz. Ez érthetö is, hiszen Itália csakúgy mint a korábbi századokban, úgy most sem az építészetre gyakorolta a legnagyobb hatást, hanem a szobrászatra és elsösorhan a festészetre. Tehát míg a kastély alaprajzi elrendezésében - különböző arányban ugyan - de a hazai, a francia és az osztrák barokk elemeké a túlsúly; az olaszos elemek főképp csak a belsöjét kialakító festők és szobrászok ecsetje vagy vésője nyornan jutnak érvényre. A kastély e sajátos jellege mellett számolni kell tehát a kastélyt ért osztrak-barokk hatásokkal is. Rados Jenö professzor úr figyelmeztetett, hogy a főépülethez egyszer forduló íves karú lépcső a schönbrunni kastélyéval rokon. De ugyanígy számolnunk kell a bécsi Windischgraetz palota hatásával is. Bár e palota renoválására csak 1766-67-ben Esterházy Ferenc gróf kancellársága idején került sor, mégsem lehetünk közömbösek azokkal a hatásokkal szemben, melyek a palota nyomán Fertödöt érték, hiszen ma már tudjuk, hogy Bécsben, a kastély renoválásán dolgozó művészek, illetve iparosok egyrésze az eszterházai kastély építése közhen is többször felhukkan. Stephan Gabriel Steinböck kőfaragómester 1764-ben még az eszterházai kastélykápolna egyik oltarának kőfaragói munkálatait végzi, majd a kápolna márványfalburkolatait faragja,1767/68-ban pedig már Bécsben találjuk, a kancellária épületének újjáalakitásán dolgozik, s munkájáért 8703 frt. 58 krajcárt vesz fe1. Haunold műasztalost is, aki még 1767-ben a hercegi lakosztály helységeinek épületasztalosi munkáin dolgozik, csakhamar Bécsben találjuk, a Windischgrätz-palota újjáépítésénél. Esterházy ,,Fényes" Miklós sokirányú kapcsolatainak felfedése jelentös mértékben hozzásegít a fertődi kastély történetének megértéséhez. Tanulmányunk azonban e rendkívül bonyolult és szerteágazó kapcsolatok kibogozására nem vállalkozhatott már csak terjedelmének szükreszabottságánál és célkitüzéseinek kötöttségeinél fogva sem. A kastély kialakulásánál szóba jöhető ausztriai analogiák tüzetesebb vizsgálatát a hivatottabb építésztörténészeknek adjuk át, magunk megelégszünk e kapcsolatokra való puszta hivatkozással.

Hefele elkészített terve nyomán serényen folyik a főépület homlokzatának kialakítasa. A két emeletet öszszefogó korintuszi félpillérek faragására Emrich Baltazar kismartoni köfaragómester kap 1766-ban megbízatást. A homlokzati részek figurális díszítésére Johann Michael Reiff stukkátor szerzödik a herceggel 1766. július 14-én. A főépület cour d'honneur felőli részére, a középrizalit timpanonja fölé egy szobrot mintáz három gyermekkel, a kiemelkedő emelet síkfedésű részére - a körökben áttört kökorlátra pedig egy nagy pajzsot készít. Lehet, hogy ő készítette az óra számlapját övezö, ma már csak töredékeiben látható stukkókeretet is. A főhomlokzat szobrászművészi alkotásai Schick és Ressler mesterek vésöi alól kerültek ki 1766-ban. Az emeleti részt a kerti homlokzat felé is díszesen kiképezték. A homlokzat összhatása ezen a részen nyugottabb, mert a háromszögü oromzat felső párkánya nem olyan gazdagon diszített, mint az udvar felöli részen, s ezért a timpanon jóhatású stilizált növényi ornamentikája jobban érvényesü1. Ressler több szobrot farag az épületre. Többek közt ö készíti el az erkélyhez egyszer forduló, kétíves karú lépcső lábát (nyilván lámpát, M.M.) tartó négy gyermek alakját.Ugyancsak az ő vésője alól kerül ki a szárnyépületre kerülő két, hadieszközöket ábrázoló szoborcsoport, valamint az oldalépületekbe kerülő két szökőkút figurái és a vízmedence két alakból álló szoborcsoportja is. Ez utóhbiért 185 frt.-ot vett fel a hercegi pénztárból.

Ressler Donner Ráfael tanítványa volt, akárcsak az eszterházai építkezéseknél ugyancsak közreműködő Moll is. Az innsbrucki születésű Baltazar Ferdinánd Moll, egyidőben a bécsi képzőművészeti akadémia tanára, nevezetesebb alkotásai: az innshrucki diadalív és a szt. Kereszt templomának főoltárán álló Assisi Szt. Ferenc és Szt. Klára fémszobra, továbbá I. Ferenc császár mellszobra a schönbrunni vadaskertben. Josef Resslertől a győri szt. Ignác templom oltárszobrai származnak. A szobrászok közül még Schrott jutott nagyohb szerephez az eszterházai épitkezéseknél. Ö készitette el a parkhan felállítandó 12 figurat, vázát és a vadaskert végében épült vadászház Cupidót szarvassal ábrázoló szoborcsoportját, a kert kővázáit és a középsö épületrész földszintjéhez a kagylókkal és fejekkel díszített záróköveket. Ugyancsak töle származik a parkban álló színházépület homlokzatát díszítő, nyolc hangszeren játszó gyermekalakból álló szoborcsoport, valamint az erkély és a páholy gyámkövei is.

A vadaskert és a park berendezésével 1765-ben készültek el. A par kővázáit Handl Ágoston szállította. Azt a három szoborcsoportot, melyért a hercegi pénztár 1100 forintot fizetett ki, Baltazar Moll bécsi akadémiai szob rász faragta. Rajtuk kíviil még Eszterházán tevékenykedtek Mechle József és Emrich Baltazar kismartoni köfaragómesterek.

A szakirodalomban még mindig tisztázatlan kérdés a kastély épitésének ideje. Azt alighanem sikerült bebizonyítani, hogy a kastély építése nem l762-ben kezdödött el, hanem 1720-ban, így az 1762-es adat csak a kastély újraépítésének évszáma. Általában ettől számítják a kastély építésének megindulását, bár mint erről már meggyőződhettünk, ez csak a kastély végleges formájat célzó építkezések megkezdésének dátuma. A kastély nem máról-holnapra jött létre, hanem mintegy hatvan esztendő munkájának eredményeként. Az építkezések felső határát sem lehet lezárni az 1770-es évvel, bár kétségtelen, akkorra már készen állt, legalább is kívülröl; szobainak, termeinek nagyobb részében még a későbbi időkben is böven akad munka, mint ezt a dolgozat második részéből is látni fogjuk. Dallos Mártonnak van igaza, mikor a kastély építéséről ezeket írja: ,,az 1762-dik Esztendőtől fogvást e most folyó 1781-dik esztendőig. . . építtetett.'' Sajnos a kastély építésének utolsó évtizedéről kevés adat került elő. Nem lehet megállapítani, hogy az építkezések hol és miért akadtak el, vagy miért nem folytak abban az ütemben, mint az 1760-as évek elején. Az 1780-as években azonban ismét fellendült a hercegben az építési kedv. Ezekben az évektsen indul el az eszterházai kastélyhoz tartozó Monbijou nevű vadászkastély újraépítése.

A fertődi kastély építéstörténetének feltárása sok olyan kérdésre ad megnyugtató feleletet, melyre a szakirodalom mindmáig csak bizonytalanul tud válaszolni. Ilyen kérdés, kinek a műve a pozsonyi névtelen által közölt tervrajz, s egyáltalán kinek a nevéhez fűződik a kastély, elsősorban a főépület építése. Elfogadhatjuk-e Karl Jakoby Freiherr von Eckholm-ot a kastély építöjéül? Nem pusztán csak feltevés-e az az állítás, mely a Beschreibung egyik metszetének: Jakoby del. et aedif. (azaz rajzolta és építette) jelentése után benne látja a kastély építőjét. Kétségtelen, - Balogh Andrást idézem - hogy állt a család szolgálatában egy Jakoby nevű építész, aki a kismartoni kórházhoz, vadaskerthez és a hécsi ,,Vörös-ház" alakitási munkálataihoz is készített tervrajzokat, söt mint ezt Valkó Arisztid legújabb levéltári adatai bizonyítják, volt egy Jakoby, aki Eszterháza építkezéseinél szakértőként, illetve felmérőként dolgozott, ez a Jakoby azonban nem Karl Freiherr von Eckholm, hanem az a Jakoby Miklós mérnök volt akit - mint az Országos Levéltár Esterházy lt. iratai bizonyitják - 1765 július 23-án, illetve augusztus 11-én irányitottak KismartonbóI az Eszterházán folyó építkezések színhelyére, nyilván előre meghatározott feladattal. Úgy érezzük, nem jutunk a feltevések sikjára, ha azt állítjuk, éppen a kastélyon ezidőben végzett munkálatok ismeretében, hogy Jakobynak Eszterházán ekkor már aligha akadt tervezői feladata, hiszen a két patkóalakú szárnynak a főépülettel·való összekötése már megtörtént időközben, vagy legalább is köze1 állhatott a befejezéshez. A grandiózus, az egész kastély végleges kialakulását eredményező munka, még kivált ennek terve, évekkel Jakoby Eszterházára kerülése előtt készülhetett. Volt azonban mérnöki képesitést igénylö feladat is Esterházán, melyck végzésére Jakoby Fertödre irányíttatott. Jakoby pályája, az Esterházy-építkezésekben való részvétele, még kivált az az űr, mely Jakoby kvalitási és a süttöri mű között van, eleve kizárttá teszik annak feltételezését, hogy az eszterházai kastély építésében Jakobynak komolyabb szerepet tulajdonítsunk.

Balogh András szerint Jakoby szerepének tisztázasánál fontosabb az építtető Esterházy ,,Fényes" Miklós művészi kapcsolatainak felfedése. Kár, hogy az idevonatkozó adatokkal még adós a művészettörténeti és levéltári kutatás. Pedig mint Balogh András dolgozatának ,,Fényes" Miklós és Hefele közti személyes kapcsolatokra utaló része is hizonyítja: sok eddig nem ismert és nern sejtett összefüggés válna tisztázhatóvá. Bizonyára kiderülne, hogy nem Hefele volt az egyedüli, aki személyes kapcsolatok révén keriilt Fertödre, az építkezések színhelyére, mert nem lehet csak Hefelére redukálni a kastély építésében irányítólag részt vevö építészek körét sem. A fertödi kastély építésében - a rendelkezésünkre álló adatok szerint - Hefelének mindössze a főhomlokzat kialakításában jutott szerep. Keze azonban annyira kötve volt, hogy elgondolásai csak alig juthattak kifejezésre. Nem ralószínű azonban, hogy a herceg építészeti elgondolásai nehezítették egyénisége kibontakozását, hanem a feladat megszabottsága, kötöttsége. Nemcsak a főépület háromtengelyes középrizalitja volt adva, hanem bizonyos fokig a belsö tér is, kivéve a közvetlen főhomlokzat mögötti részeket. De ugyanúgy kötve volt a két íves szárny tervezőjének Mödlhammernek a keze is. Neki viszont az akkor még fennálló főépület stílusához és szerkezeti meghatározottságához kellett igazodnia. Nézetünk szerint a jelentkező különböző építészeti feladat bírta a herceget arra, hogy más-más építészhez, mérnökhöz forduljon. Tudjuk, hogy ,,Fényes" Miklós annyira kézben tartotta a süttöri építkezéseket, hogy még a tapéták színének megválasztását is magának tartotta fenn; ez azonban nem jelenti azt, hogy elgondolásaival teljesen gúzsbakötötte mindenféle építészeti elgondolás érvényesülését. Ugy látszik ,,Fényes" Miklós csak akkor fordult művészekhez, ha nekik való feladat adódott. A többi részt technikai erőkkel végeztette el. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a kastély építése közben csak három építész: Martinelli, Mödlhammer és Hefele neve merül fel, a többi rész, ami a mesterek feladatán kíviil adódott valóban inkább technológiai jellegü. Ezt nyilván az építészet törvényszerűségeit jobban ismerő technikai fő- és segédmunkaerők láttak el. Ilyen technikai feladatot látott el Fertődön - megítélésünk szerint - Jacoby Miklós is.

A magunk részéről hisszük, hogy aligha van homályban maradt jelentős név, hiszen a kastély építése mindhárom nagy korszakának tervezője ismeretes: Martinelli vetette, meg a kastély alapjait, Mödlhammer tervei nyomán alakult ki a kastély nagy szárnyas udvara - és végül: Hefele főhomlokzatkialakító munkái tették a kastélyra a koronát. Az 1770-es évek után már aligha akadt e három építészhez illö feladat.

 
A kastély berendezése

A kastély kialakulása - mint a dolgozat első részében is láthattuk - már az, 1720-as években készen állott épületrészek bevonásával ment végbe. Az új épülettömb, szerkezeti része fővonásokban tehát adva volt. Az építkezés így területileg meghatározott helyen és módon folyt le; a főépület kiugró rizalitokkal tagozott udvar felöli részét Hefele új főhomlokzata takarta el. E fal mögötti kabinetek voltaképpen az új és a régi homlokzat közti tér kitöltésére szolgáltak. Az új főhomlokzat két homorú szárnyépület segítségével a Lusthausok helyére került oldalsó épületekhez kapcsolódott, melyek szerves továbbfolytatását két patkóalakban forduló földszintes épületrész biztosítja. A széles kaputér előterében ott áll a kétemeletes, tornyos középrész, az elötte, elterülö négyszögü díszudvar, ma már pusztulásra ítélt cserjéivel és szobordíszes vízmedencéjével.

Az épület kiemelkedö középrészének elsö emeletéhez pompás vasráccsal puttókkal és lámpásokkal díszített pilléreken és oszlopokon nyugvó lépcső vezet. A homlokzatokat két emeletet átfogó pillérek tagozzák, a közbeeső ablakok szemöldökét pedig rokokóba hajló plasztikus minták díszítik. A földszint középrészét pilléreken nyugvó előtér és a kastély egyik legszebb, legimpozánsabb terme: a sala terrena foglalja el. E terem volt a hercegek nyári rendezvényeinek színhelye, itt szórakoztatta a hercegeket és a meghívott szépszámú vendégséget az előszobában játszó zenekar, élén Haydn-nel, a nagy karmesterrel, zeneszerzővel és komponistával. A terem pompája csak fokozta a művészi élményt.

Fényes Miklós azonban nemcsak külsőre akarta a bécsi Belvedere-t utánozni, mint ezt a dolgozat Ferdinand Mödlhammerről szóló részeiben már részletesen kifejtettük, hanem a sala terrenában is a Belvedere dísztermének pompája inspirálta. A munkák 1762-ben, tehát éppen Mödlhammer fertődi megbízatásának éveiben indultak meg, lehet, hogy éppen az ő tervei alapján és az ő vezetésével. Erröl sajnos, egyetlen adatunk sem maradt fenn, noha a teremben folyó munkák minden fontosabb mozzanatáról és mesteréről tudunk egyetmást. A terem két barlangszerű henyílásra és a mennyezet stukkoinak elkészítésére Georg Bolla cs. és kir. udvari stukkátor szerzödik még ez év novemberében a herceggel. Munkájáért, melyet az előzetesen bemutatott tervek alapján ,,Fényes" Miklós jóváhagyott, 2,700 frt.-ot vett fe1.

Bollával egyidejűleg még két bécsi aranyozómester Anton Rogg és Heinrich Polhammer neve tűnik fel. Mindketten a földszinti díszterem aranyozásán dolgoztak. Durazzo gróf, bécsi udvari zenei intendáns közvetítésével kerültek Eszterházára, s megbízatásuk szerint munkájukban Durazzo gróf Landtsrasse-i kerti lakásának díszítését kellett követniök. Az aranyozott élek mentét halvány zölddel, a mélyített részeket pedig halvány pirossal színezték. Munkájukért 1,800 ftr-ot kaptak.

A négy középen áttört fülkéjű pillér és a belőle kinövő hevederek a mennyezetet kilenc részre osztják; a csehsüvegboltozatok hullámos keretelésű mezőiben freskók, virágfűzérrel játszó puttókkal. Az ujabb irodalomban megoszlanak a véleménye e freskók mesterét illetően. Garas Klára az emeleti díszterem ,,Apolló diadalútja" c. freskójában is Josef Ignaz Milldorfer alkotását véli felismerni. Ezzel szemben Csatkai a ,,Sopron és környéke műemlékei" c. kötetében (2. kiad.) kitart korábbi álláspontja mellett, állítván, hogy ennek éppen a fordítottja helyes és felel meg a levéltári forrásokkal is igazolható helyzetképnek. Szerintünk is: Valkó a különböző szerződésekben szereplő ,,Neugemacht verdenten Sall" kifejezést szembe állítja a források által emlegetett sala terrena-val és arra a megállapítasra jut, hogy a megújítandó nagyterem alatt az emeleti díszterem értendő, holott az eredeti szerződések szövegéből tisztán kiviláglik, hogy a két néven szereplő helyiség voltaképp ugyanaz. Ezt hizonyítja az a szerződés is, rnelyet 1766. augusztus 11-én Josef Ignaz Milldorfer kötött ,,Fényes" Miklóssal a terem mennyezetfreskóinak elkészítése tárgyában. A szerződésben emlegetett gyermek- és virágmotívumokat ábrázoló freskók - mint erről ma is meggyözödhetünk - nem az emeleti, hanem a földszinti díszterernhe a ,,Neugemacht verdenten Sall"-ba kerültek.

Egyébként e munkálatok megkezdésére elég későn, a terem várható befejezése után csak két évvel kerül sor. Ezt Rahier levelezéseiböl tudjuk, aki Frankfurtba, a koronázási ünnepségekre kiutazó hercegnek már 1784 február 25-én azt írja, hogy a díszterem, ha a munkálatokat a bevett ütemben folytatják, előreláthatólag március végéig elkészül, s az itt felszabaduló aranyozók és stukkátorok újabb munkába kezdhetnek. Ugylátszik azonban, hogy a munkálatok befejezése alatt Rahier csak a terem belsőépítészeti teendőinek elvégzését érti, mert egy másik leveléböl kiderül, hogy a díszterem faragványait, illetve öntvényeit Bécsben készítteti, melyeknek társzekereken való ideszállításáról - mint írja - gondoskodni fog.

A belsö építészeti teendök nagyrészét Bolla végezte. Az ö tervei alapján készültek a falitükrök keretei, a hozzájuk való asztal, az ajtók és az ablakkeretek. Készitőjük Paul Ungleich bécsi szobrász volt, míg a tükrök Leopold Wolf tükörkészítö munkái. Ugyancsak Ungleich szobrász faragta a szökőkút vörösmárvány vízgyüjtömedencéjét is. A boltozatok és a pillérek virágfűzéreit Wenzel Kaufer akadémiai festö festette, míg a belső berendezés Georg Stollenberg mester kezeügyességét dicséri. A fafaragások szinte kizárólag Schrott mester rnunkái. A lakatos szakmába vágó tárgyakat, a falikarokat, a csillárok lombfűzéreit és a szökőkutak kovácsolt vasmunkáit Johann Karl Franke készítette.

A terem szemben levő, két barlangszerüen kiképzett heugrásába a bécsi porcelángyár figurái kerültek. A két nagyalakú és szökőkútnak is használható sárkány és csiga külön rendelésre készültek. Ugyanitt készült a kanalasgém és a hattyú porcelánszobra is. Mig a kisebb szobrok meisseni-gyártmányúak, mint pl. férfi porcelánszoborcsoportok is, melyek a terem egyéb részeit díszítik. Az 1832-es inventár valamennyi szoborcsoportot megemlíti és szakszerűen leírja. Az alábbi felsorolást ennek alapján állítottuk össze; porcelánszobor-csoport fiúkkal, egyik fára mászik; kertész és kertésznö szobra; paraszt ember szobra; citerázó úr és úrnö, vadász- és vadásznő szobra, valamint kutya madárral. Ugyancsak szász porcelánfigurak; furulyázó leány fiúval, alakok virágcserepeken ülve; fiúcska szobra sárga kalappal; Bacchus-ünnepséget tartó ifjak; ülö nő lornyettel; egy másik porcelánfigura asztal melletti nöt, batyus férfit és kalmár asszonyt ábrázol. Egy másik porceláncsoport; vadász és kutya figurával, tyúkkereskedő szobra kosárral és batyuval, jobbján bárányka; halárusítónő szobrocskája porcelánból, elötte halas kosár; feketekávézó úrinő és úrfi az asztal mellett. Ismét egy másik szoboresoporton: úrnö és úrfi virágkosaras asztal mellett; ifjú tarka ruházatban, csizmában, kalappal és karddal. És végül egy szobrocska nadrágos és kalapos fiút ábrázol, stb.

A sala terrena elöteréböl nyílnak a földszinti termek, úgymint a hercegi hálószoba, kandallószoba, társalgó, fogadószoba stb. Közülük mind belsö diszítésével, mind pedig bútorzatával egyaránt kiválik a Louis XVI. kályhával és egy du Paquir-korabeli feszülettel a tőle jobbra elterülö fogadószoba. Watteau-modorú festményeivel, oszloposlábú ezüst asztalával, rokokó fajanszkályhával és a sarokban levő berakott díszű Louis XVI. írószekrényével a XVIII. század második felének hangulatát sugározza. A tanácskozó termül szolgáló Louis XVI. bútorzatú szobában a falakon németalföldi modorú kocsmajelenetek, míg a szobában rokokó kályha, nehéz Louis XVI. bronzveretes bútorzat és egy Reotgen-modorú íróasztal látható. A herceg számára készült szobák közül (a későbbi hercegnői hálószoba) kettőben hat nagyobb és négy kisebb ,,fekete szinnel fényesített japponiai táblázatok vagynak, mellyek aranyos virágokkal meggazdagitva és különbféle festéseket mutató ékeségekkel vagynak készitve; s egynek a táblázatok közül ezer forint vala az ára, egy szobában pedig tiz ilyen forma japponiai táblák is vagynak". A kerekeken mozgó baldahinágy váza remek faragásával és dús aranyozásával nagyszerűen beleillik a szomszéd szobák Louis XVI. hangulatába. Az aranyozott lábú tükörasztal, a piros és arany lakkozású írószekrény, a dús faragású kanapé (fehér alapon arany mintájú huzattal), az éjjeliszekrény, a többkarú csillár, a nehéz selyem huzatok, valamint a legkülönbözőbb, nagyrészt meisseni porcelánok ,,álmélkodást inditanak meg a nézőben" és talán csak az építtető ,,Fényes" Miklós hálószobájának herendezésével versenyezhetnek. Míg azonban a többi szobák - a hercegnői szobát kivéve - a sala terrenától jobbra helyezkednek el, ez attól balra, az oldalszárny mellett van.

A berakott diszű mennyezetes ágy és a hajlított lábú, faragott vázú kanapé pompás hatását csak emeli az a bronz óra, amely a kanapé fölött van. Fehér mázas kályha, egy kétajtós magas- és egy bécsi porcelánnal bélelt bidetszekrény egészíti ki a bútorzatot. A kályha alighanem 1762 nyarán készült Bleyer János bécsi kályhás műhelyében, akiről tudjuk, hogy hat fehér zománcú díszesen aranyozott kályhát állít fel a különböző szobákban 250 forint értékben. Ugyanő készítette a régi soproni városháza és a nemeskéri megyeház kályháit is. Bronz falikarok, illatszertartók bécsi porcelánból virágcsokrokkal, ágakkal, fedelén kinyílt rózsával, lüszter ezüst szerkezettel, kristályokkal, aranyozott tartórúddal, stb, csak fokozzák a szoba pompáját.

Az emeleti termek pompája azonban még a földszinti szobákét is felülmúlta. Ezek leírásánál is az 1832-es ingóleltár adatait hívjuk segítségül, hogy relronstrukciónk még hívebb és a valóságnak megfelelőbb legyen.

Az emeletre vivő, kétszerforduló íves karú lépcsőt és lépcsőházat, valamint a karzat modelljét Hefele tervezte, míg a főlépcsöház köveit Jh. Mich. Sricker bécsi köfaragó és Stephan Steinböck ssállította. A pilléreken nyugvó főlépcsőház az eloszőbába vezet. Ebből közzvetlenül az I. emeleti díszterembe, a kastély legszebben kialaított termébe jutunk.

Első pillanatra a terem térhatása tünik szembe. Úgylátszik Miklós herceget nemcsak a Belvedere távlati képe nyűgözte le, hanem a kastély belső kialakítása is. A fertődi kastély díszterme sokban hasonlít a schönbrunni kastély ,,Kleine Galeria''-jához. Mennyezetét és oldalfalait ennek is nagyméretű freskók, illetve olajfestmények díszítik. Festőjük a fertődkörnyéki falvak nemegyikében is dolgozó Basilius Grundmann volt. Ez a, weimári születésű (1726) Grundmann Chr. W. E. Dietrich tanítványa volt Drezdában, amolyan ezermester-féle, aki a müvészi mesterség összes járható útjait végigpróbálta: volt - különösen fiatal éveiben - rézmetsző, majd tájképfestö, késöbb allegórikus faliképeket, majd még kesőbb pedig - élete utolsó éveiben - színházi díszleteket festett, s a hercegi lakosztály és képtár megrongálódott képeit restaurálgatta nem kis szakértelemmel. A hercegi levéltár több számláját és számlamásolatát örzi. Ezekből, valamint abból, hogy halála után a herceg özvegyének nyugdíjat is folyósít kitűnik, hogy Miklós herceg az utókor nem különösen hizelgö ítélete ellenére is nagyrabecsülte munkáját.

Bizonyos, hogy nem tartozott a kastélyon dolgozó festők élgárdájába. A Fertődön dolgozó Milldorfer, vagy a díszlettervezéssel és festéssel foglalkozó Travaglio jóval felette álltak müvészi kvalitás tekintetében. Alkotásai sokszor nélkülözik az eredetiséget. Talán ez az oka annak, hogy a nagyterem mennyezetére keriilt freskójának mestere körül mindmáig nem alakultak ki egységes vélernények. Meller szerint a freskó az 1762-ben ,,Fényes" Miklós szolgálatába lépö és Fertődre költöző Basilius Grundmann műve, akinek a négy évszakot áhrázoló festményét Pyrker János László hagyományozta a Szépművészeti Múzeumra. Garas Klára ezzel eltérő álláspontra jutott az eszterházai kastélyra vonatkozó egyik Valkó által talált és a Művészettörténeti Értesítőben közzétctt szerzödés alapján. Szerinte az emeleti díszterem mitologikus tárgyú freskója nem Grundmann, hanem Josef Ignaz Milldorfer bécsi akadémiai festő műve. Garas szerint e felfogást stíluskritikai érvek is támogatják, mint pl. ,,a Trogerrel rokon tiszta és plasztikus formaadás, az olasz eredetekre visszavezethető típusok a fénnyel való modellálás, tektonikus képszerkezet". A Garas által idézett és Valkó regesztájára utaló szerződés azonban - mint ezt már a sala terrena tárgyalásakor is kimutattuk - nem az emeleti, hanem a földszinti teremre vonatkozik: ott található ugyanis 3-3 virágfüzérrel játszó puttócska, amilyent az említett szerződés Milldorfernek előír. De a stíluskritikai érvek sem tanúskodnak különösebben Milldorfer mellett, legfeljebb a kép alkotójának olasz stíluskapcsolataira utalnak. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, amire egyébként már a dolgozat elsö részében is utaltunk, hogy Miklós herceg szívesen alkalmazott olaszos iskolázottságú müvészeket a kastély építésénél és belsőépítészeti kialakítasánál és hogy Grundmann maga is Itáliát járt művész volt, s fejlödésére még jobban és közvetlenebbül hatott az itáliai környezet, mint Milldorfer-éra, aki sohasem járt olasz földön, s az itáliai hatásokat csak mesterétől Troger-töl vehette át. Egyéhként is: a díszterem ,,Napisten diadalútja" c. freskója anynyira hasonlít Guercinonak (1591-1666) a római Villa Ludovizi-ben látható ,,Auróra" c. falképére, hogy még elképzelni is lehetetlen, hogy ez az erős, szinte már a másolás határait súroló átvétel Milldorfertől származna.

Amíg azonhan a Guercino-kép alakjai éppen plasztikus megformáltságukkal hatnak; a fertődi díszterem allegórikus mennyezetképénél hiányzik e plasztikus formaadás: s az egész kép síkszerű dekorativitása tünik leginkább szemhe. A kápolna Milldorfer-képe egész más impressziókat ébreszt, a két kép közt művészi kvalitás tekintetéhen legalább akkora űr tátong, mint Milldorfer és Grundmann között· A kupolafreskó stílusa lágyabb, a ruhák redővetése puhább, mint a díszterem freskójáé. A nagyterem festőjének ecsetje a ruhák anyagszerűségét, a redővetés finomságát, a lebegés könnyedségét nem tudta a Mária-megdicsőülését ábrázoló festö virtuozitásával megoldani. Képe azonban kisebb művészi kvalitása ellenére sem rontja a terembe lépő elé táruló látványt. Ebben azonban a terembelső kialakítóinak is tevékeny része volt.

Az udvar és a kert felőli részen három-három kosáríves ajtó, közöttük egy-egy magasbatörő tükor. Az oldalfalak két végén fülkébe ágyazott ugyancsak kosáríves ajtók. Középen tükor, alatta kandalló, kétoldalt nagy rokokó keretelésű pannók. A falakon s mennyezetszéleken remekbeszabott rokokó stukkók: Reiff bécsi stukkátor munkái. A mennyezet közepéröl lelógó hataImas, mintegy 1313 font súlyú négy 16 ágú és egy-egy hatágú csillárt a csehszlovák Josef Palmer készítette 2000 forintért. A tükrök Leopold Wolf munkái. A tükörasztalok Stollenberg mühelyében készültek, faragásuk azonban Schönlaub mester rátermettségét dícsérik. A vöröses-barna salzburgi márvány kandallókat Landwieder kőfaragó készítette. A sarkokban álló pirosas-márvány posztamensű, évszakokat jelzö szoboralakok pedig Rössler mester művei. A borúra derűt hozó nap mennyezetre festett gigantikus triumphója és az idő múlását, változékonyságát szimbolizáló rokokó szobrok is "Fényes" Miklós mentalitásának ellentmondásait tükrözik: azonban ezt az idő hozta vihart, mely a feudalizmus fölött gomolyog: nem akad olyan isten - mint annak idején, a római mitológia szerint Apolló - aki lecsendesíti, megzabolázza. Ez a viharvárás drámai előérzete azoknak az eseményeknek, melyet a felvilágosodás eszméi Franciaországhan és nálunk is érlelnek. ,,Fényes" Miklós ez a kultúrált és széleslátókörü főúr aki mint a bécsi rnagyar testőrség kapitánya maga is résztvett e haladó eszmék importálásában: a mozgalom szellemi hatásaival hiába szimpatizált, annak táradalmi következményeit nem látta meg .

Felmerülhet a kérdés, van-e realitása az ilyen távoli konzekvenciáknak, amikor pl, azt sem tudjuk, hogy az ikonográfiai séma tőle, vagy a festötöl származik-e. Ezt valóban nem tudjuk: azt azonban a példák tömege bizonyítja, hogy ami Eszterházán készült, ahhoz mindenhez ,,Fényes" Miklós elözetes jóváhagyása kellett. Ö állapította meg és kötötte ki szerzödésben is a képek témáit, sőt még a tapéták szinének kiválasztását is rnagának tartotta fenn. Ezek után nehéz elképzelni, hogy akár a díszterem mennyezetfreskója, akár a négy sarokszobor tárgyának megválasztását művészre bízta volna. A díszterem elrendezésében érvényesülö és fentebb kifejtett összefüggések, melyek ,,Fényes" Miklós magatartására és politikai koncepciójára utalnak, nemcsak itt, de a kastéty építése közben is többször felbukkannak. Ezek részletes kimutatása és összefüggő voltának feltárása azonban messze vezetne, ezért csak a leglényegesebb mozzanatokra hívjuk fel a figyelmet, de erre is csak akkor és annyiban, amennyiben erre mód nyílik és segíti a kastély építéstörténetének megértését.

A kastély páduai Szt. Antal tiszteletére emelt kápolnája már 1763 rnájusában készen állt. Ugyanebben az évben kért Miklós herceg Zichy Ferenc győri püspöktőll a süttöri plébános részére misemondási engedélyt. A kápolna belső dekorálása 1764 folyamán ment végbe. A stukkómunkákat Reiff bécsi stukkátor végezte. A falburkolatot és az oltárt pedig az emeleti díszterem vöröses-harna márványkandallójának készítöje Mattias Landwieder bécsi köfaragómester faragta ugyancsak salzburgi barnamárványból. A kupola Mária mennybemenetele freskója Josef Ignaz Milldorfertöl származik, míg a kupola és a kápolna oldalsó falainak festési munkaira Wenzel Kauffer bécsi akadémiai festő vállalkozott. A hat gyertyatartó, három kannontábla és a feszület Schrott szobrász műve. A kápolna klenódiumait, egy szentségtartót és egy cibóriumot Fehérvári Jakab bécsi aranyműves készítette 336 forint értékben. Később, a kastély életének fellendülésével a kápolna egyházi szolgálatait egy káplán látta el.
 

***

 A kastély összes termeire, szobáira nem térhetünk ki már csak a dolgozat terjedelménél fogva sem. De az a néhány terem, melyet e rövid leírás keretében bemutattunk, eléggé bizonyítja a család pompaszeretetét és finom műveszi ízlését. A leírás során itt-ott messzebbmenő következtetések levonását is megkíséreltük. Ezzel csak jelezni kívántuk azokat az összefüggéseket, melyek a berendezés kialakulása és a kastély építési periodusai közt fennállnak: egyszersmind a család akkori tagjának ,,Fényes" Miklósnak ellentmondásos mentalitására is kitértünk; ne csak a kort lássa és érzékelje az olvasó, hanem azt is, akiben a kor ilyen sokrétűen a maga ellentmondásosságában tükröződik. A kastély kialakításában, a tömeg és formaelemek elrendezésében érvényrejutó tendenciák mögött megcsillan "Fényes" Miklós sokszínű egyénisége, gondolat- és érzésvilágának változatos gazdagsága, de osztályhelyzetéböl adódó korlátai is.