Néhány szó Kastély-műemlékeinkről
Rozványiné Tombor Ilona
Műemlékvédelem V. évf. 1961. 3.sz.

A "Műemlékvédelem" f. évi 1. számában Ferenczy Károly közölt érdekes, kimerítő, sok statisztikai adattal alátámasztott cikket "Kastély-műemlékeink" címmel. Az itt felvetett, amúgyis évek óta vitatott, időszerű kérdésekhez szeretnék néhány szót hozzáfűzni. A szerzője a gyakorlati építész szakismeretével sorolja fel mindazokat a nehézségeket, amelyek kastélyaink fenntartásánál felmerülnek. Ugyanekkor hangsúlyozza, hogy legértékesebb kastélyainkat minden nehézség ellenére meg kell őrizni és számukra célszerű rendeltetést kell találni. E tekintetben mindenki csak egyetérthet vele.

Nem érthetünk egyet azonban a következő kategorikus megállapítással: "A Habsburg-elnyomás félgyarmati állapotában még a vezető főuraknak sem volt elég pénzük itthon valamiféle európai szintű nagyszabású kastélyépítkezés megvalósítására.

.... Esterházy Fényes Miklós amikor nagystílűen a magyar Versailles-t akarja Fertődön megteremteni, az építkezést egy Jacoby nevű építészre bízza. Az ismeretlen építész erejéből inkább csak a méretekre telt, a főépület átalakításával, az épületek csoportosításával nehezebben birkózott meg. A hazai kastélyok sem méretben, sem minőségben nem versenyezhetnek az osztrák, a francia, az orosz stb. kastélyokkal. Külországból jött építési stílusáramlatokat dolgoztunk fel, adaptáltunk."

Sajnos a művészi értékelés területén amint kikapcsoljuk a technikai teljesítés lemérhető tényezőjét, nem áll semmiféle megfogható kritérium rendelkezésünkre, amely megmutatná, hogy egy műalkotás jó vagy rossz? első-másod vagy harmadrendű-e? Beszélhetünk arányokról, ritmusról, de ezek megítélése szubjektív. Ha megkíséreljük megfogni azokat a tényezőket, melyeket a bíráló egyéni ízlésén, kultúráján túl általános érvényűnek lehet tekinteni, talán a negatívumok kirekesztésével kellene kezdeni. Ilyen negatívum a méret. Egy épület, szobor vagy kép méreteinek semmi köze esztétikai értékéhez. Másik negatívum például az anyagok pénzértéke. A pénzkérdésről csak futó említést találunk az idézett cikkben, a méretekről annál többet, a szerző nagyságrendi osztályozásában, köbméterekben adja meg kastélyaink nagyságát. Hazai kastélyaink méretben valóban nem versenyezhetnek az osztrák, francia, orosz stb. kastélyokkal. Ebben is egyetértünk a szerzővel, ez világos, matematikailag bizonyítható tétel. Marad a minőség kérdése.

Kezdjük Fertőddel. Itt helyre kell igazítanunk azt a téves, régibb szakirodalomból vett adatot, hogy a fertődi kastélyt Jacobi tervezte. Az újabb kutatások, az eddig elzárt Esterházy-levéltár adatai alapján a következő három építőmester nevét hozták felszínre: Jacoby Miklós, Johann Ferdinánd Mődlhammer, Hefele Menyhért. (Valkó Arisztid: A fertődi (Eszterházi) kastély művészei, mesterei. Művészettörténeti értesítő, 1953. 134-137 l. - Sallay Marianne: A fertődi Eszterházy kastély. Bp. 1959.) Jacoby Miklós valóban ismeretlen építész, a tehetséges Hefele akkor még pályája kezdetén állt. A tervezést a képzett és találékony herceg maga irányította. Mindezt csak a történeti hűség kedvéért kellett felhozni. Egy ismeretlen építész is alkothat kiváló művet, és egy neves építész is tervez néha kényszeredetten, kedvetlenül. A név márkája sem feltétlenül kritérium.

Bár ezek eddig csak negatív tényezők, mégis ki kell mondanunk: nem érthetünk egyet Ferenczy Károllyal kastélyaink minőségének ily mértékű alábecsülése tekintetében. Nem érthetünk egyet mi, akik szintén műemlékekkel foglalkozunk, de talán mások sem. A szerző szerint hazai kastélyaink nem versenyezhetnek az osztrák, francia, orosz stb. kastélyokkal. Több országot nem sorol fel. Úgy kell-e vajon értenünk, hogy "stb" alatt az összes európai ország értendő és mi az utolsó helyen állunk. Nem valamiféle soviniszta versengési gondolat diktálja e sorokat? Az objektív szemlélet jegyében kell szemügyre venni a kastély állományunkat, melynek zöme a barokk és klasszicista stíluskorszakra esik. A minőséget konkrét kritériumok hiányában összehasonlításuk útján bírálhatjuk csak el. Tekintsünk végig a cikkben említett országok mellett a nagyszámú cseh vagy lengyel kastélyok során, amelyek ugyanazon kultúrközösséghez tartoznak. Nem látunk szembetűnő színvonal-különbséget. A reneszánszig nem mehetünk vissza az összehasonlításban, mert annak nálunk csak töredékei - de elsőrendű művészi töredékei - maradtak fenn. Sem a reneszánsz, sem a barokk, copf vagy klasszicista stílusok nem nálunk születtek, tehát valóban külországból jött stílusáramlatokat dolgoztunk fel. De nem csupán mi, hanem egy sereg európai ország, többek között a nagyterületű cári Oroszország is. Az a megfoghatatlan "jó" a művészetben bizonyos mértékig újat és eredetit jelent. Ebből következik, hogy a művészetben rossz az, ami száraz, fantáziátlan utánzás, típusmunka. Falusi későbarokk templomaink nagy része határozottan rossz. Kapossy János kutatásainak nyomán tudjuk, hogy a magyar kir. udvari kamara építészei a görög katolikus "normál templomokhoz" háromféle típust hoztak forgalomba. Feltehetően hasonló módon tipizálták más felekezet templomait is.

Kastélyaink nagy részének építői azonban ötletesen, ízesen alakítják a külföldről jött stílusokat. Igaz, Mayerhoffer András, Fellner Jakab, Hefele Menyhért, Pollack Mihály vagy Hild József nem állanak az európai építészet legmagasabb színvonalán, de az a színvonal, melyet ők képviselnek, nem is alacsony. Kastély-állományunk állapota elég siralmas, de az épületek művészi megjelenését ne kicsinyeljük le, főként ne tegye az, aki azokat védeni hivatott.

Végül még egy idézet. Szerző szerint "... egyre inkább elképzelhetetlen lesz, hogy régi épületeket emberek huzamosan lakóhelyül használjanak ... azért, mert az új felé vonzódásuk nem fogja megengedni". Ez is túlzás. Mindig lesznek romantikus hajlandóságú emberek, kik szívesen laknak akár egy lovagvárban is, megfelelő higiéniai berendezések mellett. Aki pedig ellenállhatatlan vonzódást érez az új iránt, meg fogja találni az ízlésének megfelelő modern lakásformát.