A FERTŐDI TÁJ-, PARK-,KASTÉLY-EGYÜTTESRŐL

Mőcsényi Mihály
Műemlékvédelem 1966.

A XVIII. század második felének ,,Eszterház"-a lenyűgöző méretű, impozáns barokk díszlet. A napkirálytól, Franciaországból magyar színtérre, a Fertő partjára átplántált "színpad", játék.

Esterházy ,,Fényes" Miklós gazdag fantáziájú, sokoldalúan képzett és zseniális játékrendező, díszlettervező, aki közönségének ízlését, vágyait jól ismeri. Tudja, hogy a színpad és díszlet akkor jó, akkor szolgálja célját kifogástalanul, ha a valóság illúzióját kelti. Az egykori szemlélők pedig, az ,,eszterházi vigasságok" sok-sok előkelő meghívottja, az illúziókat valóságnak akarta tudni.

A fertődi barokk szellemű, monumentális táj-, park-, kastély-együttes, amelyet részint a megmaradt létesítmények, részint az egykorú metszetek, leírások alapján ismerünk, elég későn, csak az 1770-es évek második felében nyert végleges formát.

A műegyüttes kialakulásának előfeltételeiről.

Ez az együttes részleteiben és egészében is követi a barokk fejlődést, mégis annak magyar földön alakult sajátos példája, mely sok vonatkozásban tartalmazza a külföld eredményeit, azonban sokban - és éppen erre szeretnék rámutatni - túlszárnyalja azokat. Ha elemezzük egyes részeit, elsősorban az építményeket, úgy látjuk, azok nem mentesek bizonyos dilettantizmustól. Az együttes azonban olyan kvalitásokat mutat, amelyek a barokk Eszterházát kivételes rangra emelik. Létrejöttében kétségtelenül alapvetőek a táji adottságok. Megállapítható, hogy a természeti és a társadalmi komponensek itt együttesen érvényesültek a mű kifejlődése során. A Hárich-féle kézirat (1) szerint érthetetlen, hogy Miklós gróf - majd herceg - miért a Fertő ingoványainak, lápjainak szomszédságában, a nehezen megközelíthető, nagyobb településektől távol fekvő Süttör falu mellett létesítette nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legjelentősebb park-kastély együttesét. Úgy véljük nem véletlen és nem is érthetetlen, hogy ez az együttes éppen Süttörön keletkezett.

Állítólag nem XIV. Lajos használta először a ,,l'État c'est moi" kifejezést, bár több joggal talán senki sem tehette volna. ,,Fényes" Miklósról mondják, egy előkelő vendége megkérdezte, amikor a kastélynak a kert felé néző központi erkélyén álltak, mi a kastély ura székhelyének a neve. A herceg jobbját mellére téve azt mondta: ,,Fürst", baljával a központi tengely kilátását (vue-t) lezáró szentmiklósi templomra mutatva: ,,Nikolaus", majd az épület falára ütve: ,,Eszterház". A kastély-székhely ilyen bemutatása egyet jelent: a ,,keresztelő" személye minden; minden őrá vonatkozik.

Nem minden táj alkalmas ilyen koncepció kifejezésére, de amelyik igen, az a barokk reprezentativ hatáskereséstől átitatott építtetőt szinte kényszeríti erre. A "természeti szép" értékelése társadalmi termék. A természet-társadalom kölcsönhatásnak folyamata során a természet (bioszféra) fokozódó intenzitással emberi értelemmel dominált tájjá (nooszférává), válik. A nooszférában rejlő lehetőségek - mind gazdasági, mind művészeti vonatkozásban csak a történelmi fejlődés megfelelő szakaszában aktualizálhatóak. Adott tudatforma, meghatározott művészi igény kifejezésére ,,nyersanyagként" az a táj vagy tájrészlet a legalkalmasabb, amely antropomorf - azaz emberszabású - jellege, formai adottságai alapján erre leginkább késztet.

A régi Süttör melletti erdő neve: Lösch, - lés, - les, de fordított folyamatban is alakulhatott. Ha a les az alapszó, (márpedig az!) úgy még a Nádasdyak irtatták a legyezőszerüen szétágazó illetőleg az egy pontba összefutó erdei léniákat, a vadászatot szolgáló allékat, nyiladékokat. Ezek olyan határozott jellegű térfolyosók (vue-k, kilátások, átlátások), melyek a meglévő adottságok (erdők) és gyakorlati célok, így a vadászat - között racionális (alárendeltségi) viszonyt teremtenek. A fő-léniák között a hajtók rendezését, biztonságát másirányú, keskenyebb nyiladékok, ún. ,,sorakozók" szolgálták. A hajtott vad útját az erdőtől, tájtól idegen elemek az ún. ,,rémzsinórok" (kifeszített kötelekre akasztott, fényben villogó, zajt keltő lemezek, vászoncsíkok) szabályozták. A szarvasok "bőgéséhez" mesterséges tisztásokat készítettek, a nagyvadak táplálékával bevetett ún. ,,vadföldeket". A vadászok gyülekezését, ebédjét szolgáló helyeket ,,randevú (találkozó) tisztásoknak'' nevezték. A különféle tisztásokat körülfutó, és gyakran az allékat is szegélyező, gallyaktól megtisztított sarabolt ,,cserkészőutak" a vadak megközelítését és a nyomkeresést segítették. A ligetes, vadvizes környékű erdőkből a vadászat társas, lőfegyveres funkcióinak szolgálatára formált - a földműveléssel alakult "két-dimenzióstól" lényegesen eltérő - tájat térben érvényesülő "három-kiterjedésü" elemrendszerek jellemzik.

A reneszánsz kert geometrikus formakincsét még nem ilyen adottságok alakították, azok a kert-, a földművelésből eredtek. Az ember kapájával, ekéjével funkcionális, forma-struktúrális értelemben alakította, formálta át környezetét, melyet eredetileg a természet törvényszerűségei határoztak meg. Az ekével túrt, hasított egyenesekből összeállt négyzetek, síkidomok rendje az ember rendje, és nem a természeté. Hogy ezen a geometrikus renden se ember, se természet ne módosíthasson, már Sesostris fáraó írásban és rajzokban rögzítette. E rajzokba absztrahált valóság - a "geometria" útján - kataszteri lappá, adólappá válik.

A négyzetek, a szabályos síkidomok kezdetben funkcionális rendje sok emberben a szép érzetét keltette. Ezért és mert a geometria rendje örökérvényű, minden parancsuralmi rendszer az emberhúzta egyenesekben, síkidomokban rejlő statikus renddel szuggerálta alattvalóiba vélt vagy valódi hatalmát, illetve ennek örökös voltát.

A rabszolgatartó társadalmak és a reneszánsz korának mezőgazdasági művelésben gyökerező tájformálásához képest a lőfegyveres vadászatot szolgáló erdőművelés új térformákat vitt az ún. természeti tájba.

Azt látjuk, hogy a barokk a síkidomoktól inspirált reneszánsz kertek, illetve annak virágos parterre formáját alárendelte a vadászathoz kialakított térformáknak. A támfalakkal tájba erőszakolt reneszánsz kertek mesterséges, négyzetes rendjét a versaillesi antropomorf ,,vadász-táj" kínálta lehetőségeket és a ,,Napkirály" vágyait elsőként a király kertészének, Le Notre-nak zsenialitása ötvözte korszakalkotó műalkotássá az 1660-as évektől kezdődően.

Az ismert barokk park-kastély együttesek azonban azt bizonyítják, hogy történetileg alkalmas időpontokban és helyen ritkán adódott megfelelő antropomorf tartalmú, inspiráló erejű táj, mely művészi alkotásra késztetett volna.

Le Notre versailles-i kertjétől kezdve Európa úgyszólván minden abszolutisztikus törekvésű uralkodója, hercege ,,francia" kertet építtetett. Többen - különösen a kis területű német államok urai - anyagi lehetőségeiket nem egyszer meghaladó ügybuzgalommal. A barokk kert-kastély együttesek többsége előnytelen (az eredeti alapeszme kifejezésére alkalmatlan) táji környezetben, nem egyszer reneszánsz együttesek "továbbfejlesztésével" valósult meg. Valószínűleg ennek tudható be az, hogy úgyszólván minden ilyen együttes Versailles-ra csak a formai jellegzetességek alapján hasonlít, csak a külsőségek alapján emlékeztet. Eszterháza az elvi, a tartalmi mondanivaló egyszerűbb, egyben finomultabb megjelenítésével, ugyanakkor a kifejezőeszközök, elemek, továbbá a "műegyüttes-terület" nagyvonalú, de elvhű tágításával olyan sajátos alkotássá vált, amely - barokk táj-szerkezetet képezve - mintaképét is felülmúlta.

Le Notre csak optikai, virtuális értelemben kapcsolta a távoli tájat a versailles-i kastélyhoz. Esterházy Miklós viszont a röjtöki erdő dombján álló Monbijou - a magyar Lesvár - kastély sok kilométeres vue-rendszerét egybekomponáltatta a süttörivel. Törekvéseinek kifejezéséhez nem elégedett meg a kert, a park nyújtotta keretekkel, lehetőségekkel, hanem hatalmas kiterjedésíi tájegyüttest rendelt koncepciója szolgálatába.(2)

A fertődi együttes tervének pókhálórendszere vezérszálait az erdőkön, legelőkön, szántókon nyílegyenesen átfutó vonalak metszés- és végpontjait hatásos építészeti elemek hangsúlyozták, ilyenek rögzítették a tájban. Jól követhető mindez az I. Katonai Felmérés által 1784-évben készült térképen.

Fényes Miklós kíséretével, vendégeivel a téglafallal kerített szórakozó kert, majd az ezt övező, és szintén fallal kerített vadaskert középső vue-jén, majd Szentmiklóson át gyakran Monbijou-ba, onnan Csapodra, vagy Göbösre lovagolt, hintózott, hogy a pazarul kertesített és berendezett szórakozó kastélyokban töltött ,,vigasság" után az eszterházi kastélyparkban folytatódó vue-k egyikén visszatérjen az esti opera, esetleg bábszínházi előadásra.

A központi parkon túlfutó nyírt fasorú allée-k mentén itt nem erdők belsejéből kialakított ún. boszkettek, mesterséges tisztások szórakoztattak mint Versaillesben, hanem valódi mezők, legelők, melyeken nem betanított, beöltöztetett szereplők biztosítják a ,,romantikus elemet", hanem keményen dolgozó, valódi jobbágyok nyájaikkal, igáikkal, szekereikkel.

A messzi tájnak, településeknek, mellék-kastélyoknak nemcsak virtuális, hanem valóságos, egyértelműen alárendelő és sajátosan eszterházi kompoziciós módja egyedülálló barokk kvalitás.