A FERTŐDI TÁJ-, PARK-, KASTÉLY-EGYÜTTESRŐL

Mőcsényi Mihály
Műemlékvédelem, 1968. 3. sz.

A "Műemlékvédelem" korábbi számaiban (1966. 4, 1967. 2, 1967. 4.) közölt írásaim szerint a fertődi műemlékegyüttes első építési szakasza két fejezetre oszlik. Esterházy József 1720 júliusában grófként köt szerződést egy vadászkastély építésére. Bátyja, Mihály herceg 1721-ben meghal, így József a majorátus urává válik, és nagyobb igénnyel folytatja az építkezést. Hercegként mindössze két és fél hónapot él. Váratlan halála után az építkezést - a két kiskorú fiának Pál-Antalnak és Miklósnak vagyonát kezelő - gyámtanács fejezteti be. Az építés második szakasza Miklós gróf nevéhez fűződik. 1738-ban válik nagykorúva, de - a jelenleg rendelkezésre álló levéltári okmányok szerint - csak 1754-ben kezd a süttörri (ma Fertőd) vadászkastéllyal komolyabban foglalkozni. A süttöri Léserdőn túlmenően nagykiterjedésű, monumentális hatású barokk térszerkezet, barokk szellemű tájkompozíció létesítésébe fog. A koncepció kastélyokat, parkot, mezőt, erdőt, falvakat, templomokat tájat és ezekkel együtt az ,,alattvalókat" egyetlen olyan rendszerbe szánt foglalni, amelynek központja ő, önnönmaga. (Műemlékvédelem, 1966. 4. szám 215. old.) A süttöri központban bővül az istálló, a kocsiszín; üvegházak, víztornyok épülnek, és két lugasrendszer létesül, ,,szellős" szórakozóházakkal. Ez az elemegyüttes a Léserdővel igen hatásos, funkcionális értelemben is sokrétűen indokolt konkáv térformát képezett, mégpedig sajátosan egyedit. A műegyüttes központi magja - a kastély és a díszes parterre - ebben az időben már annyira gazdag, tartalmilag annyira telített, hogy - képletesen szólva - robbanásnak, az esztétikai értelemben birtokba vett terület bővülésének, az épülettömeg megnövekedésének kellett bekövetkeznie.

Pál-Antal a ,,primo-genitus", az elsőszülött 1762 márciusában 52 éves korában meghal. Az új herceg, a ,,secundo genitus" Miklós "beiktatása" két hónappal később volt. A nem túl nagy grófi vagyonhoz méretezett addigi munkák után olyan méretű és intenzitású építés indult, amely párját ritkítja Magyarországon.

Pál-Antal Kismartonban élt. Udvartartása - ennek kellékei a kastély, a park - igen díszes és gazdag volt. Nagyvonalú barokk szellemű reprezentáció kifejtésére ez az együttes azonban nem volt alkalmas. Ehhez elsősorban a táji adottságok hiányoztak. Süttörön -- ahogyan annak idején Versaillesban is - a hatásában tudatosan felfokozott tájszerkezet már rendelkezésre állt. A kompozícióban másodlagos szereget játszó elemről, az építészeti tömegről, a kastélyróI kellett ,,mindössze" gondoskodni. (1)

A tervezés és maga az építés, ahogyan ezt a Martinelli építette központi vadászkastély vagy a Veith építette Monbiou-kastély példái igazolják, csak néhány hónapig tartott. (2)

Az új kastély építésének megkezdéséig mégis egy évnél hosszabb idő telt el. A késedelemnek több oka volt. Így pl. az, hogy a Süttör környéki építőanyag-termelő üzemek nem voltak alkalmasak a tervezett épülethez szükséges anyagok gyors előállítására. A jobbágyok sem rendelkeztek az anyagszállításhoz szükséges igásállatokkal és szekerekkel. Az utak nem voltak a nehéz építőanyagok szállítására alkalmasak. (3)

A hercegség új székhelyén, illetve annak környékén első lépésként építőipari termelő egységeket, majd az épitést kiszolgáIó utakat stb. kellett megteremteni.

1763. január 11-én a herceg összehívatja a különbözó birtokrészek tiszttartóit, gondnokait, és a ,,Comissio" gondosan meghatározza, hogy a ,,most jövő egészen új süttöri épület" létrehozásánál kinek mi a feladata. (4)

A gazdasági szervezőmunka nagy része a kapuvári birtokrész tiszttartójára hárult. (5) Már az előző évben sok gondja volt a süttöri építkezési területen "zavaró hatású Kleinhäusler" tulajdonosok házaival. Az utasítások szerint a jobbágyszolgáltatásokra, fuvarokra kötelezett alattvalók házait le kellett bontani, hogy ne zavarják a készülő művet. A tiszttartó kétségbeesve kérdezi, hogy ki fog dolgozni, szállítani, ha ezeket a családokat más falvakba kell telepíteni.(6)

A levéltári anyag a felsoroltakon kívül még igen sok olyan okmányt tartalmaz, amely azt bizonyítja, hogy a gazdasági szervezőmunka milyen nehézségekkel járt, mekkora feladatokat kellett az építkezés előfeltételeként megoldani.

A műegyüttes harmadik építési szakasza szempontjából - a gazdasági előkészületek mellett - azonban elsősorban az a lényeges, hogy az építtetőnek az együttes továbbfejleszlésével mi volt a célja, törekvése.

Az első építési szakasznak, a központi kastélymagnak tervezőjét, építőjét Martinelli személyében ismerjük. A harmadikét nem, annak ellenére, hogy a műegyüttes tervének madártávlati képe - a sokat idézett és sokszor közölt "lavirozott rajz" - az Országos Levéltárban rendelkezésre áll. (7)

A tervről -- keletkezési és megvalósulási idejéről, kvalitásairól, hiányosságairól, arról, hogy milyen mértékben realizálódott - az eddig megjelent tanulmányok íróinak nagyon eltérő a véleménye. (8)

Az első dolog amit hangsúlyozni kell az, hogy a terv nem egy épület, hanem egy műegyüttes terve. A kompozíció különböző elemei, így a központi épület, a melléképületek, a park, a növényzet, a védőfalak, a pergolarendszerek stb. művészi kvalitása nagyon különböző. Az elemek együttese azonban igen nívós ,,érett-harokk" koncepció, amely már az első pillantásra elárulja, hogy fő célja a reprezentáció.

A park négy főbb funkciót szolgáló elemcsoport egymásnak alárendelt együttese. Ezek: a) az épület jobb és bal oldalán elhelyezett kamarakertek, b) a főtengelyhez viszonyítva - hasonlóan - szimmetrikusan elhelyezett konyhakertek (bennük a növényházak, víztornyok stb.) c) az építés második fázisához viszonyítva kétszeresre növelt központi nagy parterre és d) a Léserdő a háromágú nyiladékrendszerrel, a vuekkel.

A park egyes egységeire, de együttesére is - a magas művészi színvonal mellett - elsösorban a funkcionális tisztaság jellemzö. A különböző funkciókat szolgáló részek egymástól védőfalakkal, lugasokkal, díszes kőkerítésekkel határoltak. Igen jól megoldottak azok az ízlésesen falazott ,,vermek", amelyek úgy akadályozzák meg a vadaskert állatainak a parterre területére jutását, hogy távolról láthatatlanok maradnak. Más részletek is szokatlan színvonalú mesterségbeli jártasságot igazolnak.

A parterre területét - az erdő fáinak kitermelésével - azért kellett megnyújtani, hogy az épület megnövelt tömegével arányos maradjon. A feladat megoldása nern volt könnyű kerttervezői munka. Ha a hosszában megnövelt parterre alaprajza téglalap marad, úgy az oldalvuek rendkivül előnytelenül ,,torkollanak" a központi térbe. A tervező ezért a teret úgy növelte, hogy az erdő kivágásával nyert térrészlet alaprajza trapéz alakú legyen. Ez a megoldás rendkivül ötletes és újszerü.

A kertterv kvalitásainak ismertetése mellett meg kell állapítanunk, hogy a parterre egyes részegységeinek kiképzése elnagyolt, sőt az elemformálás alapvető követelményei szempontjából megoldatlan. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert az új kastély épitészeti kvalitásait vizsgálva, a kertről mondottaknak az ellenkezője igazolódik.

Ez ideig tisztázatlan volt, hogy ki lehetett a kert tervezője. Ma sem bizonyitható egyértelműen, de sok értelemben valószínüsíthető.

Az egykori Süttör községi plébániájának születési, házassági nyilvántartásai sok olyan adatot tartalmaznak, amelyek hipotézisek bizonyítására alkalmasak. Feltételezhető volt, hogy Fényes Miklós kertésze Pölt Mátyás lehetett. A kismartoni kastélykert utolsó barokk változatát Pál-Antal részére - hercegi főkertészként - ő készítette. (9) Ez a terv igen szakszerű és színvonalas. {Ezt a megállapítást - ellenőrzés nélkül - Balogh Andrástól vettem át, aki Rapaicsnak vonatkozó közlését félreértelmezte. Pölt - Pál Antal idejében - "tizenéves" volt. A kismartoni parkot - "Fényes" Miklós utasítására - "felmérte (aufgenommen!) és megrajzolta" nem pedig tervezte. A kismartoni parktervhez Jacobynak sokkal több köze volt mint Pöltnek.}

Pölt Mátyás kétszer szerepel házassági tanúként a plébániai nyilvántartó könyvben. Mégpedig Dominus Mathias Pelt (Peltth), Suae Celsitudinis horticulus (Ő Magassága kertésze) névvel és címmel. Ha még ,,Eszterháza" fénykorában is hercegi szolgálatban állt, valószínűsíthető, hogy a lavírozott rajzon szereplő kertnek, parknak ő a szakmai tervezője. (10) {A "lavirozott rajz" szakértője nyilván Jacoby volt!}

A lavírozott tervrajz főépületét vizsgálva azt látjuk, hogy a tervező az addig önállóan álló épületből két, egyenként egyemeletes épület közbeiktatásával és két földszintes - íves alaprajzú - toldaléképület segitségével összefüggő egységet képez. Amilyen mértekben erény a kertnél a gyakorlati funkciók tiszteletben tartása, annyira hátrány az épületnél ezek semmibevevése. A cour d'honneur felé ives összekötő épületeknek a főépülettel nincs szerves kapcsolata. Sarkaikkal - egy falvastagságnak megfelelő felületen - szinte csak érintik egymást. Ha valaki az összekötő épületek felső szintjéről a központi épületmag hasonló szintjére akart jutni, úgy az egyik csigalépcsőn le kellett mennie az udvarra, hogy egy néhány méteres szabad ég alatti séta után egy másik csigalépcsőn újra felmehessen. Az egyes oldalépületek közötti funkcionális kapcsolat épitészetileg szintén nivótlan volt. Fényes Miklós ilyen ,,apróságokkal" úgy látszik nem törődött, de a ,,vezérterv" készítője sem. A műegyüttes létrehozásánal az alkotók szeme előtt egyetlen cél lebegett: a hatásos reprezentáció. A tájékozatlan látogató úgysem vette észre a ,,kegyes" csalásokat, sem az udvar, sem a kert felöl, mert a két sarokéllel érintkező épület szervezetlensége kívülről nem látszott.

Emlitésre méltó, hogy az építésztervezőnek mindezek ellenére voltak igényei. Törekvései azonban igénynek maradtak. A még József herceg idejében épített szórakozóházak (a központi épülethez viszonyítva jobbra-balra álló ,,Lusthaus"-ok ) 13-13 ablakosztásúak voltak. Ezek homlokzata a kamarakertek felől nézve - az összekötő épületrészek megépitésével - meghoszszabbodott. Úgy adódott, hogy az eredeti épület ablak-ritmusát a toldalékon nem lehetett továbbvinni. (A toldalékrész 5 ablakos megoldásánál túl közel, 4 ablakosnál túl távol kerültek volna egyrnástól a szórakozóházak adott ablakosztásához viszonyítva.) Az építész ezért ,,lebontotta" a terven a régi szórakozóházakat, és az újakat 11 ablakosztásúra tervezte. Mivel tudta, hogy az udvari és a kamarakerti homlokzatok nem lesznek azonos hosszúságúak, csak az udvari részen adott határozott centrális hangsúlyt. Egyébként mind a hárorn, illetve - a földszintesekkel együtt - mind a négy épületrészt többé-kevésbé önálló egységként kezelle. Ez a szándék a kamarakerti homlokzaton is érvényesült, mert a tetőzetet osztottan kezelte.

A szórakozóházakat azonban nem bontották le. A mai kastély kamarakerti homlokzatai nem 15, hanern 17 ablakosak. Fényes Miklóst úgy látszik nem zavarta, hogy a toldaléképület ablakainak más a ritmusa, tengelyközeik egy méterrel nagyobbak, mint a velük egybeépített szórakozóházaké. A herceg később sem törődött az ilyen ,,apróságokkal", mert a harrnadik szint megépítése után a szórakozóházak udvari homlokzatának hangsúlyos erkélymotívumait megtartották, a kamarakerti homlokzat ,,centrumait" hangsúlyozó tetődíszeket pedig két ablakközzel egyszerüen ,,elcsúsztatták." Itt érdemes megjegyezni, hogy a terv kivitelezésénél a homlokzatokat nem a rajta szereplő lizéna-renddel oldották meg, hanem a Ferenczy Károly tanulmányában leirt módon. (11) Érdekes azonban, hogy a harmadik szint ,,felhúzásánál" a lavírozott tervrajz lizéna-rendjét újították fel, mégpedig úgy, hogy az alsó két szint falához a lizénákat képző téglákat habarccsal hozzáragasztották.

A lavírozott tervrajz udvari homlokzatának középső - északnak tájolt része - rendkívül nyugtalan, szabdalt. A Martinellinek tulajdonított homlokzatrész - a hozzáragasztott és térben eléje lépő összekötő részek nélkül - önmagában is nyugtalan. Nyugtalan és indokolatlan. Ezért nagyon valószínű, hogy nem is Martinelli tervezte, illetve nem is ő építette meg.(12) Összefoglalva a lavírozott tervrajz épületeiről mondottakat, újra azt kell hangsúlyozni, hogy az épületegyüttesnek elsősorban a reprezentációt kellett szolgálnia. Kvalitásos építőművész - saját jószántából - ilyen mértékben nem mellőzhette rnestersége alapszabályait, hivatásának alapelveit. Akkor sem, ha munkájának eredménye megbízójanak igényeit nagyon hatásosan szolgálta. A tervező bizonyára jól tudta, hogy alkotását a megbízó nem az építőművészet, hanem sokkal inkább valamilyen ,,díszlet-művészet" kritériumai alapján itéli meg. Ezért a kastélyterv - annak ellenére, hogy a részletmegoldások szakavatott mesterre utalnak - dilettantizmustól terhes.

Ki lehet az alkotója? Ki tudhatolt táji, kertművészeti, szobrászati, építészeti elemeket ilyen grafikai, látszattani virtuozitással kezelve - nagyvonalú nemtörődömséggel, alapvetó építészeti hibákat ejtve - ennyire megnyerő barokk műegyüttes-kompozíciót alkotni?

Hiteles választ ezekre a kérdésekre az eddiginél is alaposabb levéltári munka után, talán a jövőben, esetleg sohasern fogunk kapni.

Egy nagyon ,,csábos" hipotézis azonban most is kínálkozik.

Horányi Mátyás ,,Eszterházi vigasságok" cimű könyvében (13) azt valószínűsíti, hogy az a Le Bon, akit Miklós herceg 1762. július l-én díszlettervezőként szerződtet, azonos azzal a Girolamo Bonnal, aki a szakirodalom szerint 1761-ben meghalt. Girolamo Bon igen sokoldalú, jelentékeny olasz művesz volt. (14) Festő, diszlettervező, operarendező (igazgató), építész. Bejárta úgyszólván egész Európát, jól ismerte a cári, királyi, hercegi, főúri kastélyokat, parkokat; a barokk műegyütteseket. A régi feljegyzések, de elsősorban az előkelő megbízások, szépművészeti akadémiai tanársága azt bizonyítják, hogy kitűnő mester, elismert művész lehetett.

Az Országos Széchenyi Könyvtárban, az Eszterházáról származó opera díszlettervek között két, illetve három, a többihez viszonyítva kiemelkedő nívójú, név nélküli díszletterv van. (Kettő közülük az 1762-es évszámmal datált.) A folyosós enteriőrt ábrázoló díszlet a legkiválóbb látszattan tanárnak is becsületére válna. Horányi a könyvében közölt két díszlettervet Girolamo Bonnak tulajdonítja.

Balogh András - aki tanulmányaiban, cikkeiben elsőként közölt a fertődi együttesről alapvetően új megállapításokat (15) - ismeretei, szakrnai rutinja és nem utolsósorban ösztönös ráérzése alapján azt valószínűsítette, hogy a név nélküli díszlettervek és a lavirozott tervrajz szerzője azonos.

Összehasonlítottuk a rajzok rajztechnikáját, az ábrázolás- és megjelenítésmódot a felhasznált színezőanyagokat, valamint más jellegzetességeket, és megállapítottuk, hogy a rajzok ugyanattól a művésztől származnak. (16)

Ha a jövőben okmányokkal is bizonyítható, hogy a lavírozott tervrajz Girolamo Bon munkája, úgy érthetővé válik, rniért ,,díszlet" jellegü, miért hanyagolja el olyan nagyvonalúan a gyakorlati építészeti funkciók szolgálatát.

Ebben az esetben nem kell a terv mögött - más - nemzetközileg ismert művészt, ,,Uomo universale"-t keresnünk. Úgy vélem, nem is volt soha olyan építőművész, aki színvonalasabban tudott volna - hozzáértő közreműködésével - barokk kertet tervezni, mint épületet. Az sem valószínű, hogy lett volna olyan kerttervező, aki - a kézenfekvő szakszerütlenségek ellenére is - ilyen káprázatos jártassággal rajzolt, színvonalas kastélyegyüttest tudott volna tervezni.

A tervet egy mai értelernben vett ,,team-work", vagyis csoportmunka eredményének kell tekinteni.

Vizsgáljuk meg, kik lehettek, kik voltak a ,,team" tagjai. Fényes Miklós szerepe nem szorul különösebb magyarázatra. Ha a neki tulajdonitott mondásra gondolunk, mely szerint: ,,azt, amit a császár megtehet, én is megtehetem" érthető, hogy a műegyüttesnek főcélként gazdagságát, nagyságát, pompaszeretetét kellett szolgálnia. Mégpedig gyorsan, rövid időn belül, mert tudta, hogy mire a mű elkészül, túl lesz 50. évén. {Családi elődei közül viszonylag sokan korán meghaltak. Elképzelhető, hogy egy-egy "megálmodott" kastély-, műegyüttesváltozatnak élőként akart örülni, ezért ha egy ábrándja megvalósult, azonnal még pompásabbat szőtt.}

Nem sok olyan rnüvész élhetett ezidőben Európában, aki szakmai sokoldalúsága mellett a reprezentáció-kifejtés módjait, eszközeit, főleg az illúziókeltés gyakorIati fogásait olyan jól ismerte volna, mint a zseniális díszlettervező: Girolamo Bon. Repertoárjából nyilvánvalóan hiányzott. a speciális szakterületek műveléséhez szükséges mesterségbeli tudás, gyakorlat. Kiválóan alkalmas lehetett azonban arra, hogy a herceg törekvéseit jól értve, ,,specialisták" szakszerű részterveit, javaslatait virtuóz rajzkészségével, megnyerő, meggyőző művészi egységgé komponálja.

A kerttervezőt az előzők alapján már ismerjük. Pölt Mátyás nagy gyakorlattal rendelkező igen jó szakember volt.

A "Baumeister", a mérnök, az építészrajzoló sem ismeretlen.

Johann Ferdinand Mödlhammer, régóta herccgi szolgálatban áll, K.u.K. Artillerie Fortífications, majd Hochfürstlicher, később Kayser- und Königlicher Baumeister. Tevékenységének súlypontja Kismarton és Bécs. Pozsonyban is sokat dolgozott. 1763 januárjában - császári és királyi építőmesterként ő készíti el a lavirozott tervrajz szerinti új épületrészek (seithen Gebauen) költségtervét. (17)

Az Orszjgos Levéltárban őrzött - különböző célra készitett - épülettervei alapján egyértelmű, hogy a lavírozott tervrajz nem az ő munkája. Terveinek ,,becsületes" grafikája messze esik a ,,vezérterv" virtuóz technikájától. Tervei szárazok, de müszaki, szakmai szernpontból kifogástalanok. Utóbbi előnyeiről Bon is meg lehetett győződve. Ezt a megállapítást a Valkó Arisztid által feldolgozott levéltári anyagnak egy eddig nem idézett, ugyanakkor szerfelett érdekes dokumentuma, terve bizonyítja. (18) Mödlhammer, 1760-ban hatszobás, emeletes lakóházat tervezett Bon részére Kismartonba. (19) Ez a dokumentum több feltevést valószínűsít, bizonyít. Elsősorban azt, hogy az ,,Architetto" Bon saját házának megtervezését másra bízta. Építőmesterre. Bizonyitja azt, hogy Bon már 1760-ban is volt Kismartonban. (Horányinak más érvekkel valószínűsített feltevése!) Bizonyítja, hogy Bon és Mödlammer már 1762 előtt is jól ismerték egymást.

A mérnök - akinek az ipítés későbbi szakaszaiban is okmányokkal bizonyítottan fontos szerepe volt - Jacoby Miklós. 1756-ban lépett hercegi szolgálatba. Fényes Miklós Jacobyt igen nagyra becsülte. Évi jövedelme 600 - Ft. volt, ugyanannyi mint Haydné. A herceg magával vitte 1767. évi párizsi "tanulmányútjára". Jacoby munkaterülete olyan széleskörű volt, hogy az szinte meghatározhatatlan. (20)

Az építész-rajzoló: Kühnel. 1743 óta szolgálta az Esterházyakat.(21) Részletrajzok készítéséhez igen nagy rutinja volt. Az eddig feldolgozott levéltári anyag szerint viszonylag igen sok okmányban szerepel. Ezek szerint rendkívülien sokoldalú volt. Rajzai szakszerüek, de nívójuk távolról sem éri el a lavírozott rajzét.

Úgy vélem nem lehet kétséges, hogy egy ilyen szakemberegyüttes alkalmas volt a lavírozott tervrajzon ábrázolt együttes megalkotására.

Ha a jövőben esetleg napvilágra kerülő okiratok azt bizonyítanák, hogy nem Girolamo Bon volt a vezérterv spiritus rectora, rajzolója, akkor a kutatóknak egy hozzá hasonló adottságú képességú müvészt kell szerzőül keresniök.

(1) A barokk korig a kertek tervezésekor - bármekkorak is voltak azok -az alkotók nem terek formálására, téralkotásra, hanem felületdíszitésre törekedtek. A reneszánsz kerteket ezért viszonylag rövid idő alatt meg lehetett ,,épiteni". A barokk park növényanyagának 30 -50 évesnek kellett lennie ahhoz, hogy monumentális hatású tereket, vueket alkothasson. Több száz holdas területeket nem lehetett 30 éves fákkal betelepiteni. Épületeket, kastélyokat - mégpedig nagy tömegüeket - azonban tudtak szinte hónapok alatt építenl. A megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezó épittető szempontjából az épület, a kastély ilyen értelemben volt ,,másodlagos" szerepű, ha rövid idő alatt hatásos műegyüttest akart létrehozni. Miklós pedig 48 éves volt amikor átvette a majorátust és közvetlen elődei viszonylag fiatalon haltak meg.

(2) A tervezés és építés gyorsaságára Eszterháza második színháza, operája is jó példa. Az elsö 1779. november 18-án égett le. Az új - mégpedig az előzőétől eltérő helyen épitett - szinház alapkövét már december 17-én, azaz 1 hónapon belül lefektették. {Az udvari mérnök-kőműves és az udvari asztalosmester ennyi idő alatt készített egy-egy operatervet!} Az építkezés télen is folyt, és az épület a következő év október 15-én - tehát 10 hónapon belül - készen volt. Pedig ugyancsak nagyméretű és - az akkori viszonyoknak megfelelően - technikailag tökéletes mű volt. (Az operaházat Guba Pál építette, aki - egy másik épület megtalált alapkövén - önmagát egyszerüen kőművesmesternek nevezi.)

(3/a) Egy 1762. június 11-én, majd jún. 17-én kelt feljegyzés szerint a tervezett építkezés miatt nem szabadítható fel tégla a vezekényi és szárföldi templom építéséhez. (Fasc. 1149. No. 26. p. 78-79., 1149 No. 28. p.77-78.)

(3/b) 1762. május 10-én jelentés készült, mely szerint az anyagszállitáshoz kevés az igásállat. (,,Biffel crepiret", bivalyok megdöglöttek.) (Fasc. 1149 No. 21. p 56-57.) Egy május 27-én kelt feljegyzés szerint Kapuvárról nem tudnak elég téglát szállitani. (Fasc. 1149 No. 22. p. 58.) Egy június 26-i feljegyzés utasítja a Lackenbachi gondnokot, hogy Ritzingből szállitson meszet. (Fasc. 1149. No. 32. p. 94.)

(3/c) A süttöri építkezéshez szükséges terméskőanyag egy részét Fertőrákoson rendelik meg. A kapuvári tiszttartó 1763. március 10-én személyesen elutazik a bányába, hogy egy január 11-i, ill. február 4-i megrendelés szellemében a vállalkozóval - Pávits Antallal - tárgyaljon. (Fasc. 1149 No. 1 p. 256. Fasc. 1149 No. 5. p. 276.)

(4) Fasc. 1149. No. 1. p. 257.

(5) 1763. március 10-én a süttöri építkezések miatt megnövekedett munkákhoz segitséget, fizetésemelést kért. Az okmányokból kitűnően, volt olyan napja, amikor az épitkezéssel kapcsolatban 2-3 igen sok munkával járó szerződést kötött, jelentést irt. (Fasc. 1149. No. 5. p. 267-272.)

(6) Facc. 1149 No. 41. p. 199-212, Fasc. 1149. No. 41. p. 204.

(7) Elsöként Balogh András közölte a Müvészettörténeti Értesítő 1953. 1-2. számában. A tervre Voit Pál hivta fel a figyelmét. (E. cs. Lvt. rajzok, tervek; V.ö. MV. 1961. 224. old.)

(8) Balogh András. (Tanulmanyainak cimét lásd a jegyzetek 15. pontja alatt.)- Ferenczy Károly: ,,Adatok a fertődi kastély értékeléséhez" Műemlékvédelem 1961. 4. szám. - Sallay Marianna: ,,A fertődi Eszterházy-

kastély", Képzőművészeti Alap Kiad6, Bp. 1959. - Cs. Katona Imre: ,,A fertődi (Eszterházai) kastély kialakulása", Épités és Közlekedéstudományi Közlemények. III. 1-2. sz. 1959. - Cs. Katona Imre: .,Fertőd Haydn századában". Zenetudományi Tanulmányok 1960. VIII. - Voit Pál: ,,Műemlékvédelmünk ujabb tudományos eredményeiről", Müemlékvédelem 1965. III. szám.

(9) Az Országos Levéltárban (E. cs. rajzok, tervek) fekvő terven nincsen évszám. 1756 és 60 között kelett készülnie. Felirata: Aufgenommen und gezeichnet durch Mathias Pölt, fürstlich Esterházischen Ober Gartner.{Az évszám téves!}

(10) Az Eszterháziak nagy gondot forditottak kertészeik képzésére. Elhelyezésésükre azonban nem mindig. Egy 1780-bó1 származó panaszos levél szerint Riedl György kertész - aki a herceg megbízása alapján hat évet töltött külföldön (igy ,,Versail"-ban) hogy szakmáját a legmagasabb, a legművészibb szinten elsajátítsa - visszatérte után nem kapott állást, ,,a tóba esett és onnan többé nem jött elö" (Fasc. 797. p. 126.)

(11) Ferenczy Károly (8. alatt) idézett munkája. Ferenczy szerint a legkorábbi homlokzat ,,tükörkeretes" vakolat-architekturájú volt. (Az oldalszárnyak parterre felé néző homlokzatain ez a megoldás a restauració ellenére itt jó1 látható.)

(12) Azt, hogy Martinelli háromrizalitos épületet tervezett, épített Cs. Katona Imre valószinűsitette. (A jegyzetek 8. pontja alatt közölt munkájában.) Hipotézisét feltehetöen a lavírozott terv alapján alkotta.

József grófnak Martinellivel kötött szerzödése két teremre és 20 szobára vonatkozott. Katona szerint a középső rizalitnak lépcsöháznak kellett lennie, mert a kastélyban egyébként nem 20, hanem 22 szoba lett volna. A lavirozott rajzon valóban jól látható, hogy a középsó rizalitból lépcső indul az emeletre. Marad azonban a kérdés, hogy Martinelli valóban megépítette-e a középső rizalitot. Erre a kérdésre három érv alapján nemmel lehet felelni.

Az oldalrizalitok képezte épületsarkokban egy-egy csigalépcső van. A szerkezeti és a most is meglevő ablakkeret-megoldások alapján ezeket a lépcsőket nem utólag építették. Olyan északi fekvésű, rosszul megvilágított helyiségekbe vezettek, amelyeken keresztül a többit viszonylag egyszerűen meg lehetett közelíteni, és ahonnan a többit - a kor szokásainak megfelelően - kívülről lehetett fűteni. Ezek a szobák tehát nyilván előszoba jellegű összekötö helyiségek voltak. A lavirozott rajz központi lépcsője közvetlenül az emeleti nagy terembe vezetett. Nem valószínű, hogy a belső forgalom szempontjából ez szolgált volna összekötő helyiségként. Ha a képen látható lépcsőrész alapján valaki utólagosan elkészítené a lépcsőház tervét, azaz rekonstruálná a középrizalit enteriörjét, ugyancsak szokatlan méretü és arányú teret kapna.

A jelenlegi épület alatti - azt keresztben-hosszában átszelő - közműjáratok az 1900 utáni restaurálás során készültek. "Igénybevételükkel" - azaz végigkúszva rajtuk - jól tanulmányozhatók az alapfalak. Ezek pedig sokat mondhatnak az építéstörténetről. A Martinelli-féle épület magja terméskőalapra épült. Az összekötő (udvar felé íves) toldaléképületek vegyes - terméskő-téglaalapra, Az északi oldalon a Martinelli-fele épület elé épített toldalék, téglára alapozott. (Ehhez a toldalékhoz illesztette Hefele hatásos szabadtéri lépcsőjét.) Minden alapfal megtaláható, csak a (lavirozott rajzon szereplő) középsö rizalit északi homlokzatának harántfaláé hiányzik. Ha a középsö rizalit a kastélymaggal egyidőben épült volna, úgy terméskö alapfala ma is létezne.

Mivel a kérdéses fal alapját nem találtam, megnéztem és megmértem a Sala terrena és az udvari földszinti terem közötti falat. A mérés azt mutatta, hogy ez a falrész - kívül-belül - kb. 30 cm-rel a (kelet-nyugat irányú) falsik elé lép. Ez a kiugrás azt látszik bizonyitnni, hogy a hangsúlyosan kétrizalitos épület udvari homlokzatának centrumát egy - mindössze 30 cm-nyire kiálló - fal-rizalit képezte. Nem valószínü, hogy Martinelli úgy épitett volna középrizalitot, hogy annak belsö fala 30 cm-rel a Sala terrena elé kerüljön.

A középrizalit - egyelőre meghatározhatatlan időpontban - megépült, de nem a lavirozott rajzon ábrrázolt módon. (Feltehető, hogy valamikor 1763 után épült, de mindenképpen 1765 előtt, mert akkor már az eléje tervezett toldaléképületnek is állnia kellett.) Azért nem a lavirozott rajzon ábrázolt módon, mert nyugati, ill. keleti oldalfalán nem egy-egy, hanem két-két nyílászáró szerkezet kőkeretei maradtak meg.

Mindkét oldal ,,északibb" fekvésű ablakának szélső kőkerete a harántfal alá került, azaz a rizalit fala, ablaka is megvolt, amikor a csigalépcsök előterét a cour d'honneur felé esö - kelet-nyugati irányú - toldaléképülettel elfalazták. A befalazott ablakkeret arra a falrészre esik, ahol a rizalit sarkának - a lavirozott rajz szerint - konkávnak, fülkésen kiképzettnek kellene lennie.

Az elmondottakat összesítve: nem lehet bizonyítani, hogy a Martinelli-féle épület középrizalitos volt, de valószínűsiteni lehet, hogy nem volt az. A középrizalit nem a lavirozott rajznak megfelelöen épült, mert ehhez viszonyítva eltérő - jelenleg is adott - oldalhomlokzatok kiképzése. Valószinűsithetö, hogy a középrizalit sarokkiképzése nem volt konkáv.

(13) Horányi Mátyás, Eszterházi Vígasságok (Akadémiai Kiadó 1959.)

(14) 1735-36-ban egy énekes, táncos társulat vezetöje volt Németországban. 1735-ben a szentpétervári udvari szinházhoz szerzödött feleségével együtt. 1737 és 1742 között a Bon család Közép-Európában működött. 1742 és 1745 között újra Szentpéterváron vannak. Bon felesége a cári opera énekese volt. Innen Berlinbe, Drezdába, Potsdamba, Antwerpenbe került. Bon 1754-ben Frankfurtban olasz operaelőadásokat rendezett. Elözetesen néhány zeneműve is megjelent. Frankfurt után BoIognába megy, majd Bayreuthba, ahol 1756 és 1761 között a szépművészeti akadémia épitészet és perspektíva tanára. A Bon család korábhi, közép-európai müködésére egy 1541-es adat utal, e szerint Bon ebben az időben a pozsonyi opera igazgatója volt. Pozsonyba később, bayreuthi tartózkodása idején is ellátogat, mert egyes operák szövegkönyvének szereposztásában az egész család szerepelt. (Felesége mellett lánya is énekesnő.) Bon társulata már 1762 júliusa előtt is szerepel Kismartonban, feltehetően még Pál Antal herceg szórakoztatására. (Horányi idézett könyve alapjan).

(15.a) A fertődi kastély építéstörténetének főbb mozzanatai. (Művészettörténeti Étesitő 1953. 1-2 szám).

(15.b) Fertöd és Kismarton parkjai a XVIII. és XIX. század fordulóján. (A Kertészeti és Szőlészeti Föiskola Évkönyve 1953.)

(15.c) A megyar ,,Verszália" épitője. (Műemlékvédelem 1962. 2. szám). E tanulmányok szerzöje, Balogh András a Kertészeti Főiskola Kertépítészeti Szakának rajz. ábrázoló mértan, művészettörténet oktatója).

(16) Balogh András kéziratban kész tanulmányában részletesen beszámol a rajzok azonosításának történetéről.

(17) Fasc. 1149. No. 3. p. 263.

(18) Valkó Arisztid közel két évtizede foglalkozik az Eszterházyak családi levéltárának feldolgozásával. A fertődi műegyüttessel foglalkozó kutatók zömmel az ő levéltári munkásságának eredményeire támaszkodtak. Igy magam is. (A feldolgozott anyag a Müvészettörténeti Dokumentációs Központban van.)

(19) Fasc. 791. IV. p. 100. Bon életrajzi adatai szerint ebben az idöben a bayreuthi szépművészeti akadémián tanitott. Horányi valószinűsítése szerint az év bizonyos szakaszaiban - régi szintársulatának tagjaival -- azonban Pozsonyban és Kismartonban is szerepelt. Úgy látszik nem 1762-ben - amikor Miklós herceggel szerződést kötött - hanem mar jóval korábban elhatározta, hogy az Esterházy hercegek ,,birodalmában" telepszik le.

(20) Valkó Arisztid tanulmánya Jacobyról. Művészettörténeti Dokumentaciós Központ Évkönyve 1960)

(21) Rachier régens 1773-ban 30 éves jó munkáját dicséri. Fasc. 1534. p. 268.