Voit Pál

Fertőd (Magyar műemlék sorozat) (1976?)

A fertődi, egykori Esterházy-kastély építészettörténete, művészeti értéke és a hozzá fűződő nevezetes események az egykori irodalmi források tükrében

A mai Fertőd - előbbi nevén Eszterháza - helyén valamikor egy szerényebb vadászkastély állott a kapuvári uradalomhoz tartozó Süttör község szomszédságában. A birtokot - egyéb óriási uradalmakkal együtt - a "hűtlenség" miatt fővesztésre ítélt Nádasdy Ferenc országbíró elkobzott javaiból a Habsburgokhoz töretlen hűséggel viseltető, hercegi rangra emelt Esterházy Pál nádor kapta jutalmul. A süttöri birtok 1719-ben Esterházy Józsefé lesz, aki 1720-ban szerződést köt Anton Erhard Martinelli bécsi építőmesterrel egy kastély építésére. Martinelli 1725-re fejezi be a süttöri vadászlak építését. Ez az első kastély 1 emeletes volt, a "sala terrenán" kívül (földszinti, kertre nyíló, gyakran fali-kutakkal ellátott, hűvös, reprezentációs terem) még 20 szobát foglalt magában s ennek az épületnek felhasználásával épült a mai kastély középső teste. Anton Erhard Martinelli (Bécs, 1684-1745, Bécs) korának legjobb nevű építészeihez tartozott, önálló művei mellett, mint kivitelező mester, a nagy osztrák építész Johann Bernard Fischer von Erlach mellett több nagyszabású építkezés - így a bécsi Karlskirche - megvalósításában is részt vett. Ő emelte a magyarbéli Csáky kastély, 1727-től császári építőmester s ekkor kapta a megbízást a pesti Invalidus-kaszárnya - a mai központi városház - építésére is.

A Martinelli-féle süttöri kastély 20 szobájával sem tartozott a jelentéktelenebb főúri építmények közé. Egykori megjelenéséről, a mai kastély kiépítéséhez készült madártávlati vezérterv ad tájékoztatást. Ez a bravúros könnyedséggel fölvázolt rajz a tervezett francia kert gyújtópontjában álló kastély középtestét, azaz a főépületét még nagyjából abban a szituációban szemlélteti, amilyen a Martinelli-féle kastély lehetett. Ekkor az "E" alaprajzú főépület még csak egy emeletes, a középrizalit az oldalrizalitoknál is jobban előrenyúlik, helyet adva az ekkor már létezett sala terrenának, ill. a fölötte levő díszteremnek.

Ez a vezérterv 1762 körül keletkezhetett, amikor a kastély díszudvarát - cour d'honneurjét - patkóalakban körülölelő szárnyak építésére gondoltak. E vezérterv azonban a kivitelezés során sokban módosult. A változtatások a kastély építtetőjének, Esterházy "Fényes" Miklósnak új elgondolásaival, ill. a kastély többszöri bővítésével s nem utolsó sorban az átépítések összefoglaló terveit készítő architektus Melchior Hefele személyével függenek össze.

Esterházy "Fényes" Miklós 1714-ben született, bátyjának, Pál Antalnak halála után került a hercegi székbe. Majorátusi javaiba iktatása alkalmából Kismartonban - a hol a hercegi udvar tartózkodott állandó jelleggel - egy olasz operatársulat bemutatta Josef Haydn első Kismartonban írt színpadi műveit: a nagy dalmű közül csupán a "La marchesa Napoli" c. opera buffa maradt ránk.

A süttöri kastélyon vagy a körül már a beiktatás évében bizonyos építkezések folyhattak. Erre mutat - az egyébként ismeretlen költő - Dallos Márton 1781-ben Sopronban kinyomtatott, Eszterházát dicsőítő versezetének címlapja, amelyen "Az 1762 dik Estendőtől fogvást e' most folyó 1781dik esztendőig szerencséssen fölépíttetett eszterházi vár" szerepel.

1763-ban Johann Ferdinand Mödlhammer "K.u.k Artillerie Fortifications und Hochfürstlicher Baumeister" kap megbízást a szárnyépületek tervezésére. Mödlhammer 1757 óta az Esterházyak uradalmi építésze volt és számos helyen foglalkoztatták átépítések és bővítési munkák alkalmával. Ez az 1763 évi adat azonban nem ad világos választ arra, hogy a "szárnyépület" (az eredeti német szöveg szerint "Seitengebäude") alatt a kastély mely részeit kell értenünk: 1. a főépülethez csatlakozó, abból jobbra-balra kiinduló, vagy 2. a cour d'honneur egymással szembenéző, párhuzamosan álló épületszárnyait, esetleg 3. az ívesen behajló földszintes szárnyakat, vagy éppenséggel 4. azt a két oldalszárnyat, amely a 2. és 3. csatlakozásánál ezekre merőlegesen húzódik, s amelyben a képtár, ill. a télikert kapott helyet. Az sem tisztázott, hogy Mödlhammer tervezte-e vagy csupán kivitelezte ezeket az épületrészeket, amelyeknek helyét az említett vezérterv már kijelölte.

Bizonyosnak látszik azonban, hogy a nagyszabású építkezés csupán 1764-ben, Esterházy Miklós első külföldi utazása után, a Versailles-i kastélyban tett látogatása nyomán indult meg. 1764 elején ugyanis Fényes Miklós Frankfurtba utazott, hogy ott Mária Terézia fiának, József főhercegnek római császárrá koronázásán Csehország választófejedelmét képviselje. A többi követhez hasonlóan, maga is rendezett kivilágítással egybekötött kerti ünnepélyt. A pompaszerető főúr valóban "fényes" tündérbirodalmat teremtett, amelyet a fiatal Goethe és kis társasága is megtekintett. A nagy költő a Dichtung und Wahrheit-ben magasztalóan emlékezett vissza nemcsak a látnivalókra, hanem magára a hercegre is. Az ő leírásából rekonstruálhatjuk Eszterháza építtetőjének személyiségét: "Herceg Esterházy - írja Goethe - nem volt éppen magas termetű, de jó alakú, élénk és ugyanakkor nemesen előkelő minden ridegség és büszkeség nélkül. Engem Broglio marsallra emlékeztetett és ezért különösen vonzódtam hozzá ..."

Esterházy Miklós Frankfurtból Párizsba utazott. Versaillesben tett látogatása mély benyomással volt rá, itt határozta el, hogy süttöri kastélyát hasonló pompával nagyszabású hercegi székhellyé építi ki és udvarát a kor legmagasabb művészi rangjára emeli. Párizsban már műkincseket, drága berendezési tárgyakat vásárol, ezt megismétli 1767-ben, második párizsi utazásakor is. Gyarapította családi kincstárát és képgyűjteményét, opera- és színtársulatot, zenekart tartott fenn, ill. ezeket Kismartonból új székhelyére telepítette át. Kisebb európai uralkodókkal vetekedő udvartartása ekkor évi 40.000 Ft-ot tett ki, évi jövedelme 1.800.000 Ft-ra rúgott. (Sopronban ekkor egy belvárosi emeletes polgárház ára 6-8 ezer Ft volt). Ez a fantasztikus jövedelem lehetővé tette szándékának gyors megvalósítását: a süttöri kastélyt 1765-ben Eszterházára keresztelte, 1766-tól az év nagyrészét már itt töltötte, de udvarának jó része, így a Haydn által vezetett zenekar és operatársulat tagjai egész éven át itt tartózkodtak.

A Martinelli-féle süttöri vadászkastély és a Mödlhammer által emelt "Oldalépületek" (Seitengebäude) művészi egységbe foglalása 1764-1766 között történt. Az építész személyére vonatkozó írott adatok azonban csupán az 1765. évről maradtak ránk.

Esterházy Fényes Miklós nagyratörő álmainak megvalósítására már nem tartotta alkalmasnak a család uradalmi építészét, Mödlhammert, ezért rangjához és a nagy feladathoz méltó építészt keresett. Az 1765 december elejéről kelt elszámolási okmányt "Melchior Hefele Architekt und der Kayl. Königl. Accademie Mitglid", azaz Melchior Hefele építész, a császári és királyi akadémia tagja írta alá. Az egyes felsorolt tételekből kitűnik, hogy Hefele rajzokat és egy modellt készített a kastély homlokzatának szobrokkal díszített "Galériájához" és az első emeletre fölvezető szabad díszlépcsőhöz, majd egy újabb biverzális tervet (Doppelten Riss - a rajz függőleges felezővonalától jobbra és balra egymástól némileg eltérő homlokzat variációk, amelyek közül a megrendelő a neki tetszőt kiválasztotta) a főhomlokzathoz és a díszlépcsőhöz; méretes rajzokat az oszlopfők-, ill. a tetődíszekhez a kőfaragók számára, majd ismét egy biverzális tervet a homlokzathoz és a díszlépcsőhöz.

Ezek szerint Hefele voltaképpen 5 verziót készített a díszlépcsőhöz és a homlokzathoz, ami arra mutat, hogy Esterházy Miklós Hefele eredeti elképzeléseivel nem volt megelégedve s nyilván utasította más, a neki tetsző részletformák alkalmazására. Hogy ez nem válhatott az épület előnyére, s módosította a klasszicizmus irányába haladó művész stílustörekvéseit s ezzel Hefeléről ma alkotott képünket is, nagyon is valószínű.

Az elszámolási okmány Hefele Süttőre utazásainak költségeit is felsorolja, s ebből kitűnik, hogy 1765 júniustól kezdve négy ízben tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig a helyszínen a munkálatok irányítása céljából, ami azt jelenti, hogy terveit nemcsak kifizették, de fel is használták azokat. Mindezekért 148 Ft-ot számolt fel, s utolsó tételként még egy aránylag hatalmas összeg, 200 Ft szerepel, amelyet egy nagy, színezett, perspektivikusan rajzolt tervéért kapott. Ez az összeg tervezői honoráriumnak is beillik, a művészien kivitelezett nagy madártávlati rajzot - Hefele távozása után - a későbbi építkezéseknél szem előtt tarthatták. Miután csupán az 1765. évből maradt fönt Hefelére vonatkozó okmány, nem tudjuk, hogy korábban is kapcsolatban volt-e az építkezéssel, s mi okból, mikor szűnt meg ottani szereplése. Bizonyos, hogy már meglevő épületeket kellett egységbe foglalnia, átterveznie s az is bizonyos, hogy később akár Johann Ferdinand Mödlhammer, akár Jakoby Miklós módósításokat hajtott végre a kastélyon. Így utóbbiról tudjuk, hogy 1756-tól állott az Esterházyak szolgálatában s bizonyos kisebb átalakítási munkálatok fűződnek nevéhez Kismartonban és az Esterházyak bécsi "Vörös Ház"-ában. 1767-ben, Fényes Miklós második párizsi utazásakor Strasbourgban a herceg kíséretében tartózkodik, nyilván, hogy nevesebb épületeket lerajzoljon. Ő készíti az 1784-ben megjelent, Eszterházáról szóló könyv, az ún. "Beschreibung" rézmetszeteihez a rajzokat s ezek egyikén "del. et aedif." jelzi magát, ami azt jelenti, hogy az illusztráció rajzolójának, a kastély kivitelező építészének tartotta magát, nem pedig tervezőjének, inventorának ("inv."). Melchior Hefele inventori szerepének elismerését az építészettörténetírás nem fogadta egyöntetűen. Vannak kutatók, akik - az írott források ellenére - tovább keresik a kastély alkotómesterét. Igaz, hogy Hefelét - a pozsonyi prímási palota, a szombathelyi székesegyház és püspöki rezidencia alkotóját - mint a kora klasszicizmus egyik úttörő személyiségét tartjuk számon, s ez ellentétben áll Fertőd játékos rokokó formaalkotásával. Viszont Hefele működésének első korszaka - így a fertődi is - még a rokokó korszak virágázásának idejére esik: klasszicizáló alkotásai csupán a 70-es évektől kezdve maradtak ránk. Formaképzésére mindvégig jellemző a nagy építészeti kubusok létrehozása, amilyennel a fertődi kastély főépületének kerti homlokzatán is találkozunk, s amelynek tömegmegjelenése, homlokzatrendszere tekintetében közvetlen folytatását a Hefele által épített passaui püspöki palota homlokzatában ismerjük föl. A mester, midőn 1782-ben - már elöregedve - a Kamara másodépítészi állására pályázott, kérvényében főbb magyarországi műveire is hivatkozik: Győr, Pozsony, Szombathely szerepel itt csupán, sok más művét, így Eszterházát sem sorolja azonban föl. Ez arra látszik utalni, hogy Hefele voltaképpen a süttöri kastély átépítéséhez, bővítéséhez készített terveket, a meglevő vagy megkezdett épületek művészi összefoglalása volt a feladata, az építkezés irányítását azonban csak rövid ideig tarthatta kézben. A kastélyt később az oldalszárnyakon emelettel bővítették és adatunk van arra is, hogy Jakoby Miklós, a herceg uradalmi építésze engedélyt kapott arra, hogy a kastély kerti homlokzatán bizonyos díszeket "l'antique" stílusúakkal, azaz antikizáló copf füzérekkel, "antikokkal" cseréljen fel. A részben megváltoztatott s mások által kezdett és másoktól befejezett művet - eszterházi működése után 17 évvel - Hefele maga sem óhajtotta már az új stílust reprezentáló nagy középítkezései mellé sorolni.

Melchior Hefele tiroli származású építész, műasztalos és bronzöntő (1716-1794), a klasszicizáló későbarokk építészet egyik legjelentősebb alakja, műveinek nagy részét Magyarországon alkotta. 1734-től Würzburgban - a hercegérseki palota rokokó kovácsoltvas díszkapuit készítő Johann Georg Oegg, neves lakatosmester számára -készített rajzokat, itt - a közép-európai barokk művészet e fókuszában - került kapcsolatba a legkiválóbb kortárs művészekkel. 1757 óta a bécsi Képzőművészeti Akadémia tagja, Kamarai építész és a bécsi magyar Nemesi Testőrség rajztanára. Esterházy Fényes Miklós 1765-től a Magyar Nemesi Testőrgárda kapitánya, igen kedvelte a testőröket, igyekezett körükben népszerűségre szert tenni, kiosztotta közöttük évi tiszteletdíját és naponta négyen felváltva ebédelhettek vele. Innen származhatott ismeretsége Hefelével, hiszen Fényes Miklós is rajzolgatott, dilettáns festőként emlegetik.

Ilyen módon kerülhetett kapcsolatba a bécsi magyar testőr íróval, Bessenyei Györggyel is, akit a bécsi francia követ - a nagystílű, pazarló életmódjáról ismert - Rohan herceg diszteletére rendezett eszterházi ünnepségekre szintén meghívott. Bessenyei ez alkalomból írt "Eszterházi vigasságok" című verses leírásában hű képet fest a kastélyról, annak pompás belső és külső megjelenéséről, az óriási francia kertről, s a nyírott sugárutak, parterre-k, sövényallék között látványosan elhelyezett szökőkutak, kerti lakok, szobrok sokaságáról épúgy, mint a lefolyt ünnepségek látnivalóiról. Az ünnepségek stílszerűen a francia Collénak "La partie de Chasse du roi Henri VI" c. darabjának előadásával kezdődtek s mindjárt a magasrangú vendég érkezésének estéjén mutatták be:

"Hertzeg Rohan e'ként bé-jut a kastélyba,

Melynek vezettetik egy nagy szobájába

Itt egy Játék'néző piatz formáltatott

Hol a szív érezni gyengén taníttatott

Negyedik Henriket vadászva jádszották

Frantzia király volt, s' most azért mutatták."

A darab bemutatása után balett következett, erre Fényes Miklós a kor legjelentékenyebb művészét, a francia Noverre-t szerződtette, aki saját táncosaival a "Páris ítélete" c. táncjátékát adta elő. Erre utalnak Bessenyei sorai:

"A' Asszonyi nemből Diána' serege

'S Vénusnak ragadó aranyos fellete;

Mezei játékra le-mentek-vólt Bétsbül

Értek egy érzékeny szív melegszik és hűl."

Az ünnepségek öt napig tartottak, lakomák, hangversenyek, operaelőadások, bábszínház, tüzijáték, vadászat, álarcosbál voltak a főbb események. A vigasságot egy különös mutatvány tette színesebbé, amely a teljhatalmú feudális főúr és jobbágyai közötti szeretetteljes viszonyt kívánta példázni. A kivilágított fák között a kertben "járkál a vendég sereg bágyadt lépésivel', a kerítésen kívül pedig Esterházy lakomát rendez parasztjai számára. Az előkelő külföldi vendégek derülésére szánt látványosságot így verseli meg Bessenyei:

"E helyen tobzódó parasztok lármáztak

Kik félre hertzegjek pénzire vigadtak.

Kétezren mintegy lehettek számokban

Ettek s fél juhokat hordoznak szájokban.

Eltölté lármájuk a magas egeket,

Ordítva dícsérték kedves hertzegjeket.

...A nemes sereg ezt sok ideig nézte ..."

Az "eszterházi vigasságok" másik szemtanuja, Zorn de Bulach előkelő francia főnemes, a bécsi francia követség tagja, Rohan herceg kísérője ugyan csupán 300 parasztról ír följegyzéseiben, de megjegyzi, hogy a kastély berendezési tárgyainak nagy részét Esterházy Párizsban vásárolta s elismeréssel szólva a látottakról így ír: "Eszterházán úgy éreztem magam, mintha ismét Versaillesben volnék".

Fényes Miklós el akarta kápráztatni vendégeit s irigységet kelteni bennök, hiszen állítólagos jelmondata így hangzott: "amit a császár megtehet, én is megtehetem". Bessenyei ebben a fényűzésben nemes versenyt, hazafias cselekedetet látott!

"Így bosszulta meg magát a 'Magyar tisztesség

Tsudálván pompáját a' Bétsi fényesség"

Az eszterházi vigasságok legemlékezetesebb eseménye kétségkívül az uralkodónő, Mária Terézia látogatása volt. Egy neki tualjdonított mondás alapján: "ha jó operát akarok hallani, akkor Eszterházára megyek" arra következtettek, hogy az uralkodónő többször is megfordult Eszterházán, holott ez tévedés. 1773 augusztus végén, szeptember első napjaiban tartózkodott az udvar Eszterházán s a fogadást Fényes Miklós a legnagyobb gonddal készítette elő. A vendégfogadót emelettel bővítették, a környező falvakban több mint száz szobát készítettek elő a kísérethez tartozó személyzet részére. Pozsonyból, Sopronból, Kőszegről számos kávéfőző s más alkalmi árus érkezett, hogy a vendégsereget mindennek ellássa. A magas vendégek hintói Bécsből jövet útközben a soproni Esterházy palotában frissítőket kaptak.

Innen Eszterházáig már a hercegi kurír vezette a fényes menetet és ágyudörgés jelezte érkezését. Széplaktól a kastélyig a környék jobbágyai zászlókkal, trombitaszóval, éljenzéssel fogadták a vendégeket, a kastély hármas kovácsoltvas díszkapuja előtt trombitások és dobosok zenéje üdvözölte őket. Kétoldalt a herceg piros-kék egyenruhás gránátosai állottak, huszonnégy inas gálaöltözetben, 6 futár, 6 hajdu, 6 testőr, a hercegi zeneker paradicsomvörös frakkokban, vadászok, magyar és német apródok sorfala között vonult a királynő aranyos hintója a díszudvarba.

Az ünnepélyes fogadtatás után a színházban egy "kis német játék" került bemutatásra, majd a park és a kastély kivilágítására és ünnepi vacsorára került sor. Másnap reggel a tábori zenekar muzsikája ébresztette a vendégeket. Délután kikocsiztak a parkba, megnézték Diána, a Nap, a Szerelem és Fortuna templomait és az újonnan épült Ermitage-t, amelynek fő látványossága egy élethű remeteszobor volt, amely a töviskerítéses kertben térdelt és a bibilát olvasta. Visszatérve betértek az operaházba, ahol meghallgatták Haydn új háromfelvonásos operáját, a L'incontro improvision-t. Az operaház épülete már 1768-ban állott, homlokzat- és metszetrajzai megjelentek a már többször idézett "Beschreibung"-ban, s innen ismerjük egykori művészi megjelenését. A Hefele alkotásának minősíthető építmény homlokzata már közelebb áll a klasszicizmus stílusirányzatához, rokokó formaelemet alig találni rajta. Valamikor a kastély parkra tekintő főépületétől jobbra és balra állott az operház, ill. a Marionette színház; mindkettő a múlt században megsemmisült, utóbbi barlangszerűen kialakított, fantasztikus belsejét csupán egykorú leírásokból ismerjük.

A melléképületekből, amelyek itt a keresztirányú fő allé mellett sorakoztak, ma csupán néhány áll. Legfontosabb az ún. "muzsikaház", ahol a helyi zenekar, hercegi énekesek és színészek laktak. Itt volt Haydn kétszobás lakosztálya is, az épületen Bory Jenő Haydn emléktáblája látható. Itt élt és alkotott a zeneművészet nagy mestere, élvezte, hogy önálló zenekar élén állhatott, egyedül a herceggel állott függőségi viszonyban, aki viszont tiszteletben tartotta Haydn művészetét: "Mein Fürst war mit allen meinen Arbeiten zufrieden", írja Esterházyról. Haydnt számos festmény és metszet örökítette meg, legjellemzőbb Thomas Hardy olajfestménye 1792-ből.

A francia rendszerű kert épületei, szobordíszei is lepusztultak. Közöttük a legnevezetesebb a fából készült, piros-zöld csíkozású "Kínai mulatóház" volt, amelynek homlokzati- és alaprajza is ránk maradt. A kor előkelő divatja volt a Távol-Kelet eredeti tárgyainak gyűjtése, az interieurök indiai, de főként kínai porcelán, selyem és lakk munkákkal való díszítése vagy azok stílusában ilyenek kialakítása. Ilyen "chinoiserie" stílusú volt az eszterházi park pagodaszerű építménye, amelynek tetején napernyős kínai figura ült, az eresz sarkain függő csengettyűket a szellő csilingeltette. A vagyontérő luxussal, eredeti kínai lakkbútorokkal berendezett kis kerti palotában a herceg a királynő tiszteletére álarcosbált tartott. Midőn a királynő tudakolta az újonnan elkészült kéjlak költségeit, Fényes Miklós csupán ennyit válaszolt: "bagatelle", így lett volna a kerti épület neve "Bagatelle".

Az építkezések és ünnepségek a királynő látogatása után is tovább folytak. A francia park zárómotívumát alkotó mesterséges vízesés csak 1784-re lett készen. A herceg élete végéig nem szűnt meg kastélyát és székhelyét ápolni és díszíteni. A leégett operaházat rendkívül gyorsan - néhány hónap alatt - újjáépíttette. 1790-ben bekövetkezett halála után azonban a kercegi udvar ismét Kismartonba költözött, az operatársulat feloszlott és a kastély és a park összes építményeivel gondozatlanul maradt, Esterházy Fényes Miklós életműve pusztulásnak indult. A vagyontérő képtárt, amelyben egy ideig Raffaello "Esterházy Madonnája" is ott volt - ma a Szépművészeti Múzeumban látható -, Kismartonba, majd Bécsbe szállították, a Kincstár, amelyből időnként a nagyobb ünnepségek alkalmával számos műkincset Eszterházára hoztak, Fraknó várába majd részben a budapesti Iparművészeti Múzeumba került.

1900-ban a család helyreállíttatta a főépületet és a parkot, utóbbi azonban fogalmat sem nyújtott Eszterháza, a "magyar Versailles" egykori fényéről. A hajdani luxust csupán egykorú, XVIII. századi leírásokból rekonstruálhatjuk. A háborús károkat szenvedett épületet 1958-ban dr. Rados Jenő professzor tervei szerint állították helyre.

Ma - a kastélyt és a parkot végigjárva - csak keretét kapjuk egykori pompájának, gazdag állapotának. Éppen ezért a kastély külső és belső leírásánál segítségül hívunk két egykori szemtanut, az egyik, a már említett "Beschreibung des Hochfürstlichen Schlossen Esterhass in Königreich Ungarn" címen Pozsonyban jelent meg 1784-ben, a másik magyar nyelvű, szerzője Vályi András, aki a herceg halála után, de még teljes fényében láthatta Eszterházát s beszámolóját 1796-ban adta közre. Az előbbit Jakoby Miklósnak a francia kertről, a kastélyról és az egyes épületeiről - így az operáról és a kínai mulatóházról - készített metszetei illusztrálják. A jobb tájékozódást szolgálják a kastély alaprajzába beírt számok, ill. azok jelmagyarázata.

A kastély főbejáratával szemben két egyszerű árkádos épület ma is áll, egykor a 150 fős hercegi őrség vártája volt. Az őrség ruházatát maga Fényes Miklós tervezte: sötétkék, vöröshajtókás kabát, fehér mellény, fekete medveprém kucsma, sárga ellenző. A pompás, háromrészes kovácsoltvas rokokó díszkapu egyes szakaszait díszvázás pillérek választják el. Tervei feltehetően Melchior Hefelétől származnak, akiről már tudjuk, hogy a Balthasar Neumann által tervezett würzburgi hercegérseki palota és a kert díszkapuját készítő Johann Georg Oegg számára ilyeneket tervezett: az eszterházi kovácsoltvas kapukat Johann Carl Franke kivitelezte. A kapun belépve kibontakozik előttünk a kastély fő építészeti eleme, a cour d'honneur, a díszudvar, ill. az azt övező épületek majdnem kulisszaszerű, teátrálisan megkomponált képe. A díszkaputól jobbra-balra félkörívben induló földszintes szárnyak a kétemelet magas - egymással szembenéző, középtengelyükben oszlopokon nyugvó, erkélyekkel kiemelt szárnyépületekkel csatlakoznak. Feltételezések szerint ezek az egymással szembenálló - eredetileg egyemeletes - épülettestek azok lehetnek, amelyeknek építésére Ferdinand Mödlhammer uradalmi építész 1763-ban megbízást kapott. Ezeket az épülettesteket enyhe ívben visszahajló, 7 ablakos szakasz köti össze a főtengelyben álló főépülettel. A homorúan íves összekötő szakaszok szervetlen kapcsolódása a szárny- ill. főépülethez mutatja, hogy emezeknél későbbi időben keletkezhetett s eredetileg ez is egyemeletes volt, hiszen az I. emelet párkánya fölötti háromszögű timpanon valmikor az íves épületszakasz koronázó oromzata lehetett. A főépület - a corps de logis - főpárkánya az előbbiek főpárkányának magasságvonalát meghaladja, középen trófeadíszes háromszögű oromzat ül, s e mögött egy - harmadik emeletet alkotó - tengelyes attikaemelet emelkedik, az ún. "Belvedere". Az egész elrendezése a lavírozott tussal bravúrosan fölvázolt s már említett ún. vezértervre megy vissza, amelyen az oldalszárnyak ugyan még egyemeletesek, az "E" alaprajzú főépület ugyancsak, s ez utóbbi még a Martinelli-féle süttöri "vadászkastély" főformáit mutatja. Hefele azonban elbontotta a valószínűleg az előreugró középrizalitban létezett főlépcsőházat s ennek helyét a megkettőzött terű sala terrena és az emeleti díszterem számára biztosította. Hefele a cour d'honneur felől a Martinelli-féle épületet egy kulisszaszerű homlokzat-traktussal zárta le, így az "E" alaprajzú épület térközeiből világítóudvarok lettek. Ezek egyikében Rados professzor az eredeti Martinelli-féle külső homlokzatkiképzés egyes részleteit megtalálta. A főépület kulisszaszerűen kialakított homlokzata elé íves, kétkarú szabad lépcsőt tervezett: ezen közelíthető meg az erkélyről nyíló díszterem, amelytől jobbra egy szerényebb elhelyezésű oldallépcsővel biztosította az egyes szintek közötti belső összeköttetést. Az új, teljes szélességében egy traktussal előbbrehozott főhomlokzatból közvetlen összeköttetést létesített - az íves összekötő szárnyakon át - a két nagy, egymással szembenálló szárnyépületbe. Így kiküszöbölte a "vezérterv" ama hibáját, amely abból eredt, hogy a fő- és melléképületrészek csak sarkuknál érintették egymást s közöttük a belső kommunikáció nem létesülhetetett volna.

A főhomlokzat elé helyezett, reprezentatív szabad lépcső eszmei másolata a Paccassi császári főépítész által tervezett schönbrunni díszlépcsőnek, mint ahogy a sala terrena ill. a díszterem mellé helyezett belső oldalsó lépcső hasonlóan helyzekedik el a schönbrunni kastélyban is.

Az 1765. évi elszámolási okmány szerint tehát Hefele a homlokzathoz négy, a díszlépcsőhöz modellt és öt tervvariánst készített. Ő tervezte a homlokzatok főpárkányán végighúzódó kőballusztrádokat, ill. az ún. "galériát", amelyen díszvázák és szobrok váltogatták egymást, továbbá a kőballuszterrel koronázott 'Belvederét". Ő tervezte a "faccatát", a homlokzatot, azaz a cour d'honneur felőli főhomlokzatnak, ill. az ezzel egyező többi homlokzatnak is egységbe foglaló kialakítója volt.

A szabadon kanyargó díszlépcső játszadozó puttóinak, lámpatartó allegorikus alakjainak és díszvázáinak csakúgy Josef Rössler (Ressler) élvonalbeli bécsi szobrász volt a mestere, mint a cour d'honneur közepén álló szökőkút delfinnel játszadozó puttók szobocsoportjának is.

Nézzük, Vályi András hogyan jeleníti meg a kastélyt már említett művében:

"A'kik e' Várnak belső Hertzegi épületeit a' nagy kertekkel 's külömbféle válogatott ízlélsű alkotásait szemlélhették, mind tsudálva 's tisztelve ítélnek annak méltóságos voltáról, 's Magyar Ország paraditsomának, vagy a Magyar Hirmondónak szólása szerint Magyar Versáliának méltán nevezik ..."

"... A Hertzegi Várnak fő kapuja a Fertő felől való részen van, melly egy nagy vas rostélyos kapuból és mellette lévő kissebb kapukból áll..." "... A' Várnak udvarába belépvén azonnal szembe tünik a' nézőnek mintegy 60 ölnyi távolságra a' Hertzegi Várnak homloka, ékes Tzimerével egyetemben, valamint a falból kiálló méltóságos rostélyzat (a kétkarú szabad lépcső kovácsoltvas rácsai) amelyre négy garáditsok vezetik a szemlélőt ... itt van a Belveder is, melly a Várnak tetőéig méltóságosan látszik ... ... kívül pedig mindenfelől nagyobb és kisebb faragott álló képekkel ékeskedik ..."

A Hefele számláján szereplő baluszteres galéria ez, amelyet szobrok és vázák díszítenek. Ugyanezt a "Beschreibung" szerzője "Prachtgalerie"-nek nevezi, s a homlokzatok egységes, összefogó fő díszét, lezárását képezte.

A Belvedere azonos a háromemelet magas, szintén baluszteres kőráccsal szegett középszakasszal, ahonnan pompás kilátás nyílott a francia kertre. A sugárirányban nyíló, nyírott fákkal szegélyezett allék végpontján az uradalomhoz tartozó egy-egy hűbéres falu templomtornya volt látható, viszont kívülről akármelyiken visszatekintve a szemlélő a park gyújtópontjában álló kastélyra tekintett, amely az abszolút földesúri hatalom, a mindenható herceg személyével azonosult.

A kastély kerti homlokzata monumentális tömegével - az ablakkeretek játékos díszítményei ellenére is - szilárd erőt fejez ki, az erkélytartó oszlopok a klasszicizmus fegyelmezettségét sejtetik. A kertből nyílik a kastély főtengelyében lévő, kettősterű sala terrena hármas ajtaja. Itt mintegy a park folytatásába kerülünk: fehér falain zöld és ezüst girlandok, leveles-virágos folyondárok stukkódíszei "virulnak". Az egykori berendezés színes bútorai még hangsúlyozták is a természettel való közvetlen kapcsolatot. Vályi erről így írt: "... ebben az épületben vagynak ... a társasági Zálák ... középen vagyon az (emeleten) ... az ebédlő Zála (díszterem), a' kert felől pedig a' Hertzegi drága Zála fejér márványszínben 's gazdagon megaranyozva ... E' Zala alatt van a' régi mulató Várnak maradékából az úgy nevezett Zala terrena ... fejér falsíkok beszegése zöld színű, festett fedezete (mennyezete) pedig különbféle költeményi Oktatásokat mutogat ..."

Itt a sala terrena mennyezetfestményéről van szó, amelyet valószínűleg Josef Ignaz Milldorfer festett. A sala terrenán kívül itt a földszinten lévő, ovális alaprajzú kápolna kupolaboltozatán ugyancsak Milldorfer freskójával találkozunk, ahol Szent Istvánt ábrázolta, amint Máriának felajánlotta a koronát.

A sala terrena falai mentén tükrök előtt álló szökőkutak voltak, amelyek Vályi szavai szerint: "holott a sárkányok, a' tsiga, a' hattyú és a' gólya vizet eresztenek, amelyeknek szemlélése eléggé mulatattya a nézőket". E csobogó falikutak helyreállítására nem kerülhetett sor. Vályi megemlékezik még a cour d'honneur jobboldali földszinti szárnyában a pavillonszerűen kiugró "porcellánházról" is, ahol "14 polcon és asztalon gazdagon megrakott, a' külömb-féle Chinai, Japponiai figurákkal és képzetekkel_" találkozott. A földszinten, az egykori 7.500 kötetből álló könyvtár mellett lép ki derékszögben a képtár földszintes hosszú terme, amelynek megfelelője a túlsó oldalon a télikert, ill. orangerie volt. A kastélyban összesen 126 szobát számláltak össze.

Leírja Vályi a hercegi lakosztályokat is, megemlékezik a részben ránk maradt fekete-arany kínai lakk faburkolatokról: "... E mellett kabinétek indiai falakkal bevonattatva." Fényes Miklós igen vonzódhatott a keleti díszítő művészethez, az import porcelán tárgyak, lakk bútorok, boiserieken kívül több termet chinoiserie tárgyú dekoratív falképekkel festetett ki, közülük nehányat az utóbbi évek helyreállításai során feltártak s az OMF festő-restaurátor munkatársai helyreállítottak. (Meg kell itt jegyeznem, hogy a mai berendezési tárgyak között alig van eredeti, nagy részük korban és stílusban sem illik ide. Egy ülőgarnitúra maradt csupán a régi berendezésből, ez sem egykorú a kastéllyal, hanem a múlt század régi neobarokk stílus cifra képviselője. A legtöbb változás az emeleti, kettősterű díszteremben történt, a panneaux-k aranyozott, faragott fakereteit csupán vakolatmélyítéssel jelezték a helyreállítás során: a bennük látható kisméretű gobelinek helyén eredetileg az egész faltükröt kitöltő, mitológiai tárgyú, rokokó szövött kárpitok /gobelinek/ feszültek.)

A díszterem mégis megőrzött számunkra néhány művészeti emléket: a változatos stukkódíszítményeken kívül, a sarkok fülkéiben a négy évszak színes, életnagyságú szobra közül a Nyár és az Ősz allegóriája ma is aránylag jó állapotban van. A mennyezeten Johann Basilius Grundemann (1726-1798) a herceg udvari festője Apolló napisten felhőkön vágtató kocsiját és a Nap és az Éj megszemélyesítőjét ábrázolta. Ez az emeleti díszterem - az operaházon kívül - gyakran adott helyet Haydn zenekarának: a díszes vendégsereg itt is hallgatta a nagy művész muzsikájának dallamait.

Eszterházáról helyesen állapoította meg Szegfü Gyula "Magyar történetében", hogy a rokokó kastélyoknak nem mintáját, hanem legmagasabb fokú összegezését építette fel Estehrázy Fényes Miklós. Bessenyei György, a voltairiánus testőríró az "Eszterházi vigasságok" c. idézett művének előszavában a "magyar Versáiliáról" írja, hogy a Páris és Londonban növekedett francia "kívánság" Magyarországban gyönyörűségét feltalálta."

Ehhez hozzátehetjük, hogy a "kívánság", a mű eszméje valóban Versailles volt. De ha a díszudvar szabad lépcsőjét, a termek fehér-arany stukkódekorációját, annak kecses rokokó otthonosságát tekintjük, a minta nem XIV. Lajos rideg fönségű Versailles-a, hanem a magyar udvari emberek előtt is a legfőbb példa, Mária Terézia schönbrunni kastélya volt.

Versailles eszméje, Schönbrunn mintája sajátos ötvözetben egyesült Estehrázy Fényes Miklós és a kastély alkotóinak monumentális, egyedi szépségű művében.