Eszterháza

Mőcsényi Mihály

Soproni Szemle, 1997. 1-2. szám

Előszavak

 

Az Eszterháza - véleményem szerinti - létrejöttét ismertető írásom itt-ott eltér a tudományos igényű munkák szokásos szövegezésétől. A fogalmazás módja, hangneme gyakran tudatosan szubjektív. Az eszterházi műegyüttes fejlődésmenetének, jobban mondva a fejlődésmenet felderítését célzó feltáró munkának ismertetése gyakran részletező élménybeszámoló.

A szubjektív hangvétellel elsősorban a helyszíni feltárás során előtűnt, az esetek többségében érthetetlennek látszó "szabálytalanságok" észlelésével járó meglepetések néha ugyancsak meghökkentő hatását szeretném érzékeltetni.1

A műegyüttes alakulásmenetére vonatkozó, azt igazoló írott, rajzolt okmányokat, a feltárás során készített fényképfelvételeket egyrészt az ezek iránt érdeklődők szűk körére, másrészt a költségekre való tekintettel könyvben nem érdemes, nem lehet megjelentetni. Úgy vélem, hogy ezeknek CD lemezen való közlése gazdaságosabb és más okok miatt is előnyösebb megoldás. Írásom nyomtatásban megjelenő része annyiban is különbözik a megszokottaktól, hogy a műegyüttes alakulástörténetének amolyan öszzefoglalója. Azok az olvasók, akik megelégszenek a főbb létesítési szakaszok megismerésével és ezen túlmenően talán csak néhány a létrejöttüket meghatározó ok-okozat összefüggésre kíváncsiak, azok az utalások2, alapján fussanak át a "kiegészítéseken"3 és ne fárasszák magukat az évszázados fejlődésmenetet igazoló, meghatározó gazdasági, funkcionális, esztétikai, történeti, építéstechnikai szerződésekre és más tényezőkre vonatkozó eredeti okmányok; hiteles (vagy annak tűnő) régi közlemények, megismerésével. A “kiegészítések” a bevezetésben - néha csak egy-egy mondattal - közöltek részletezőbb kifejtését, indokolását tartalmazzák.

Vélekedni nemcsak a 20. század tanulmányainak szerzői vélekedtek. Megtették ezt már a 18. században is. Ennek okai sokrétűek. Volt aki úgy írt Eszterházáról (korábbi ismertetéseket használva), hogy feltehetően nem is járt ott soha. Ha netalán mégis, megelégedett a díszudvar látványával. Olyan is volt, aki bejutott a kastélyba, a parkba és bizonyára hallomás alapján kijelentette ki festette a freskókat, ki faragta a szobrokat. Érdekes, hogy már a 18. században sem tudták Mária Terézia melyik évben járt Eszterházán. Többen tódítottak; ötven pár "paraszt-táncos" helyett ezrekről írtak. Némelyek olyan épületeket is "láttak", létezőnek írtak le, amelyeket a "Beschreibung" szerint is csak megterveztek, valójában azonban sohasem építettek meg. (E beszámolók íróinak - úgy tűnik - nem volt idejük, kedvük a helyszín bejárására vagy a Beschreibung gondos végigolvasására.) Folytathatnám a tévedések, tódítások ilyetén való ismertetését, de tudom ez nem meggyőző. Hasznosabbnak tűnik, ha a CD lemezen olvasható leírásokban szereplő tévedések, vélekedések, ferdítések időrendi ismertetésével a 20. századi közlemények "eredendő bűnei" keletkezésének okait idézetekkel; gyomlálásuk szükségességét pedig ártalmaikkal indokolom. Az Eszterháza történetével foglalkozó korábbi publikáciokat a “vélekedések, tények” című, nyomtatásban is olvasható írásomban értelmezem.

Elkerülhetetlen, hogy az Eszterházával foglalkozó korábbi közlemények gyakran vélekedésen alapuló tévedéseinek kronologikus ismertetése (“vélekedések, tények”) ne járjon a "kiegészítések" indokoló, bizonyító érveléseinek részbeni ismétlésével. Ugyanez vonatkozik a CD lemezeken közölt dokumentumokhoz tartozó szöveges magyarázatokra. Mivel úgy vélem, hogy e háromféle - célját tekintve eltérő - írott anyag egymást több szempontból hasznosíthatóan kiegészíti, ezért az átfedések, ismétlések elviselhetők.

Eszterháza - véleményem, meggyőződésem szerinti - alakulástörténetét ismertető írásomban a “kijelentő módot” csak akkor használom, ha állításom legalább három dokumentummal igazolható. A dokumentumok - jellegüket tekintve - kilenc-félék. Így, a/ szöveges levéltári okiratok; b/ Eszterházával foglalkozó közlemények, tanulmányok, c/ az épületfeltárás során vagy az épületekről készített fényképfelvételek, d/ eredeti levéltári helyszínrajzok, alaprajzok, e/ levéltári perspektívikus ábrázolásokról készített másolatok, f/ korabeli festményekről, metszetekről készített másolatok; g/ makett-fotók, h/ táblázatos adat-, anyagkimutatások, i/ egyéb bizonyítékok.

Amennyiben valamely véleményem alátámasztására csak egy okmány áll rendelkezésre, úgy többnyire a “feltételezhető”, amennyiben kettő, úgy a "feltehető" kifejezést használom. Hiteles okmány hiányában nem “vélekedem”, mint ahogyan azt igen sok közlemény szerzője megtette és ezzel téves következtetések, állítások láncolatait involválta.4 Megtörténik azonban, hogy itt-ott az "elképzelhető" szóval találkozik az olvasó. Ez akkor fordul elő, ha valamilyen ötletemmel őt, Önt szeretném arra késztetni, hogy a CD lemezen közölt okmányok birtokában - azok előttem még szűr alatt maradt göcseinek kibogozásával - derítsen fényt a továbbra is homályos részletekre.

Elnézést kérek azoktól, akik a kétszázhúsz, kétszázötven évvel ezelőtti - helyi - német nyelvet esetleg nehezen értik; de az eredeti okmányokat tudatosan nem fordítottam magyarra. (Előfordul azonban, hogy csak magyar nyelvű, rövidített szövegű levéltári okmány-utalásokhoz jutottam, azokat is közlöm. Mivel a fasciculus számuk adott, eredetijük az OL-ben megtalálható.) Az újabbkori - a témával foglalkozó - kutatók közül többen talán nem tudtak eléggé németül, és ezért nem használták a Valkó Arisztid által közölt levéltári okmányok eredeti szövegét. Azt hiszem Valkó hibázott, amikor az okmányok általa lényegesnek tartott részeinek magyarul csak azok rövid “kivonatát” adta céduláin; (itt-ott hibásan).5 Azok akik csak ezeket a "kivonatokat" használták, azok a lényeg felett, mellett gyakran elsiklottak. A korabeli szövegek fordítása - ahogyan ez több esetben igazolódott - gyakran "ferdítéssé" torzult. Többek között azért, mert az eredeti okmányok szövegeinek értelmét az akkori gondolkodás-, kifejezésmódnak megfelelően "érezni" kell, a fordítások ezt gyakran nem teszik lehetővé. (Olvastam olyan egyoldalas - eredeti - okmányt, amelyen Haydn neve négyféleképpen volt írva.)

A sok száz oldalra menő szöveges és grafikus okmányok, közlemények, fényképek stb. (ahogyan erre már utaltam) nyomtatásban - elsősorban a költségekre való tekintettel - nem közölhetők. Erre azért sincs szükség, mert viszonylag kevesen vannak, akik ezeket olvasni, látni akarják. A CD lemezes közlés többek között azért előnyös, mert így nemcsak “szövegközi” idézetek szerepeltethetők, hanem a közlemények, könyvek teljes szövege, illetve - itt-ott - azoknak összefüggő részletei.6 A CD lemezen azokat a szövegrészeket amelyek megítélésem szerint lényegesek nagyítottam, vastagítottam. A kétes hitelűek kékek. A CD lemezről látható fényképek, rajzok, tervek stb. lehetővé teszik az összehasonlítást, viszonyítást; az eleve egymás mellé helyezettek adott esetben nagyítottak, kicsinyítettek. Ha (példaként) háromszáz-valahány éves faltoldásról van szó, a toldásvonal két azonos kép közül az egyiken színezett, hogy a "lényeg" észlelhető legyen.

A nyomtatott szövegben (az eddig tapasztalt módon) számok jelzik a kiegészítések helyét, így azok könnyen megtalálhatók. Maguk a kiegészítések az itt említettektől eltérő (viszonylag sok) betű-szám jelöléssel ellátottak. Ezek segítségével (arra alkalmas berendezéssel) lehet a CD lemezről bármely jellegű dokumentumot könnyen és gyorsan megtalálni. (A CD lemezek írásom nyomtatásban megjelent részét is tartalmazzák.)

 

Előzmények

1966. tavaszán levelet kaptam dr. Gerő Lászlótól. Arra kért, írjak cikket az általa szerkesztett Műemlékvédelem című lap "Kastély" számába a fertődi Esterházy parkról.7

Ismertem (legalább is azt hittem) a helyszínt, hiszen heteken át vezetője voltam annak a tanszéki munkacsoportnak, amely 1958-ban felmérte a "terepet", hogy Ormos professzor irányításával elkészülhessen a parkfelújítási terv.8 A felmérés során műszerrel meggyőződtünk arról, hogy a kastély elhelyezése igen "érdekes", mert a parterre, azaz a díszkert felőli főbejáratától - a park középső vuején, azaz erdei főnyiladékán át - a szentmiklósi templomig futó egyenes derékszöget képez (elenyésző eltéréssel) azzal a vonallal, amely ugyanebből a pontból a széplaki templomra fut.

Balogh András (festőművész, egyetemi oktató-kutató) Eszterházára vonatkozó addigi munkáját, új megállapításait ismertem. Gyakran beszéltünk, vitatkoztunk egy-egy a kastélyra, parkra vonatkozó korabeli olyan okirat, terv kapcsán, amelyet Valkó Arisztid9 talált az Esterházy család hercegi ágának kétszázhúsz polcfolyómétert foglaló, sok tízezernyi okmányt tartalmazó levéltári anyagában. Néhány más szerzőnek, kutatónak a műegyüttes történetére vonatkozó közleményét is olvastam, ismertem, de csak felületesen.

Volt valamennyi időm a cikk beadási határidejéig, ezért elhatároztam, hogy újra és gondosan átnézem a könnyen hozzáférhető közleményeket, tanulmányokat, majd a Valkó által feldolgozott - a tanszékünkön meglévő - levéltári okmányokat, azok kivonatolt másolatait.

A forrásmunkák áttanulmányozása, illetve a helyszíni vizsgálatok előtt nagyjából a következőket "tudtam"10 a műegyüttesről.

 

Előzetes ismereteim.

Azt "tudtam", hogy a ma is álló kastély és a hozzátartozó park építtetője, alkotója Esterházy "Fényes" Miklós herceg. A jelenlegi kastély helyén, annak magjaként, egy lényegesen kisebb vadászkastély állt. Ezt Miklós apja, József 1720-ban építtette A. E. Martinellivel, az ismert osztrák építésszel.11

Miklós 1762-ben, bátyja Pál Antal herceg12 halála után vette át a majorátust. Ennek uraként megillette a hercegi rang, méltóság. Az akkor közel egymillió holdas hitbizomány és a bátyja által megtakarított jelentős pénzvagyon birtokában Süttörön építkezésbe fogott és - több neves építészettörténészünk (így Rados Jenő professzor, a kastély-rekonstrukció második világháború utáni irányítója) szerint - Miklós herceg a jelenlegi kastélyt két, illetve négy év alatt befejeztette.

A "Beschreibung des Hochfürstlichen Schlosses Esterház im Königreiche Ungern" (a műegyüttes 1784-ben kiadott német nyelvű leírása), rézmetszetei közül kettőn a Jacoby13 név szerepel.

Balogh András véleménye, közleményei szerint Miklós még gróf korában összeköttette a Martinellinek tulajdonított központi kastélymagot az emeletes oldalszárnyakkal, illetve elképzelte és megvalósíttatta a parkot. (Annak első változatát.) Hercegként - Hefele Menyhért 1765-ben készített tervei alapján - még azév decemberében végérvényes állapotba hozatta a díszudvari (cour d’honneur) homlokzatot14. A melléképületek többsége ezután létesült. A műegyüttes alkotója - lényegében - Esterházy Miklós.

Nagyjából ezek voltak az ismereteim. Azonban attól eltekintve, hogy a műegyüttes létezik, szinte mindenben kételkedtem amit létrejöttének hogyanjáról az ismert forrásmunkák állítottak.

 

Kételyek

Kételkedtem abban, hogy a mű - akár a kastély, akár a park - alkotója "fényes” Miklós lett volna. A barokk korszakban minden "fényes" azt kívánta kortársaitól - no és persze az utókortól - , hogy kastélya, parkja, esetleg más művek alkotójaként tiszteljék.

Kételkedtem abban, hogy Hefele lett volna a mai kastély tervezője, mert egyrészt a szombathelyi és más műveire jellemző alkotói módszere (klasszicizáló késő-barokk) és az eszterházi kastély stílusa (rokokó) között igen szembetűnő az eltérés, másrészt azért, mert az udvari homlokzat csak 1765 után - több átépítés során - jöhetett létre15.

Kételkedtem abban, hogy Miklós már gróf korában (secundo genitus!) jelentősebb építést vállalhatott volna, mert ehhez nem volt elegendő tulajdona, pénze. (A majorátusnak csak igen csekély hányadát, mindössze két közepes és egy - felvidéki - nagyobb birtokát örökölte.) Valkó ekkor még nem találata meg azokat az okmányokat, amelyek szerint Miklós gróf becsületszóval fogadta, hogy 'visszavonul' Süttörre, nem vesz fel további kölcsönöket és ami ebben az összefüggésben igen lényeges, nem építkezik. Bátyja, Pál Antal herceg ugyanis vállalta, hogy amennyiben öccse betartja ígéretét vállalja adósságainak rendezését és megélhetéséhez 'kegydíjat' biztosít.16

Lehetetlennek tartottam, hogy kettő-négy, de akár hat év alatt - a szinte lakatlan Hanság közvetlen szomszédságában - sok tíz-milliónyi téglát, több száz tonnányi meszet lehetett volna égetni, sok száz köbméternyi épületfát termelni, fűrészelni; terméskövet bányászni, faragni. És ha elképzelhető, hogy az építőanyagot valamilyen csodával határos módon ilyen rövid időn belül előállították, képtelenség, hogy az akkori út és fuvarozási adottságok mellett néhány éven belül a helyszínre szállíthatták17.

Nem kételkedtem, sőt hittem abban, hogy a kastély építésze, minden ellenkező vélemény ellenére az az "ismeretlen" Jacoby, aki a kastély építőjének vallotta - és Miklós herceg tudtával annak - vallhatta magát18. Később tudtam meg, hogy Miklós hercegként, Jacobyt, Haydnt és Le Bon-t19 együtt "örökölte" bátyjától. Jacobynak és Haydn-nak Miklós évenként egyformán hatszáz aranyat fizetett bérként20. Mindkettő hosszú időn át csak Kismartonban és Eszterházán alkotott, alkothatott21.

 

 

Forrásmunkák

Balogh András "FERTŐD ÉS KISMARTON PARKJAI A XVIII. ÉS XIX. SZÁZAD FORDULÓJÁN" című közleménye 1953-ban jelent meg.

Cs. Katona Imre írását "A FERTŐDI (ESZTERHÁZAI) KASTÉLY KIALAKULÁSA" címmel 1959-ben nyomtatták. Ez a munka - Balogh Andrásé, illetve Horányi Mátyás "ESZTERHÁZI VIGASSÁGOK" című ugyanebben az évben megjelent kitűnő műve mellett - igen jelentős, mert mindegyik úttörő jellegű.

A Cs. Katona Imre közleményében feltűnt ellentmondások, pontatlanságok22 arra intettek, hogy az Esterházy család- és birtoktörténet, továbbá a helyszín alapos ismerete, a homályos és gyakran ellentmondásos vélemények egyeztetése nélkül a műegyüttes fejlődéstörténete nem tisztázható. Első cikkem megírásáig erre sajnos nem maradt idő.

Sallay Marianna "A FERTŐDI ESZTERHÁZY KASTÉLY" című mintegy negyven oldalas könyve ugyancsak 1959-ben jelent meg. Erre a rutinos nyelvezettel fogalmazott könyvre csak később leltem rá. Sallay Marianna könyvében - ahogyan az utólag kiderült - a kastély építéstörténetét érintően sok a téves adat, megállapítás.23

 

A helyszínen és az Országos Levéltárban

Elmentem Fertődre és közel két hetet ott töltöttem. Magammal vittem Horányi Mátyás nívós könyvét. Az "ESZTERHÁZI VIGASSÁGOK" hasznos útitársnak bizonyult. Más közlemények mellett velem volt a Művészettörténeti Értesítő Valkó Arisztid gyűjtését tartalmazó két kötete is. A forrásmunkák tanulmányozása közben napokon át jártam az épületeket a parkot. Romjaiban is érezni akartam a művet. Megérteni, hogy miért itt keletkezett, miért és hogyan lett olyanná, amilyen.

A műegyüttesen túlmenően a sajátos adottságú, hangulatú táj izgatott. A táj, amelyben Eszterháza létrejött. Milyen lehetett kétszáz évvel ezelőtt? A múlt tanúsága szerint a táji adottságok gyakran késztettek műegyüttesek megalkotására. Feltehető, hogy a Hany melletti, részint a földmívelést, másrészt az erdőkbe vágott nyiladékokkal a lőfegyveres vadászatot szolgáló sajátosan antropomorf táj a műegyüttes létrejöttekor meghatározó szerepű volt.24

A Fertő-tó majdnem, a "Hany" pedig szorosan a mostani park Sarród felőli széléig ért. A maiakhoz viszonyítva piciny falvak lakói - így a sarródiak - csónakon, vitorláson közlekedtek szomszédaikkal. A lapos hátságok, a kissé messzebbre, délebbre fekvő szelíd dombok tölgyesei, az enyhe-hajlatú teknők égeresei, fűzfaligetei a szántókkal, legelőkkel közel ugyanolyan hangulatú térségeket, lazán kapcsolódó, változatos téregyütteseket képeztek mint ma25. A középkorból maradt templomok köré bújt fehérfalu, nádfedeles jobbágy-, zsellérházikók helyére ma rikító-színű "villák" tolakodtak ugyan, de a táj továbbra is szelíd, "pasztellhangulatú".

 

A középkori lőfegyveres "vadász-táj" sajátosságai

Akkor még azt hittem, hogy egy - az Esterházyak szolgálatában alkotó - művész könnyen, egyben hatásosan "belerobbantotta" a pasztell-tónusú, szinte lírai hangulatú tájba a barokk reprezentáció feszes, öntelt vonal-, tér- és tömegkontrasztjait. Könnyen tehette, mert hittem, hogy a puskaporos lőfegyveres vadászatot segítő hármaságú ("lúdláb") vue-, nyiladékrendszert már régebben a "Les"-erdőbe irtották. (Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen régen.) Úgy véltem, hogy a táj adottságai szinte kényszerítették a téregyüttes birtokosát, hogy itt vadász-halász paradicsomot hozzon létre. A Les- vagy Léserdő felszíne néhány méterrel magasabb a Hany-menti terepnél. Ennek következtében itt viszonylag nagykiterjedésű tölgyerdő alakult az évszázadok során. (Ott ahol a talajvíz közel van a felszínhez, többnyire égeresek, fűzesek keletkeznek.) A tölgyfák makkot teremnek a vaddisznók táplálékául és ezért az őzek, szarvasok "családjai" mellett az ő falkáik is megtelepszenek26.

A birtok kezeléséhez, a vadászathoz építményekre is szükség volt. Ezek térbeli elhelyezése, ahogyan erre már utaltam, a későbbi fejlesztésekre nézve meghatározó jelentőségű, hatású volt. A Lés-erdő felszíne közel sík. Az itteni lapos fekvésű tölgyerdőkhöz viszonyítva, a dombvidékiek eltérő vadászélményeket nyújtanak, nyújtottak. Szentmiklóson, a röjtöki határban, feltehetően ezért épült egy második vadászház, a "Lesvár" (Fényes Miklós korszakában Monbijou.) Ehhez is olyan vue-rendszer tartozott, amelynek "léniái", nyiladékai meszszefekvő építményekre futottak. A Lesvár baloldali vue-jének a szentmiklósi gótikus templom volt a végpontja. A sütttöri vadászkastély középső vue-jének ugyanez a templomtorony. A két rendszer ebben a "gyújtópontban" találkozott. Ez tette lehetővé a két, a vadászatot szolgáló tér-struktúra egybeszervezésével a világon valószínűleg egyedülálló barokk tájkompozíció későbbi létrehozását27. A természeti adottságait nagyrészt megtartott emberszabású táj alkalmas volt arra, hogy a vadászatot segítő, "point de vuek"-ben összefutó, térben érvényesülő, a barokk társadalmi rendszer szervezettségének megfelelő szubordináló jellegű karaktervonásai egy a korától kissé megkésett (a gazdasági, társadalmi fejlődést tudatosan vagy ösztönösen késleltető) "magyar" főurat arra inspiráljanak, hogy a "napkirályi minta" után, művészeti célú, igényű komponáltatással létrehozassa a maga egymillió holdas birodalmához méltó "díszletet". A hatásos kontraszt-elemek, a szelíd "alap-táj", benne a térbeli, alárendelő jellegű geometrikus "léniák", a szinte embertelen reprezentáció színterének megteremtésére késztettek. "Fényes Miklós" vágyait teljesítve, netalán ötleteit megvalósítva Jacoby Miklós - fokozatosan - létrehozta a világ egyik legsikerültebb barokk színpadát, “játékszínét”.

 

 

Az eszterházai "játékszín"

A váratlanul meggazdagodott és "fényességre" vágyó ( a német nyelvterületen "prachtliebende", "pompakedvelő") főúr hírhedté vált mondása szerint: "amit a császár megtehet, azt én is" szellemében kétségtelenül igényesen játszott, játszatott az új díszletekkel folyamatosan bővülő, monumentális méretű színpadon.

Ahogyan korábban már szó volt róla, Esterházy Miklós a hercegi ranggal és a szinte mérhetetlen értékű hitbizománnyal együtt, Haydn mellett, "építészmindenest" is - az átlagon felüli műveltségű és a művészeket érintően ugyancsak igényes - bátyjától28 örökölt. Jacoby univerzális mester volt. Zseniális szervezőnek bizonyult, amikor a műegyüttest, amely minden fejlődési fázisában harmonikus egységet képezett, kiegészítésekkel, új építményekkel, létesítményekkel kellett bővítenie - ura elképzelései, kívánságai szerint - úgy, hogy a "játékszín" egyre hatásosabbá váljék. Életének nagyobb részét türelemmel, odaadással, a mű, műve iránt érzett alázatos kitartással (akárcsak Haydn) Eszterházán töltötte29.

Voit Pál az új operaházat Hefele művének "minősítette" és ezzel építészként Jacoby volt beosztottjait, az udvari mérnök-kőművesmester Stögert és az udvari asztalosmester Haunoldtot az új operaház (egymás "szerzői" jogát nemzetközi szakértő bevonásával is vitató) tényleges tervezőit akaratlanul is igen magas (méltán megérdemelt) polcra helyezte30. Úgy tűnik azonban, hogy a tervezőpáros már nem törődött a műegyüttes arányosan szerves, komplex fejlesztésével, a részeknek egymáshoz kötelezően illő tér-viszonyával. Az is lehet, hogy a korosodó és alapjában véve fukar herceget ennek fontosságáról nem tudták meggyőzni. (Nem sikerült megépíttetni Miklós herceggel a megtervezett sarródi templomot, amely észak felől vált volna a kompozíció szerves elemévé31.) Az új épületek, a kávéház és hasonlók, mind a parterre jobb (nyugati) oldalán létesültek, a nyírott vadgesztenye-allé mentén és ezzel megszűnt a Jacoby idején következetesen komponált barokk szimmetria. Valószínűsíthető, hogy Jacoby fontosabbnak tartotta a barokk kompozíció vizuálisan érvényesülő "harmóniájának" térbeli megjelenítését, mint a barokk kastélyépítés általánosan elfogadott építészeti követelményeinek teljesítését. Bizonyára nincsen a világon olyan hatásos "küllemű" (itt-ott "bibircsókos") barokk kastély, amely belső "szerkezetét" tekintve olyannyira dilettáns (a szakterületi "jó-szokásokat" mellőző "tákolmány") lenne mint Eszterháza. Szinte biztos, hogy nem létezett barokk építész, "Maurermaister" aki egyből ilyen kastélyt tervezett volna. Legkevésbé maga Jacoby. Eszterháza lenyűgöző varázsa, magával ragadó egyéni alkata - a cour d'honneur bűvöletbe ejtő monumentalitásán túlmenően - a rafináltan megoldott, kecsesen elegáns, szemfényvesztéses szabálytalanságokban rejlik32. Az egy menetben előírásosan tervezett, épített kastélyok jelentős hányada - bár a méltóságosság hatását keltve - fárasztóan unalmas.

Kéthetes helyszínelésem során, főként Horányi Mátyás művének hatására, ilyen "kép" alakult bennem Eszterházáról és ennek alapján igyekeztem Gerő László felkérésének eleget tenni. (Meg kell jegyeznem, hogy a Voit Pálra, illetve alaptalan vélekedéseire vonatkozó ehelyi utalások akkor még nem jelentek meg nyomtatásban, hiszen A BAROKK MAGYARORSZÁGON című munkája csak 1970-ben került kiadásra.)

 

Vélemények a műegyüttes alakulásáról

Első - a Műemlékvédelem-ben megjelent - cikkem megírása során, az irodalmi adatokban lelt számos ellentmondásra, tévedésre való tekintettel, arra törekedtem, hogy ezeket tisztázzam, illetve arra, hogy a műegyüttes építési fázisainak, azok korának, tartamának meghatározásához hozzájáruljak. A kastély építéstörténetével viszonylag sokan foglalkoztak. Az ötvenes években három, négy szerző is állította, bizonyította, hogy a kastély nem épülhetett fel két vagy akár négy év alatt. Dr Hárich János (az Esterházy hercegek utolsó magyarországi, majd burgenlandi levéltárosa) - a Széchenyi Könyvtárban őrzött kéziratában - már korábban állította ugyanezt.

Az ötvenes évek kutatóinak többé-kevésbé egységes véleménye szerint a kastély három-négy építési fázis során nyerte el mai alakját. Az építés minden szerző szerint 1720-ban indult és legkésőbb Rohan herceg és Bessenyei György 1772-es látogatása idején készen állt. A szerzők véleményei az egyes építési fázisok idejére, tartamára nézve azonban nagyon eltérőek voltak.

Ferenczy Károly szerint az 1760 körül keletkezett "lavírozott rajz" (amelynek rajzolója valószínűsíthetően Le Bon, az európaszerte ismert díszlettervező, építész és perspektíva szerkesztő33) nem terv, hanem kész állapot ábrázolása; a rajzon lévő kastély Miklós hercegi rangra emelkedése előtt épült.

Ferenczy 1954-ben a kastély egyes részleteiről gondos helyszíni felmérést végzett. E munka során sok szerkezeti, térkapcsolási szabálytalanságot, "úgy ahogy jött dilettáns" megoldást vett észre. Ilyen értelmű megfigyelései, megállapításai konkrétok, szakszerűek és ezért nagyon értékesek. A témával - a korai időszakban - foglakozó szakemberek közül ő volt az egyetlen építész, azaz olyan képzettségű, jártasságú szakember, aki - az "elvi" összefüggések, az "esztétikai kvalitások" értelmezésén túlmenően - az építéstechnológiára, az építőanyagra, a szerkezeti megoldásokra is nagy gondot fordított. Ezek az ismeretek, felismerések pedig azt bizonyították, hogy a négy-hat évesnek feltételezett építéstartam alatt képtelenség volt annyi épületváltozatot, bővítő-fejlesztő kiegészítést megépíteni, mint ahány megvalósult. Ferenczy ezért "viszszafelé" nyújtotta az építésnek korábban feltételezett tartamát, azt állítva, hogy az, 1720-tól kezdődően folyamatos volt. Figyelme akkor még nem terjedhetett ki a családtörténet, a gazdasági, öröklésjogi, hitbizományi adottságok tanulmányozására (hiányoztak az okmányok) és ebből következően arra, miszerint hipotézise téves. Amennyiben magán a kastélyon túlmenően megépítési lehetőségeinek "hátterével" is foglalkozhatott volna, bizonyára rájön arra, hogy az 1720-as években a hitbizományt szinte elképzelhetetlen összegű adósság terhelte, hogy a váratlanul elhunyt Mihály herceg után öccse József "secundo genitusként" lett a teljes hitbizomány tulajdonosa és mivel gróf korában is (a teljes hitbizomány mintegy fele mellett) a sütttöri birtok az övé volt - talán valamilyen nosztalgikus érzelem hatására és azért is, mert szenvedélyes vadász volt - ott kezdett el építkezni34. (Ezt tette később az ő másodszülött fia Miklós is.) József hercegként alig három hónapig élt. Fiatalkorú örökösei, Pál Antal és Miklós gróf, ügyeit gyámtanács intézte. Elnöke Gilleis Mária Oktávia grófnő, József özvegye volt. (Ő németesítette fiait és velük az egész "udvartartást".) A gyámtanácsnak - hitbizományról lévén szó - birtok-, építkezési-, beruházási-ügyekben nem volt korlátlan joga dönteni, intézkedni. A süttöri birtok (két másikkal együtt) József herceg végrendelete alapján, másodszülöttje a még gyermek Miklósé volt. Tulajdonával rendelkezni; azon példaként építkezni, csak nagykorúként volt joga.

Süttörön az 1740-es évekig ezért valójában nem építkezett senki. Amennyiben a gyámtanácsnak - az “állag-fenntartáson” túlmenően - lett is volna joga beruházni, ezt azért sem tehette, mert úgy tűnik, annyi pénze sem volt, hogy a József által megkezdett és 1721-ben épített "szórakozóházak" (Lusthaus, mulatóház) tetőépítési költségeit - többszöri felszólítás után - kifizesse.

Rá kellett jönnöm arra, hogy - többek között - az Esterházy családtörténet, a hitbizomány-jog, a barokk-kori birtokszerzési módszerek, Mária-Terézia császárnő magyar iparosodást gátló törekvéseinek ismerete nélkül a műegyüttes fejlődéstörténete nem tisztázható. Sok minden arra késztetett, hogy megkeressem, megtaláljam a lényeges eredeti okmányokat és azokat, a korábbi felhasználóik előtt "rejtve" maradt összefüggéseik alapján igyekezzem értelmezni. Megkezdtem a levéltári, könyvtári munkát. Rövid időn belül - Valkó Arisztid igen értékes kutatási eredményeit hasznosítva, Németh Györgyné munkatársam segítségével - elképzeléseim valószínűsítésére - lényeges, (írott, rajzolt) okmányokra leltem. Több olyan közleményre is, amelyek az Esterházy család, a hitbizomány történetével foglalkoznak. A levéltári munka tanúságai alapján újraolvastam az addig megjelent tanulmányokat mégpedig kritikusan, szisztematikusan. Kezdtem több az "első menetben" rejtve maradt, úgymond halványabb ellentmondásra; néhány okmány korábbi, önkényes értelmezésére is felfigyelni.

Balogh András szerint Miklós grófként kezdte meg a kastély bővítését és első lépésként (1760-ban) összeköttette a központi magot a tőle jobbra, balra (és kissé Sarród felé) álló szórakozóházakkal. Ezt a megállapítást egy Valkó által talált okmány alapján tette. A kérdéses okmány pontos fordítása- és logikus értelmezésekor azonban egyértelművé vált, hogy egy kerti lugasrendszer építéséről szól. Amikor előkerült egy 1763-ból származó okmány, amely valóban ezekre a cour d'honneur felöli oldalon íves "összekötő" épületekre vonatkozott, Balogh úgy értelmezte ezt az okmányt (és egy közleményében le is írta), hogy ez a "patkóalakú" - a cour d'honneurt záró - földszintes szárnyépületek költségvetése. (Ezek a földszintes, íves épületek okmánnyal igazolhatóan később épültek!35)

Ferenczy észrevette, hogy abban az okmányban amelyre Balogh hivatkozott, a "patkóalakú" kifejezés nem szerepel és ezért, (minthogy korábban kifejtett véleménye szerint a mai kastély alaprajzának megfelelő épület ekkor már létezett), azt állította, hogy a "két oldalsó" épület alatt a képtárat, illetve a télikertet kell érteni. (Ezek jóval később épültek, méghozzá három egymást követő ütemben.) Ferenczy itt - az épületek kubatúrájával, az épülettömegekhez szüksége építőanyag-mennyiséggel is behatóan, szakszerűen foglalkozó - építészként követett el hibát, mert ha összehasonlította volna az utóbbi épületek (az eredeti képtár és a télikert) légterének kialakításához szükséges építőanyag mennyiségét a kérdéses költségvetésben szereplő lényegesen nagyobb épületekével, rájött volna, hogy tévedett.

Hárich János is "tévedett". Fényes Miklós korának szokásai szerint a kastélyok "alkotója" maga az építtető volt. A húszadik századi örökösök - miután az építészettörténészek ennek ellenkezőjét meggyőző érvekkel igazolták - már nem ringatták magukat abban a hitben, hogy főúri őseik építész-zsenik voltak. Jobban örültek annak, ha "kiderült", hogy elődeik nemzetközileg ismert művészeket foglalkoztattak. Ezt Hárich is jól tudta és úgy tűnik igyekezett ennek az óhajnak eleget tenni. Amikor talált egy tervezési, rajzolási munkáért felvett összegről szóló elismervényt amelyet Hefele Menyhért írt alá, úgy vélhette megoldódott a fontos probléma, megtalálta a nemzetközileg ismert, az Esterházykhoz méltó tervezőt.

 

Hefele Menyhért eszterházai tevékenysége

Hárich nem volt eléggé elővigyázatos az általa talált és lemásolt Hefele számla értelmezése-, illetve "hasznosításakor". Két vonatkozásban sem. Tudta, - Hefele szombathelyi épületeit ismerve - hogy alkotójuktól idegen volt a rokokó, fiatal korából származó művei is klasszicizálóak; továbbá nem számolt azzal, hogy valaki rájöhet arra, miszerint ösztönösen, netán tudatosan okmányt "módosított". Hefele 1765-ben aláírt német nyelvű elismervénye - többek között - egy "főlépcső" tervezéséről szól. Hárich közli az eredeti német szöveget és annak az általa "magyarított" változatát. A magyar szövegben a főlépcső szó elé odabiggyesztette a "nyílt" epitheton ornanst, ez esetben nem egyszerűen díszítő jelzőt.

Amennyiben Hárich nem "egészíti ki" az eredeti okmányt és megkeresi, értelmezi azokat a számára rendelkezésre állott építőanyag költségvetéseket, amelyek - másoké mellett - Hefele tervei alapján készültek, rájön arra, hogy azok belső lépcsőre és a mainál egy korábbi kastélyváltozatra vonatkoznak. Hárich azt írta, hogy Hefele elkészítette "az udvari homlokzat és nyitott főlépcső" tervét, noha sem az “udvari”, sem a “nyitott” kifejezés az eredeti német szövegben nem szerepel. A nyugtában ellenben kétszer számol el Hefele "einen neuen doppelten Riss zu der Faciade und Haupt Stiegen", az elsőt tizenhét, a másodikat tizenkét Forintért. Az 1766-ban készült költségvetések, árajánlatok alapján egyértelműen belső lépcső és galéria tervéért hatvan Forintot kért. Nem valószínű, hogy a kastély udvari homlokzata és az udvari lépcső két "doppelten" tervének elkészítését pedig összesen huszankilenc Forintért vállalta volna. Feltehetően azért sem, mert egyetlen oszlopfőnek a rajzáért ugyanebben a nyugtában négy Forintot számolt el. (A Faciade nem a jelenlegi udvari homlokzatot jelenti !) Az előzőekben ismertetett (egyetlen) - önkényesen értelmezett - elszámolás alapján Hefelét a kastély tervezőjének tekinteni, úgy vélem naivitás36.

Hefele belső lépcsőjét - ha egyáltalán megépítették - lebontották és helyette - új terv alapján - udvari díszlépcső épült. A belső lépcső helyén egy földszinti és egy emeleti előterem alakult. Ez a módosítás a barokk kastélyépítészetben szokatlan enteriőrt eredményezett, hiányzik a reprezentáció egyik leghatásosabb eleme, Hefele belső díszlépcsője. (Igaz, hasonló megoldás Bécsben is akad.) Úgy tűnik, hogy a hercegnek fontosabb volt a hatásos külső, mint az építészetileg "tisztességes" belső. Jacoby tehetséges munkatársaival azonban utólag is elfogadhatóan tudta megvalósítani ura gyakran módosuló álmait.

Az udvari lépcsőt a leírtak szerint akkor építették, amikor a Hefele által tervezett középső - Babilon-kupolás - rizalit készen volt. A lépcső néhány szerkezeti elemének utólag véstek helyet a már befejezett "lépcsőház" homlokzati falába. (A Hefele által tervezett és meg is épített lépcsőháznak a lábazati kövei ma is ott vannak az udvari díszlépcső lábazati kövei mögött37. Hárich az 1944-ben írt tanulmányában a díszlépcsőről szólva nem ellenőrizte önmagát, menynyiben egyrészt azt állítja, hogy a lépcső 1766-ban elkészült, másrészt azt, hogy a hozzávaló kőanyagot 1768-ban szállították.)

Eszterházán a kastélyközpont földszintjéről az emeletre csak egy kényszermegoldásnak is nívótlan, szinte "cselédlépcsőn" lehet feljutni. A színpadi díszlet jellegű épületegység-kapcsolások nem tettek lehetővé belső "átjárásokat", a központi kastélymagban két-két csigalépcsőn lehet a földszintről a felsőkre jutni. A kastély oldalszárnyainak olyan főurak, grófok voltak tartós lakói, akiknek a herceghez fűződő kapcsolatát a korabeli okmányokból ezideig nem sikerült tisztázni. Az egyes lakosztályoknak a központi épülettől való függetlenítettsége, használatuk szempontjából funkcionális előny volt. A látszólagosan egységes, monumentális hatású külső mögött viszonylagosan önálló részegységek "rejtőztek". Fényes Miklós nem akarta vagy nem tudta "kitölteni" személyi igényeivel a reprezentációs vágyait szolgáló kastélyt38.

Hárichnak, a huszadik századi kastélytulajdonosok igényeire való tekintettel, nem volt érdeke a Hefele elismervény valódi jelentését, hátterét tisztázni. Az eredeti okmány, mégpedig az egyetlen olyan hiteles tárgyi bizonyíték, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy Hefele Menyhért a jelenlegi kastély tervezője, - átmenetileg vagy véglegesen - eltűnt....(Bármennyire bizarrnak tűnik az ötlet, de azt a feltevést, hogy az okmány létezett az a tény tűnik bizonyítani, hogy Hárich annak magyarításánál - ösztönösen vagy tudatosan - módosított; nemcsak fordított, hanem “ferdített". A "műtörténet" című Hárich kézirat állításait bizonyító eredeti okiratok ugyanúgy eltűntek, mint a Hefele féle 'Specification'. Amennyiben az építészettörténet kutatói hitelesnek tekintik ezt az 'okmányt', el kell fogadniok Hárichnak a többire vonatkozó utalását is, példaként azt, amely szerint a díszkapu alkotója K Franke.)

A Hárich által - néhány, de lényeges szó betűzésével - "korrigált" okmány, jobban mondva az okmánymásolatnak Hárich által szóban közölt értelmezése Balogh András (és mások) munkájának; Eszterháza értékelésének axiómájává vált. Balogh rendkívül értékes - gyakran intuitív erejű, jellegű - megállapításai ezért tárgyi, kronológiai értelmű ellenőrzésre szorultak39.

 

A "Babilon-kupolás" kastély

Egyes okmányok - néha jóhiszemű félreértések, néha nyelvi nehézségek miatti téves értelmezése - "korrigálása" figyelmeztetés volt arranézve, hogy minden lényeges okmánymásolat eredetijét gondosan tanulmányozni kell. Vonatkozott ez a "térkép-, tervgyűjtemény" anyagaira is.

A Valkó által írt cédulák szelektálása, az anyag feldolgozása, téma szerinti, időrendi rendszerezése hónapokat, éveket vett igénybe. A rendszerezett anyag jelentős részét memorizálnom kellett, hogy összefüggéseiben használhassam. Ennek megkönnyítésére táblázatokat készítettünk40. Több, azideig jelentéktelennek, értéktelennek tartott - nyilván ezért közöletlen - adat, okmány közül egy különösen feltűnt. A boldogasszonyi szerzetesek 1776-ban Valkó egyik cédulája szerint a Belvedere bontásánál megmaradt lemezeket kérték, rendházuk javításához.

Valkónak több eredeti szövegközlésében szerepel a "Kussel" szó. Kérdőjelet gépelt mögéje, nem tudta elképzelni mit jelenthet. Bontás, rézlemez, Kussel? Az utóbbi szó a német nyelvben, ezzel az írásmóddal, nem ismert. Kuppelra pedig nem is gondolhatott, mert Eszterházán kupola - szerinte - nem létezhetett. Az sem csodálható, hogy 1775-76-ban nem tudott jelentős bontást elképzelni, amikor hitt, hinnie kellett neves építészettörténészeinknek, kutatóinknak, akik szerint a kastély a mai formájában, ebben az időben már évek óta állt. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az "Eszterházi Vigasságok" papírra vetése, Mária Terézia látogatása idején, Fényes Miklós tíznél több éves "uralkodása" után "kupolás" kastély állt volna Eszterházán.

Pedig az állt. Hossz- azaz Babilon-kupolás kastély. (Valkó Arisztiddel a félreértést annak idején tisztáztuk és a Kussel s betűit ő korrigálta - más szövegértelmezések alapján - p betűkre közleményeiben.)

Amikor a kastély központi magjának enteriőrjei - második világháború után - a rekonstrukció során elkészültek, a "kastélymúzeum" egyik nyugati fekvésű szobájában - az addig előkerült rajzok, festmények, okmányok illetve azok másolatainak felhasználásával - az Esterházy család történetének, Haydn életművének ismertetésére bemutatót rendeztek. Az egyik falon számomra addig ismeretlen két, a műegyüttest ábrázoló, rajz függött. A korabeli perspektivikus ábrázolások - amelyeknek értékét a rendezők jó érzékkel felismerték - az ötvenes években kerültek elő a volt Esterházy birtok egyik erdészeti hivatalából. Az egyik rajz részint állapotrögzítő, részint terv; a másik egy fejlesztési terv kisméretű látszati ábrázolása. Az állapotrögzítő rajz azt a műegyüttest mutatja be, amely a főbb létesítményeket tekintve 1775-ig állt, létezett; amelynek Mária Terézia császárnő vendége volt. A széplaki Bak Jolán - aki szinte egész életét Eszterháza újraélesztésének szentelte - sok értékes anyagot, emléket, dokumentumot mentett meg a pusztulástól. A Babilon-kupolás kastélyváltozatot ábrázoló rajz ma is ott függ hivatali szobájának falán. A Belvedere-nek ezen a rajzon húszannégy ablaka van. Haunoldt (az udvari asztalos, aki később az új operaház szerzői jogáért "perelt"), egy 1766 decemberében kelt anyagkimutatásban, árajánlatban a Belvedere-hez húszannégy, egyenként hat láb magas, négy láb széles ablakot szerepeltet41. (A mai Belvedere-nek mindössze husz ablaka van !)

A hosszkupolás - külső díszlépcsős - kastélyt ábrázoló perspektivikus rajz a Hefele által tervezett lépcsőházas megoldáshoz viszonyítva egy újabb fázist ábrázol. Feltehetően 1768 körül jött létre. Ezen a rajzon még nem szerepelnek az udvari homlokzat oldalerkélyei. Az eddigi észrevételek, megfigyelések szerint ez a rajz az összes ismert többihez viszonyítva a legmegbízhatóbban ábrázolja a kastélyt minden lényeges részletével, keletkezésének idejében.

A kastélyt 1775 után újra jelentősen átépítették. E tényt - más okmányok mellett - Jacobynak egy 1775-ben kelt megrendelése is bizonyítja, melyben a kastélyhoz 6778 lábnyi kőelemet faragtat, balusztrádon kívül "nyílászárókhoz"42. (1775-ig a kastélyon nem volt balusztrád, manzárd-tetős volt.)

 

Az Országos Levéltár grafikus okmányai.

Az Országos Levéltárban időközben az írott okmányok után a terveket, rajzokat vizsgáltam. Ezek egy részét korábban már láttam. Sajnos, csak láttam. Nem "néztem" őket kellő gonddal. Mivel százszámra fekszenek a tékákban és sok közülük meghaladja a négyzetméteres kiterjedést, először csak az ismertető, a leíró "cédulákat" néztem át. Az igen sok részletre utaló cédulák közt feltűnt egy olyan, amelyre Valkó azt írta, hogy a kérdéses okmány feltehetően bányaművelési, esetleg erdőosztási terv. (A térkép és tervanyag feldolgozása is Valkó munkája.) Régóta kerestem olyan okmányt, amely azt igazolta volna, hogy Fényes Miklós talán mégsem szolgálta egyértelműen a Habsburgok gyarmatosító politikáját. (Mária Terézia a magyar főurakat - az esetleges ipar- vagy kereskedelemfejlesztés gátlására - kastélyépítésre ösztökélte s hogy versenyezzenek egymással, kegyeskedett időnként meglátogatni őket.) Esterházy Miklós gyakran tudatosan tett eleget "birodalmában" a császárnő, illetve a Habsburg udvar gazdaságpolitikai törekvéseinek. Csak olyan manufaktúrák létesítését engedélyezte, olyanok fenntartását tűrte, amelyek valamilyen módon reprezentációs céljait, vágyait szolgálták. Ilyen értelemben nagyon izgatott, hogy mire vonatkozhat a "bányaművelési" terv43.

Amikor megláttam, nagyon meglepődtem. Az elrongyolódott rajz a süttöri "műegyüttest" ábrázolta - az írott okmányokból ismert - 1721-es állapotnak megfelelően. A park baloldali vuejének végén a későbbi "disznóskert" területe akvarellel festve, perspektivikusan ábrázolva látható. A kastélynak, illetve a parknak, de elsősorban a Léserdőnek ez a "helyszínrajza" igen sokat mondó, mert igazolja, hogy vue-rendszere ebben az időben létezett. (A haránt irányú nyiladékok jelentős része "ferde", a valódi állapotnak megfelelően. A Beschreibung metszetén ezeket Jacoby "szabályossá" rajzolta.) A disznóskert ötlete új volt, ezért ábrázolták megkülönböztetett módon.

Le Notre 1662-ben kezdte meg a Versailles-i park építését XIV. Lajos megbízása alapján. Az Országos Levéltárban őrzött, az előzőekben ismertetett helyszínrajz - a Léserdőre vonatkozóan - olyan állapotot rögzít, amelynek Nádasdy Ferenc gróf (Esterházy Pál nádor sógorának) 1671-ben végrehajtott kivégzését megelőzően léteznie kellett. Ennek a ténynek mind az Eszterháza-i műegyüttes fejlődéstörténetét, mind a barokk kertművészetnek (a térben legyezőszerűen szétágazó, szubordinálást involváló vue-rendszerre alapozott) komponálási módszerét tekintve igen nagy jelentősége van. Többek között annak is, hogy Versailles keletkezése idején Süttörön már létezett egy "barokk" térstruktúra. A véletlenül megtalált rajz, illetve terv arra késztetett, hogy újra és nagyon gondosan - minden részletre kiterjedően - megvizsgáljam az addig ismert összes tervet, térképet. Az anyag újólagos átnézése sok - addig felelet nélküli - kérdésre adott választ. Igyekeztem a rajzi adatokat is memorizálni, hogy összevethessem őket a szövegesekkel, illetve a műegyüttesben rejlőkkel.

 

Helyszíni "bontások"

Magának a műegyüttesnek a "rejtett bizonyítékait" sem ismertem eléggé. Úgy éreztem, hogy az eddigieknél alaposabb helyszíni vizsgálatokra van szükség. Mód volt a földszinti helyiségeken át "feltáró árkok" ásására, vakolat leverésre, falbontásra44. Bíztam abban, hogy maga az épület sok esetben talán többet beszél mint a még gyakran "dadogó" okmányok. A téglák (azok méretei, anyagai, monogramjai !), az alapozás terméskövei, a toldott-foldott falak, az ajtó-, ablaknyílások (főleg a bontottak, az elfalazottak) vagyis a kastély építőanyaga, annak felhasználási módja aztán valóban beszélt. Többet mint reméltem. Ezzel a munkával, a helyszín vallatásával, sok idő telt el. A "falak nyelvét" csak egy két év után kezdtem - remélem jól - érteni. (Azóta is gyakran csodálkoztam azon, hogy az arra "hivatottak" közül - sem személy, sem hivatal - komolyan nem foglalkozott a feltárással, de írásban - vaktában - annál többet vélekedtek, nyilatkoztak. Feltehetően az érdektelenség következtében tűnt el az a mintegy tíz különböző méretű, anyagú, jelölésű - az építésfázisokra jellemző - tégla, amelyek ma is bizonyító erejűek lennének.45)

Az induláskor - a rekonstrukciós munkák gazdasági vezetőjének Bak Jolánnak és szakmai irányítójának Dr. Kubinszky Mihály építészprofesszornak tudtával, hozzájárulásával - vésővel, kalapáccsal, feszítővassal feleségemmel bontottunk vakolatot, burkolatokat, falat, padlót.

Mivel az esetek többségében sejtettem hol kell bontanom, egy-két hét után sok mindent találtam, olyat is amire nem voltam felkészülve. Amikor előkerült annyi bizonyíték, amennyi véleményem szerint egyenértékű volt a bontással okozott "anyagi kárral", bemutatót tartottam a rekonstrukció felelőseinek. Mutattam olyan épületrészeket is ahol a vakolat mögött toldásnak, festésnek stb. kellett lennie. Itt-ott most már olyan felületekről volt szó, amelyeket a felújítás során újravakoltak, újrafestettek. Olyanokról is, ahol a bontást magam, állvány nélkül nem tudtam megoldani. A segítségkérés során mutattam egy falfelületet, ahol véleményem szerint faltoldásnak kellett lennie. Olyan helyen, ahol az addigi “nyilatkozatok” szerint semmiképpen sem lehetett toldás, hiszen az a falfelület a "három hónap alatt felépített" Martinelli féle kastélynak szerves része volt. Megállapodtunk, hogy amennyiben igazam van a továbbiakban ott bonthatok ahol szükségesnek tartom, de ha nincs, saját költségemen állíttatom helyre az okozott kárt. A kérdéses felületen nem egy, hanem három toldást találtunk másfél méter széles sávon belül. Magam azért sejtettem egyet, mert meg voltam róla győződve, hogy létezett valamikor egy téglalap-alaprajzú épület és ehhez toldottak a barokk korszakban jobbról, balról egy-egy rizalit-szárnyat. (E meggyőződés több, eleinte érthetetlennek tűnő megfigyelés után alakult ki.) A három toldás a hozzáépítésen túlmenően valaminek az "elfalazását" jelenthette. Kibontottuk a betoldott falsávot és mögötte egy mintegy negyvenszer negyven centiméteres metszetterületű, tölgypallóból készült vízejtő-csatornát találtunk. A beledobott tégladarab rövid esés után gurult, aztán csobbanás hallatszott. Az épületfalon kívül, a felszín alatt nagyméretű, boltozott víznyelőkút volt, van. Később a kastély ellentétes oldalán lévő pandanját is megtaláltuk. Ilyen ejtőcsatornák többnyire a viszonylag lapos tetejű, pártázatos reneszánsz épületek külső főfalaiban voltak46.

A mindnyájunk számára megdöbbentő "lelet" zöld utat jelentett számomra a további bontásokhoz. A későbbi feltárásokhoz szakértő kőműves-segítséget, létrákat, állványanyagot kaptam.

Meg voltam róla győződve, hogy az "ős-kastély" különböző korszakokban keletkezett alapozásainak eltérőeknek kell lenniük. Ennek ellenőrzésére egyszerű lehetőség kínálkozott. A húszadik század elején az Esterházy család visszaköltözött a száz évnél hosszabb időn át használatlan - csipkerózsika álmot alvó - kastélyba. A felújításhoz hozzátartozott a víz-, csatorna-, villanyvezetékek, a központi fűtés megvalósítása. A központi mag földszinti helyiségeinek temperálását - valószínűsíthetően már a 18-ik században - légfűtéssel oldották meg. A viszonylag nagy keresztmetszetű "légcsatornák" kialakításához át kellett vágni az alapfalakat. Amikor végigkúsztam a légcsatornákon, beigazolódott, hogy az alapfalak háromféle, egymástól jelentősen eltérő anyagból, illetve kötőanyaggal épültek47.

A későbbiekben a volt hercegi lakosztály (központi mag, földszint, nyugati fekvés) helyiségein át ásott kutató-árkok, egyértelműen igazolták az alapozás anyagai közötti eltéréseket, a toldásokat, illetve azt, hogy Martinelli egy olyan kastélyt épített át, újított fel, amely korábban legalább három építési fázis során jött létre. (Ötven éven át valószínűsíthetően lakatlan volt.)

A Martinelli féle vadászkastély északi, illetve déli homlokzatából a Sala Terrena mindössze egy-egy arasznyival állt ki. A lavirozott rajz olyan középrizalitot ábrázol, amely a szélsőkkel azonos méretű. 1762 után épült ugyan középrizalit, de ez rövidebb volt a szélsőknél. Ezt a középső traktust Hefele tervei alapján meghosszabbították, hogy abban elférjen a belső főlépcső. Az így átalakított északi homlokzat elé - viszonylag későn - egy a rizalit-szárnyakat összekötő (eléggé keskeny), a díszudvar felől nézve egységes homlokzatot eredményező épületsáv került. Az átépítés következtében egy-egy "világító-udvar" keletkezett. A feltáró bontások idején a nyugati fekvésű belső udvart még nem állították helyre. Ennek falairól, szerkezeteiről teljesen le lehetett verni a vakolatot. A középső rizalitszárny szabaddá tett fala többszörös toldást, hozzáépítéses bővítést mutatott, mutat48.

E belső udvar emeleti szintjén, a valamikori középrizalit-szárny oldalfalán két íves záródású ablakkeret látható, amelyeknek díszítése egyszerűbb a többinél. szemöldök-párkányuk "szolid" keresztmetszettel egyenes vonalú, vízszintes kőhasáb, az udvari díszlépcső feletti három nyílászáró szemöldök-párkányával azonos kiképzéssel. Annak az építés-fázisnak a tanúi amelynek tervezője Hefele Menyhért volt. Haunoldt az 1766-os ablak-árajánlaton a főlépcső fölé (auf) hét ablakot szán. Mégpedig tizenkét és kilenc láb magassággal. A mai főhomlokzaton (a lépcső feletti szinten) nem képzelhető el hét ilyen ablak. Három magasabb, két-két alacsonyabb íves záródású ablak egy (lépcsőházat képző), középrizalit-szárnyra való. (Olyan okmány is van, amely kifejezetten három nagyobb, négy kisebb ablakról szól.) J.J. Schickh szobrász 1766 júliusában írt költségvetésében a Kuppel-ra két nyolc láb magas vázát, a Kuppel alá egy ovális ablakot vázával, a homlokzat első és második emeletére három-három ablakkeretet, “zum bordal die Verzierung ob den Eingang zur haubt Stiegen”, - továbbá - “ein groses Ornament ....under der Stiegen” vállal elkészíteni. (Ezekre az okmányokra - többek között - Cs. Katona Imre is hivatkozik Eszterházáról szóló írásában, de úgy tűnik nem tulajdonított nekik lényegi jelentőséget, nem törekedett értekmezésükre.)

A lavírozott rajz középső rizalit-szárnyának főbejárata mögött - láthatóan - lépcső indul. Oldalfalán azonban csak egy ablak ábrázolt. Hefele is készített egy perspektivikus rajzot. (A már korábban idézett számláján kétszáz Forintot kért érte; a tulajdonképpeni tervezésért számolt összeghez viszonyítva igen sokat.) Ezen, a középső szárny oldalfalán, két-két ablaknak kellett lennie, különben Haunoldt nem rendelt volna hetet, illetve ma sem lennének meg ezek az ablakok49. A hét ablak közül változatlan állapotban ma már egy sincsen meg. Az eredeti lépcsőház egy-egy ablakára ráfalazták a mai főhomlokzatot (a világító udvarokat) eredményező épületsávokat. A főhomlokzat három ablakából ajtókat képeztek, mégpedig - ma is láthatóan - eltérő módon. A világító-udvar egy-egy ablakából is ajtót alakítottak. Mind a hét - volt - ablak felett azonban ma is ott vannak azok a vízszintes szemöldök-párkányok, amelyekhez hasonlók a kastély többi nyílászárója felett sehol sem találhatók. (Olyan könyöklő-, talppárkány sem, amilyen a keleti világítóudvar ablaka alatt ma is van.) Azt hiszem felesleges hangsúlyozni, hogy amennyiben Hefele 1765-ben külső lépcsőt tervez, akkor 1766-ban a homlokzatra nem ablakokhoz, hanem ajtókhoz készült volna költségvetés. És persze ma sem lefelé meghosszabbított ablak-kőkeretelések lennének a homlokzaton.

 

A kastély "point de vue"-s elhelyezése

Esterházy Pál herceg sógorának kivégzése után nem használta közvetlenül annak megszerzett birtokait. (Ma sincs tisztázva mi volt a szerepe az összeesküvés "felfedésében".) Úgy tűnik, hogy a török uralom alól felszabadult területek egyik "birtokrendezőjeként" újabbak szerzését célszerűbbnek tartotta, mint a már meglévőkkel való bajlódást. A süttöri birtokot Pál herceg - később nádor - zálogba adta. Először Széchenyi György érseknek, később a máriacelli bencéseknek. A birtokot - annak ellenére, hogy nem tartozott a hitbizomány általa örökölt részéhez - Pál herceg fia József, grófként váltotta vissza 1719-ben.

A. E. Martinelli, József gróf megbízásából egy a tizenhatodik század elején a Kanizsai család által épített, majd Nádasdy Tamás által reneszánsz stílusban bővíttetett, Nádasdy Ferenc idején barokk elvű rizalit-szárnyakkal kiegészített - viszonylag kis méretű - vadászkastélyt módosított három hónap alatt. Az épület födémjeit, tetőszerkezetét nem ő oldotta meg, ezek külön szerződés alapján, a Dunán hajóval szállított faanyag felhasználásával létesültek, mégpedig jóval a 'három hónapos' határidőn túl. A rizalitszárnyas - barokk - alaprajzú épület 1671 előtt már állt, de 1720-ig állaga nyilvánvalóan nagyon leromlott. Hárich János egy nagyméretű, - szerinte a Martinelli féle kastélyt ábrázoló - festményre hivatkozva azt állítja, hogy az épülettestből konvexen kiálló csigalépcsők 1721-ben már léteztek. (Ez a festmény azóta előkerült!) Előkerült egy az ezt az építési fázist ábrázló alaprajz is, amelyen a csigalépcsők szerepelnek. a kastély középső rizalitja - a festménytől eltérően - azonban nem.50.

A feltárás során kiderült, hogy a jelenlegi csigalépcsők nem épültek a kastély-főfalakkal egyidőben. Megépítésükhöz helyre volt szükség, ezt a vastag falak kivésésével, megfaragásával biztosították. Később a csigalépcsőket teljesen átépítették. A csigalépcsők feltárásánál talált nyílásokat - legalább egyszer - átfalazták. A nyílások eredeti mérete azt az elképzelést valószínűsíti, miszerint a mai csigalépcső helyén valamikor kilátó-erkélyek, ablakok voltak. Lényegesnek tűnik hangsúlyozni, hogy mind a feltételezett ablakokat, mind a létező csigalépcsőket akkor építették, amikor a barokk alaprajzot eredményező sarokrizalitok már álltak, azaz egyértelműen biztos, hogy a barokk alaprajzú kastélymag a Nádasdyak korában már állt51.

A Műemlékvédelem XI. évfolyam második számában megjelent közleményemben ezt írtam: "Nem lenne könnyű megállapítani, hogy 1720-ban ki jelölte ki a süttöri Lés-erdő point de vue-jében az első kastély helyét, Martinelli az építész vagy József gróf az építtető. A későbbi monumentális együttes kialakulása szempontjából ez az első lépés meghatározó szerepű volt. A közleményem előző részében előadottak alapján azonban nem annyira a kastélyhely kijelölőjének kell fontosságot tulajdonítanunk, hanem annak a gyakorlati céllal, emberi tevékenység során művészi mondanivaló közlésére előkészített - sajátosan antropomorf - tájnak, amely a kastély helyének barokk szellemben történő kijelölését lehetővé tette".

A fenti idézet három kijelentést, megállapítást tartalmaz. Ezek közül az első és az utolsó - lényeges vonatkozásokban - téves. Az első annyiban, miszerint az őskastély helyét nem Martinelli vagy József gróf jelölte ki. A harmadik kijelentésben az a tévedés, hogy a kijelölés barokk szellemben történt.

Nemcsak én tévedtem. Ferenczy Károly a Műemlékvédelem V. évfolyam negyedik számában az első kastély elhelyezésével kapcsolatban a következőket írta: "A fertődi kastély kerti erkélyéről céltudatos elrendezéssel három község: Süttör, Fertőszéplak, Fertőszentmiklós templomainak tornyát látni. E nagyszabású barokk gondolatot tükröző nézőpontot jelölték ki már az ősépület építésekor és e nagyarányú diszpozíció nehezen hozható össze kisszerű épülettel". Fernczynek igaza van annyiban, hogy az ős-épület elhelyezésékor nagyszabású gondolatot tükröző nézőpontot jelöltek ki. Abban azonban nincsen, hogy a diszpozíció barokk elvű lett volna.

Sokat gondolkodtam azon, hogy amennyiben a diszpozíció nem nagyszabású "barokk" gondolatot tükröz, akkor vajon mit? Több levéltári okmány, adat, levelezés igazolja, hogy Sewter, Seyther, Schittern, Suittoer, Söjtör és az okmányokban, a rajzokon még néhány más megnevezéssel szereplő településhez tartozóan még a Kanizsaiak tulajdonában létezett egy kúria, vadászház52 amelynek Lés-erdő felőli bejárata minden kétséget kizáróan a jelenlegi műegyüttes point de vue-jében volt. A Kanizsaiak már Mohács előtt szenvedélyes vadászok voltak. (A mohácsi csatában a puskapornak pedig ugyancsak jelentős szerepe volt.) A lőfegyveres vadászat új szokásait, követelményeit szolgáló vadász-tájat valószínűsíthetően a Kanizsai család létesíttette. A mai barokk műegyüttes legfőbb értékét jelentő - point de vue-s - "épület-diszpozíció" úgy tűnik valamelyik Kanizsai Ős "műve", akinek a barokk szubordinációról azonban még fogalma sem lehetett. (Gyakorlati célt, valamilyen funkciót szolgáló eszközök, létesítmények gyakran válnak az idők során - tudatosan továbbfejlesztve - esztétikai értékek hordozóivá.)

A koordinációs elvű reneszánsz kert-, parklétesítés "funkcionális" előképe a kert-, illetve mezőgazdasági termesztés során alakult négyzetes, geometrikus rend. A reneszánsz kertművészek a természeti példákat mellőzve csak az emberszabású, antropomorf elemeket hasznosítva komponálták, transzponálták azokat olymódon, hogy esztétikai kvalitások hordozóivá váljanak. Amikor Le-Notrenak a Nap-király abszolutisztikus törekvéseit kellett tudatosan alakított tájjal, parkkal vizuálisan érvényre juttatnia, más jellegű emberalkotta - eredetileg szintén gyakorlati funkciót szolgáló - létesítményt hasznosított. Ez az előkép nem két, hanem háromdimenziós, nem koordináló, hanem szubordináló kompozíciót involváló. A később alakult, létesített barokk műegyüttesek értelmezése, megítélése szempontjából döntő jelentőségű, hogy azok eredeti vadásztájból alakultak-e vagy tervezőik utólagos növénytelepítéssel imitálták-e az alárendelő elvű vue-rendszereket53.

Eszterháza azon nagyon kevés barokk műegyüttesek egyike, amelynek "váza" nem papiroson szerkesztett terv, azaz nem esztétikai megfontolások alapján keletkezett, hanem gyakorlati célokat szolgálóan született, majd "növekedése" során vált esztétikai értékek kifejezőjévé, viselőjévé.

A Jacoby Miklós által még Pál Antal megbízásából a Lajta-hegység területének nagy részére tervezett jelentős kiterjedésű "vadaskert” azonban egyben már esztétikai jellegű kompozíció. Az ezen szereplő point de vue, illetve rendezvous tér, az allék, nyiladékok rendszere nemcsak funkciót szolgált, hanem a "szép" megjelenítésére való törekvésről is tanúskodik. (Elképzelhető, hogy ennek a "vadásztájnak" egy része is régóta létezett, mert az OL-ben megtalálható az a "helyszínrajz" amelynek felhasználásával Jacoby az újat megtervezte54.)

A többnyire tölgyerdőkből - a társas lőfegyveres vadászat céljaira - alakított táj lényegesen eltért a kertészkedés, a földművelés során alakulttól. Az egymás melletti ágyások, a szántóföldek kétdimenziós idomrendszert eredményeznek a felszínen. A reneszánszkori "vadász-táj" háromdimenziós, térben érvényesülő olyan struktúra, amelyben az egyes elemeknek csak az "egész" részeként van szerepe, jelentősége. Ezt a lényeges különbséget hasznosította Le Notre amikor a napkirály abszolutisztikus politikai, hatalmi elveinek esztétikai adekvátját valósította meg Versaillesben. A francia származású, képzettségű Jacoby ezt valószínűsíthetőn jól tudta és elképzelhető, hogy Miklós herceget ő késztette arra, hogy látogassák meg a Napkirály műegyüttesét. Jacoby (aki Miklóstól herceggé válása után szinte azonnal négyszáz rajnai aranyguldent kapott különös kegyből, valószínűsíthetően azért, hogy szolgálatában maradjon) joggal többre becsülte Versaillest Schönbrunnál55.

Visszatérve Fernczy Károly megállapítására, mely szerint az őskastély diszpozíciójára való tekintettel nem lehetett "kisszerű" épület, úgy vélem, hogy a későbbi műegyüttes értékének megítélésekor nem az első épület "mérete, tömege" a meghatározó, hanem a táj és az épület sajátos, szerves egységet képző és csak így értelmezhető együttese. (Ferenczy megállapításának ez a része persze igen jelentős.)

 

Az építés-szakaszok jellemzői

A kastély építésszakaszainak meghatározását nagyon fontosnak tartottam, mert a park, a táj, azaz a mű együttesének az alakulástörténete elválaszthatatlan a kastélyfejlődés formálódás-menetétől. Az Esterházy család által "örökölt" vadászkastély, -táj történetének tisztázása mellett ezért a későbben keletkezett épületrészekre vonatkozó - a szakirodalomból, illetve a levéltári okmányokból ismert - adatokat is igyekeztem behatóan vizsgálni.

Ferenczy Károly (a korábbiak szerint) azt állította, hogy a "lavírozott rajz" nem terv, hanem állapot-ábrázolás. Egy alkalommal a nyugati kamarakertben állva, megszámoltam az oldalhomlokzat ablakait. Kétszer, háromszor is, mert mindig tizenhetet számoltam. Fejből is jól tudtam, hogy a lavírozott rajzon az oldalhomlokzatok tizenöt ablakosok. Miért lett a tervezett tizenötből tizenhét ablak. Hamar rájöttem.

Az 1721-ben épült két "szórakozóház" Hárich szerint egy istálló, illetve egy pajta "helyére" épült. A szórakozóházak (vendégházak) az 1720-ban átépített központi kastélytól függetlenül, attól jobbra, balra némileg Sarród felé álltak. Amikor 1763-ban - a lavírozott rajz szellemében - össze akarták kötni őket a központi maggal, kitűnt, hogy - ahhoz viszonyítottan - nem állnak egészen szimmetrikusan, illetve attól olyan távolságra vannak, hogy a már adott ablak-tengely távolság az összekötő részek külső homlokzatán nem alkalmazható. A lavírozott rajzon ábrázolt kastély tervezője ezért papíron "lebontotta" a meglévő tizenhárom ablakos épületeket és helyettük tizenegy ablakosokat rajzolt. (A "díszletek" tervezőinek az a fontos, hogy a látvány kellemes, meggyőző legyen.) Az összekötő-épületek a cour d'honneur felől nézve is szimmetria "hibákról" árulkodnak. A koronázó-párkány balusztrád elemeinek a száma a két ívben nem azonos, illetve az egyik oldalon az esővíz-ejtőcsatorna mögötti falsáv észrevehetően szélesebb, mint a másik oldalé56. (A park felől nézve szemmel képtelenség megállapítani, hogy az egyik oldaltagozat valamivel szélesebb, mint a pandanja.)

Az építtető Fényes Miklósnak persze eszébe se jutott, hogy ilyen apróságok miatt lebonttassa a két álló épületet. Meg volt róla győződve, hogy a kegyes csalást, senki sem fogja észrevenni. Volt némi igaza, mert úgy tűnik, hogy az építésztörténészek sem figyeltek fel arra, hogy a lavírozott rajzon ábrázolt (tizenöt oldalszárny-ablakos épület) sohasem állt.

A tizenhárom-ablakos épületek a kamarakertek felőli oldalon egy-egy olyan négy ablakos egységgel egészültek ki, amelynek ablak-tengely távolságai több mint egy méterrel hosszabbak voltak a meglévőknél. Amikor 1775-ben lebontották a manzárdos szintet és felhúzták a második emeletet, a kert felőli homlokzatokat úgy "kezelték", mintha az ablakok mindenütt azonos távolságra lennének egymástól. A balusztrádos oromzat hangsúlyozott középmotívumát a kerti homlokzat "elvi" felezővonalába helyezték. (Megtehették, ki veszi észre?) A "szakemberek" közül - tudtommal - egy sem említette ezt valamelyik közleményében. Azt sem, hogy az eredeti homlokzatok - a tizenhárom ablakosok - szélső tagozatainak 'enyhe kiemelése' ma is létező. Persze lehet azért, mert nem tulajdonítottak ezeknek a 'szabálytalanságoknak' jelentőséget. (Avagy valóban nem vették észre?)

Amikor az 1721-ben épített szórakozóházakat önmagukban kezdtem "vallatni", szintén szabálytalanságokra leltem. Ezek okára is csakhamar rájöttem. Hárichnak félig volt igaza abban, hogy a szórakozóházak helyén istálló, pajta "állt". Ezek ma is állnak, falaik mindenképpen. Már a szórakozóházak építése idején sem bontották le az álló épületeket. A díszudvar felőli oldalakon új homlokzatok épültek úgy, hogy az új és a régi homlokzat között folyosó alakult. Mivel a nyugati fekvésű eredeti épület szélesebb volt mint a keleti, úgy is maradt. Folyosója lett valamivel keskenyebb, illetve a helyiségek valamivel szélesebbek mint a keleti fekvésűek57. (Kinek tűnik fel?)

Egyik "cserkészőutamon" (az ismerkedés elején) észrevettem, hogy a cour d'honneur díszlépcsőjének szerkezeti elemeit meg kellett faragni, mert a főhomlokzat két oldalerkélyének tartóoszlopai csak így fértek el. Azzal tértem napirendre a szokatlan megoldáson, hogy az elemek megrendelése idején nyilván méretet tévesztettek.

Amikor később feltűnt, hogy az épülettoldásoknál a régi lábazati köveket többnyire nem távolították el, alaposabban szemügyre vettem a díszlépcsőt is és kitűnt, hogy lábazati kövei mögött ottmaradtak a Hefele lépcsőház-homlokzat eredetijei. (korábban ezt, továbbá azt, hogy a lépcső felső szintje szerkezeti elemeinek utólag véstek "helyet" a homlokzati főfalba már említettem.) Kubinszky professzor helyreállíttatta a lépcsőt és egyik kőelemének az alján bevésett évszámot talált (1768). Ez az évszám is azt igazolja, hogy a Babilon-kupolás kastélyábrázolás létezett állapotot rögzít. A rajzon az udvari díszlépcső már szerepel, az oldalerkélyek azonban még nem58. Az oldalerkélyek sem épültek a főhomlokzattal azonos időben, mert "csatlakozásaik" nem illeszkednek a főhomlokzat lizénáihoz, illetve elemeik egy része a főhomlokzatba belefaragott. (A baloldali erkély a jobboldalitól eltérően kapcsolódik a főhomlokzathoz.) A két erkély valószínűsíthetően a mai harmadik szint megépítésekor keletkezett. Az irodalmi anyagokban eddig nem találtam utalást arra, hogy ezek az erkélyek valójában dekoratív szerepűek. Az enteriőrrel képzett kapcsolatuk nagyon esetleges. Elképzelhető, hogy "homlokzatdíszítő" szerepükön túlmenően, ünnepségek alkalmával tartózkodhattak rajtuk vendégek59.

Az előzőekben leírt "építészeti elemek" időbeli keletkezési sorrendje; a/ középrizalit-szárny fő és oldal homlokzataival a hosszkupolás Belvedere-el, (Hefele terve), b/ az udvari díszlépcső, c/ a rizalitszárnyakat összekötő udvari homlokzat manzárdos változata, d/ a végleges udvari homlokzat az oldal-erkélyekkel, a mai Belvedere-el.

A télikert, illetve a képtár épülete is ábrázolt a hosszkupolás rajzon, de mindkettő önálló épületként. A Beschreibung rézmetszetein (amelyek a kastélyt perspektivikusan ábrázolják), is önállóan, két-két tornyos épületként szerepelnek, ami azt jelentené, hogy a rézmetszet elkészülte idején sem volt készen a mai kastély. Igen ám, de az alaprajzon már össze vannak kötve a főépülettel60. Az ábrázolás azonban csak tervállapotú lehetett, mert két-két ablakkal kevesebbet szerepeltet a ma meglévőknél. A Beschreibung alaprajzán még az eredeti, a leégése előtti opera-épület ábrázolt, noha az új operaház már 1780-ban készen volt, mégpedig (a Josefinische Aufnahme tanúsága szerint) jóval délebbre a leégett operaháztól. A kávéház tartozékai sem szerepelnek, noha álltak. A park-alaprajzon a parterre léserdei középívében viszont szerepelnek a vízesések, pedig azok még nem voltak készen. A Beschreibunghoz tartozó helyszínrajzon Süttör felé esően a széplaki oldalon álló istállónak, illetve a művészek házának pandanjaként egy-egy épület ábrázolt. A Széplak felé épített “falu” megfelelője, továbbá a "Rudera" is. (A Beschreibung szerint ezek “még nem épültek meg”, azaz Jacoby ez esetben is lényegesnek tartotta a szimmetriát. Érdekes ugyanakkor, hogy az új vendéglőnek a süttöri oldalon nincsen párja.) A Beschreibungnak azon a perspektivikus ábrázolásán amely a vadaskert felől (délről) nézve ábrázolja az együttest, a Stöger által tervezett operaháztól eltérő homlokzatú szerepel. Ezzel szembenállóan egy azonos homlokzatú 'elképzelt' épület látható, amelyet sokan a bábszínháznak véltek. A ma is álló - a képen ábrázolt - bábszínházzal szemben állóan Jacoby a leégett operaházat is feltünteti. A háttérben - a képtár és a télikert vizuális kiegészítéseként is láthatók építmények, amelyek az együttest - foghíjmentesen - konkáv hatásúnak érzékeltetik. Ezek és még jó-egynehány más eltérés, ellentmondás értelmezése elkerülhetetlenné tette a Beschreibung rajzainak összevetéses vizsgálatát, mert ezeknek az "eltéréseknek" a műegyüttes alakítás-történetét tekintve jelentős "mondanivalója" van. Jacoby csak arra az alaprajzi tervállapotra írta a del., illetve a del. et aedif. (delineavit et aedificat azaz rajzolta és építette) megjelölést, amelyet szerzőként "vállalt". Ugyanakkor nem szerepeltette az alaprajzokon azokat a meglévő épületeket, amelyeket nem ő “helyezett” el, illetve amelyek zavarták a kompozíció harmóniáját61. Miklós herceg - aki a korabeli okmányok tanúsága szerint - minden rajzot, tervet, makettet gondosan ellenőrzött, értékelt, nyilvánvalóan a “Beschreibung” rajzi mellékleteivel is ezt tette. Jóváhagyta azt a változatot, amely a valóságban már nem vagy még nem létező építményeket ábrázolt, de amelyre Jacoby ura tudtával, beleegyezésével ráírhatta a “del. et aedif.” megjelölést62.

Az oldalszárnyak vallatása során eszembe jutott, hogy Ferenczy szerint a mai épületet karakterizáló lizénákat, a falpillér-rendet utólag applikálták a homlokzatokra. Megálltam egy olyan helyen, ahol egy lizéna mögött faltoldásnak kellett lennie és erősen megrúgtam az alulról felfagyott lizéna-lábazatot. Egy méteres szakasza nyomban leesett, az épülettoldás láthatóvá vált. (A lizénák hozzávetőlegesen méterenként vannak - egy-egy téglasorral - a falba eresztve, erősítve.) A falpilléreket képző téglákat az alsó szinten fekve, a másodikon álló helyzetben ragasztották a falhoz. Amikor rájöttem arra, hogy ez valójában mit jelent, szinte lélegzetvétel nélkül rohantam a második emeletre, megtudni, ott hogyan létesültek a lizénák. Reményem igazolódott, a lizénák a második emeleten a fallal együtt keletkeztek, vele egy testet képeznek! A mai homlokzat-rend, az eredeti tükörmélyítéses vakolatarchitektúrát 1775 után váltotta fel, amikor a hossz-kupolát, a manzárd-szintet lebontották, illetve a jelenlegi harmadik szintet felhúzták és a balusztrádokkal, szobrokkal, díszvázákkal - a földszintes épületektől eltekintve - a kastélyt "megkoronázták"63.

A vakolattükör-mélyítéses homlokzat-kiképzés amely - nézetem szerint - szervesebben illeszkedett az eredeti ablaknyílásokhoz és falfelületekhez mint a mai lizéna-rend, a festék vagy vékony vakolatréteg alatt ma is mindenütt megtalálható. (Több helyen le is "vedlette" a ráhordott festéket, ezért a felújítás idején egyik-másik homlokzaton jól látható volt64.)

Amikor az új falpillér-renddel "gazdagították" a homlokzatokat, az ezzel párhuzamos szűkkeblű takarékoskodással magyarázhatók az udvari homlokzat íves szakaszainak timpanonjai. Ezek a kastély manzárdos korszakában keletkeztek. Az emelet-ráépítéskor sajnálták őket lebontani, ezért inkább a lizénákat "bújtatták át" rajtuk.

Nem valószínű, hogy Hefele 1765-ben készített terve a homlokzatok tíz, tizenöt év során alakult végső állapotát - valamilyen "látnoki" ütemezésben - tartalmazta volna. (Ráadásul mindössze húszankilenc Forint tervezési díjért.)

Az a perspektivikus rajz amely a kastély, illetve a műegyüttes 1775 előtti állapotát ábrázolja kis méretű, ezért a részletek, különösen a tetőformák nehezen kivehetők, értelmezhetők. (Sajnos ketté is szakadt és amikor öszszeragasztották a részek egymáshoz viszonyítva “elcsúsztak”) Ezideig nem került elő más olyan rajz, amely a műegyüttesnek azt a nyolc, kilenc éven át állt, hossz- vagy babilonkupolás állapotát ábrázolná. A különböző anyagmegrendelések, az építő- és díszítőelemek számlái azonban egyértelműen bizonyítják, hogy ez az épület-variáció állt. A periódus azért jelentős, mert a három nagy "Festin", ünnepély, "vigasság" (Rohan herceg 1772-es, Mária Terézia -73-as, a császárnő gyermekeinek, vejének -75-ös látogatása) ennek létezése idején zajlott le. Ez azt jelenti, hogy ezek a látogatók a mai kastélyt nem látták.

A műegyüttes, ezen belül a kastély mintegy tizenkét jól lehatárolható, meghatározható építési, fejlődési fázis során nyerte mai tömegét, alakját. A toldásokból, hozzáépítésekből adódott alaprajzi bővülés, növekedés viszonylag könnyen nyomon követhető, de ez önmagában nem elegendő. A barokk műegyüttesek lényeges jellemzője, értéke; azok térbeli megjelenése, komplex habitusa. Ez esetben már nemcsak a főépítmény adottságai, jellemzői fontosak. Értéküket, esztétikai kvalitásaikat tekintve az építmények és alakított táji környezetük nívós színvonalon komponált együttese a meghatározó.

Ez a megállapítás minden előző komplex építési fázisra is érvényes. A korábbi állapotok térbeli megjelenítésére, illetve ami a lényeg, az esetlegesen hiányos vagy hibás feltételezések felfedésére, két lehetőség kínálkozott. Az egyik a perspektivikus rajz, a másik a makett. A makett mellett döntöttem, mert lehetőséget biztosít a minden irányból való ellenőrzésre. A rajz ezt nem teszi lehetővé. (A mai computertechnikával már nem gond a térbeli megjelenítés.)

Hosszú hónapokon át, fából készítettem a műegyüttes minden fontosabb, a főépületnek pedig minden az okiratok, a helyszíni leletek alapján elképzelhető, léptékhelyes változatát. A makett-készítéskor az eredeti építésmódnak megfelelően jártam el, azaz nem "bontottam". Jobban mondva úgy, hogy a tetőszerkezetektől eltekintve, (ebbe beleértendő a hosszkupola is!) a meglévőhöz csak hozzátenni szabadjon, de abból "bontani" nem. Ez a munka nagyon hasznosnak bizonyult, mert sok esetben kitűnt, hogy az “elképzelt” variáns valamelyik részlete nem "illeszkedett". Ilyenkor a helyszínt kellett továbbvallatni, esetleg a koncepciót helyesbíteni. A módszer azért is célravezető volt, annak ellenére vagy éppen azért, mert egy-egy részletet - különösen a tetőformákat - háromszor-négyszer is meg kellett faragnom, hogy minden értelemben funkcionálisok legyenek és a következő fázisnak úgy szolgálhassanak alapjául, kiindulási lehetőségéül, hogy annak elkészítéséhez ne kelljen költséges elemeket "bontani"65.

A tetőtéren belüli kéménypillérek két, illetve három építési fázis nyomait viselik. Ezek a nyomok a korábbi tetőformák egyértelmű meghatározásához nem elegendőek, de a héjazatok lejtésszögeinek megállapításához jók.

Makett-készítés közben gyakran eszembe jutott, hogy Miklós herceg általában nem csak rajzolt tervet, hanem makettet kért minden mestertől, művésztől akinek valamilyen megbízást adott. A makettek egy részét a kastély nyugati (földszintes) szárnyának helyiségeiben őrizték.

Az épület-feltárás során - kertépítész végzettségű feleségemmel - több száz fényképfelvételt készítettünk a leletek dokumentálására. (A filmeket ő hívta elő, a nagyításokat ő készítette.) A feltárt felületek többségét rövid időn belül helyre kellett állítani. A fényképek gyakran kis felületre vonatkozó képmezejének lokalizálására a makett-fényképek - remélem - hasznosak lesznek.

 

A park.

A barokk műegyütteseknek a díszkert, a park az épületekkel azonos értékű része. A park az eltérő funkciók alapján jól elhatárolt (elkerített) részegységeit tekintve az 1770-es években már a végleges állapotnak volt megfelelő. Hiányzott azonban még sok lényeges részletelem, “berendezés”; azok a vízművek, szökőkutak, kaszkádok, az eremitage, a templomok egy része amelyek akkor létesültek, amikor a fő és melléképületek a végleges állapotnak megfelelően mind elkészültek. Ettől az időtől kezdve maradt építőanyag, fuvar, pénz, mesterember-kapacitás a park igen költséges díszítő elemeinek megvalósításához66.

A Babilon-kupolás kastélyábrázolás idején - funkcióit tekintve - már (a Beschreibung helyszínrajzán is), hét egymástól jól elkülöníthető egységből állt park.

A hercegi, ill. hercegnői lakosztály melletti kamarakertek (Vertiefungen) voltak - első egységként - a legigényesebben alakítottak. (Ezekbe, a környezetüktől elhatárolt, úgyszólván izolált kertekbe a herceg, ill. a hercegnő közvetlenül a háló-, a lakószobákból léphetett67.)

Az ezektől jobbra-balra, ill. észak felé létesített (a második egységet képző) kertek nagyon heterogén részfunkciókat szolgáltak és nem volt hangsúlyos esztétikai szerepük. Ilyenek a termesztési célú növénytelepítések (hajtatóház, melegágyak, konyha-, gyümölcskert stb.) továbbá az utak a melléképületek (istálló, vendégfogadó, muzsikaház, az uradalmi tisztviselők, művészek, magas rangú vendégek házai stb.) melletti fásítások, fasorok, allék. Említésreméltó, hogy egy korabeli helyszínrajz szerint a testőrházak közvetlen közelében szántóföldek, legelők ábrázoltak68. (A rangosabb művészeknek, így a művészház két szobájában lakó Haydn-nek - egy ideig - saját kertje volt. Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Jacoby a családjával a kastélytól viszonylag messzire Küllőn (Gierm, Girm), egy ötszobás, melléképületekkel ellátott, tágas kertű nemesi kúriában lakott69.)

A harmadik és a kamarakertek mellett legigényesebben alakított egység a parterre (“díszkert”) volt. Az eltérő ábrázolások szerint három, ill. öt medencével, szökőkúttal, igen sok szoborral, fából, kőből készült padokkal, télen az orangériába, teleltetőbe hordható edényes narancs, citrom, ananász és egyéb díszfával. A parterre-n - sok a barokkori kertek történetével foglalkozó szakember véleményétől eltérően - virágágyások voltak, tavasszal hagymás növényekkel. (Van olyan közlemény, amely szerint a virágágyások növényeit havonta cserélték70.) Nyírt buxussövénnyel határolt és színes kaviccsal, üveggolyóval szórt felület is bőven volt. A parterre félköríves - az 1784-85-ben épített kaszkádokkal (mesterséges vízesések) ékesített - térrel zárult. Ezek a kaszkádok rendkívül nagy anyagráfordítással, igen jelentős pénzösszegek árán jöttek létre. A parkban több óriási méretű vízemelőmű - az ezekhez tartozó hatalmas rézlemezes víztározó - épült. A tározó medencéket körben járó lófogatok töltötték fel járgányokkal, vízemelő kerekekkel, -szerkezetekkel71.

A parterre, ill. a folytatását képező “erdőpark” (Lustgarten) a hetvenes évek végétől kezdődően Pölt Mátyás főkertész “úr” (az úr megszólítás szinte csak neki dukált, nagyon ritkán Haydn-nak is !) hatáskörébe tartozott. A fenntartási költség előre meghatározott évi összege 2800 arany Gulden volt. A valóságban Pölt ezt az összeget Miklós herceg utólagos engedélyével, minden évben 1500-2000 Guldennel túllépte. Ha a zsellérek és más robotosok ingyen munkáját is számításba vesszük, nem csodálható, hogy ma egy ilyen méretű parterre fenntartása az anyagiakat tekintve lehetetlen.

A parterre-hez tartozott, ha közvetve is a télikert, ill. az orangéria. (Mindkettő ma is áll, utóbbi a marionett színházzal együtt.) A télikert (a kastély keleti oldalszárnyához merőlegesen kapcsoltan) rendkívülien igényesen volt berendezve. Az évente Hollandiából tömegével hozatott virághagymák (a szállító cégek neve, a fajták, az árak, vámok stb. az okmányokban szerepelnek) “meghajtatásával” teremtett díszértéken túlmenően, a csatornákkal egységbe kapcsolt vízmedencék, szökőkutak, kaszkádok nagy felületen kiképzett együttese teremtette a varázsos kora tavaszi hangulatot72.

Az orangériában, a hajtató házakban minden gyümölcsöt megtermesztettek a korai epertől a szőlőn, őszibarackon, narancson át az ananászig, a hercegi asztal bőségének biztosítására73.

Az erdőpark alakja téglalap volt, amely déli végén egy félköríves “apszissal” zárult. Ezt a parkrészletet vizuálisan - jobbról-balról, egymással párhuzamosan, tehát a sugárirányú vuektől eltérő módon - egy kettős fasorú allé határolta. Persze kerítés is. Az apszis-fasorok, a falazott, szobordíszes kapuoszlopok maradványai ma is élnek, állnak74.

Az erdőparkon (Lustwald) túl - tovább délre - terült el hatodik részegységként a vadaskert őzekkel, szarvasokkal (Tändl-, Thendel-, Dändel-garten). Itt állt a kőfaragványokkal ékes vadászház és a vadász lakóháza. A fácánkertet is magábanfoglaló vadaskert jobbról, balról ölelte az erdőparkot .

A hetedik részegységet a Lés-erdő végén, annak keleti oldalán a “disznós-kert” képezte. Szabálytalan nyolcszög alakú volt (egy ábrázoláson hatszögű), a központi tisztásról az oldalaknak megfelelő számú, azok felé futó nyiladékokkal. Ezek közül az egyik a park baloldali fővue-jének volt a folytatása és messzefutóan meghosszabbítva a göbösi ménessel zárult.

Az erdőparkra visszatérve érdemes megjegyezni, hogy Miklós herceg élete utolsó tíz évében ezzel foglalkozott legtöbbet. Ebben álltak a kerti építmények, a Diana-, a Vénusz-, a Nap-, a Fortunatemplom és a Bagatellnek nevezett, talán legfontosabb kerti épület, (amely nem azonos az 1779-ben leégett kínai tea- vagy táncházzal). A Bagatell az ún. Oval Platzon állt, és jóval Mária Terézia látogatása után (1783) épült. (A közelmultban az eredeti vélt helyén - egy hozzá hasonló - "Bagatellt" építettek vendéglőként.) A Márkus térnek (eredetileg vadföld) az ünnepségek idején volt jelentős szerepe. A nagy "Festinek" rendezvények, táncok, tűzijátékok, kivilágítások itt bonyolódtak. A nyolcvanas években az Oval Platzon igen igényesen kiképzett vízmedence-, vízesés-, szökőkútrendszert építettek egy különálló nagyméretű vízművel. Ez az együttes a Beschreibung metszetein nem szerepel, annak megjelenése után létesült.75.

Az erdőparban sajátos jelentősége volt az eremitagenak, különösen azért, mert ez részint tájképi jellegű volt. A róla maradt leírások "naturális" szobrokról (így Miklós hasonmásáról) és más nem barokkos díszítő elemekről tájékoztatnak. (A park leírása a Beschreibungban, illetve az annak felhasználásával készült ismertetésekben az itt közöltnél részletezőbb. Az eredeti szövegeket a CD lemez tartalmazza.)

A parkot egy "kétszobás" igen nagyméretű, négy-hat lóval vontatott kocsival lehetett körbejárni. Ebben a "kegyben" csak igen nagyrabecsült vendégek részesültek. A monbijou-i kiskastély és park látogatása is kedvelt szórakozás volt, oda többnyire lóháton, hintón mentek.

 

 

Röviden az új operaházról

Váratlan és az érintett uradalmak építőipari kapacitásának a végsőkig való feszítését az új operaház megépítése jelentette. Az eredeti 1779 telén leégett. Miklós herceg utasítása szerint az újnak az építését azonnal meg kellett kezdeni. A tervét Stöger mérnök, udvari kőművesmester és Haunoldt udvari asztalosmester párhuzamosan készítette el szinte hetek alatt. (Ez az új építmény Közép-Európa operaházainak egyik legnagyobbja és egyben legkorszerűbbje volt. Tömege a "kastély-mag"-nak felelt meg.) A két tervező között "per" indult a "szerzői jog" meghatározásáért. Az erre vonatkozó okmányok nagyon tanulságosak. Az is, hogy Voit Pálnak az l970-ben kiadott könyve szerint - a Horányi Mátyás által már l959-ben közölt okiratokat figyelmen kívül hagyva - az operaházat Hefele tervezte!76

Az új operaházat nem a régi helyén építették, mert romjainak eltakarítása egyrészt nagy időveszteséget jelentett volna, másrészt az új - a korábbiakban már említettek szerint - jóval nagyobb volt a réginél, és ezért annak helyén nem fért volna el. (Az operaházat a CD lemezen közölt írások részletesen ismertetik77.)

 

Az eszterházai tér-, tájegyüttes jellemzőiről.

Miklós herceg, ill. Jacoby a hetvenes évektől kezdődően sokat foglalkozott a Monbijou-i és az Eszterháza-i vue-rendszer egybeszervezésével. Utasítások születtek erdei nyiladékok irtására, fasorok, allék telepítésére. Ezeket gyakran az alattvalók, ill. a középnemesek földtulajdonán át tűzték ki, telepítették el. Mivel a fákat az eredeti földtulajdonosok gyakran kivágták, az "ügyekről" sok írásos feljegyzés maradt, és ezért viszonylag könnyű megállapítani mikor melyik vue, allé létesült. Az egybekapcsolt, egységgé szervezett vue-rendszer - a világon feltehetően egyedülálló barokk táj - megvalósult, mert az 1784-es Josephinische Aufnahme térképein nagyon meggyőzően szerepel. (Az operaház is az új helyén78.)

Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy valójában ki volt a műegyüttes tervezője. Feltehető, hogy Miklós herceg nem tűrte volna, hogy a "Beschreibung" kastélyalaprajzát ábrázoló metszetre rákerüljön a del. et aedif. Jacoby felírás, ha ezzel nem értett volna egyet. Kétségtelenül hiányzik az "invenit" megjelölés, de ennek feltüntetése egyrészt nem volt általánosan szokásos, másrészt Fényes Miklós biztosan nem tűrte volna, mert az "inveniálás" az ő privilégiuma volt. Nagyon valószínű, hogy a kastély utolsó, közel húszéves vajúdása idején sok forrásból eredtek fejlesztési ötletek. Ezek közül többnek a herceg is szülője lehetett. Jacoby az általa megvalósított műegyüttes elkészülte után annak képét egy ezüst-szelecébe véste és azt a hercegnek ajándékozta. A szelencéért köszönetet mondó levél a "Lieber Jacoby" megszólítással kezdődik. A több száz Miklós herceg által írt; utasítást, elfogadást szignált okmány között ebben az egyben találtam a "Lieber" - abban a korban többnyire barátokat illető - megszólítást. A herceg köszönetet mond a nagyon szép meglelpetésért és hozzájárul ahhoz, hogy Jacoby másoknak is ajándékozhazzon hasonlókat. Elképzelhető, hogy a jövőben még előkerül egy ilyen szelence, igazolva, hogy Miklós herceg elismerte Jacobyt alkotó-építőként.

Haydn naponta jelent meg libériában ura színe előtt, hogy annak elképzeléseit, kívánságait megismerve megkomponálja műveit. Ismereteim szerint eddig azonban még senki sem állt elő olyan ötlettel, miszerint ezért Fényes Miklós lett volna egyik-másik Haydn mű szerzője, noha ő maga - a Nemzeti Múzeumban ma is őrzött baritonján - állítólag tehetségesen zenélt. Azt viszont állították, hogy a kastély az ő alkotása79. Amennyiben ez így lenne, akkor a szelencén valószínűleg ez állna: "Invenit F. N. E."

Fényes Miklós nyilván jól tudta, hogy örökösei, így fia, de különösen unokája nem rokokópártiak. Azt is tudhatta, hogy unokája a tájképi park híve és ilyennek a létesítésére táji adottságait tekintve Kismarton alkalmasabb mint Eszterháza. Eszterházában ő lelte örömét, de nem csupán a rokoko műegyüttesben, hanem főként a benne tárgyiasult, manifesztálódott életművében80.

Eszterháza "értelmezésekor" nem szabad a kastélyt önmagában értékelnünk. A központi épület a műegyüttesnek igen lényeges, de - építészeti kvalitásait tekintve - a barokk tájegyüttes sajátos minőségének nem meghatározó eleme.

A barokk táj-alkotásoknak feszültséget, mozgáskényszert kell kelteniük. A természeti és építészeti elemekből alakított terek szubordinálóan komponált együttesének dinamikus, egyben megnyugtató egyensúlyt teremtve lenyűgözőnek kell lennie; hogy reprezentatív, monumentális hatásúvá váljék. A feszültség feltétele az ellentét, a mozgásérzeté a fény-árnyék-ritmus sodró, a homorú alakzatokat képző épület-, nyírott növénytömegek vonzó hatása. Belső feszültséget éreztető egyensúly akkor jön létre, ha az ilyen adottságokat mutató mű az adott stádiumában zárt, befejezett, ugyanakkor érezhetően fejleszthető. Eszterházán a részegységek - a választékosan motivált, kecses rajzolatú parterre egyrészt, a természetellenesre nyírott merev fasorok másrészt, a művi elemek uralta kemény építészeti, a szelíd természetiekkel ligetes táji terek közötti nyugtalanító ellentétek az összkompozícióban fegyelmező feszültséggé redukáltak. A vérbeli barokk műegyüttes nyugtalanít és fegyelmez. A nyugtalanítás, fegyelmezés ellentétpár mellett a taszítás-vonzásé is mozgáskényszert kelt. A domború, ellenünk irányuló alakzatok taszítanak, a tárt karra emlékeztető homorúak vonzanak. A kastélynak az összhomlokzatból előugró központi magja konvex, ezért taszít. A taszító-hatás csökkentését (egyben az ellentétpárok növelését) az erdőpark felől nézve a parterre oldalain szimmetrikusan álló melléképületekkel képzett konkáv téralakzat eredményezte.

Eszterháza barokk műegyüttes-kompozíciója szüntelen mozgásra késztetett, kényszerített. A mozgás pályái tudatosan tervezettek, előre meghatározottak voltak. Az organikus mű sajátos dinamizmusa nemcsak szemlélője, látogatója mozgási irányait, hanem önnön fejlődésmenetét is meghatározza. A dimenziók nőhetnek, az együttes elemei bővülhetnek, de ahogyan a múlt meghatározza a mindenkori jelent, úgy ez - az érző, az igényes alkotó munkája nyomán - a gazdagabb jövőt.

Jacoby akkor kérte végleges nyugdíjaztatását, úgy tűnik akkor határozta el, hogy Pozsonyba költözik, amikor látta, hogy a műegyüttes egyik lényeges követelményét a térben érvényesülő szimmetriát - az újabb épületek elhelyezésekor - a herceg semmibeveszi, illetve tűri, hogy semmibe vegyék81. Nyilván annak sem örült, hogy az általa tervezett és a műegyüttes észak-déli tengelyének hangsúlyozására szánt sarródi templomot a herceg - Rahier jószágkormányzó következetes közbenjárását is figyelmen kívül hagyva - nem volt hajlandó megépíttetni82. Úgy tűnik, hogy Fényes Miklós szinte mániákus reprezentációs igényei az olyan létesítményekre korlátozódtak amelyek közvetlenül szolgálták valamilyen személyes kívánalmát. A sarródi templomra nem volt szüksége, az pedig nem túlzottan érdekelte, hogy a meglévő roskatag, ázott falazatú kápolna mise közben a jobbágyaira dől-e, de az se nagyon, hogy a műegyüttes tengelye északon hangsúlyos elemmel zárul-e vagy sem. Az azonban igen, hogy a kedvteléseit szolgáló építmények, létesítmények "közel" legyenek egymáshoz83.

Amikor Jacoby kénytelen volt tudomásul venni, hogy ura a sokszorosát költi az olyan létesítményekre amelyeknek nincs jelentősége az összkompozícióban mint az azt szolgálókra, nem vállalta a "rontásért" a felelősséget. Talán nem tévedek amikor úgy vélem, hogy Jacoby "visszavonulása" - véleménynyilvánításának e sajátos módja - alkotói kvalitásainak megítélésekor elhanyagolhatatlan kritérium. Jacobyt csupán építészként nem könnyű megítélni. Amikor Miklós hercegtől - alkalmazottként - elfogadta a négyszáz rénes aranyat ajándékként, egy életre elkötelezte magát84. Valószínűsíthető hogy még Pál Antal idején - a Haydn-nal kötötthöz hasonló - olyan szerződést kellett aláírnia85, amelynek értelmében csak az Esterházyk birtokain alkothatott. Haydn is csak ura halála után vállalhatott "külső" megbízást, mehetett külföldre. Amennyiben Haydn-t csak azon művei alapján itélnőnk meg amelyeket nem az Esterházyk szolgálatában (Kismartonban, Eszterházán) alkotott, oeuvre-je "csökött"-nek tűnhetne.

Jacobyt - a leírtak alapján - nem is szabad csupán kastélyépítőként értékelnünk; több volt annál. A világ egyik legértékesebb barokk kastély-táj műegyüttese jött létre tizennyolc éven át végzett áldozatos munkája eredményeképpen. És mellékesen egy sok hibával terhes kastély. Egy ámulatba ejtő, varázslatként ható tákolmány86.

 

Egy Fényes Miklósra jellemző levélrészlet.

Annak érzékeltetésére, hogy Miklós hercegnek mi volt a véleménye a "tervezőkről" álljon itt annak a levelének egy részlete amelyet bátyja özvegyének írt, aki Kisslakon (Déldunántúl) építtetni szándékozott.

"die Verwittibte Frau Fürstin möchte mir geruhen den Riss und Überschlag über die zu Kisslak zu erbauen wollende Kirch, Pfarrhof und Schulhaus daselbst verfertigen lassen und im geringsten nicht bekümmert seyn, als wären um Haus keine Bauverständige Leuthe anzutreffen, welche vermög einzuschickenden Riss arbeiten könnten. Es ist ja die Stadt Fünfkirchen, von dannen nicht weit entlegen allwo sich verständige Maurer und Zimmer Meister befinden. Anbey lasse Ich ja auch selbsten alle meine Gebäuer durch dortigen Meistern verrichten die eben so gut arbeiten, als die herobigen........indeme ich in Kaposvár selbsten mein Schloss bauen lasse.

 

Esterház den 25-ten Jun. 1779. Nikolaus Fürst Esterházy"

Ez a levél meglehetősen egyértelmű atekintetben, hogy Miklós herceg meg volt arról győződve, miszerint a pécsi mesterek voltak olyan tehetségesek mint az övéi, utóbbiak helyett pedig nyilván nem adott feleslegesen megbízásokat bécsieknek. Ezt a véleményét, meggyőződését még levele megírásának évében tanúsította, amikor az Európában legnagyobbnak szánt főúri operaház megtervezésével udvari kőműves-, illetve asztalosmesterét bízta meg, akik heteken belül - külün-külön - képesek voltak ilyen rendkívüli feladat megoldására87. Guba Pálnak88, a helyi kőmívesmesternek pedig nem kellett egy év a felépítéséhez. Nem valószínű, hogy a herceg korábban, a kastély-kiegészítések, fejlesztések idején, a fentiekben idézett elveivel ellentétesen járt volna el. Feltehető az is, hogy a két udvari mester (a herceg által négyszáz rénes arany ajándékkal méltányolt) "főnöke," Jacoby, értett annyit a szakmájához mint a - Voit Pál véleménye szerint Hefele kvalitású - beosztottjai89.

Fényes Miklós herceg 1790-ben halt meg. Fia még Eszterházán ünnepelte a majorátus urává való beiktatását, de tartósan nem élt ott. Feloszlatta a zenekart, elküldte a színészeket, énekeseket. A copf-barokk ideje az ugyancsak 1790-ben meghalt II. Józseffel végkép elmúlt. Kismartonban a barokk kert helyén ánglus-tájképi létesült90.

Napoleon nevével jelzetten Európában viharos korszak kezdődött. Eszterháza pedig újra Csipkerózsika álomba szenderült. Ez az álom most nagyon hosszú és a műegyüttesre nézve szinte végzetes volt91. Az Esterházy család több mint száz éves szünet után költözött vissza századunk elején a régi kastélyba. A melléképületek jelentős része, így az operaház, a park minden építménye összedőlt, megszűnt. Az építőanyagot feltehetően azoknak a jobbágyoknak a közelben élő utódai hordták el, akiknek ősei odaszállították.

 

Eszterháza a huszadik században.

A "visszaköltözésnek" az lehetett az egyik oka, hogy a lakatlan kastélyt úgy lehetett a korszerű igényeknek megfelelően vezetékes hideg-meleg vízzel, központi fűtés-berendezéssel ellátni, hogy a családnak az ezzel járó kellemetlenségeket nem kellett a helyszínen elviselnie. (A kastélykorszerűsítés műszaki tervei 1906-ban készültek.) A parterre, a park régi díszeit, a szökőkutakat, szoborallékat, a erdőparki "templomokat" nem építették újjá92. Egyrészt nem volt rá igény, másrészt már nem voltak zsellérek, akik a fenntartást kötelezettségként végezték volna. A barokk tájegyüttes nyiladékai, alléi az erdőművelési helyszínrajzok némelyikén még ma is léteznek, de nem sokan lehetnek, akik tudják miért olyan furcsán ferdék93. A régi díszes parterre helyén ezüstfenyőkkel, bukszus- és tujabokrokkal tarkított nagy fűfelület létesült. A kastélytól Széplak felé esően igényes tájképi-gyűjteményes kertet telepítettek94.

A második világháború végén nem Csipkerózsika, hanem rémálom volt Eszterháza sorsa. A kastélyba szovjet hadikórház települt. A fűtéshez - többek között - a tetőszerkezet átmenetileg feleslegesnek minősített faanyagát használták. A meggyengült szerkezet nem bírta a következő telek hónyomását, a tetőzet egy része beszakadt95. A beázás következményeként a könnyezőgomba rohamosan ellepte a több mint 200 éves fafödémeket. A kastély pusztulásra volt ítélve. A második világháború után folytatták a már az előző században megkezdett fairtást a volt erdőpark, a vadaskert jelentős részén, hogy termesztő felületeket nyerjenek, többek között erdei csemetekertet létesítettek96.

A hercegi család egyik régi alkalmazottja, a nemzetközileg ismert növénynemesítő Porpáczy Aladár97 a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával kertészeti kutatóintézetet szervezett a kastélyban, illetve az azt környező termőföldeken. Rövid időn belül kertészeti középiskola is alakult. Az előző a kastély keleti, az utóbbi a nyugati szárnyában. Porpáczy Aladár kezdeményezésére a minisztérium - miután hatáskörébe tartozónak tekintette a kastélyt - pénzügyminisztériumi támogatással jelentős összegeket áldozott a renoválásra. Az erősen fertőzött fafödémeket úgy kellett vasbeton szerkezetekkel "kiváltani", hogy - példaként - a díszterem mennyezeti freskója sértetlen maradjon. A helyreállított kastély-magban múzeum alakult98.

A kastély "kezelője" a közelmúltig a Soproni Egyetem volt. Jelenleg a Műemlékek Állami Gondnoksága a kastély "tulajdonosa"99. Számtalan terv, elképzelés született jövőbeni hasznosításának, fenntartásának netalán teljes felújításának, fejlesztésének mikéntjére. Remélem, hogy a tervek nemcsupán "vágy-álmok", hiszem, hogy az ország - nézetem szerint - legértékesebb műegyüttese helyreállítottan a jövő Európájának egyik jelentős műemlékeként - netalán világörökségként - fog hasznosulni, értékesülni.